Mert ha anyu és apu tesznek a jövőért, akkor fiacskájuk, leánykájuk már a jó példát látva nő fel. És akkor van remény.
Riportalanyom grafikus. Emellett kultúrantropológus, természetvédő, író, két gyermek anyukája. És mozgalmár! Célja, hogy a Földgolyó valahogy túléljen minket, embereket, egészségben, békességben. Hovatovább mi is túléljük valahogy saját hibáinkat egészségben, békességben.
Működhet?
"A felnőttek között is akadnak nemtörődöm emberek, akik azt hiszik, hogy nekik mindent szabad."
Gévai Csilla ugyan tagja egy harcos természetvédő szervezetnek, (mostanában) mégsem láncolja magát kivágásra ítélt ősfákhoz. Nála a küzdelem és figyelemfelkeltés eszköze finom, lírai, mégis nagyon hatásos. Írt és rajzolt egy furfangos és fantáziadús könyvet a környezetvédelemről – gyerekeknek.
"Nem hiszek az apátiában" – vág bele rögtön. " A környezetvédelem problémáit meg kell érteni, meg kell fejteni, és alaposan át kell gondolni, mit tehetünk. Az emberek általában cselekvésképtelenek, még akkor is, ha tudják, mi folyik körülöttük. Mivel a probléma nem mindig van „szem előtt”, mint mondjuk a kifutni készülő tej a fazékban, a válaszlépés is elmarad."
A környezetvédő szervezetek ezért sokszor igen radikális tettekre szánják el magukat, hogy felhívják valahogy a figyelmet. Ez Csillától sem áll távol, mert, mint mondja, a másik oldal, azaz a szennyezésért és a környezet pusztításáért felelős elemek eszközei is nagyon kemények. Nyilván, hiszen rengeteg pénzről van szó.
Ötlet és megvalósítás
Csilla korábban is több gyerekkönyvet illusztrált, így aztán adta magát a gondolat, hogy rajzokkal körítse a komoly témát, úgy, hogy a legkisebbek érdeklődését is felkeltse.
A rajzok játékossága messze túlmutat a témán, önálló világ, amely jól egészíti ki a sűrű, olykor igen bonyolult összefüggéseket boncolgató, ám logikusan felépített fejezeteket.
Számomra azokat az enciklopédiákat idézi, amelyeket kíváncsiságtól égő füllel lapozgattam gyerekkoromban, és amelyek a gazdag illusztrációknak köszönhetően izgalmassá tették a gőzgépet éppúgy, mint a dinoszauruszokat.
A Nagyon Zöld Könyv célcsoportja Csilla véleménye szerint nem túl behatárolt. „Az okos hétévestől a buta tizenhatévesig” van kalibrálva. De az biztos, hogy a gyermek érdeklődésétől, a szülői inspirációtól, az iskolától is függ, hogyan, mikor adható a kezébe, mikor válik egy gyerek befogadóvá erre a gondolatra.
„A lényeg, hogy ha valaki személyessé tudja tenni a témát – nyert ügyünk van. Nekünk mindnyájunknak, hiszen a környezetvédelem minden embernek az ügye, még ha nem is tud róla mind a hét milliárd…”
Az, hogy az egyszeri magyar gyerek miként képes befogadni egy globális problémát, sokban múlik a könyv szerkezetén. A bevezető egyfajta látképet ad, amiben az olvasó el tudja helyezni magát. Innen lehet aztán messzebbre tekinteni, megismerni az üvegházhatás korántsem egyszerű folyamatát, kitekintve a világűrbe, majd végül visszatérni saját szűk környezetünkbe, ahol aztán a világegyetem folyamatait észben tartva lehet szelektíven gyűjteni a háztartási hulladékot.
Csilla elmondja, kritikaként leginkább az jutott el hozzá, hogy a „természetvédő kézikönyv” kissé túl sűrű, túl tudományos. A rengeteg infó és feladat talán sok egyszerre.
„Mégsem kikerülhető. Egyszerűen el kell magyarázni, mi miért van, különben a kifejezések súlytalanok maradnak.”
Ő maga sem gondolta, hogy a könyvet „egy húzásra” kell befogadni. Egyfajta segédanyagnak szánta a kisiskolás tananyaghoz, az otthon már meglévő természettudományos, ismeretterjesztő olvasmányokhoz. Minden fejezetet újra és újra el lehet olvasni, át lehet gondolni, meg lehet beszélni.
Már késő a pesszimizmus?
