Úristen, vérzik a gyerek!
Az első pofáraesés minden családban eljön egyszer – ez tulajdonképpen az anyukává válás egyik fontos lépése. És bár egy ilyen stresszt előbb-utóbb mindenképpen át kell élni, nem mindegy, hogyan kezeled és mit tanulsz belőle.
Megtörténik
Egyszer volt, hol nem volt, a vasárnapi ebédlőasztalnál ültünk éppen, anyósom neve napját ünnepeltük, békésen kanalaztuk az isteni húslevest, ovisom is tőlem jobbra, ő sok tésztával szereti. Önállóan ül a felnőttszéken, feneke alatt két párna, hogy a lehető legjobb helyre csorogjon a leves nagyja. Az evés élvezetes, de annyira nem, hogy belefeledkezzen. Sűrűn ficánkol a lelkem, pont mint egy óvodás.
Aztán egyszer csak nincs már mellettem, hátradőlt, székestől. Odakapom a fejem, és csak a rémült kis arcot látom, miközben dől a szék, majd a gyerek a szék háttámlája és ülőlapja közötti résen keresztül a padlóra huppan. Emelem föl, dorgálnám:„Jaj már, kisfiam, minek izegsz-mozogsz annyit”. De mikor kinyitom a szám, csak ennyi bírja elhagyni visítva: „Úristen, vérzik a gyerek!” Ő pedig bőg, mint még soha. Az én vérem folyik, abból a gyerekből, aki test a testemből. És innentől kezdve eltelt jó néhány percre nem emlékszem. Nem ájultam el, egyszerűen csak nem emlékszem.
Mi történik?
Mikor észhez térek, pánikszerűen elkezdek rohangálni a szoba és a fürdőszoba között, ahol a nagymama látszólag hihetetlen nyugalommal csitítgatja unokáját, közben hősiesen zuhanyozza a fejét, hogy kiderüljön, hol a bibi. Tanítónő, naponta lát ilyet. Ovisom visít, mintha nyúznák. Párom a hordozóban rákötött kisebbikkel a kád fölé hajolva, nagypapával karöltve hősiesen asszisztál. Én pedig remegek és értelmetlenül futkosok le-föl. Telefonálni szeretnék, keresem a táskám. Semmi egyéb gondolatom nincs, mint mentőt hívni, hiszen vérzik! Vissza a fürdőszobába, rábeszélem a párom, hogy tegye le a kisebbiket, foglalkozzon a vérző fejű nagyobbikkal. Kisebbik nem szeret a húslevesillatú álomból a kanapéra huppanni, már ő is bőg. Én pedig továbbra is futkosok két tűz között. De szeretnék ketten lenni! Odanyújtom a kezem a nagyobbnak, hogy szorítsa meg, megmosom a csupavér kis kezét, apjától kötést kap a fejére, közben duruzsolok neki. Kellene egy száraz pulóver. Kirohanok, hallom, hogy a kisebbik torka szakadtából követel. Megfogom a kis kezét, elfelejtem a pulóvert. Szerencsére van, aki ringassa. Vissza a sebesülthöz, viszem a pulóvert.
Nélkülem történik
Közben valahogy minden elintéződik nélkülem: fejre kötés, lábra cipő kerül, irány a legközelebbi ügyeletes sebészet.. Nagypapa vezet, kocsijában a gyerekülés, ovisomat apja kíséri és a nagymama. Azért kiszalad a számon: vagy menjek én is? Nem, nem megyek, mert akkor a kéthónapos csecsemőt is vinnünk kellene. Vele meg az ügyeleten mit kezdjek. Előtte öltöztetni, babahordozót bekötni, és amúgy is lassú menet lenne, ugyanis eszeveszetten sír, a feszültség ragadós. Elmennek, én pedig remegek, mint egy nyárfalevél. Rázogatom a kicsit, aki közben visszaaludt. Puszilgatom, simogatom, és motyogok, hogy nincsen semmi baj. Azt is ő kapja, amit a nagynak szánok. A sírástól egyedül az őszinte félelem tart vissza, hogy szegény dédi szívrohamot kap, ugyanis kétségbeesetten zokog, miközben azt szajkózza: „Jaj Istenem, pedig milyen szépen ette azt a levest!”
Meddig tart még?
Izgatottam várjuk, hogy jelentkezzenek, közben igazi tökös, pofára esős, biciklibalesetes történetekkel múlatjuk az időt. Dédi romeltakarít, felmos, ruhát mos, nagynéni vidám mikulássapkát kerít a sebesült fejre. A tányérokban kocsonyává dermed a leves. Hamarosan csörög a telefon, minden rendben, szerencsére nem kellett sokat várni, pillanatragasztóval összeragasztották a fiam fejét, kapott csinos hálós sipkát, teljes a nyugalom, nyugodjak meg én is. Indulnak haza. Negyed óra múlva a levesestányérok már a mikróban melegszenek. A nagy izgalom után jól esik a mikuláscsoki. 
