Úristen! Mi van, ha soha nem lehet gyerekünk?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Min mentem keresztül? Milyen köröket futottam feleslegesen, és mit lett volna jó már az elején is tudni?

Szubjektív beszámoló a meddőségről, 1. rész.

A másod részt itt találjátok, a harmadikat itt, a negyediket itt, a befejező részt pedig itt. Ebben a sorozatban megosztom veletek, min mentem keresztül testileg, lelkileg. Milyen köröket futottam feleslegesen, és mit lett volna jó már a legelején is tudni. A végén pedig kiderül, sikerrel jártunk-e.

Évekig hiába próbálkozni a gyerekkel önmagában elegendő feldolgoznivalót ad egy nőnek. Mindezt azonban a hétköznapokban az ismerősök jószándékú, de sokszor tapintatlan kiváncsisága, tanácsai súlyosbítják, na meg a magyar egészségügy, ahol, hogy is mondjam finoman, épp olyan eséllyel futhatunk bele ignoráns idiótákba, mint lelkiismeretes és empatikus szakemberekbe.

Fotó: Stockfresh

A következő sorozatban megosztom veletek, min mentem keresztül testileg, lelkileg. Milyen köröket futottam feleslegesen, és mit lett volna jó már a legelején is tudni. A végén pedig kiderül, sikerrel jártunk-e.

Meddőség

Ha egy adott párnak 12 hónap
védekezés nélküli együttlét alatt
nem fogan gyermeke – WHO

A mi történetünk 2005 nyarán kezdődött, ekkor döntöttünk úgy az akkor még csak leendő férjemmel, hogy lassan itt az ideje, hogy gyereket vállaljunk. A szót tett követte, ami jelen esetben kimerült abban, hogy abbahagytuk a védekezést, viszont elkezdtünk tervezgetni és számolgatni, ha ekkor fogan meg, akkor születik, de jó is lenne egy tavaszi/nyári baba.

Izgatottan vártuk minden ciklus végét, hogy na? vajon most? Aztán kissé csalódottan állapítottuk meg, hogy most nem, de majd talán legközelebb. Teltek a hónapok, a lelkesedésünk mit sem csökkent, közben leszerveztünk és megtartottunk egy esküvőt (a sajátunkat), és egyszercsak megint a nyár közepén jártunk ,és időközben nem született egy gyerekünk se, de még csak teherbe sem estem.

Egyik lelkesen érdeklődő barátnőmet hűtöttem le a másik után egyik hónapban a másik után, és egyik nagyszerű tanácsot hallgattam a másik után – szexeljünk párnával a derekam alatt, álljak fejen szex után, egyek sok mézet, igyak kávét, ne igyak kávét, de igyak ilyen és olyan és amolyan teát, hogy csak a frappánsabbját említsem. Persze a na? na? nem csak az ismerősöktől érkezett, bennünk is egyre gyakrabban merült fel az Ebben a hónapban biztos sikerül mellett, a Mi az úristen van már?! is.

Az első orvos

Szóval végül eltelt az a bizonyos 12 hónap, és akkor úgy döntöttünk, legalább megnézetjük magunkat, ha van valami probléma, az inkább derüljön ki. Velem kezdtünk, irány a nőgyógyász, akihez addig csak az éves rákszűrésre és korábban fogamzásgátlót iratni jártam.

Fotó: Per-Anders Pettersson / Europress / Getty

Ha nagyon elnéző akarok lenni vele, azt mondom, hogy nem igazán vett komolyan, ha nem akarok elnéző lenni, akkor azt, hogy tökhülyének nézett, ha goromba akarnék lenni, azt mondanám, hogy ő volt tökhülye. A teljes hozzáfűznivalója kimerült abban, hogy „Hát tessék hazamenni házaséletet élni!”, amire biztos visszakérdeztem volna, hogy „Ja? Miért nem tetszett ezt előbb mondani?”, ha épp humoromnál vagyok.

Első tanács (ígérem, nem lesz sok belőle)

Sose hagyjátok lerázni magatokat! A ti életetek, a ti gyereketek, titeket érdekel a legjobban, és simán kerülhettek egy ugyanilyen fásult tökhülyéhez, aki inkább nem tölti ki azt a három beutalót a laborba.

De nem voltam humoromnál, úgyhogy a csalódottságtól köpni-nyelni sem tudtam, viszont még a folyosón eldöntöttem, hogy keresek valakit, aki legalább igaziból végighallgat, mielőtt hazaküldene szexelni.

A második orvos

Egy gyors, ám nagyjából az összes barátnőmre kiterjedő közvélemény-kutatás után egy fiatal, agilis, és nagyon kedves doktornő mellett döntöttünk, aki az első vizsgálat után minden további cécó nélkül beutalt három vérvételre a ciklus meghatározott napjain. Közben a férjem is megjárta az andrológiát, ahol kiderült, hogy az összes eredménye tankönyvi, tehát, ha van is promléma, az egészen biztosan nem vele van.

Fotó: Per-Anders Pettersson / Europress / Getty

Én lelkesen – és irtó álmosan, általában munka előtt, reggel hétre – mentem egyik vérvételről a másikra, mert meg voltam róla győződve, hogy valamelyikből majdcsak kiderül, hogy miért nem akar ez a gyerek megfoganni, de minden lelet után csak gratulációt kaptam a példaértékű hormonszintjeimhez, magyarázatot nem.

A pánik

Végül megérkezett az utolsó lelet is, és semmivel sem lettünk okosabbak. Elvileg minden adott volt, hogy gyerekünk legyen. És ez, a teljesen semleges, sőt, gyakorlatilag jó hír volt az, aminek a hallatán másfél év próbálkozás után belémhasított a jeges rémület, meg a kérdés: mi van, ha sosem tudjuk meg, hogy mi a baj, és sosem tudjuk orvosolni és sosem lesz gyerekünk?

Folytatjuk

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.