Ha nem jól beszél, mozogjon!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mozgásterápiával a finommotoros képességektől a beszédig számos részképesség fejleszthető. Új sorozatunkban ezeket térképezzük fel.

Amikor a gyerekünk kortársak közé kerül, szülőként tudatosan és/vagy tudat alatt hasonlítgatjuk másokhoz. Így szembesültem először én is azzal, hogy a gyerekem nem tud olyan finoman, összehangoltan mozogni, mint a többiek, vagy éppen nem beszél olyan jól, mint ők. Ezt később a bölcsődében is jelezték, és külön foglalkozott a kisfiammal egy logopédus és egy mozgásterapeuta is.

Azon kívül, hogy tudtam, járnak hozzá, ennek részleteiről és az esetleges otthoni vagy egyéb fejlesztési lehetőségekről, teendőkről semmiféle tájékoztatást nem kaptunk, csak azt kérték, menjünk el a nevelési tanácsadóba. Mivel itt nem láttak különösebb bajt, csak enyhe lemaradást, ők is csak futólag említettek egy alapítványt, amely fejlesztéssel foglalkozik. Így magam kezdtem el utánajárni, mik a lehetőségek.

A mozgásterápiák igen sokrétűek, ezért egy sorozatot szentelünk nekik, ebben többek között a következőket fogom bemutatni elérhetőségekkel: HRG, Ayres-terápia, TSMT, Delacato-terápia.

Sokat olvastam a mozgásról mint egy olyan terápiás eszközről, amely nemcsak magát a mozgást, hanem mentális és viselkedési képességeket is képes fejleszteni, ezért ebben az irányban kutakodtam. Különféle súlyosságú esetekre találhatunk mozgásterápiákat, melyekben az a közös, hogy azt vallják, a mozgásos feladatok során az agy olyan összetett tevékenységeket végez, amellyel mintegy beérik, fejlődik, ez pedig minden más képességre, akár a beszédre, a szobatisztaságra, kapcsolatteremtésre vagy a koncentrációra is kihat. Logikusnak tűnő, kutatásokkal is alátámasztott elvek ezek.

HRG (Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika)

Ez egy kilencvenes években levédett, langyos vízben végzett terápia, magyar szabadalom. A gyermek a foglalkozások megkezdése előtt minden esetben egy idegrendszeri és mozgásos felmérésen vesz részt – legyen 3 hónapos vagy 5 éves –, hogy megállapítsák, mely területeken van elmaradás, és a mi a fejlesztés iránya. A hasonló képességű gyerekek kerülnek egy csoportba, hogy könnyebb legyen összehangoltan, azonos tempóban haladni.

A foglalkozások vagy egyénileg, vagy kis csoportban zajlanak, ahol a terapeuta gyakran énekkel, mondókával kíséri a játékokat és a feladatokat. Ez a módszer jól illeszkedik a 6 év alattiak érdeklődéséhez, így nagy eséllyel könnyen feloldódnak és a feladatokra figyelnek. A kezdő csoportokban a szülő is a vízben van, segíti a gyereket.

A HRG terápia szenzoros és motorikus képességeket fejleszt, javítja a koncentráció- és feladatmegoldó képességet, tehát segíthet megkésett beszéd- és mozgásfejlesztésben, figyelemzavar esetén, értelmi fejletlenség esetén. Ezek a foglalkozások csak részben hasonlítanak az úszásoktatáshoz, inkább játékos vízi tornát kell elképzelni. A HRG-t legtöbb esetben beutalóval is igénybe lehet venni, ez esetben olcsóbban jövünk ki, mert kapunk TB támogatást. Egy táblázatban összegyűjtöttem, hol érdemes érdeklődni, milyen körülbelüli árakra számítsunk. Az adatok döntően internetes forrásból származnak.

 Település  Gazdaszervezet  Oktatás helyszíne  Árak
Budapest  BHRG Alapítvány Radnóti Tanuszoda (1137 Bp., Radnóti M. u. 35.) 30 perc 1800 Ft 45 perc 2700 Ft 60 perc 3500 Ft (beutaló nélkül +800Ft)
Budapest  Örökmozgó Alapítvány Dagály strand (13. kerület) Aquaworld (4. kerület) havi bérletes rendszer, kb. 8-12 000 Ft (heti 1 alkalom)
Budapest  Örömtánc Alapítvány n.a. 1 alkalom 1200 Ft
Veresegyház  Árnyas Alapítvány Árnyas Tanuszoda 2500 Ft/alkalom
Göd/Vác  Játszoda Sport és Kulturális Közhasznú Egyesület Vác Tanuszoda (Honvéd u. 7.) 3000 Ft/60 perc
Szentendre  Misku-Horváth Ágnes V-8 uszoda n.a.
Eger  Paraaqua Alapítvány Balassi Bálint Általános Iskola n.a.
Pécs  Kisgyermek Szociális Intézmények Fészek Gyermekotthon és Bölcsőde Az intézményekbe járó bölcsődéseknek ingyenes
Kaposvár  Vadvirág Alapítvány n.a. Heti 1 alkalmas havi bérlet 2500 Ft/hó Heti két alkalmas 4000 Ft/hó Beutaló nélkülieknek az ár a duplája.
Szekszárd Egy lépés alapítvány n.a. n.a.
Miskolc  Lévay Centrum n.a. 1200 Ft/alkalom
Békéscsaba  Napraforgó Gyermekrehabilitációs és Információs Centrum n.a. n.a.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.