Ne kukázd a házasságod!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az anya, aki magával, a házasságával, a kedvteléseivel törődik, többet ad a gyereknek, mint gondolná. A kapcsolatot nem lehet pár évre lefagyasztani.

Párterápiában meglehetősen gyakori, hogy a válás közelébe sodródott házasság megromlásának idejét a gyerekvállalás utáni pillanatokra datálják. Ennek összetettek az okai, köztük mélyebb, akár generációkon átívelő történetek is megbújnak, kezdve onnan, hogy milyenek a szülőpár anyai és apai mintái, mit kezdenek azzal, ha kevéssé tudnak meríteni belőlük. Az is fontos, hogy ez életciklus váltás, ami mindig magában hordja az összekovácsolódás vagy sérülés lehetőségét. Nem beszélve arról, hogy a nő a szülést követően különösen sérülékeny, tartósan megrendülhet a bizalom, ha úgy érzi, egyedül marad, férje nem támogatja, vagy nem jól támogatja.

Igaz, jól támogatni akkor tud a férfi, ha párja közvetíti igényeit, vágyait, nem várja el a gondolatolvasás ritka képességét. És persze hosszú távú erőforrás, ha jól alakul ez az időszak. Az okok tehát változatosak, de a hétköznapi életvezetés terén is érdemes körülnézni.

Fotó: Shutterstock

Természetes, hogy a gyermek megérkezésével megváltoznak a mindennapok. De nem mindegy, hogyan és miben. Egy tipikus kép, ami megjelenhet szemeink előtt, hogy a nő egész nap pongyolában szoptat, pelenkázik, már észre sem veszi a büfifoltokat a vállán, amikor pedig hazaér a férfi a munkából, mindkét fél részéről megjelenik az érthető igény a pihenésre. Az anya legszívesebben az apa kezébe nyomná a csemetét, ájultan ledőlve, az apa pedig szintén szívesen pihenne, hiszen számára épp vége a munkanapnak, nem készült fel rá, hogy most kezdődne a második műszak.

Képzeletbeli házaspárunk szexuális élete gyakorlatilag megszűnt, de párként való élete is. Hogy miért, annak több oka lehet, de leginkább egyszerűen az, hogy nincs jelen a kultúránkban, hogy igenis szabad segítséget igénybe venni, úgy lepasszolni a gyereket, hogy a pár ki tudjon szabadulni egy kicsit. Gyakori, hogy jön a mama vagy anyós, és besegít a házimunkába, míg a nő a gyermekkel van, de sokaknak eszébe sem jut a lehetőség, hogy akár a kezdetektől a pihenés kedvéért is segítséget kérjenek. És sokszor nem az anyagiak jelentik az akadályt, hanem valóban kulturális, gondolkodásbeli korlátról van szó.

A túlzott lelkiismeretesség is okozhat problémát. Napjainkban sokat lehet hallani a szoptatás fontosságáról, az igény szerinti szoptatásról, és hogy minél tovább tartson ez az időszak. Ez rendben is van mindaddig, míg összeegyeztethető az anya igényeivel és a párkapcsolati igényekkel. Sok nő jóérzéssel és ügyesen megoldja ezt, sokan azonban korlátozva érzik magukat, ha a szoptatás révén szükségessé válik állandó jelenlétük, amiből néhány órára szívesen kiszakadnának.

Nem egy nő számára komoly lelkiismereti kérdést okoz, hogy szabad-e segítségül hívni a tápszert, miközben van elég teje. Ám nyugodt szívvel akkor vehetne részt a párjával egy programon, ha tudná, nem csak a korlátozott mennyiségű lefejt tejet tudja a gyermekre vigyázó személy odaadni a porontynak, hanem szükség esetén van lehetőség pótlásra is. A szoptatás kérdésében is figyelembe kellene venni, hogy ki-ki más feltételek mellett tud a legjobb anya lenni.

Evidenciának tűnik, és mégis igen gyakori, hogy elfelejtjük, a párkapcsolatot nem lehet néhány évre betenni a fagyasztóba, majd mikor már nagyobbacska a gyerek, újra elővenni, mondván, most már tudunk vele foglalkozni. Ha addigra sérül a bizalom, mert egyik vagy mindkét fél úgy érzi, az ő igényeire itt már rég nem figyelnek, egy idő után nehéz meggyógyítani a kapcsolatot.

Fotó: Shutterstock

Sokan úgy vélekednek, a gyerek az első, tehát amíg valaki a gyermekre figyel, nem kell a párkapcsolatot ápolnia. Ha hosszú távon gondolkodunk, akkor a gyerek legfőbb érdeke, hogy a szülő odafigyeljen kapcsolatára, mert ez a számára biztonságot adó család alapja. Amikor a szülők szexuális életet élnek, amikor az anya kicseréli a pongyolát valami csinosabbra és kisminkeli magát, amikor este rendrakás helyett lepihen a szülőpár, megiszik egy pohár bort és beszélgetnek, és amikor átadják valakinek a gyereket, és elmennek kettesben vacsorázni, akkor sokkal többet tesznek a gyermekért, mint gondolnák.

Sőt, amikor az anya belekezd valamilyen tevékenységbe, legyen az pénzkereső vagy hobbitevékenység, esetleg egy képzés, akkor is többet tesz a gyermekért, mint hinné, mert a csemete egy magabiztos, a külvilággal kapcsolatot tartó anyát kap vissza. Bár a gyermekkel való foglalkozás is bőven nyújt sikerélményt, azonban sokan érzik úgy, könnyebb, ha több forrásból szerezhetik be az örömöket és sikereket. Persze ebben is meg kell találni a jó arányt, amit jóérzéssel vállal az anya, nem pedig teljesítménykényszerből. A teljesítmény később is pótolható, a gyermekhez kötődő korai élmények viszont nem. Ezektől az élményektől azonban nem fosztja meg magát, aki naponta vagy hetente néhány órát más tevékenységre áldoz.

Fontos leszögezni, hogy vannak párok, akiknél valóban harmonikusan, az összes felet kielégítő módon működik, hogy egy pár évig csak a gyermekre fókuszálnak mindketten. Együtt alszanak egy nagy ágyban mindannyian, az anya mindig együtt van a gyerekkel, nem igényel más programot, és ez az apának is megfelel. Ez így jó.

Fotó: Shutterstock

Azonban nem vagyunk egyformák, és a szülőpár két tagja sem egyforma. Fontos odafigyelni, hogy ne essen erkölcsi megítélés alá, ha az egyik félnek már sok, ami a másiknak még beleférne. Ha apa szeretne kettesben aludni feleségével, egyfelől, hogy tudjanak szeretkezni, másfelől azért, mert ő úgy gondolja, a hitvesi ágyban kettőjüknek van helye, akkor onnan közelítsünk, hogyan lehet a két fél igényeit összehangolni, ne pedig onnan, hogy lám, akkor ő kevésbé szereti a porontyot. A családi élet az igényeik összeegyeztetésének művészete, és ebben fontos, hogy először is az összes szükségletet érvényesnek és egyenlő értékűnek fogadjuk el.

Cziglán Karolina, pszichológus

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Cziglán pszichológus Karolina,
Cziglán pszichológus Karolina,
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.