Elvált, gyerektelen tanár ne tanítson erkölcstant!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az MSZOE Piroska és a farkas országában él, ahol a jó embert megismerni arról, hogy házasságban él, nem dohányzik és otthon sem néz szexfilmet.

Napok óta próbálom megérteni, ki és mit fog tanítani a gyerekemnek erkölcstan címén jövőre. A hittant most tegyük félre, mert úgy érzem, arról - ideális esetben - pontosabb elképzelésem van. Olvastam a kerettanterveket (magasztos blabla), a NAT-ot, de nem lettem sokkal okosabb. Remek célok, amik heti egy órában akkor sem fognak egy gyereket sem megváltani, ha maga Teréz anya tartja az órát, aki pedig tényleg ütős példakép, alkalmas az azonosulásra.

Aztán megtaláltam a Magyar Szülők Országos Egyesületének honlapját, akik nem csak lelkesen üdvözlik az erkölcstan oktatást, de mindjárt számos remek javaslatuk is lenne azzal kapcsolatban. Elsőként ott van például az, hogy legyen minden gyereknek kötelező az erkölcstan, és jöjjön még azon felül a hittan. Szuper, nincs elég órája a gyereknek, legyen több.

De ennél sokkal viccesebb, hogy a MSZOE azt is összeszedte, kit tartanának alkalmasnak arra, hogy erkölcstant tanítson. Mivel ez egyszerűen parádés, engedjék meg, hogy szó szerint idézzem, a helyesírási hibákkal együtt.

"MSZOE javaslat

  • Erkölcstan tantárgy oktatására csak magas hivatástudattal rendelkező fedhetetlen életmódot folytató pedagógusokat lehet alkalmazni.
  • Olyanokat, akik példás családi életet élnek, pl. nem lehetnek elvált személyek, nem élhetnek élettársi kapcsolatban és legalább egy házasságban született gyermeket nevelnek (vagy örökbe fogadtak).
  • Az erkölcstan tantárgyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem alkoholizál, aki mentes a szexuális aberrációktól, otthonukban sem néznek sexfilmeket.
  • Az általános iskolákban erkölcstan tantárgyat oktató pedagógus életviteléről alapos környezettanulmányt kell készíteni. Nem elég a módszertani és elméleti felkészültség és a gyorstalpaló továbbképzési tanfolyamok elvégzése."

Jó napot kívánok, ez itt Piroska és a farkas országa, ahol a jó embereket könnyű megismerni, mert fehér ruhában vannak, ők otthon nem néznek szexfilmeket, nem váltak el, nem élnek élettársi kapcsolatban, pláne nem gyerek nélkül, és végképp nem dohányoznak.  És ezt egy alapos környezettanulmánnyal bizonyítani is tudják.

Jöjjön hát a példás házasságban élő agresszív bántalmazó, ha nem iszik. Jöjjön az, aki otthon ugyan nem néz szexfilmet, de eljár a kocsisorra kurvázni, mert a példás házasságában példásan nincs kommunikáció arról, ki hogyan szeretne végre egy jót kefélni. Jöjjön az, aki nem dohányzik, nem iszik, el sem vált, és ugyan tök boldogtalan, és belenyomorodik a roncs házasságába, de legalább erkölcstanár még lehet.

Kínzó a kérdés, vajon mi történne, ha egy környezettanulmányilag jóváhagyott erkölcstanár később netán elválna? Rászokna a dohányzásra? Megnézne egy szexfilmet?

Csak gratulálni tudok a Magyar Szülők Országos Egyesületének, akik még hisznek a mesékben, és akiknél még a hétéves lányom is jóval szofisztikáltabban képes megítélni az emberek jellemét.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.