Menzakoszt - ha a gyerek ételallergiás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mit tehet az a szülő, akinek a gyereke ételallergiás, cukorbeteg, vagy vallási megfontolások miatt kerülne bizonyos ételeket?

Az iskolai étkeztetésről túl sok jót nem lehet elmondani, itt nincs Jamie Oliver, hogy reformáljon, nincs bio-vega-salátabár, örüljünk, ha a büdös kölök egy héten csak kétszer már valami vállalhatót kap. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik egészségügyi okok miatt nem fogyaszthatnak bizonyos ételcsoportokat. A gluténérzékenyek, a cukorbetegek, vagy a tejallergiások szülei számára az élet csöppet sem egyszerű. Nem véletlenül foglalkozott az Egyenlő Bánásmód Hatóság a problémával.

Az egyik, nyilvánosságra hozott anonimizált jelentés szerint az édesanya azzal a panasszal fordult a hatóság felé, hogy három lisztérzékeny gyereke nem tud enni az iskolában, ellentétben a többi, egészséges tanulóval. Az iskola önkormányzati fenntartású. Az önkormányzat azzal védekezett, hogy nincs megfelelő szakemberük a feladatra, ráadásul azt is sérelmezték, hogy az édesanya nem csomagol uzsonnát a gyerekeknek, így azok az iskolában éheznek. Az EBH döntése szerint az egyenlő bánásmód követelménye sérült, amely közvetlen hátrányos megkülönböztetés formájában valósult meg.

Mit mond a törvény?

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 50. § (3) bekezdése is kimondja, hogy a közétkeztetésben - különös tekintettel az egészségügyi, szociális és gyermekintézményekben nyújtott közétkeztetésre – az élettani szükségletnek megfelelő minőségű és tápértékű étkezést kell biztosítani.

Persze a törvényi szabályozás, és a valóság néha egészen mást mutat. Van, ahol simán működik a rendszer, mint például az egyik Pest megyei településen. Itt a 400 fős iskolába a Sodexho szállítja az ebédet, és azok a gyerekek, akik valamilyen egészségügyi problémával küzdenek, éthordóban kapják az ebédet. Itt viszonylag kevés, mindössze 10 speciális ellátást igénylő gyermek van. Az iskola 50 százalékos kedvezményt biztosít, ha a szülő megszerzi az államkincstártól a megfelelő papírost. A vallási alapon történő étkezés náluk nem jellemző, mert a település majd' egésze katolikus, de ebben az esetben vegetáriánus étkezést javasolnának a szülőknek. Érdekes, hogy aki vegetáriánus étkezést kér, annak alá kell írnia egy papírt, hogy saját felelősségre döntött ezen étkezés mellett.

Arnót település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, itt az iskolaigazgató szerint megoldják a gyerekek speciális étkeztetését. Az étel saját konyhájukon készül, így nem okoz gondot a külön ételkészítés. Itt sincs olyan gyerek, aki vallási előírások miatt ragaszkodna külön étkezéshez.

Ehhez képest az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala nem látja ilyen rózsásnak a helyzetet. Szabó Máté jelentése szerint a közoktatás rendszerében semmi nem írja elő, hogy a gyermek egészségi állapotának megfelelő étkezést megszervezze az iskola. Ezért Szabó azt kérte a kormánytól, hogy dolgozzák ki a közétkeztetési ellátásának keretszabályait a speciális étkezési igényű gyermekek esetében.

Galéria ikon

10

Galéria: Zsíros érzet a szájüregben
Fotó: NeBIh

Az ombudsmani vizsgálat alapján azok a gyerekek, akik étel-allergiásak, ráadásul szociálisan rászorulóak, hiába kaphatnák meg a törvényben foglalt ingyenes, vagy kedvezményes ellátást, ezt nem tudják érvényesíteni. " Ha az állam törvényben kötelezettséget vállal arra, hogy – az Alaptörvény rendelkezéseivel összhangban – segíti a szociálisan rászoruló családokat, és meghatározott esetekben átvállalja a gyermekétkeztetés térítési díját, úgy az esélyegyenlőség megvalósítása érdekében reális lehetőséget kell adni a speciális igényű, beteg gyermekek közétkeztetésére is" - írta jelentésében.

Mennyit kell fizetni?

A törvény szerint a "rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek és tanuló után, és a három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenként, valamint a szociális törvény hatálya alá nem tartozó, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, tanuló esetén kedvezményként az intézményi térítési díj 50%-át kell biztosítani."

Az étkezés ára önkormányzatonként változik, ezt ők szabályozzák a helyi rendeletben. Ráadásul az étkeztetés továbbra is az önkormányzatot terheli, még abban az esetben is, ha az iskolát átvette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Mit kell tenni ?

Bár jó esetben már a beiratkozásnál rákérdeztek, legkésőbb a szeptemberi ebéd befizetésekor (ez általában augusztus vége felé aktuális) jelezni kell a speciális igényt, illetve leadni az erről szóló igazolást. Gyors telefonos megkeresésünk szerint az igazgatók nagy része pozitívan állt a kérdéshez, és igyekeznek megoldani a dolgot, legyen szó gazdag vagy szegény településről.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.