A szülő és a család minden tagja bele lett kalkulálva ugyanis a folyamatba. Ha együtt olvassák a gyerekkel, hozzátehetik a saját véleményüket, megkönnyíthetik az értelmezést, nem utolsó sorban pedig ők maguk is újra és újra szembesülhetnek ezekkel a fontos kérdésekkel, kialakíthatják az álláspontjukat. Főként persze azok, akiknek fontos a környezetük egészsége és a jövője.
Márpedig aki szülő, annak igenis kutya kötelessége törődni még jövendő dédunokái élhető lakhelyével is, nem csak a múlékony jelennel.
Csilla bízik benne, hogy azok, akik gyereket nevelnek mind magukénak érzik a problémát. "A környezetvédőnek ez tulajdonképpen dupla öröm: a szülőt érzelmileg sokkal könnyebb megfogni, mint bárki mást. És ez így is van jól. Mert ha anyu és apu tesznek a jövőért, akkor fiacskájuk, leánykájuk már a jó példát látva nő fel. És akkor van remény, hogy a nem is olyan régen legalizált problémák, amelyekről néhány éve még beszélni sem lehetett, mondván, minek a pánikkeltés, immár beépülnek a köztudatba. A miénkbe, és a gyerekeinkébe is.
Mit tehet a gyerek? És mit a szülő?
Vannak olyan ökoóvodák és iskolák, ahol külön foglalkoznak környezetvédelmi kérdésekkel. Vannak olyan témák, amelyek már nem tabutémák. Az ilyen kérdéseket már lehet feszegetni, és lehet megoldásokat keresni rájuk. Minél inkább napirenden vannak ezek a legkorábbi fórumokon, annál inkább beépülnek a hétköznapokba.
Csilla örül, mert nagyon sok jó visszajelzést kapott. Lelkes szülőktől a könyvtárosnéniken át, akik író-olvasó találkozókat szorgalmaznak, egészen a kis olvasókig, akiket sikerült megfognia, akik belelkesedtek és tenni akarnak a környezetükért.
Azt, hogy mit tehetnek, a könyv is vázolja. Az egyszerű, mindennapi cselekedetektől a távolabbra mutató, gondolkodást igénylő feladatokig. Sok nyitott kérdés van, amire a szerző a „jövő kis tudósaitól” várja a választ, az ötleteket játékos formában akár azonnal papírra is vetheti az ifjú olvasó. Felvázolhatja a könyv lapjain kínálkozó kis üres kockákba, de folytathatja kedve szerint a saját füzetébe, vagy egy padlóra terített óriás csomagolópapírra. Ki tudja, kinek a fejében fognak megszületni azok az izgalmas újítások, amelyek segítségével ma még megoldhatatlannak tűnő kérdésekre kapjuk meg a választ.
Mert az tény, hogy a könyv szerzője aggódik.
A klímakutatók véleményét hallgatva került, ahogy ő mondja, „aktív kétségbeesésbe”. Mégsem gondolja, hogy ezeket a tudósokat el kéne hallgattatni, nehogy feleslegesen riogassák az embereket. Ha megtörténik a szemléletváltás, azaz szembenézünk a problémákkal, akkor megtettük az első lépést. Az biztos, hogy ehhez némi elszántság kell.
"Vannak olyan, manapság trendi kifejezések, amelyek már benne vannak a szókészletünkben, hiszen olyan gyakran halljuk őket. Ilyen például fenntartható fejlődés, vagy a tudatos vásárló. Ez remek, hiszen ha tudatosak vagyunk, az életmódunkban, a vásárlásban, a nevelésben, akkor már el is kezdtünk környezetvédővé válni.
Amint a tudatos vásárlás sem mindig egyszerű, az is szomorú, hogy a környezetvédelem is többe kerül néha, mintha károsan járnánk el. De Csilla mégis optimista: "a környezetvédelemhez nem kell semmi más, mint józan paraszti ész!” És bár az igaz, hogy a legeslegtöbbet az egyes országok kormányai tehetnek a kérdésben, de amíg megvárjuk, hogy nekik megjöjjön az eszük, elkezdhetjük mi magunk a cselekvést. Ennek a feladatnak pedig egyik fontos állomása az, hogy a gyerekeinknek is felhívjuk a figyelmét arra, ne csak használják, hanem szeressék és értsék is a világot, ahol élnek.
A könyv a Márai programnak köszönhetően az ország minden könyvtárában megtalálható.