Személyes tanulság
1. Ennyire hülyén még életemben nem viselkedtem.
Kisebb baleseteink már voltak, azt hittem én aztán minden helyzetnek ura tudok lenni. Hát nagyon nem. Sikítoznom különösen nem kellett volna, az amúgy is ijedt gyereket ezzel sikerült még jobban megijesztenem.
2. Ezen a vasárnap délutánon két gyerekre fejenként négy felnőtt jutott.
És mi van, ha teszem azt egyedül vagyok éppen otthon mindkettővel? Pláne, ha hasonlóan okos módon reagálok. Autónk nincs, gyerekülésünk a nagyszülőknél. Jó, mondjuk tojok a közlekedési szabályokra, és bevágom magunkat az első taxiba, ad hoc jellegű téli öltözetben. Ha a kisebbikkel történik valami, az ovist még csak-csak lepasszolom valamelyik szomszédba, de fordítva? És mégis mit mondjak be, miért vérezzük össze a taxit, hova megyünk?
3. A gyereket a legközelebbi ügyeletes gyereksebészetre vittük.
Így tűnt logikusnak. Mint kiderült, az egészségügyi ellátás nem a logikán alapszik, ugyanis - miután ellátták a gyereket - közölték, hogy a lakhely szerinti illetékes kórházba kellett volna menni vele. És ha teszem azt éppen Piripócson lagzizunk, akkor azt meg hogy? Vagy mindenki félrebeszél? Hosszas nyomozás és telefonálgatás után kötözésre már a megfelelő helyen jelentünk meg. A gyerek egészségügyi kiskönyvébe igazán bevéshetnék az ilyen információkat is.
4. Fogalmam sincs mikor kell mentőt hívni!
Hogyan tudnám én azt megállapítani, hogy most életveszély vagy nem életveszély? Mielőtt az ovis megszületett, megemlítettem a védőnőnknek, hogy el szeretnék menni egy gyerek-elsősegély tanfolyamra. Ő akkor nagyvonalúan lebeszélt róla, mondván: én most tényleg ezzel akarom stresszelni magam? Most úgy érzem, jobb lett volna inkább egy kicsit stresszelni magam. Ott árválkodik ugyan a könyvespolcunkon egy könyv a témában, sok-sok illusztrációval, amiben addig jutottam, hogy a mászókáról leeső gyereket ne emeljük fel a földről, és hívjunk mentőt, még ha látszólag nincs is sérülés. És amikor ez egyáltalán eszembe jutott, akkor már azért is ostoroztam saját magam, hogy felemeltem a gyereket a földről. Hiszen fogalmam se lehetett, mi baja.
5. Átéltem, hogy választanom kellett a két gyerekem között.
Végül a józan ész győzött, a szoptatott kéthónapos kicsivel maradtam, ovisommal pedig ott voltak a szeretve imádott nagyszülei és az édesapja. Két napig lelkifurdalásom volt, hogy nem mehettem vele. Mivel a gyereken sem testi sem lelki nyomokat nem hagyott az eset, azt hiszem, egyedül én hiszem azt, hogy mindenhez én kellek.
6. Még szerencse, hogy a gyerekvállalásnál a józan ész játssza a legkisebb szerepet, különben már rég kihalt volna az emberiség. Például ha én ezt tudom, sosem vállalok gyereket. És ez még csak a kezdet. Persze mindenki hallott már szomszéd pistikéről, aki lenyelte a villanykörtét, meg pannikáról, aki fejre állt a kismotorral, de azok ők, mi meg mi vagyunk. Vagy mégsem? Egyáltalán hogyan lehetséges az, hogy a gyerekek túlélik a béna és tudatlan szüleiket?
KOMMENTEK
2012.01.17 16:21:16fehéregér
Tanácsot nem tudok adni, az enyémek hála az égnek, épségben felnőttek, de ez úgyszólván mázli.... én a blogban írtaknál is pánikba esősebb voltam, emlékszem, a kisebbik volt már vagy 16, jön haza véradásról, egyszercsak puffanást hallok, elájult az előszobában, rohanok oda, ő meg még az eszméletvesztés előtt azt pihegi: "ne félj mami, nincs semmi baj". Míg fel nem nőttek, arra gondoltam, minden bajt el tudok viselni, csak velük ne legyen semmi, és soha ne kerüljek olyan helyzetbe, hogy megbukom, mint anya, mert az ijedtségtől, félelemtől vattává vált lábaim nem mozdulnak, amikor kéne. Én megúsztam, de szerintem nem hülyeség az az elsősegély tanfolyam, talán segíthet a nélkülözhetetlen higgadtság megőrzésében is.
