Minden szülő réme: a hiszti

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hiszti kezelése: nyugalom, megértés és Ranschburg.

Szerencsésnek érezheti magát az a szülő, aki sosem esett kétségbe gyermeke megállíthatatlan hisztirohamai miatt, sosem kérdőjelezte meg saját képességeibe vetett hitét, amiért nem sikerül megreguláznia egy néhányéves csöppséget. Meglehet, az ilyen szülő ösztönösen ráérzett a kezelési módra, de sok egyéb adottság is befolyásolja, mennyire élesen kerül szembe a család a problémával.

Gyermeki különbségek

A gyerekek eleve más és más temperamentummal születnek, tehát egyszerűen vannak nyugodtabb, befelé fordulóbb és lobbanékonyabb porontyok. Ezt rendszeresen kihagyják a számításból anyák és apák, mikor magukat okolják, amiért nem tudják kezelni a gyerek hisztijét. Pedig a szomszédéknál nincs ilyen probléma, pedig velük sem volt a nagyszülők elmesélése szerint kicsi korukban (más kérdés, hogy az idő ezt is megszépíti, tehát fenntartással kezeljük az erre vonatkozó családi adatokat!).

A másik, legalább ennyire jelentős szempont, hogy milyen stresszforrásokkal kell
megküzdenie a gyermeknek. Érthető, hogy sokkal nehezebben kezelhető az a poronty, akinek nemrég született kistestvére (a „nemrég”-be beleszámít, ha már egy éve megszületett, de még nem lehet vele játszani, összebarátkozni), pláne, ha ezzel egy időben neki óvodába kell mennie. Nem elég, hogy érkezett egy trónfosztó, aki elrabolja a neki járó figyelem jelentős részét, de tőle még meg is szabadulnak. Lecserélik őt! Miért csodálkozunk, ha az ilyen gyermek idegei nincsenek kisimulva, nem hallgat a szülői szóra, éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit kérnek tőle, és látványos jelenetekkel igyekszik a szülők tudtára adni, hogy ő is van, ő is fontos. Nem beszélve az olyan traumatikus eseményekről, mint a válás vagy az egyik szülő halála: ha a gyermekben olyan feszültség dúl, amit még nem képes kezelni, mi sem természetesebb annál, mint hogy ez ki fog jönni ott, ahol tud.

Dacolni jó

A fentiek csak extra nehezítő tényezők, az alapvető ok a hisztire mégiscsak a dackorszak. A legtöbb szülő a gyermek két éves kora körül szembesül a jelenséggel. Ez az az időszak, mikor teljes gőzzel gyakorolni kell a saját akaratot: ez nem rosszaság, ez a feladata a gyermeknek ahhoz, hogy később normális felnőtt váljon belőle. A hisztit senki sem szereti, de talán más megvilágításban látja, ha olyan szükséges fejlődési eseménynek tekinti, mint a fogzást: ahogy
nem szeretnénk, ha nem nőne ki a gyermek foga, úgy akaratgyenge, befolyásolható, önmaga határait meghúzni képtelen felnőttet sem szeretnénk. Az érett személyiséget nem adják ingyen, meg kell érte dolgozni, úgy a gyermeknek, mint a szülőnek.

Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy bátorítsuk a hisztit, és ne dolgozzunk a csökkentésén. Csak annyit, hogy értsük meg, nem minket akar velünk gyötörni a gyermek, nem az áll a hátterében, hogy rossz. Hanem az, hogy még nem tanulta meg, milyen más módon érheti el, hogy az ő akarata is érvényesüljön. És pláne nem tanulta meg, hogy mi a különbség a behódolás és a kompromisszum között. Csak később fogja megérteni, hogy attól ő nem lesz gyengébb, hogy bizonyos kérdésekben önként enged.

A megértésen kívül mit tehetünk a hisztivel?

Próbáljuk meg nem jutalmazni. Tehát ne történjen az, hogy ellenállunk, míg a gyerek szép szóval kér valamit, de engedünk, ha már nem bírjuk tovább a balhézást. Evidensnek tűnik ez, mégis így szokott lezajlani sok családban. Sose legyen sikeres a hiszti, viszont jutalmazzuk azt, ha más módon szeretné elérni a gyermek, amit egyébként hisztivel szokott! És tegyük is szóvá: látod, ha így kéred, megkapod.

Vannak nagyon régi, értelmetlen vagy káros technikák, mint a gyermek szobába küldése, ami még rosszabb, ha csak akkor jöhet ki, ha bocsánatot kér, amivel azt sugalljuk, hogy a bocsánatkérés nem belső megbánásból fakad, hanem egy cél érdekében tesszük.

Ranschburg és a mágikus trükk

Szívesen ajánlom Ranschburg Jenő mágikus trükk nevű technikáját, ami már sok-sok szülőnek bevált, az én praxisomban is visszajeleztek erről. Ha a gyermek hisztizik, játsszuk el teátrálisan, mintha eltűnt volna. Kérdezzük: hova tűnt ez a gyermek, nahát, az előbb még itt volt! Ez kizökkenti őt, megdöbben rajta. Amint abbahagyta, „találjuk meg” hasonlóan látványosan, örüljünk neki, hogy nahát, újra megjelent! Ez a játékos megoldás gyorsabb, és emberségesebb, mint a sokak által próbált levegőnek nézés, aminek további hibája, hogy általában nem működik.

Összességében tehát ne bátorítsuk a hisztit, de értsük meg: nem rossz szándék áll a háttérben, hanem hogy a gyermek még nem tud mit kezdeni akaratával, bontakozó személyiségével. A szülő feladata nem a büntetés, hanem más utak megtanítása.

Cziglán Karolina,
pszichológus

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Cziglán pszichológus Karolina,
Cziglán pszichológus Karolina,
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.