Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kevesen vannak, mégis elfogadottabbnak érzik magukat az egynemű párok, ha van gyerekük. Interjú egy leszbikus anyával.
A Szivárványcsaládok napján ismerkedtem össze egy leszbikus párral, akik közösen nevelik egyikük négy éves kislányát. Vera, aki a gyerek biológiai édesanyja is, arról mesélt, milyen az élet egy ilyen, kétanyukás családban. Azt mondja, eddig semmilyen atrocitás nem érte őket amiatt, hogy ketten nők nevelnek egy gyermeket, szerinte azonos nemű párként könnyebben elfogadják őket gyerekkel, mint nélküle.
A rendezvényen mások is megerősítették nagyjából ugyanezt, egy fiatalember, aki hat hónappal ezelőtt lett apuka, azt mondta: „a társadalom szemében pozitívabb egy meleg szülő, mint egy gyerektelen meleg”. Más is úgy véli, ha egy homoszexuális személynek van gyereke, akkor a többiek „kevésbé nézik ufónak”.
Egyedülállónak lehet, párként nem lehet
Egyébként a mai magyar jogszabályok szerint 2007 óta csak egyedülálló nők kérhetnek mesterséges megtermékenyítést, amiből hat próbálkozást fedez a TB. Ha tehát egy leszbikus nő ilyen módon szeretne gyereket, el kell titkolnia a hatóságok elől, hogy kapcsolatban él, bejegyzett élettársi kapcsolatról szó sem lehet. Örökbefogadni is csak egyedülállóként lehetséges a számukra, ha nevelőszülőként vennének magukhoz állami gondozott gyereket, ez is csak egyedülállóként megengedett.
Még egy lehetőség a dajkaanya-program, amelynek során egy amerikai petesejt-donortól vett petesejtet termékenyítenek meg, ez értelemszerűen elsősorban a férfi párokat érinti. A babát egy úgynevezett dajkaanya hordja ki (aki a petesejt-donortól, azaz a gyerek biológiai anyjától különböző személy, olyan, mint a férfiaknál a spermadonor), majd a kicsi az USA-ban születik meg. Itt a közös örökbefogadás is lehetséges, így a szülők saját gyerekeikként vihetik haza a kisbabákat, elvileg akár Magyarországra is, igaz, ilyen magyar örökbefogadásra még nem volt példa az alternatív családokat segítő Baby Bloom ügynökség praxisában. Ennek egyik oka lehet, hogy a donor, dajkaanya, nőgyógyász és jogász részvételével zajló procedúra több tízmillió forintnak megfelelő összegbe kerül, azaz meglehetősen drága. Előfordul, hogy akik igénybe veszik, hitelt vesznek fel előtte.
Hogy reagálnak az emberek, amikor kiderül, hogy egynemű párként neveltek gyereket?
Van, aki attól félt minket, és a gyereket, hogy amikor bevisszük majd a gyerekünket a heteró közegbe, akkor támadások fogják érni. Mi azt tapasztaltuk, hogy ez pont fordítva működik. Azok az emberek, például egy másik szülő vagy egy óvodapedagógus, akik a gyereken keresztül, illetve az óvodai közegben tudták meg, hogy én meleg vagyok, azok sokkal pozitívabban reagáltak arra, hogy a párommal mi együtt vagyunk, mert eleve egy pozitív élményük volt a gyerekünkkel kapcsolatban.
Lehet, hogy volt egy olyan tévképzetük, hogy a melegek nem tudnak gyereket nevelni, mert egy fertőben élnek, és a homoszexualitás plusz gyereknevelés egyenlő a pedofíliával, de ehelyett kaptak egy csodálatos, tüneményes kislányt, aki játszik, nevet, csacsog és sokkal könnyebben kezelhető, mint egy csomó másik gyerek, és ezért eleve egy jóval pozitívabb kategóriából indultunk. Ezek után csak annyit mondanak, hogy „ja, és egyébként melegek vagytok? Oké.” Amikor kijöttek az óvónők családlátogatásra, egy kicsit zavarban voltak, mondták, hogy meséljünk, mert ilyet még nem láttak. Azt kérdezték, hogy „nálatok ki főz?" Inkább kíváncsiságot vélek felfedezni az emberekben, mint bármi mást.
