Ne túráztassa állandóan a gyereket!

Olvasási idő kb. 5 perc

Egy szülőpár, aki kétéves gyerekének családi napközit keresett az interneten, hogy társaságigényének kielégítésére napi pár órát beadja, meglepődve mesélte, nehezen találtak olyan oldalt, ahol egyszerűen nyugodt, szabad játékot ígértek volna. Szinte mindenhol valamilyen „különórát”, fejlesztést ajánlottak: angolt, balettet, úszást. Más extra szolgáltatásokból is lehetett választani, mint például kérés esetén a gyermek születésnapjának megünneplése, és fotók is bemutatták, ahogy egy csemete ámulva figyeli az előtte álló tortát, tetején a tűzijáték lángcsóvájával. Ahol különórát nem is ígértek, ismeretek átadását, okosítását legalább igen.

Bár jó dolog a torta, a tűzijáték, az angol, talán még a balett is, mégis érthető volt, miért kelt ez rossz érzést egyes szülőkben, és miért csökkenti a bizalmukat azzal kapcsolatban, tudják-e a szolgáltatást kínálók, mire van szüksége egy kicsi gyereknek. Vagy, ha ők tudják is, de akkora az igény minderre a sok "extrára", hogy érdemes kínálni őket, gyakorlatilag nem lehet nem kínálni mindezt.

shutterstock 44043889
Fotó: Shutterstock

Gondoljunk bele, hogyan alakul, ha a legtöbb gyermeket tortával ünneplik, majd a kis Pisti is várja a szülinapján a mindenkinek kijáró köszöntést, de az ünneplés elmarad, mivel az ő szülei nem adták le a megrendelést. Vajon miért nem azzal ünnepeljük a gyerekeket, hogy aznap elénekeljük neki a kedvenc énekét köszöntésül, esetleg ő választja ki, mit játszunk délután?

Ez nem az intézményekről szól, hanem egy uralkodó szemléletről, aminek a mélyén szorongást találunk. Szorongást attól, hogy kevesek vagyunk, ha egyszerűen magunkat, a jelenlétünket, szeretetünket adjuk. Akkor hiányérzet keletkezik a gyermekben, hisszük mi, holott a hiány bennünk keletkezett. Persze, nem arról van itt szó, hogy ne szabadna ajándékozni, inkább az arányok eltalálásáról, arról, hogy mitől ünnep számunkra az ünnep.

A bizonytalan és bűntudatos szülőre igaz leginkább, hogy igyekszik elhalmozni a gyermeket mindenféle tárgyi jóval, mintha valamit ellensúlyozni akarna. A leggyakrabban válás után látjuk ezt a jelenséget, és ez nemcsak arról szól, hogy a szülők egymást próbálják túllicitálni, hanem arról is, hogy ellensúlyozni akarják, hogy nem tudták megadni a gyermeknek érzelmileg, amit szerettek volna. Egészen szélsőséges mértéket tud ez ölteni, vannak szülők, akik bűntudatuk, a gyermek iránti sajnálatuk enyhítésére folyamatosan etetik és ajándékozzák a gyermeket.

A különóra vitatott kérdés. Persze, szabad ide-oda vinni a gyereket, miért is ne, ha gyerekre van szabva, ha ő is élvezni. De olyan méreteket öltött a fejleszteni szándékozás, hogy erős az ember gyanúja, a szülő szemei előtt egy versenypálya bontakozik ki, ahol már az egyéves csemetét is jól kell pozícionálnia, hogy mikor ellövik a pisztolyt, sikeresen startoljon. Vagy talán már el is lőtték, mikor megszületett?

Mintha azt hinnénk, az élet arról szól, hogy egységnyi idő alatt minél több ismeretet juttassunk a gyermekbe. Csak nem kérdezünk tovább, hogy miért is? Hogy sikeres legyen? Sikeres nem lesz senki a kisgyermekkori különórától, attól lesz sikeres, ha az életkorában valóban szükséges impulzusokat megkapja, ha kap időt, türelmet az érésre, ha hagyják élni.

Aki valaha játszott egy fél órát egy kisgyerekkel, tudja, hogy számára különóra nélkül is minden perc tanulás, és ehhez semmilyen biztatásra nincs szüksége. Hiszen az egészséges gyerek folyamatosan próbálgat, tapasztal, kérdez, szívja magába a tudást, és legfőképp utánoz. Ha egyszerűen csak vele eszünk, vidáman próbálgatja az evőeszközök használatát, kér szalvétát, büszkén törli meg vele a száját.

shutterstock 118567564
Shutterstock

De ha a teljes étkezés arról szól, instruáljuk, hogyan egyen egyre szebben és szebben, akkor kizökken ebből a természetes, örömteli tevékenységből, és az önálló akaratát kezdi gyakorolni, ami szintén fontos feladata a kisgyermekkornak, és mondja, hogy nem, csak azért sem. Ez nem jelenti, hogy sose szóljunk rá, ne legyenek elvárásaink, hanem azt, hogy ne ezek folyamatos adagolásáról szóljanak a mindennapok, hanem legyen időnk egyszerűen együtt lenni, örülni egymásnak.

