Milyen a jó gyerekszoba?

Olvasási idő kb. 4 perc

Gyerekszoba berendezés: kinek-kinek vérmérséklete szerint segíthez a feng shui és/vagy a józan ész.

A gyerekszoba berendezésére kevesen fordítanak óriási gondot, pedig az a szoba tölti be a legtöbb szerepet egyszerre. A szemrevaló, ám funkciónális berendezésben kinek-kinek vérmérséklete szerint segíthez a feng shui és/vagy a józan ész.

A lakás talán legfontosabb tere a gyermekek számára a gyermekszoba, amely a kicsik birodalmaként funkcionál. (Jó esetben) itt alszanak, majd idővel már játszanak és tanulnak is benne. Nem vagyok híve az ezotériának, de egyszer kicsit utánaolvastam a gyerekszobai feng shuinak, amelynél azt tapasztaltam, hogy néhány dolgot leszámítva lényegében teljesen evidens, józan paraszti észérveket sorakoztat fel, így végső soron a mostani poszt címe lehetne akár Feng shui a gyerekszobában is. A harmonikus fejlődés biztosításához jó, ha néhány szobarendezési alapelvet figyelembe veszünk.

Szép, praktikus, ötletes gyerekszobákat számos lakber blogon találhattok, itt dekorációs ötleteket, itt meg elképesztően jópofa bútorokat láttok, vastag pénztárcájúak és ügyes kezűek előnyben.

Elrendezés

A gyerekszoba sok-sok történetnek ad színteret: egyszer a nyugodt elalvás, másszor a hangos nevetéssel teli játék központja. A különféle helyzetek előfordulása miatt fontos, hogy a szobát megfelelően rendezzük be, s ehhez nem elég, ha a bútorok szimplán szépek, ennél több dologra kell ügyelni.

A szoba tájolása fontos, nem jó, ha túl hangos, szmogos utcára néz, s az sem ideális, ha napközben erősen betűz a nap, és forró katlanná válik a szoba. Legyen világos, amit a fal és a bútorok színének kiválasztásával tudunk fokozni. Szem előtt kell tartani, hogy abban a helyiségben a gyermek zavartalanul, önfeledten tudjon (majd) játszani és aludni. Ezt szolgálja egy jól záródó ajtó, amelynek nem jó, ha van üvegberakása, mivel a gyermek állandóan megfigyelve érezheti magát, illetve az esti fektetés után a lakás más részéről könnyen beszűrődik a fény. Ha a szoba túl kicsi, hangultos fényekkel és kellemes színhatásokkal lehet igazi kuckóssá varázsolni.

Figyelembe kell venni, hogy a túlzottan erős árnyalatok mellett este a gyermek nehezebben térhet nyugovóra. A szobát osszuk két félre: a játszó rész legyen színes, a nyugalmi zóna pedig lágy és kevésbé játékos színű. A túlzottan aktív gyermekeknél hanyagolni kell a vörös árnyalatok használatát, s inkább a zöld, a sárga és a világoskék pasztell árnyalatait kell előnyben részesíteni. A falra festett állatok nemcsak, hogy a hangulatot fokozzák, de a beszédtanulásban is inspirálólag hathatnak. Aki pedig hisz ilyesmiben, falakon kerülje a horizontális vonalakat a gyermek fejmagasságában, mivel ezek – most következik egy kis feng shui - korlátozzák a gyermek horizontját és akadályozzák a kibontakozási képességét.

Bútorok

Könnyű vonalú, világos és biztonságos bútorokkal érdemes berendezni a legkisebbek szobáját. A feng shui szerint nem szabad öreg vagy antik bútorokat használni, hiszen ezek nagy múltat hordoznak magukban, s korlátozzák az ifjak fejlődését, de az ezotériában hívők jó, ha tudják, hogy a beépített szekrény, az emeletes ágy és a plafonig érő polcrendszer sem ideális. Viszont akik ezzel nem foglalkoznak, praktikusság szempontjából nyugodtan használják ezeket, hiszen sok helyet lehet megspórolni velük.

Az alvóhely környékének abszolút nyugodtnak kell lennie: nem szabad nehéz bútorokat közvetlenül az ágy mellé állítani, az ágy fölé nem jó polcokat vagy szekrényeket helyezni, ez egyébként a felnőttekre is érvényes. Ne tároljunk az ágy alatt játékokat vagy más tárgyakat, hanem az ágy alatti területet mindig hagyjuk üresen és tartsuk tisztán- feng shui és higiénia egyben.

Az ágyat ne tegyük az ablak alá, s a legjobb az, ha a fej a fal mellett kap védelmet. Ezek figyelembevételével a gyermek egyéni kívánsága szerint válasszuk meg az ágy pontos helyét. Nagyfokú biztonságérzetet ad, ha az ágyból az ajtóra rálátni.

Mivel a gyermek szobája egy kis búvóhely is egyben, a szeretet és a védettség érzése nélkülözhetetlen. Lágy szöveteket, átlátszó, lebegő anyagokat használhatunk a sarkok eltompítására és gondoskodni kell a megfelelő természetes fényről is. Újszülötteknek, apró babáknak a baldachin és az anyaméhre emlékeztető narancssárga, pirosas árnyalatú függönyök is ajánlottak.

Mire figyeljünk még

Amennyire csak lehetséges, minimalizálni kell az elektroszmogot. Az elektromos készülékek - úgy mint a televízió vagy a számítógép - ne legyenek bent a szobában, mivel zavarhatják az alvást még kikapcsolt (standby) állapotukban is. Azonban ha mindenképpen ragaszkodunk ezekhez a berendezésekhez, legalább 2 méter távolságot tartsunk az ágytól.

Sokan totális csendet rendelnek el a kisbaba alvása érdekében, sem fényhatás nem juthat el hozzá, sem semmiféle zaj, így osonni kell a lakásban. Ez nem túl jó és hosszú távon nem is fenntartható stratégia, mert ha ilyen mesterséges körülményekhez szokik a gyerek, később, amikor már vagy nem figyelnek rá annyira a környeztében vagy más változások miatt, majd nagyon érzékeny lesz a zajhatásokra, fényekre, így könnyen felébred, s nehezen alszik el. Éppen emiatt napközben sem kell teljesen besötétíteni, elég a félhomály, nyugodtan menjen a lakás másik felén zene vagy beszélgetés, háttérzajként nem okoz gondot.

A gyermekszoba átrendezésére körülbelül két-három évente van szükség, hogy a bútorok és az elrendezés a gyermek idővel változó méretét és ízlését is kövessék. A szoba berendezésekor hagyjuk érvényesülni a gyerek kívánságait, akaratát is, hiszen már egészen kiskorban egészséges intuícióikkal rendelkeznek, és sokszor tudják maguktól is, mi a legjobb nekik, a biztonsági szempontokból persze nem engedhetünk, de egyébként érdemes őket minél jobban bevonni.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.