Rájönnek, hogy a saját előítéleteiket kell újragondolni, mert nem minden meleg rohangál pávatollal a seggében, hanem vannak olyan meleg emberek, akik ugyanolyan hétköznapi, normális életet élnek, mint bárki más. Szerintem pont a gyerekeinken keresztül tudunk közelebb kerülni a heteró világhoz, és pont a gyerekeinken keresztül tudjuk megértetni a heteró emberekkel, hogy nem kell megkülönböztetni minket se pozitív, se negatív irányba.
Egy másik félelem ezzel a témával kapcsolatban, hogy meleg szülők gyereke biztos maga is meleg lesz.
Hülyeség. Az én lányom olyan rózsaszín, hogy nem tudom elképzelni, hogy tudna még ennél heteróbb lenni. Négy éves a gyerek, és egyértelműen megmondja a ruhákra, hogy ez lányos, ez meg fiús, ugyanúgy ő akar lenni a királylány és a fiú ovistársa a királyfi, nem is gondolkozik ilyesmin, hogy mit jelent melegnek lenni. Csak azt tudja, hogy mi szeretjük egymást és együtt élünk, ebben nő fel. Ketten neveljük a gyereket, aki kislány, és másfél éve ugyanabba a kisfiúba szerelmes. A heterók fejében az él, hogy egy meleg pár otthon biztos nyalja-falja egymást, és azt akarja a gyerek arcába nyomni, hogy ez a normális, és mi ezt akarjuk, és igazából a heteró világ az abnormális. Ez egyáltalán nem így van. Ahogy egy normális heteró családban sem fognak szeretkezni a gyerek előtt, ugyanúgy egy meleg családban sem. Legfeljebb adunk egymásnak egy puszit, ami a kedvesség és a szeretet jele, és nem helyezi előtérbe a szexualitást egy négy éves gyerek szeme láttára.
Hivatalosan élettársi kapcsolatban éltek?
Ha lenne értelme, elgondolkodnánk rajta. De így, hogy nem fogadhatja örökbe a közösen nevelt gyereket a párom, hogy nem veheti igénybe utána a betegszabadságot, nem maradhat otthon a gyerekkel - így semmi értelme. Papíron egyedülállóként nevelem a gyerekemet.
Egyébként sok olyan nehézségekkel találkoztok, amivel egy férfi-nő párnak nem kell szembenéznie?
Egyáltalán nem érzem nagy katasztrófának a mai magyar helyzetet – mi minden melegnek, aki gondolkozik rajta, azt javasoljuk, hogy vállaljon gyereket, mert abszolút nem probléma. Sok mindent el lehet mondani a mai magyar helyzetről, de pont a meleg családok elfogadásával kapcsolatban nem érzek semmi nagy tragédiát. Nagyon sok irányból voltak a melegséggel kapcsolatban negatív tapasztalatok, és ezért egy automatikus félelem van bennünk a gyerekneveléssel kapcsolatban is. Pedig pont a gyereknevelés az, ahol ez nem mutatkozik meg egyáltalán. Biztos másnál voltak azért negatív dolgok is, megjegyzések, de én még nem találkoztam senkivel, akinek konkrét negatív élménye lett volna, hogy mondjuk a gyerekét kiközösítették volna, vagy ne vették volna fel egy óvodába emiatt. Bár ahány család, annyiféleképpen csinálják, de a félelem biztos, hogy nem jó. Nem szabad félni. Napi szinten kell kezelni az adódó helyzeteket – ha valaki problémaként akarja megélni, annak biztos, hogy az is...