Vajon miért nem hisszük el, hogy a gyerek fejlődik a velünk való együttlét, a hétköznapok normális megélése közben, a világgal való spontán ismerkedés közben? Mitől félünk, miről maradunk le, ha nem küldjük két-háromévesen különórákra? Mintha a befizetett pénztől már könnyebb lenne a lelkiismeretünk, hogy valamit tettünk érte.

A foglalkozásokkal, fejlesztésekkel onnantól kezdve van csak baj, ha elveszik az időt, lehetőséget a játéktól. Vekerdy Tamás előrelátóan „szabad játékot” mond, talán abból a tapasztalatból is kiindulva, hogy sok szülő játék alatt a fejlesztő játékot érti, ami legyünk őszinték: nem igazi játék. Valójában persze fejleszt minden játék, a szabad játék a leginkább, mert itt végtelen a lehetséges megoldások tárháza, és a gyermek nemcsak az intellektusát használja, hanem a kreativitását, az érzelmeit is.

shutterstock 152902262
Shutterstock

Feldolgozza az őt ért élményeket azáltal, hogy immár az ő irányítása alatt jelennek meg a játékban, és talán azt is elfogadhatjuk, hogy intellektuálisan is megmozgatóbb élmény palotát varázsolni a cipős dobozokból, leselejtezett textíliákból, összetolt székekből, mint alkalmazkodni egy korlátozott számú megoldást kínáló játék kitalálójának logikájához, és eljutni a helyes megoldáshoz. Az igazi játék az, amit az ember az öröm kedvéért csinál.

Merjük elhinni: a legépítőbb gyerekkor az örömteli, szabad, ráérős gyerekkor, és merjük hinni, hogy többet ér a melegség, humor, elfogadás, mint a megrendelt ünnep és megszabott foglalkozás!

Cziglán Karolina, pszichológus

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Így nézett ki Sztálin huszonéves korában: rá sem ismernél
Így nézett ki Sztálin huszonéves korában: rá sem ismernél

Papnak szánta az édesanyja, de letért az útról.

február 26., 14:35

  • Offline
Egy évtizeddel az eset után fény derülhet a repülés legnagyobb rejtélyére
Egy évtizeddel az eset után fény derülhet a repülés legnagyobb rejtélyére

Megoldódhat a repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye.

február 26., 12:40

  • életem
Kiderült: így kaják vissza a nyugdíjasok az áfát
Kiderült: így kaják vissza a nyugdíjasok az áfát

Havi 10-15 ezer forint is visszajárhat a nyugdíjasoknak a legújabb információk szerint, és az is kiderült hogyan juthatnak hozzá.

február 26., 12:10

  • világom
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat

A tenger mélye gyakran nemcsak különleges állatokat, de mesébe illő kincset is rejt, íme erre egy jó példa.

február 26., 16:00

  • világom
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod

Ez nem az a somogyi Kaposvár, amelyet minden magyar ismer.

február 26., 15:10

  • Mindennapi
Azonnal töröld, ha erről a számról kapsz SMS-t!
Azonnal töröld, ha erről a számról kapsz SMS-t!

Erről a telefonszámról adathalász SMS érkezik, véletlenül se menj rá!

február 26., 13:35

  • világom
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott

Néhány évig élvezte a nyugdíjas éveket a brit külügy macskája, de most mégis visszatér a munkához.

február 26., 14:00

  • Offline
Ezt ette 2400 éve az ember
Ezt ette 2400 éve az ember

Olyan tökéletesen őrződött meg a mocsárban a mintegy 2400 éves test, hogy az illető táplálkozási szokásairól is kaphatunk izgalmas információkat.

február 26., 16:46

  • Önidő
Elbocsátanák azokat a dolgozókat, akik szeptember végéig nem kötnek házasságot Kínában
Elbocsátanák azokat a dolgozókat, akik szeptember végéig nem kötnek házasságot Kínában

Egy vállalat meghökkentő ultimátumot adott dolgozóinak: házasságkötés hiányában elveszíthetik állásukat.

február 26., 14:35

  • Testem
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!

A fehér zajhoz képest kevésbé kellemetlen a természet hangjait utánzó zöld zaj, nyugtató hatása sok helyzetben előnyös lehet.

tegnap, 19:30

  • Testem
A körmöd elárulhatja, meddig fogsz élni
A körmöd elárulhatja, meddig fogsz élni

Egy genetikai szakértő szerint többet elárulhat a körmünk a várható élethosszunkról, mint gondolnánk.

február 26., 06:00

  • világom
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja

Túlélte a Titanicot és mellette még két másik hajókatasztrófát, ismerd meg az elsüllyeszthetetlen nőt.

február 26., 18:30

  • Offline
Tréfás kvíz: rájössz, hogy orvosi kifejezés vagy halandzsa?
Tréfás kvíz: rájössz, hogy orvosi kifejezés vagy halandzsa?

