Légy robot, ha a gyerek kihúzza a gyufát
Amikor anya feje felrobban olyan mérges, olyankor érdemes behúzni a kéziféket. Csak nem mindig olyan könnyű. Ennek megoldásában segít pszichológusunk, Cziglán Karolina.
Első rész.
A legjobb családban is előfordul, hogy a szülő egyszer csak úgy érzi: betelt a pohár, nem bírja tovább, legszívesebben sikítana, összetörne egy garnitúra étkészletet a falon, világgá menne. Vagy, ami rosszabb, megütné a gyereket, noha imádja, ő a szeme fénye. Nincs ellentmondás, sőt: az embert az tudja igazán kihozni a sodrából, aki közel áll hozzá.
Inkább az anyák vannak veszélyben (ha egyáltalán veszélynek kell ezt nevezni), hogy a fent vázolt lelkiállapotba jutnak, hiszen a legtöbb családban ők lényegesen több időt töltenek a gyerkőcökkel, mint az apák. Persze az apák jogát sem akarjuk elvitatni ahhoz, hogy kiboruljanak a gyermektől, de tény, hogy az egész napos összezártság sokat ront a helyzeten. Az apákon sem kisebb a teher, a munkahelyen megkapják a maguk stressz-adagját, ráadásul a családok nagy részében első sorban rájuk nehezedik az anyagiak biztosításának súlya, mint láthatatlan nyomás. De a környezet, a feladatok változatossága önmagában védőfaktor, így náluk talán később telik be a pohár.
Lehet a gyerek bármilyen idős, bármilyen életszakaszban kiborulhat tőle a bili
Ismerünk horrortörténeteket végzetes sérülést elszenvedett babákról, akiket a szülő tehetetlen dühében erőteljes rázással akart lecsitítani. Ha idáig a legtöbben nem is jutnak el hál' Istennek, azért egy utólag megbánt kiabálásig, pofonig, a szülő utólagos értékítélete szerint is igazságtalanul vehemens reakcióig sokan. A helyzet a szülő számára alapvetően a tehetetlenségről szól, ennek a dühe az, amivel nem tud mit kezdeni. Tehetetlen, mert mindent megpróbált, a legjobbat akarta, de a gyermek úgy tesz, mintha nem hallaná a kérést, mintha direkt hátráltatná az eseményeket, mintha szándékosan rosszat akarna, pedig nincs rá oka, pedig meg tudná tenni, amit kértünk tőle, és akkor minden olyan egyszerű lenne...
Persze a gyereknek más motivációi vannak valójában, mint a puszta ártás és károkozás, de ez abban a bizonyos kiélezett pillanatban nem látszik. A szülő beszűkült tudatállapotba kerül, és ugyanaz, amit nyugodt pillanatában tökéletesen értene, ott és akkor egyszerű gonoszságnak tűnik. Mit is tehetünk ilyenkor?
Az első és legfontosabb, amivel már nyert ügyünk van: Adjunk időt magunknak!
Nem kell, nem szabad ilyen állapotban reagálni. Érzelmileg felfokozott, ám gondolkodás szempontjából meglehetősen beszűkült tudatállapotról beszélünk, amikor garantáltan a lehető legrosszabb döntéseket hoznánk, messze saját színvonalunk alatt. Azt kell felismerni, hogy előállt ez a helyzet, tehát most nem szabad semmit tennünk. Ez megtanulható. Azt a pillanatot csípjük el, mikor átfut az agyunkon: „én most mindjárt felrobbanok”, és ekkor parancsoljunk magunknak álljt, adjunk magunknak pihenőt, és halasszuk el későbbre a helyzet megoldását.
