Szavakkal is lehet ütni, és akár jóvátehetetlenül összetörni a szülő-gyerek kapcsolatot. Tíz példa arra, mit ne mondjon soha. Hányban hibás?
A babaszoba oldalon W. Ungváry Renáta összeszedett tíz mondatot, ami soha nem szabadna, hogy elhagyja a szánkat. Szavakkal is lehet ütni, és biztosan sokan vagyunk úgy, hogy ezek egyike-másika ismerős lehet a saját gyerekkorunkból is, olyan, amit megfogadtunk, hogy a mi szánkat soha nem hagyja majd el, ha egyszer nekünk lesz gyerekünk. És igen, lehet közte olyan, ami mégis elhangzik időnként. De mennyi a tízből?
1. Dádá lesz!
Akár a fenti finomkodó formában, akár a "ha nem hagyod abba, akkora pofont kapsz, hogy a fal adja a másikat" módon - a fizikai erőszakkal fenyegetőzni nem hatékony, ám annál károsabb gyakorlat. Nem akarok álszent lenni, soha nem verem a gyerekeimet, de tajtékzó dühömben mondtam már olyat, hogy "ha ezt most nem hagyod abba, esküszöm, hogy kapsz egy pofont!". Most el is szégyelltem magam, és oda fogok figyelni, hogy többet ilyet ne mondjak. Higgadt pillanatában egy szülő sem szeretne félelet kelteni a gyerekben, ha dühében mégis kiszalad a száján ilyesmi, az a tehetetlenség, ötlettelenség jele.
Ahogy a szakértő írja: "Ezt már egyéveseknek is szokták mondani, ha valami olyasmi akad kíváncsi kis kezükbe, ami a felnőtt szerint nem neki való, veszélyes, piszkos, vagy ha olyasmit csinálnak, amit nem szabadna, amit már többször is megtiltottak nekik. A fizikai erőszak, fájdalomokozás kilátásba helyezésének célja, hogy ezzel jól ráijesszenek az áldozatra, hátha elég a verést emlegetni, és már annak is elegendő elrettentő ereje lesz."
2. Rossz vagy!
Buta vagy! Hülye vagy! Csúnya vagy! És persze a társaik. A gyereknevelésről rendszeresen olvasó szülőben talán az egyik legmélyebben rögzülő tétel, hogy a kritika megfogalmazásakor soha ne a gyereket, mindig csak a cselekedetet minősítsük: vagyis nem buta vagy, hanem most butaságot csináltál. Nem csúnya vagy, hanem az előbb csúnyán viselkedtél. A gyerekünk főképpen tőlünk tanulja meg azt, hogy ő milyen, és nem szeretnénk, ha azt tanulná meg magáról, hogy rossz, csúnya, buta, hülye.
Ezt írja erről a szakértő: "(...) olyan zsenge életkorban kezdik ezt mondogatni a kicsiknek, általában egy- és kétéves kor között, amikor nem is érti, hiszen a rossz fogalma meglehetősen bonyolult, és végképp érthetetlen egy kisgyermek számára(...). Ha viszont gyakran hallja, bizonyos számára izgalmas, érdekes, és a felnőttek figyelmét kiharcoló magatartásformáit fogja a "rossz" fogalmához kapcsolni. Ez volt a cél?"
3. Anya nem fog szeretni, ha még egyszer ilyet csinálsz!
Egyike a leggonoszabb, legértelmetlenebb mondatoknak, amit szülő a gyerekének mondhat. Én is hallottam már az oviban, és összefacsarodott a szívem. A szülő két perc múlva már valószínűleg el is felejti, mit mondott, a gyerek viszont komolyan szoronghat ettől.
"Az érzelmi zsarolás egyfelől etikátlan eszköz, másfelől azoknak az üres fenyegetéseknek a halmazát gyarapítja, amelyek nélkülözik a valódi tartalmat. Hiszen a legtöbb szülő egy percig sem gondolja komolyan, hogy nem fogja szeretni többé a gyerekét, ha megint meghúzza a szomszéd kislány haját. A jó gyerek-szülő kapcsolatnak éppen a feltétel nélküli szeretet az alapja. Egy kicsi gyerek viszont komolyan veszi még, amit hall, és hatalmas szorongást okozhatsz neki ilyen kijelentésekkel."
