Terhesnapló: Már most azt nézed, milyen dagadt leszel?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három nagy mellé bepottyant egy negyedik. Vidám hónapok jönnek a porontyon, Mikkamakka terhesnaplót ír.

Viccelődtünk mi a gyerek témában kezdetektől fogva, hogy úristen, nézd azt a kiskölyköt, de szép, csinálj nekem olyat, most rögtön, göndör haja legyen ám, de maradtunk is ezen a szinten, hiszen egyikünk se számított arra, hogy az én rengeteg nőgyógyászati gondom-bajom és minimális teherbeesési esélyem mellett bármi is összejön a gyerekcsinálás mímelése ellenére. Ráadásul 37 éves pasim (továbbiakban: gyerekem apja, muhaha) sejtése az volt, hogy meddő, mivel - különösebb védekezés nélküli - szexuális élete előttem is volt 8-10 éves kapcsolatokban, mégsem jelentkezett be egy baba sem.

A gyanúja nem vert le: már három gyerekem van (13, 12, 10 évesek), 32 éves koromra tehát mindenem adott, ami egy átlag nőnek szükségeltetik a boldogsághoz, sőt, annak a triplája. A baba viszont a mi esetünkben bejelentkezett. Ráadásul egy éven belül.

A jelek

A tejbegríz volt az első. Amikor este tíz órakor képes voltam lemászni a konyhába és perceken keresztül állni a tűzhely felett a hidegben, már az utolsó menzeszem időpontján töprengtem, de hát az én vérzésem úgyis mindig össze-vissza jön, ez nem lehet alap, aztán ismét a gríz ejtett bizonytalanságba. Két kanállal fenséges volt, miniorgazmus, aztán undorodva el is toltam magamtól az egész tányért. Utálom a tejbegrízt. A reggeli köhögésnél fellépő alhasi fájdalom után pedig egyenesen a gyógyszertárba mentem terhességi tesztért.

A tény

Bugyi le, hopp, egy kis barnás folyás, vagyis a megszokott előjele a menzeszemnek. Egy ideig tanácstalanul ültem a vécén visszatartva a pisilést, aztán biztos, ami biztos alapon csak megcsináltam a tesztet. Kontrollcsík megjelenik, másik nem, fasza, érdemes volt cirka egy órán keresztül állnom a sorban a patikában.

Fotó: Stockfresh

Bugyi fel, hopp, megjelent a második csík. Basszus. Sokk.

A fogadtatás

Adott tehát egy minden konfliktustól mentes, kiegyensúlyozott kapcsolat, vagyis a miénk, ettől függetlenül hirtelen nem tudtam, hogyan közöljem a hírt az illetékessel. Nem beszéltünk még erről, nem voltunk erre felkészülve, fogalmam sem volt, hogyan lehetne az egésznek egyből pozitív töltetet adni. Aztán felhívtam és közöltem vele, hogy örüljön, van egy jó hírem, nem meddő. A sokk nála egészen érdekes formában jelentkezett, vagy legalábbis én ennek tudtam be a vinnyogó röhögését.

Meggyőződésem egyébként, hogy gyerekem apjában még a második pozitív terhességi teszt után sem tudatosult a helyzet, akkor foghatta fel, hogy apa lesz, amikor ezt másnap a nőgyógyász is megerősítette. Amennyire megszeppent, annyira izgatott is, az egy dolog, hogy tízpercenként hangosan felröhögve próbálja szoktatni magát az apaság gondolatához, de nemrég a kispárnámat a karjába kapva ringatta azt, mintha egy baba lenne. Néha komolyan félek attól, hogy rendhagyó módon a terhesség az ő agysejtjeit pusztítja majd, nem az enyémeket.

Hiszti ezerrel

Magamhoz képest, persze. Még csak a hatodik hétnél járunk, de már egy hete folyamatos rosszullétek gyötörnek, értsd: reggeltől estig hányok, és olyan érzésem van, mintha valaki kis adagokban akarna megmérgezni patkányméreggel. Szidom is miatta a férfit redszeresen, aki ezt tette velem. A megváltozott testszagomat se bírom elviselni, már most kinőttem az összes melltartómat, gombóc van a torkomban az undorítóan nyálas filmektől, és azt szeretném, ha gyerekem apja folyamatosan (de tényleg folyamatosan) a nyakamban lihegne és szépeket mondana, mert egyébként totál elveszettnek érzem magam.

Amúgy meg nehéz nem kétségbeesve gondolni a következő hónapokra úgy, hogy miközben épp valami hisztis terhes fotót keresgélek a cikkhez, megáll mögöttem a tízéves, hogy azt mondja: most azt nézed, milyen dagadt leszel majd?

Négy gyerek. Azt hiszem, vicces lesz ez.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.