Nem mindig könnyű megállapítani egy orvosinak tűnő kifejezésről, hogy valóban létezik-e ilyen.

február 26., 06:46

  • Offline
Felmondott a dolgozók harmada ebben a hivatalban: ezt írták közös levelükben
Felmondott a dolgozók harmada ebben a hivatalban: ezt írták közös levelükben

A dolgozók felmondólevelükben bírálták a vezetési módszereket és a kormányzati rendszerek átalakítását.

február 26., 11:40

  • világom
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt

A NASA meghibásodott Starliner űrhajójának asztronautái kihasználják a nem tervezett lehetőségeket.

február 26., 10:36

  • életem
Megtudtuk: ezek a legveszélyesebb budapesti buszvonalak
Megtudtuk: ezek a legveszélyesebb budapesti buszvonalak

A villamosra támadó férfi esete kapcsán érdeklődtünk a budapesti közlekedés legtöbb incidenssel érintett járatairól: több buszvonalat említett a BKV.

február 26., 19:00

  • Testem
Ha van ilyen gyógyszered otthon, be ne szedd: kivonták a forgalomból
Ha van ilyen gyógyszered otthon, be ne szedd: kivonták a forgalomból

A gyógyszer minőségi hibával érintett, ezért az NNGYK forgalomból történő kivonásáról döntött.

február 26., 17:45

  • világom
Ebben a városban minden épület és autó fehér
Ebben a városban minden épület és autó fehér

Az, hogy minden autó fehér, nem a legfurcsább dolog ebben az országban.

február 26., 06:30

  • életem
Brutálisra sikeredett a mozgólépcsős teszt: ilyen a baleset, amivel a nagymamád ijesztgetett
Brutálisra sikeredett a mozgólépcsős teszt: ilyen a baleset, amivel a nagymamád ijesztgetett

Ijesztő, mit tehet a mozgólépcső egyes tárgyakkal, nézd meg a videót a cikkünkben.

február 26., 19:30

  • életem
Döntött a kormány: mától így változnak legfontosabb okmányaink
Döntött a kormány: mától így változnak legfontosabb okmányaink

Tegnap éjjel változott a személyik és az útlevelek kiállításának rendje.

február 26., 11:10

  • világom
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve

Ahogy a baj, úgy gyakran a veszély sem jár egyedül, főleg ezeken a partszakaszon.

február 26., 08:50

  • Offline
Aknákat rejt a Mátra, a túrázók is veszélyben vannak
Aknákat rejt a Mátra, a túrázók is veszélyben vannak

Térképen is mutatjuk, hol kell a Mátrában veszélyre számítani.

február 26., 07:00

  • világom
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon

Rengeteg hely van a világon, ahol radioaktív sugárzás érhet. Ez a 10 legveszélyesebb.

február 26., 07:26

  • világom
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt

A rendkívüli vészhelyzet kijárási tilalmat jelent az éjszakai órákban.

február 26., 09:36

  • világom
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik

A magyar falu lakói máig büszkék származásukra, bár nem beszélnek a nyelvünkön.

február 26., 08:20

  • életem
Hibrid fenevadak tartják rettegésben a lakosságot: támadás történt Németországban
Hibrid fenevadak tartják rettegésben a lakosságot: támadás történt Németországban

Két faj kereszteződéséből jött létre az a hibrid, melyet egyesek a támadás mögött sejtenek. Az utódok így akár agresszívebbek is lehetnek.

február 26., 10:05

  • Mindennapi
Aggasztó hír érkezett a magyar vízkészletről: öt balatonnyi mennyiség hiányzik
Aggasztó hír érkezett a magyar vízkészletről: öt balatonnyi mennyiség hiányzik

A vízkészlet mennyisége a február közepén jellemző sokéves átlagnak alig a tizedén van.

február 26., 07:47

  • Offline
Terrortámadásra készülnek a farsangi karneválok idején: ezek lehetnek a célpontok
Terrortámadásra készülnek a farsangi karneválok idején: ezek lehetnek a célpontok

A farsangi karneválok idején fokozott biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe terrorveszély miatt.

február 26., 08:36

  • életem
Fontos határidőre figyelmeztetik az autósokat: ha nem kapnak levelet, akkor is fizetniük kell
Fontos határidőre figyelmeztetik az autósokat: ha nem kapnak levelet, akkor is fizetniük kell

A fizetési határidő ráadásul hétvégére esik, elmulasztása esetén nagy összeggel nő a későbbi fizetnivaló.

február 26., 08:06

  • Édes otthon
Drágulhat a palackok betétdíja hazánkban is egy uniós környezetvédelmi szabály miatt
Drágulhat a palackok betétdíja hazánkban is egy uniós környezetvédelmi szabály miatt

Az életbe lépő uniós szabályok a palackok visszaváltási díjára is hatással lehetnek.

február 26., 09:06

Ezt olvastad már?
Érdekességek