Bizonyára sokakban felmerül az ellenvetés, hogy de hiszen éppen a kiélezett, azonnali reagálást igénylő szituációkban telik be a pohár. Például már nagyon idegesek vagyunk, mert indulnunk kéne, de Pistike azt játssza, hogy nem bírja felvenni a cipőjét, holott ő is, mi is tudjuk, hogy képes rá. Közben a kistesó bömböl, a telefon csöng, hogy hol késünk már. Pistike mintha direkt szórakozna velünk: ezredszer kérjük, hogy vegye már fel, nekünk még a pénztárcánkat is meg kellene keresni gyorsan – villan át az agyunkon. De a gyerek csak lóbálja a lábát egy darabig, mikor készségesen kezébe adjuk a lábbelit, még el is hajítja a szoba túlvégébe, közben (szerintünk irritálóan) vigyorog. Nyomatékosan elmondtuk, hogy ez most nem az a helyzet, amiben játszani lehet, de ez őt cseppet sem érdekli, mintha direkt élvezné a növekvő kétségbeesettségünket. Ha elértünk ahhoz a ponthoz, hogy épp szájon vágnánk, vagy legalábbis rákiabálnánk, villanjon fel lelki szemünk előtt a stoptábla, és állítsuk magunkat átmenetileg robot üzemmódba.
A robot az, akinek nem kell érzelmileg reagálnia, nem kell abban a percben megoldani Pisti megnevelését, nem kell megértetnie vele, mennyire helytelen, amit tesz, és nem kell győznie semmilyen csatában. Csupán a praktikum szintjén kell megoldania az elindulást, a nevelési-kapcsolati dilemma további részét pedig nyugodtan rábízhatja arra az anyára (vagy apára), akivé majd később, lehiggadva visszaalakul. Tehát egy csomó feladattól megszabadítjuk magunkat, ami abban a pillanatban úgyis meghaladná intellektuális-érzelmi kapacitásunkat. Csak annyit kell hozzá megérteni, hogy jogunk van időt kapni, jogunk van nem azonnal megoldást keresni. Ez azért nagyon hasznos, mert elkerüljük azt a bűntudatot, amit át kellene élnünk, ha rázúdítanánk Pistire a feszültségünket. Másfelől nevelésileg sem érnénk ezzel el semmit, mert a neveléshez következetesség kell, ami az indulatkitörésekből teljes mértékben hiányzik. Tehát szó nélkül megkeressük a pénztárcát, közben kinyomjuk a telefont, feladjuk Pistire a cipőt, és elindulunk.
Ha sikerült nem reagálnunk, akkor már megdicsérhetjük magunkat, ez a legfontosabb lépés, a többi ehhez képest szinte apróság. A folytatásban arról lesz szó, ezek után mit tehetünk még, hogy valóban megnyugodjunk, és okosan kezeljük a helyzetet.
- Címkék:
- nevelés,
- heti pszicho,
- cziglán karolina
KOMMENTEK
2012.01.12 17:38:06odamondó
vagy az ember kezdje el a gyereket az elejétől nevelni ne hagyjuk, hogy a kezdeti türelmünk beteljen és egyben robbanjon ki.
Ez egy tipikus hiba. Kapcsolatban dettó: türelmesek vagyunk a másikhoz aztán a sok baromság egyszerre szakad ki belőlünk. Ha valami zavar akkor azt egyből oldani kell és nem halmozni aztán ráokádni a másikra.
2012.01.12 18:25:18Úttalan utakon
Ja, nálunk ez mondjuk a múlt héten úgy nézett ki, hogy a - nevezzük így - Pistike a cipő, kabát, sapka, stb. felvételénél nem egyszerűen passzívan ellenállt, hanem kézzel lábbal ellenkezett, szó szerint le kellett fogni, hogy fel lehessen öltöztetni, miközben k...ra el voltunk már késve. A buszmegálló felé loholva aztán - mert akkor már legalább a visítással felhagyott -, el is magyaráztam neki szépen, hogy ha most elkésünk és odaadják a reggelijét a bölcsödében egy másik gyereknek, ő meg éhen marad, csak magának köszönheti, mint ahogy volt már rá példa. (Arról meg, hogy az én munkahelyemen mit fognak szólni, már inkább hallgattam).
Szerintem ilyen helyzetben lehetetlen nyugodtnak maradni.
2012.01.12 18:29:29Úttalan utakon
És kedves odamondó, aki még nem nevelt gyereket, úgy gondolja, hogy ha a kisgyerek hisztizik, akkor ezer százalék, hogy a szülő valamit rosszul csinál.
Aki pedig már nevelt gyereket, az tudja, hogy a dackorszakon át kell esni. Ez a gyerek normális fejlődésébe beletartozik.
Nem mondom, hogy nem lehet egy gyereket elkényeztetni, eleve hisztissé nevelni, de ha először látsz valakit, akkor még ne süsd rá rögtön a bélyeget.
2012.01.12 18:30:32Ékszerelmére
odamondó, szerintem ezt minden anya tudja, de kivitelezni viszont a legtöbbünknek nem sikerül.
2012.01.12 20:05:15Erenya
nagy büdös lókukit, azt!
kedvesen mosolyogva betesszük a cipőt az ovistáskába, szép nyugodtan megfogjuk Pisti kezét, és elindulunk vele lefelé a lépcsőn, mintha észre se vennénk, hogy mezítláb van.
mikor leérünk a földszintre / kiérünk az autóhoz, még egyszer felkínáljuk neki a cipőfelvételi lehetőséget. élni fog vele.
2012.01.12 21:42:14canahari
Mondjuk én még nem neveltem gyereket, de valahogy úgy gondolom, mint Erenya. Valamiből meg kell tanulnia, hogy mit nem szabad csinálni, és nem abból fogja, ha hagyom neki, hogy azt csináljon, amit akar, nem?
2012.01.12 22:05:13R2D2 & C3PO
Igen, jó megoldás lehet, ha van nagyi, aki a gyerek megfázásakor otthon marad vele. Különben a sok hiányzás miatt, anya szépen megkapja az útilaput...
Vagyis itt nem a szülő-gyerek konfliktus a probléma, hanem alapvetően az, hogy a szülő dolgozik és időre be kell érnie.
2012.01.12 22:29:36Ncsk
Mostanában túlzásnak tűnik ez a nagy óvatoskodás a gyereknevelésben. Ne kiabáljunk rá, lelkiismeret furdalás, meg jaj a gyerek lelke, stb. Szerintem ha arányos a dolog és elszakad a cérna, akkor előfordulhat, hogy az a természetes reakció, hogy kicsit erősebben reagálunk, esetleg leordítjuk szegény gyerek fejét... És? Ez is az élethez tartozik, ilyen is van. Nem értem miért baj, ha ilyennel is találkozik a gyerek. Még sok ilyen és ehhez hasonló lesz az életben, meg egyébként is hogyan legyek hiteles szülő, ha nem úgy viselkedem, ahogy a természetem diktálja. Gyerekként ha rossz voltam megszidtak, ha túlfeszítettem a húrt, akkor ordítás is volt, meg ritkán elcsattant egy pofon, de nem érzem, hogy ettől bármiféle sérülést szenvedtem volna. Sőt ez segített néha felfogni a cselekedeteim súlyosságát.
2012.01.13 09:15:16BLT Tomi
Jó reggelt mindenkienek!
Először is szerintem minden anyuka és apuka megérdemel egy nagy tapsot, aki felnevelt akár 1 gyereket is :-) Minden elismerésem az övéké. Én "könnyen" beszélek még, mert 24 éves vagyok, de rengeteg pszichológiával és ehhez a témához kapcsolódó cikket,könyvet olvasok már egy jó ideje, hogy előre "okosodjak". Másfelöl érdekel a téma. Amikor először olvastam a "történetet" nekem az jutott eszembe, hogy elmondom (ha figyel ha nem) "Látod kisfiam...ha az a mutató az órán oda ér, akkor elindulunk és ha rajtad van a cipő abban jössz, ha nem, akkor mezítláb..." azt külön jó ötletnek tartom, amit Erenya írt, hogy táskába teszem a cipőt és később felajánlom neki az újabb lehetőséget. Talán ha saját magán tapasztalja meg, hogy "Ajaj, nem olyan kényelmes ez a dolog cipő nélkül..", abból talán könnyebben tanul. (ez télen azért tényleg kivitelezhetetlen)
Abban is egyetértek, hogy a nyugodtságot mindig meg kell őrizni és ez érvényes az élet minden területére és igen...tudom hogy ez nagyon nehéz (saját tapasztalatból is), de mindenki higyjen magában és akkor megtudja csinálni! A véleményeket nagyon szívesen veszem, ha kultúrált. Köszönöm előre is...további szép napot
2012.01.13 09:33:11ubu1
Tehát ha Pistike nem akarja magától felvenni a cipőjét, akkor mi fapofával ráadjuk. Minden alkalommal, következetesen. Ha pedig a következetesség nevel, akkor ezzel beleneveljük, hogy nem kell kérésre felvenni a cipőt, mert úgyis rá lesz adva. Nem kell szót fogadni, mert a nélküli is megoldódnak a dolgok. Biztos jó ez így?
2012.01.13 10:51:58bejo
Erenya :)
Többször előfordult, hogy a reggeli pattogós indulás közben nem adtam a gyerek lábára cipőt. Nem szándékosan, hanem azért mert elfelejtettem :) Így is működik a dolog! A hiszti és az elmebaj hirtelen átcsap röhögésbe.
A szófogadásról meg eszembe jutott az a szituáció, mikor a fiamat kergettem az ovi öltözőjében éppen. Arra sétált a világ egyik legjobb fej óvónénije, aki szerencsére pont nekünk jutott, és többször rászólt, hogy ne futkosson. Majd fennhangon megkérdezte: Hát falra hányt borsó, amit beszélek? Mivel költői kérdés volt, egyből meg is válaszolta: Igen, kiscsoportban falra hányt borsó, amit beszélek.
2012.01.13 11:00:49jause
Nos, ez az a téma ami az elmúlt fél évben leginkább foglalkoztatott gyerekneveléssel kapcsolatban. A legnagyobb gondom nem is az volt, amit Ncsk ír, hogy mi lesz a gyerek érzékeny lelki világával ha egyszer rákiabálok (bár azért zavart a dolog, mert sokszor aránytalannak éreztem a kiborulásomat és amúgy nem vagyok egy kiabálós típus). Én is azt gondolom, hogy nem kell, hogy egy gyerek mindig vidámnak és jókedvűnek, türelmesnek lássa a szüleit, mert nem ilyenek vagyunk (én legalábbis nem). A nagyobb problémám az volt, hogy a kiabálásom nem, hogy nem oldotta meg a helyzetet, még rontott is rajta, mert a lányom nem tudott mit kezdeni a tomboló anyjával, még jobban sírni kezdett és teljesen lefagyott. Terhesen és a 16 kilójával pedig nem csaptam olyan könnyen a hónom alá, mint két évesen hasonló helyzetben. Szóval veszítettem + 20 percet. A kivonulás jó stratégia, de reggel nehezen kivitelezhető. Nálunk az jött be a legjobban, ha voltam annyira kipihent, hgoy még a konfliktus elején valahogy elvicceltük a dolgot, ha nevetett, akkor mindig megoldódott a dolog, de persze erre nem mindig volt kreativitásom. Aztán mostanra (4,5 éves) elmúlt ez a probléma. Lehet, hogy csak túl kell élni?