4. Ha szeretsz, nem csinálsz ilyet!
Az előző, csak pepitában. És szelídebb formában, de ide venném még a "csak még egyet a mama kedvéért, na még egyet a papa kedvéért, csak egyet a nagyi kedvéért is"-t. Nem szép dolog, amikor arra próbáljuk felhasználni a gyerek irántunk érzett szeretetét, hogy rákényszerítsük, megtegyen valamit, amit nem szeretne/ne tegyen valamit, amit szeretne.
"Egész kis életfilozófia rejtőzik mögötte, amely abból indul ki, hogy a gyerek mindenáron szeretné kimutatni szeretetét a szülő iránt (...). A baj csak az, hogy a szeretet érzelmi alapon működik, a különböző kárhoztatott viselkedésformák, tettek pedig rendszerint egészen más alapokon állnak: a gyerek azért teszi, mert izgalmas, érdekes, kielégítetlen igényét elégíti ki, elégtételt ad valamiért. Vagyis abból, hogy a gyerek olyasmit tesz, ami a szülőnek nem tetszik, korántsem következik, hogy a gyerek ne szeretné a szülőt."
5. Ha nem hagyod abba, soha többet...!
Nem jövünk a játszótérre, játszatsz a legóval, ehetsz csokit, nézhetsz tévét. A ha, akkor soha típusú mondatokkal remekül ássuk alá a saját szavhihetőségünket, következetességünket. Elvileg szerintem minden szülő tudja, hogy olyan következményt szabad kilátásba helyezni, amit aztán be is fogunk tartani.
"Hányszor kiáltunk fel így felháborodásunkban, tehetetlen dühünkben! De hogy minek? Hiszen valószínűleg senki sem tudna példát mondani arra, hogy bárki be is váltotta volna ezt a fenyegetést, és tényleg soha többet ne vitte volna mondjuk játszótérre a csemetéjét. Az efféle üres fenyegetések valójában súlytalanná, következmények nélkülivé teszik a szülői nemtetszést. A gyerek pont annak az ellenkezőjét tanulja meg belőle, mint ami a célod volt."
6. Pont olyan vagy, mint anyád/apád!
Van, amikor ez dícséretképpen, vagy kedveskedve hangzik el. Szidalomként viszont több szempontból is nagyon elhibázott.
"Ha megromlott a viszony a szülők közt, esetleg válófélben vannak, vagy el is váltak, sajnos gyakran elhangzik ez a mérgező mondat. Abból kellene kiindulni, hogy a gyerek esetleg ugyanúgy szereti a másik szülőt, és nem is vétkes a kapcsolat elmérgesedésében, ezért érzelmeiben mélyen megsebzi egy ilyen kijelentés. Ráadásul ezzel a mondattal mégis ráterheled a kapcsolat megromlását, összemosod a személyét a párodéval, párhuzamot vonsz köztük, felelőssé teszed. Próbáld ezt elkerülni, és ne mérgesítsd el a helyzetet még jobban azzal, hogy a gyereket is felelőssé teszed olyasmiét, aminek ő csak szenvedő alanya."
7. Nagyot csalódtam benned!
Van, hogy valami nem úgy sikerül, mint ahogy vártuk. A saját életünkben is van ilyen, meg a gyerekében is. Ha valamiben nem úgy teljesített, mint ahogy szerettünk volna, sokakban felhorgad az indulat, és kitör belőlük a hajcsár. Pedig a gyereknek bíztatásra, bizalomra és támogatásra lenne szüksége, nem becsmérlésre.
"Ahogy telik-múlik az idő, az édes kisbabából, eleven kisgyerekből iskolás lesz. És ezzel kezdetét veszi az elvárások, követelmények egész sora. Bármennyire is nehéz, próbálj ragaszkodni az érzelmi támaszt és biztonságot nyújtó szülő szerepéhez, és ne vállalkozz a hajcsáréra! Persze jogod van ahhoz, hogy csalódott légy a gyereked egynémely produkciója miatt, de jobb, ha ezt nem ebben a becsmérlő és megalázó formában fejezed ki, és elvárásaidat a képességeihez, a konkrét helyzethez igazítod. Jobb, ha együtt keresitek meg a sikertelenség okát, és megbeszélitek, szükséges-e egyáltalán változtatni valamit, vagy elég belenyugodnod, hogy a gyereked nem mindenben a legjobb."