2012.01.17 16:35:42Figyel Castro
18 alatt nme lehet vért adni...
2012.01.17 16:38:30fda
Hangulatos írás.
Szerencsére a sérülés nem volt arányban a felnőttek idegességével.
2012.01.17 17:00:00miertispompom
Az en gyerekeim csecsemokent kaptak el egy halalos fertozest, ami lappangas utan kb egyik pillanatrol a masikra rohamkent jelentkezett. Mint utolag kiderult, minden perc szamitott. Belemhasitott, hogy baj van, es a gyerekem szemebe nezve...nagy. Esdekloen nezett, azt mondtam neki, elmegyunk egy helyre, ahol segitenek. Vedono vette fel, kideritette, hova kell menni, taxiba be, ugyelet, majd korhazban toltott kuzdelmes hetek. Meggyogyultak.Elotte nem tudtam, hogy ha igazan baj van, van lelekjelenletem.
2012.01.17 17:01:33miertispompom
A veloig hatolo felelmet kihagytam. Az volt, masszivan.
2012.01.17 17:22:05marosy
Sok hűhó semmiért.
Seggszpír.
2012.01.17 17:47:54R2D2 & C3PO
Ja, én is beszéltem már hülye védőnővel, aki ahelyett, hogy rábeszélné egy tanfolyamra a kismamákat, lebeszéli őket. Még nem látom át, miért...
2012.01.17 18:26:59szombi
Idióta cikk, én már hányszor elvéreztem volna, gyerekkoromban minimum 15-20 liter vért veszítettem és még mindig élek(25 éves vagyok, nem egy 70-es "elpusztíthatatlan veterán"). Pedig a legtöbbjénél doki sem látott. Kórházba csak 2x vittek. 6-7 évesen a homlokom kellett összevarrni, a varrat 4 centis és azóta is látszik. 11 évesen pedig a bokám fordult fel(szó szerint).
2012.01.17 18:58:21Rabyn
Én talán pont emiatt iratnék be minden jövendőbeli szülőt egy tanfolyamra, hogy ezeket tudják kezelni és némileg élesben is kipróbáltatnám velük a helyzetet.
Nekem mázlim van. Előbb ellátom a gyerekeket (az iskolában esnek-kelnek folyton), megnyugtatom és utána kezdek el pánikolni, ha már nem látja.
A legdurvább az volt, amikor egy babysitterkedés során a 4 éves kisfiú megcsúszott a zokniján és lefejelte a gyöngyösdobozt, ami persze eltört és a műanyag egy szilánkja beleállt a gyerek homlokába. Az első dolgom az volt, hogy megnyugtassam a gyereket (hatásos a szorítsd belém a fájdalmat, mert akkor a szorításra figyel), kivegyem a darabot a fejéből, ellássam a sebet, és ismét megnyugtassam, majd hívjam a szülőket, hogy jöjjenek haza, akárhol is vannak.
Sikerült megnyugtatni, elaltatni, lekezelni. Amikor már aludt, akkor kezdem el remegni.
2012.01.17 19:46:31fehéregér
FigyelCastro, akkor ezek szerint már 18 volt. Hurrá.
2012.01.17 19:53:02phoboss
szombi: az igaz, hogy sok szülő hajlamos a legkisebb ártalmatlan sérülést is eltúlozni. De ha a gyereknek vérzik a feje és üvölt, arra lehet, hogy majd te sem fogsz csak rálegyinteni.
Amúgy annyira nem is idióta cikk, nagyszerűen példázza azt a szülőt, aki pánikba esik és semmit sem tud csinálni, ha a gyereke megsérül. De grat azért, amiért elismerte (és tanul belőle), hogy hülyén viselkedett és ezzel még jobban idegesítette a gyereket, és hogy azt is belátta, hogy nem feltétlenül kell mindig az ő jelenléte ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok a gyerek körül.
Az a védőnő pedig, aki lebeszéli az anyát az elsősegély-tanfolyamról, elmehet a búsba. Egy ilyenen többek között azt is megtanulja a szülő (vagy bárki), hogy sérülés esetén hogyan kell higgadtnak maradni, mi több, a sérültben is tartani a lelket. Ez olyan esetben is jól jöhet, amikor nem annyira súlyos sérülésről van szó. Legtöbben biztos átéltünk már ilyen helyzetet a sérült szemszögéből, pl. gyerekként, amikor a szülő vagy valaki idegesen, sikítozva rohangált körülöttünk, de csinálni semmit nem tudott. Rohadt idegesítő, nem csak a sérültnek, hanem az esetleges többi jelenlévőnek is.
2012.01.17 21:42:38kicsibuta
A gyerekek fejsérülése nagyon ijesztőnek tűnik, mert kis felületen sok vér látható. Természetes reakció a hatalmas ijedtség. Általában felületi sérülésről van szó, ami szinte nyom nélkül gyógyul - de jobb biztosra menni, és azonnal orvoshoz vinni.
Anyám is, én is hasonlók vagyunk, mint Fehéregér kisebbikje: pontosan tudjuk, hogy "most el fogok ájulni", és ezt be is jelentjük, ha van kinek. (Pech, hogy Fehéregér kisebbikje az összeesést nem úszta meg. Egyszer én sem, mert mondat közben meg is tettem, amit ígértem.)
2012.01.17 23:19:52Intizar
Nagy szám. Visonghat és hisztizhet nyugodtan, ha tele van a lakás értelmes felnőttekkel, akik tudják közben, hogy mit kell csinálni. Lett volna egyedül, mindjárt nem visongott és ájuldozott volna, hanem tette volna, amit muszáj. Nagyon remélem, hogy az ennyire privilegizált helyzetű nők legalább számon tartják, hogy azok.
2012.01.18 08:02:02zizi77
Ennyire durván nem fogalmaznék, de az biztos, hogy máshogy reagál az ember, amikor tudja, hogy csak ő segíthet.
Persze van aki akkor is leblokkol.
Amikor torokműtét után bevérzett a torkom, és zuhanyként ömlött a számon a vér, a férjem se nagyon tudta, hogy mit csináljon. kb 1 perc után fogta fel, hogy mentőt kéne hívni, és a fulladozás közben is én próbáltam mondani neki, hogy mit csináljon. Szerencsétlen azóta is rosszul érzi emiatt magát, de sajnos nem tehet róla. Azt mondta, azóta felkészült lélekben. Az anyák szerintem nagyobb arányban tudják megoldani a pillanatnyi helyzetet, mivel ösztönből cselekszik az ember.
Amikor a lányom anyáméknál a többiekkel ugrálva nekiesett a fülével az asztal sarkának, és folyt a füléből a vér, én se gondolkoztam. Felkaptam a gyereket és rohantam az ügyeletre/persze mindez vidéken/. Szerencsére csak a külső hallójárat sérült meg, de mivel Apukám így halt meg, tudom mennyire nem lehet ilyenkor késlekedni.
Ha igazán nagy a baj, szerintem az anyák tudják mit kell csinálni.
2012.01.18 15:15:16Intizar
Szerintem egy anya nem blokkol le. Csak akkor, ha "tudja", hogy megteheti.
2012.01.19 08:07:29mekeke
Ez teljesen hülye, már 10 éveseknek tudniuk kell, hogy milyen egy kapilláris vérzés, egy visszeres és egy verőeres vérzés. Ennek bizonyítására leírom, hogy 8-10 éves kis barátnőimmel egyszer együtt játszadoztunk, futkostak a kertben mindenféle hülye tárgy között, és megragadtam az alkalmat, hogy elmeséljem nekik, milyen módon lehet tényleg veszélyesen megsérülni, és ha spriccelő vért látnak itt vagy ott, akkor azt hol kell elszorítani. A kislányok okosan figyeltek, valamit megjegyeztek belőle remélem. Azt hangsúlyoztam ki, hogy két választás van: vagy sikítozunk és baromira megijedünk és elfutunk, vagy azonnal odakapunk és közben rohanunk valahová felnőttért, telefonálni mentőnek. LEHET, hogy holnapután az egyik kis játszótársuk életét fogják megmenteni.
Erre odajön azt apjuk, megszólal: MILYEN MARHASÁGOKAT MONDASZ TE ITT A GYEREKEKNEK!
Szal mesékben élő hülye sok van. Remélem, ha a poszttoló megsérülne, én leszek ott és segítek, mert ő vagy mások nem fognak tudni.
2012.01.19 17:35:38LION_heart
Fejserulesekkel kapcsolatban a legfontosabb tenyezo az eszmeletvesztes meglete vagy hianya. Ha a (gyerek vagy felnott) emlekszik mindenre, nem ajult el egz masodpercre sem, akkor nincsen nagy baj, el kell alitani a verzest, es hamar begyogyul a seb. Kisgyreknel ezt ugy lehet tuni, hogy rogton felsir, ha elesett, akkor nem ajult el.
Ha elajult, akkor azonnal korhazba, gyereket, felnottet is, es meg kell mondani az ugyeletes orvosnak, hogy elajult.