2012.01.13 14:39:35Pakinyanya
A mezítláb való elindulással csak az a gond, hogy egy felnőttnek egy kényelmetlen, mert már betokosodott, nem akar kísérletezni, meg hülyén érezné magát az utcán mezítláb, esetleg fázna a lába. De egy gyereket nem mindig az ilyen észérvek vezetnek. Neki tetszhet, hogy ő más, mint a többiek, mert mezítláb van, vagy jópofa, ahogy érzi a lábával a lépcső kövét, stb. Szóval ez a felfogás ott sántít, hogy a felnőttek reagálásából indul ki. A kislányom még pelusos, pedig már nagyon várjuk, hogy szobatiszta legyen (mindjárt hároméves lesz). Gondoltam, ha bekakil, akkor kényelmetlen lesz neki a kaki a fenekén, ha nem vesszük észre és majd csak rájön, hogy butaság ilyet csinálni. Pont tegnap történt, hogy este fürdésnél egy nagy meglepi várt a pelusban, ami már egy órája ott lehetett. Én megőrültem volna tőle. Őt nem zavarta, tök jól eljátszott a kakis pelusban.
2012.01.13 19:55:34macc
Hát én már többször ráadtam a cipőt mikor nem akarta felvenni, és ettől másnap még simán felvette magától... Igazából, ha ráadom én nyerek, mert végre elindulunk, míg ha várok további értékes perceket töltünk otthon, és a gyerek erre hajt... de így látja, hogy attól még nem maradunk otthon, hogy nem működik együtt
2012.01.15 17:57:41Erenya
Pakinyanya, ha BUGYIT adnál rá, abban nem játszana el egy órát bekakálva :P
R2D2 & C3PO
A te gyereked milyen mimóza, hogy ennyitől megfázik?? Jesszusom...
2012.01.15 18:04:20Erenya
Az óvodában egyszer egy 3 éves kiskrapek vmely feltérképezhetetlen okból üvöltve hisztizett, hogy ő nem vesz kabátot de juszt se! Anyuka kérlelte egy darabig, aztán megpróbálta rá feladni, gyerek kapálódzott, feszergett, anyukának elege lett, elkapta a gyereket, és kiterelte egy szál pólóban a mínuszötbe. Az alatt a 20 méter alatt, míg a kocsiig értek, kutyabaja nem lett a gyereknek, viszont másnap Anyuka hálásan fogadta kollektív gratulációnkat és megerősítésünket. Jól csinálta!!!
Ja és mielőtt rám gyűlnének a hőbörgők, hogy óvónőként is kiviszem-e mezítláb a gyereket, ha nem hajlandó cipőt húzni, a válaszom nem. Az óvodában felajánlom a gyermeknek, hogy nyugodtan bent maradhat a friss levegőn rohangászás helyett a daduska néninek segíteni felmosni meg szalvétát vágni. Volt, aki ezt választotta. A 3 oviban töltött évem alatt talán ha 2x fordult elő ilyen... :D
2012.01.16 00:21:19Lucababám
Sajnos most mi is pont abban az időszakban vagyunk, amikor naponta többször kerülünk lányainkkal hasonló helyzetbe. (Egyik 2 lesz, másik négy lesz tavasszal.) Nálunk pl. ez a mezítlábas kivitel sem működne, mert akkor csak még kétségbeesettebben hisztizne, bömbölve, potyogó könnyekkel a földön fetrengene a "nagylány", hogy adjam rá a cipőt. De tuti nem venné fel... Nálunk is a kreatív elpoénkodás válna be legjobban, de idegesen, ha épp késésben vagyunk, ez tuti nem megy, csak majd felrobbanok. Az az érzésem, hogy szinte maga is elhiszi olyankor, hogy nem tud vmit és kétségbeesésig hergeli magát. Sokszor tudom, hogy egy ölelés és földről felsegítés, cipőráadás egy pillanat alatt megoldaná a konfliktust, de ebben az esetben sokszor képtelen vagyok rá. Nálunk az sem megy, hogy nem veszünk tudomást a hisztiről, mert az én lányom az igazi hisztit soha nem hagyja abba magától, hanem egyre súlyosabb lesz a helyzet. A majdnem 2 évesemnek meg napok óta nem tudtam megmosni a fogát, mert üvölt, kapálózik, ellenkezik. Hát, embert próbáló ez az időszak. Jó lenne, ha lenne mindenkinél beváló dolog, de félek, ilyen nincs...