Felmondott a dolgozók harmada ebben a hivatalban: ezt írták közös levelükben

dolgozók felmondás
Olvasási idő kb. 2 perc

Elon Musk hatóságánál tömeges felmondás történt, miután a dolgozók nem értenek egyet új vezetőjük módszereivel és politikájával.

Az Egyesült Államok újonnan alakított Kormányzati Hatékonysági Minisztériuma (Department of Government Efficiency, DOGE) dolgozóinak mintegy harmada nyújtotta be felmondását, tiltakozásul Elon Musk vezetési módszerei és az új tárca politikája ellen – adta hírül a Zeit.

Ezzel indokolták felmondásukat a dolgozók

A 21 felmondott munkatárs között mérnökök, adatkutatók, tervezők és termékmenedzserek is voltak, akik korábban olyan techóriásoknál dolgoztak, mint a Google és az Amazon. Közös levelükben kifejezték, hogy nem hajlandók részt venni a kormányzati rendszerek veszélyeztetésében, az állampolgárok érzékeny adatainak kompromittálásában vagy a kritikus közszolgáltatások leépítésében. 

A dolgozók felmondásának hátterében Elon Musk intézkedései állnak
A dolgozók felmondásának hátterében Elon Musk intézkedései állnakshealah_craighead

Esküt tettünk az alkotmányra és az amerikai nép szolgálatára, azonban világossá vált, hogy ezeket a vállalásokat a jelen körülmények között nem tudjuk teljesíteni

– fogalmaztak közös levelükben, amelyet Susie Wilesnak, a Fehér Ház kabinetfőnökének címeztek.

Utaltak arra is, hogy a tárca élére kinevezett Elon Musk által felvett új alkalmazottak között sok olyan politikai ideológus van, aki nem rendelkezik a rá bízott feladatok elvégzéséhez szükséges képesítéssel és tapasztalattal. 

Musk vezetése alatt a DOGE jelentős költségcsökkentéseket és átszervezéseket hajtott végre a szövetségi ügynökségeknél, ami több ezer munkahely megszűnéséhez vezetett. A Fehér Ház igyekezett bagatellizálni az eseményeket, hangsúlyozva elkötelezettségét a kormányzati hatékonyság javítása mellett, összhangban Trump elnök kezdeményezéseivel.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek