Mi van akkor, ha a gyerek Anyát szereti? De nagyon?
A bölcsődei pszichológus felhívta a figyelmemet arra, hogy majd különösen vigyázzak a kisfiammal, aki nagyon anyás, mert lassan jön az Ödipusz-komplexus. Azt mondta, az ilyen ragaszkodó gyerekeknél különösen óvatosnak, figyelmesnek kell majd lenni, hogy helyén kezeljük a dolgokat.
De mi is az az Ödipusz-komplexus?
Ödipusz a fiúknál, Elektra a lányoknál
A középiskolában a tananyag részét képezte a thébai mondavilág, aminek egyik története arról szólt, hogy Ödipusz -tudta nélkül- megölte apját és szülőanyját vette el feleségül, akibe nem mellesleg szerelmes lett. Amikor megtudta az igazságot (ti. hogy a saját apját ölte meg), megvakította magát, és szégyenében, bűntudatában száműzetésbe vonult.
Freud volt az első pszichoanalitikus, aki Ödipusz nevét kölcsönözve leírta azt a jelenséget, amikor a kisgyermek ellenkező nemű szülője felé szerelemhez hasonló érzelmeket kezd táplálni. Ezzel egy időben az azonos nemű szülő iránt féltékennyé, elutasítóvá válik. Ez a lélektani jelenség általában 3-6 éves korban jelentkezik. A kisfiúknál Ödipusz-, a kislányoknál Elektra-komplexus szaknéven.
A kisfiúk ilyenkor lovagiasan viselkednek anyjukkal, folyton puszilgatják, ölelgetik, védelmezik őket, közben apjukkal versengenek anyjuk kegyeiért. Rivalizálnak, sőt néha annak is örülnének, ha apjuk egyszerűen eltűnne, hogy átvehessék helyét, de mindeközben érzik, hogy rossz ez a felállás, hiszen apjukat is szeretik. Éppen emiatt folyamatosan kettős szorongásban élnek. Ugyanez történik a kislányoknál, csak ők apjuk iránt rajonganak.
Mindenkinek megvan a maga helye
Mivel a szülők azok a személyek, akiket a leginkább szeretnek, s akikkel a legszorosabb, legbensőségesebb a viszonyuk, elsőként velük tapasztalják meg a szeretet másik világát, a szerelemét is. Le kell szögezni, hogy ez egy teljesen normális, egészséges dolog, nincs mögötte semmiféle lelki zavar. Akkor kell problémára számítani, ha ezt a helyzetet nem megfelelően kezelik a szülők. Hiszen az első élmények meghatározóak, kihathatnak akár a felnőttkorra is.
A szakértők azt tanácsolják (s ez szerintem ösztönösen jön is magától), hogy kedvesek, megértőek legyünk, s inkább azt magyarázzuk el, hogy az apa anya társa, párja, és majd a kisfiú is talál magának egy kislányt, akivel ugyanúgy szerethetik egymást, mint az ő szülei.
Ne engedjük, hogy a gyerek kitúrja az ágyból „riválisát”, hogy bántsa, ne adjuk alá a lovat. Meg kell értenie és el kell fogadni a szerepeket, és akkor a vetélytársból könnyen példakép válik, akihez hasonló akar lenni gyermekünk, hogy olyan párja lehessen, mint az anyukája (fiúknál) vagy az apukája (lányoknál). Az Ödipusz-komplexus lehet nyílt és burkolt is, a lényeg, hogy tudjuk, miről van szó, és foglalkozzunk vele. Egyes kultúrákban nem ismerik (pl.: a muszlimoknál sem), ezért tudni lehet, hogy ez nem egy biológiai, hanem inkább szociokulturális jelenség.
Dr. Ranschburg tanácsa
Ranschburg Tanár úr ezt írta még tavaly egy kérdésre válaszolva egy agódó apukának az Ödipusz-komplexusról:
"Valóban hibát követ el, ha féltékenykedik, inkább próbálja megtalálni azt a „férfias” területet, ahol erősítheti kisfiával a személyes kapcsolatát. A sportos játékokra gondolok elsősorban: birkózás, labdajátékok, szabadtéri tevékenységek, melyek hagyományosan az apa-fiú kapcsolatra épülnek. Biztos vagyok benne, hogy rövidesen kialakul a „rend”, mely szerint a gyerek ha nyűgös, álmos vagy gondoskodást igényel, anyjához fordul, ha pedig játszani szeretne, elsősorban apját keresi majd. "
www.ranschburg.hu