8. Te még ehhez is lusta/buta/ügyetlen vagy!
Ez tulajdonképpen a rossz vagy rokona, csak még egy kicsit gonoszabb formában. Mert nem egyszerűen lusta/buta/ügyetlen az a szerencsétlen gyerek, hanem még ehhez is az. Ezzel rögtön meg is fogalmaztuk, hogy amúgy is az, de legalább ebben az egy dologban lehetett volna jobb, de hát még ez sem sikerült neki.
"A "még ehhez is" azt jelzi, hogy a gyerek valójában totális csőd, mindenhez hülye, alkalmatlan a legegyszerűbb feladatokra is. Ha tényleg ennyire rossz a helyzet, valószínűleg te hibáztál, előbb, talán már kisgyermekkorban fel kellett volna figyelned az egyéni fejlesztés szükségességére. Vagy csak azzal van a baj, hogy tökéletes gyerekre vágysz, akivel villoghatsz, akár egy kitüntetéssel, amely igazolja, hogy milyen kiváló szülő vagy? Olyankor persze bosszús vagy, ha csődöt mond önnön nagyszerűséged bizonyítéka..."
9. Én mindent megteszek érted, cserébe pedig nem kapok tőled semmit!
El kell ismerjem, hogy finomabb formában, de a hasonló mártítdumákban időnként én is hibás vagyok (én reggel óta pakolok, te meg egész délelőtt nem pakoltad el ezt a kupac könyvet, pedig már hányszor kértem). Pedig a gyerekeknek azt szeretném megtanítani, hogy mindig, minden körülmények között szeretem őket, az érzelmeim nem attól függenek, hogy ők hogyan teljesítenek.
"Ezzel a szülői szeretet önzetlenségét vonod kétségbe. Úgy érzed, fel kell emlegetned mindazt az áldozatot, amit a gyerekért hoztál. Ezek szerint áldozat volt, amit nem szeretetből és szívesen tettél meg, hanem ellenszolgáltatás reményében, mintegy üzleti tranzakciókét. És az üzletfeled most nem akar fizetni, vagy nem azért, és nem annyit, amennyit te kapni szeretnél. Vigyázz, az efféle mártírjátszmákba nagyon bele lehet gabalyodni!"
10. Amíg az én házamban laksz/amíg az én kenyeremet eszed...!
Na ez biztosan dobogós legtöbbünk soha-nem-mondom-majd-a-gyerekemnek listáján. Az érv nélküli, erőből lenyomó szülő dumája, azt jelenti: csak, de ezt sokkal megalázóbb formában fogalmazza meg. A mögötte rejlő üzenet a tulajdonos-tulajdon, vagy főnök-alárendelt viszonyt idézi, szeretet még nyomokban sem található benne.
"A végsőkig elkeseredett szülő utolsó kézigránátja a serdülőjével vívott verbális csatában. Nevesíti is a gyerek kiszolgáltatottságát, és ha másképpen nem megy, hát erre hivatkozva szeretné elérni az engedelmességet. Talán sikerül is. De az árát sajnos így is, úgy is te fizeted meg azzal, hogy valami jóvátehetetlenül összetörik a kapcsolatotokban. Ezzel végül is a munkaadó-alkalmazott kapcsolat szintjére szállítod le a szülő-gyerek kapcsolatot. Ha úgy érzed, valami ilyesmi kívánkozik ki belőled, beszélgess előbb más serdülők szüleivel, hogy lásd, náluk mi zajlik (reméljük, őszinték lesznek veled, és nem fényezik a valóságot), vagy kérj segítséget nevelési tanácsadóban."
Vannak mondatok, amiket megfogadtak, hogy soha nem mondják majd a gyereknek? Sikerül betartaniuk? Kicsúszik időnként valami a szájukon, aminek nem kéne? Elnézést kérnek érte?
