Így kezelje a gyereket kánikulában

Számtalan anyukát hallottam már felröhögni, amikor arról volt szó, a kánikulában fokozottan itatni kell a gyereket, nehogy aztán kiszáradjon. Hiába az elv, és az aggódás, a gyerekek nem fognak csak azért meginni óránként egy plusz pohár vizet, hogy anya ne izguljon. Ugyanígy, elég reménytelen, hogy egy nagy csapat gyerek a játszótéren fegyelmezetten végig az árnyékban maradjon, és a természetesen ahhoz sincs türelmük, hogy a medence árnyékos partján ücsörögve kivárják azt a 20 percet, amíg a naptej hatni kezd.

shutterstock 106249760

Nem csak a víz folyadék

Azzal együtt, hogy természetesen nagyon fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő folyadékpótlásról, nem vagyok nagy híve annak, hogy ha nem kér egy pohát vizet, akkor talán majd szívesebben iszik meg egy pohár cukros teát, esetleg almalevet. De a nagyon nagy melegben, ha sokat mozogtak napon, még én is el szoktam gyengülni, és ilyenkor azért engedélyezve van egy jó nagy pohár vizes almalé, vagy más, felhigított gyümölcslé - hátha abból több lecsúszik, mint a sima vízből.

De akármilyen elveink vannak is az itatással kapcsolatban, érdemes azt is észben tartani, hogy nem csak az ital folyadék. A napi mennyiség egy része, időnként jó nagy része bevihető másformában is. A levesek, főzelékek, a fagyi, a zöldségek, gyümölcsök - mind folyadékot tartalmaznak. Az a gyerek, aki bekanalazott két nagy tányér húslevest, aztán egy főzeléket fasíttal és benyomott három őszibarackot valójában igen bőségesen vett magához folyadékot, nem meglepő, ha utána már nem fog ledönteni egy fél liter szódát is.

Az árnyék vonzó - a felnőtteknek

Igen, tudjuk, hogy 11 és 3 óra között egyáltalán nem szabadna napra menni, és a magam részéről ez nem is okoz nehézséget, már rég elmúltak azok az idők, amikor képes voltam ebben az idősávban is a napon aszalni magam. De a gyerekek immunisak a hőségre, 40 fokban is képesek órákig a napon bóklászni, és ehhez nem kell strandon lenni, egy parkban, a kertben, egy nagyobb téren sem érdekli őket, hol van árnyék.

Amellett, hogy próbáljuk őket az ésszerű keretek között nem napoztatni, érdemes azért reaistaként is viszonyulni a helyzethez. egy világos vászonsapka - ha elviseli - már fél siker.

A naptejezést pedig érdemes megelőző jelleggel alkalmazni, ha reggel, az öltözködés előtt kenjük be őket, már tuti működik, mire kiérünk velük a napra, és nem fogunk egymás agyára menni azzal, hogy mennyit kell még várni, amíg hatni kezd. Gyerekeknek, akkor is, ha kreol bőrűek, a legerősebb napkrémet vegyük!

Próbáljuk a napirendet igazítani, ne a gyereket

Akármennyire is tudjuk, hogy a gyereknek nem szabadna az erős UV sugárzásos órákban a napon lenni, ha délben éppen a Balatonparton vagyunk, ezt nem fogjuk tudni elmagyarázni. Ahelyett, hogy imamalomként ismételgetjük, hogy "gyere már be az árnyékba", meg "most ne menj a napra", inkább szervezzük úgy a programot, hogy erre ne kerüljön sor.

shutterstock 50624368

Ha azt gondoljuk, eleget volt már a gyerek napon, menjünk, üljünk be egy árnyékos teraszra limonádézni, fagyizni, kajálni, ezzel akár másfél-két órát is nyerhetünk, vagy nyomjunk egy társast valami hűvös helyen.

A kánikulában a csecsemőt sem kell beöltöztetni

Akármit mond is a szomszéd Manyi néni, 35 fok az egy csecsemőnek is 35 fok, ráadásul a kisbabáknak megvan az az óriási előnye, hogy ott vannak, ahova mi helyezzük őket. Szóval semmi szükség arra, hogy Petikére füles sapkát, zoknit és kiskabátot adjunk, amikor tombol a hőség, a lényeg az, hogy a minimálruha - egy ujjatlan body vagy akár csak egy pelenka - mellett inkább arra kell figyelni, hogy ne süsse őket a nap. Ha indulni kell velük, a babakocsit árnyékoljuk, ne a gyereket öltöztessük, és legyen nálunk egy könnyű kendő, amit rájuk dobhatunk, ha légkondis helyre, pl boltba kell menni velük. És legyen nálunk mindig víz, amivel folyamatosan kínálgassuk, vagy kér, vagy nem, ezt a bébik maguktól is remekül el tudják dönteni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek