Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A világon mindenhol egyszerre bemutatott film szerint a képlet egyszerű: minden otthonszülés harmonikus, békés és teljes, minden kórházi szülés erőszak, megaláztatás.
Freedom for birth címmel a héten a világ számos országában egyszerre mutattak be egy dokumentumfilmet, amelyet Budapesten egy kerekasztal beszélgetés is követett.
A filmről csak annyit, hogy kizárólag az otthonszülés elkötelezett híveinek ajánlanám, nekik tetszeni fog. Ennyire manipulatív, részrehajló, mindent fekete-fehérben beállító alkotást régen láttam utoljára. A film szerint a világ, és benne a szülések egy kétpólusú rendszerben értelmezhetőek csupán: minden otthonszülés harmonikus, békés és teljes, minden kórházi szülés során a nő erőszaknak, megaláztatásnak, és rettenetes élményeknek van kitéve. Ráadásul rengeteg szó esik benne a terhes nők jogairól, és a szabályozási környezetről, de egyetlen, rövidke szó erejéig sem jelennek meg benne a medicina, különösen a születendő gyerek egészségének szempontjai.
Ilyen felvezetés után kifejezetten pozitív meglepetés volt a kerekasztal sokkal toleránsabb hangneme. A megszólalók között volt otthon szült nő, kórházban szült nő, szülészorvos, kórházban dolgozó szülésznő, biológus, belgyógyász, és még sokan mások, kötődési szakértő, homeopata és testtudat oktató, sőt, a meghívó szerint még grafológus is, de ez utóbbit ott nem tudtam beazonosítani.
A toleránsabb hangnem ellenére úgy jöttem el a beszélgetésről, hogy ez így teljesen értelmetlen, mitöbb, jóval inkább káros, mint hasznos. De miért is?
Az egésznek afféle szektás jellege volt, méghozzá rózsadombi, jódolgunkban nem tudjuk mit csináljunk szektás. Jól öltözött, budai hölgyek beszélgettek a finom budai étteremben, 520 forintért iszogattuk a 2 deci teákat, és közben (csaknem) mindenki úgy viselkedett, mintha a Magyarországon ezek a felsőközéposztálybeli, luxusproblémák lennének az általánosak. Ne legyenek illúzióink, az otthonszülés nem olcsó sport, a terhesség gondozásával, szüléssel együtt kb. 200 ezer forint. Miközben órákon át folyt a szó, az igazán fontos kérdések szóba sem kerültek, vagy épp csak az említés szintjén, elkenve, elmosva, sarkítva.
Miről kéne ma Magyarországon beszélni?
- A mindenki számára elérhető háborítatlan szülés jogáról, módjáról, lehetőségéről, kórházak mellett működő, bábák által vezetett születésházakról
- Arról, mik lehetnek azok a garanciák, feltételek, amik otthoni szülés esetén is biztosítják, hogy az újszülöttet, az anyát ne érhesse sérülés és hatósági zaklatás
- Annak ez ellentétnek a feloldásáról, hogy bár egy normál terhességhez/szüléshez nem lenne szükség orvosra, a felkészült, jól képzett szakemberek megléte mégiscsak létfontosságú. Arról kéne beszélnünk, milyen lehet az a rendszer, ahol az orvos akkor sem halna éhen (és menne Észak-Norvégiába), ha tényleg csak olyan esetben lépne színre, ahol szükség van rá
Ezekről nem, vagy csak nagyon érintőlegesen, torzan, sarkítva volt szó. Tudom, értem, hogy minden, a normától ennyire eltérő mozgalom először a szélsőségekkel indul. Itt is így volt. Összeszedtem néhány pontban, miért gondolom, hogy egy ilyen esemény nem visz közelebb a megoldáshoz, mi az, amivel elriasztja a hétköznapi embereket.
1. A szezon és a fazon
Borzasztóan nem szeretem, amikor összemossák a háborítatlan szülést az otthonszüléssel, és itt ez történt. Még akkor sem szeretem, ha elhiszem, hogy ma Magyarországon otthon a legkönnyebb háborítatlanul szülni.
Mélyen osztom azt a ma már általános véleményt, hogy normális esetben egy terhesség és egy szülés nem kóros folyamat, vagyis általában nincsen szükség orvosi beavatkozásra, egy felkészült szülésznő bőven elég. Egyetértek azzal, hogy nincs szükség rutinból burkot repeszteni, oxitocint adni, gátmetszést végezni, pláne, a hétvégi munka elkerülése érdekében péntek reggel, napokkal a kiírt időpont előtt szülést indítani.
Egyetértek azzal, hogy csak és kizárólag szándék kérdése lenne az egészséges újszülöttet a szülést követő néhány órában végig az anyjával hagyni, ha már úgyis úgy gondolja a tudomány, hogy a baba dns-e ilyenkor úgy alakul tovább, ami egész életére nézve kihat a stressztűrőképességre.
De azt is tudom, hogy az, akinek ez tényleg fontos, képes ezeket kórházi körülmények között is elérni. Egyszerűen meg kell keresni hozzá az intézményt, az orvost, a szülésznőt. Igen, bonyolultabb, mint elmenni a legközelebbi szülészetre, de tapasztalatból tudom, hogy lehetséges. Csúnya csúsztatás úgy viselkedni, mintha a háborítatlan szülés csak az otthon szülők privilégiuma lenne.
2. Én, én, én, én - de a gyerek hol van???
A filmben, és a kerekasztal beszélgetésben megszólalók többségénél is csak és kizárólag az anya jogai, az anya akarata, az anya szándékai, az anya kívánsága, az anya szülésélménye kapott szót. Mintha elfelejtenénk, hogy közben azért van ott egy gyerek is.
A beszélgetés szülészorvosa elmondta, és a jelenlévők sem cáfolták, hogy az otthonszülések során a babára leselkedő kockázatok bár nagyon alacsonyak, mégis kicsit magasabbak, mint a kórházi szülésnél. Azt már csak én teszem hozzá, hogy az anyára leselkedőek viszont kicsit alacsonyabbak. Ennek a témának óriási irodalma van, a kutatások egyik fele erre torzít, a másik fele arra, de ez nagyjából a most elfogadott álláspont.
Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ne szüljenek a nők otthon. Felőlem szüljenek, ha semmi nem szól ellene. De azt is gondolom, hogy az szülhessen otthon, aki ezzel nem vállal a minimálisnál nagyobb kockázatot. Soha nem fogom megérteni, amikor valaki a szülésélmény kedvéért kockáztatja a gyereke jövőjét. Nem tudom megérteni azt, aki farfekvéses ikreket szeretne otthon megszülni. Szép dolog a szülésélmény, de meddig megyünk el érte? A szülés, az mondjuk 2-24 óra. A gyerek előtt viszont ott áll egy élet.
3. Ellenségkép kreálása
A film és a beszélgetés során is végig az volt az érzésem, mintha valami, a szülészorvosok ellen zajló boszorkányüldözésnek lennék tanúja. Tudom, sok, nagyon sok olyan szülészorvos van, aki meg is érdemelné, hogy pellengérre állítsák. De nagyon sok olyan is, aki meg nem.
Érdekelne, hogy ezek, az orvosokat mindenben megkérdőjelező harcos aktivisták az életükben mindenhol így járnak el? Elmennek egy ügyvédhez szerződést íratni, de megmondják neki, hogy csinálja? Vagy képesek megbízni az ügyvédjükben, és elhinni, hogy azért tanulta évekig, azért gyakorolja a szakmáját esetleg évtizedek óta, mert ért hozzá? És ha megbíznak az ügyvédjükben, nem lehet, hogy találhatnának egy orvost, akiben szintén meg tudnak bízni? Mire jó ez az attitűd, ami mindent élből elutasít, amit egy orvos ejt ki a száján?
Egy szülészorvos kérdezte tőlem, mikor a téma előkerült: Miért gondolják az emberek, hogy mi feleslegesen akarunk dolgozni? Sokkal, sokkal egyszerűbb hagyni, hogy a szülésznő levezesse a szülést, néha bekukkantani, megsimogatni a nő homlokát, és menni tovább. Tényleg azt hiszik, hogy éjszaka, amikor a császárhoz a sebészetről kell orvost kölcsönkérni, az az orvosnak jó?
4. Az árokásás
Miközben az otthonszülés pártolói - jogosan- a tolerancia hiányára panaszkodnak, ők maguk is intoleránsak, erőszakosak.Az egész este hangulata azt sulykolta, aki nem otthon szül, nem is igazi nő. Annak nincs önbizalma. Az retteg. Abból hiányzik az anyai intuíció.
Ez egyszerűen nem igaz. Az, aki kórházban szül, esetleg csak más szempontok szerint dönt. Mást tart fontosnak. Elhangzott itt is, hogy Afganisztánban ötven nőből egy hal bele a szülésbe. Az USA-ban pedig százezerből egy. Ha a csecsemőhalandóságot nézzük a világban, hasonló különbségeket találunk.
Minden tiszteletem a természeti népek bölcsességének, de nem gondolom, hogy rászolgál a megbélyegzésre az, aki úgy érzi, azzal kerüli el a kockázatokat, ha kórházban szül. Vagy azt mondjuk, hogy mindazokból hiányzik az intuíció, akik problémamentes terhesség után mégis beleszaladtak egy problémás szülésbe? Hogy azok mind gyávák, akik szerint megnyugtató, hogy gond esetén helyben van a segítség?
Önök mit gondolnak? Nem arról, szüljünk-e otthon. Inkább az érdekelne, Önök szerint mik azok a fontos kérdések, amikről beszélni kéne?
