Ha önálló alvásra szoktatjuk a gyereket, azzal nyerhetünk néhány évnyi nyugodt éjszakát. A gyerek viszont hat éves korára amúgy is megtanul aludni.
Érdekes beszámolót tettek közzé ausztrál kutatók, akik 2007-ben kezdték tanulmányozni az altatási tréningek hatását. A csapat most azt vizsgálta meg, hogy az akkori kísérletben szereplő, mostanra hat évesre cseperedett gyerekek alvási szokásai, stressztűrőképessége, és szülő-gyerek kapcsolata különbözik-e a kontrollcsoporttól. A meglepő eredmény pedig az, hogy nem.
Az derült ki, hogy míg ezek a tréningek igen jó hatásfokkal működnek a kisbabáknál, ami számtalan nyugodt éjszakát adhat a családnak (és ez egyáltalán nem elhanyagolható!), körülbelül a gyerekek hat éves korára az ilyen módon tanított gyerekek pontosan annyira lesznek jó alvók, mint az összes többi. Vagyis, az altatási tréning hosszútávon nem használ, de nem is árt.
A 2007-es kutatás során 326 nehezen alvó gyerek szerepelt a vizsgálatban. Akkoriban azt találták, hogy két módszer is hatékonyan segíti ezeket a családokat, méghozzá a "kontrollált megnyugtatás" és a "lassú kivonulás". A kontrollált megnyugtatás kifejezés azt a modellt jelenti, amikor a nyugtalan, elaludni nem tudó (értsd: síró) gyerekhez a szülő meghatározott időközönként bemegy, és jelzi neki, nincsen magára hagyva. Ez a módszer nem csak a bébiknek segített megtanulni az önálló elalvást, de az eredeti kutatás szerint jótékonyan hatott az anyák lelki állapotára is.
A másik, lassú kivonulás nevű módszer pedig azt jelentette, amikor a szülők lassan, fokozatosan vonultak egyre inkább ki az altatás folyamatából, így segítve a gyereket abban, hogy önállóan is képes legyen elaludni.
Az ausztrál kutatók az eredeti csoportból 225 gyerek sorsát tudták máig követni, közülük 122-nél alkalmazták a fenti két módszert, 103 gyereknél nem. Mire a kölykök hat évesek lettek, az eredeti pozitív hatások eltűntek, és a két csoport alvási szokásai között nincsen statisztikailag kimutatható eltérés. Csakúgy, mint ahogyan nincsen különbség a két csoportban a szülő-gyerek viszony szorossága között sem. A kutatók mostani jelentése arra is kitért, hogy mind a két csoportban azonos a stresszes, depressziós szülők aránya is.
Miért érdekes ez? Tulajdonképpen megnyugtató az eredmény minden szülőnek. Aki szeretné a gyerekét minél hamarabb az önálló elalvásra tanítani, ezután nyugodt lelkiismerettel teheti, mert bebizonyosodott, hogy ezzel hosszútávon sem fog ártani, igaz, a gyerek szempontjából használni sem. Rengeteg olyan anya van, akinek fontos a saját alvása is, és határozottan visszautasítja azt, hogy a gyerek életének első egy-öt évében éjszakánként akár több alkalommal is felkeljen. Éljen, éljen, mostantól szabad a pálya.
Viszont megnyugodhat az is, akit eddig esetleg azzal nyomasztottak, hogy "ha most nem tanítod meg aludni a gyereket, sosem tanulja majd meg", mert erről is bebizonyosodott, hogy nem igaz, ezek a gyerekek is pont annyira lesznek jó alvók hat évesen, mint az összes többi.
Vagyis tulajdonképpen az a tanulság, hogy az altatási tréningek arra jók, hogy néhány évvel előrébb hozzuk a nyugodtan végigaludt éjszakákat, ami véleményem szerint azért szülőként semmiképpen nem elhanyagolható előny. Önök szoktatták a gyereket önálló elalvásra? Vagy aludt magától is? Esetleg évekig keltek minden éjjel többször is?
