Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
3 év próbálkozás után az ember kissé türelmetlen lesz, ha két évig tart mire megtalálja az orvos a baját. Kata 5 éves kálváriája trehány orvosoktól az inzulinon át a teherbe esésig.
Amikor a nőgyógyász kimondta, hogy PCOS-em van, egy ideig csak bámultam rá üres tekintettel. Amit betűvel rövidítenek, az sok jót nem jelent, gondoltam, de amikor meghallottam, hogy policisztás ovarium szindrómáról van szó, akkor egyenesen kétségbeestem. Abban a pillanatban a ciszta a rákkal volt egyenlő a fejemben, de hirtelen nem is tudtam eldönteni, hogy melyik a nagyobb csapás, a betegség vagy az, hogy így nem lesz egykönnyen gyerekem. A doki ezzel kiadta az utamat, nem sokat magyarázott, megnyugtatni főleg nem igyekezett, így maradt az internet, a fórumok és ezer kérdés a fejemben.
Mindent elolvastam. Már kívülről fújtam, hogy jó sokan vagyunk és hogy az, aki PCOS-ben szenved, nem feltétlenül kövér, ahogyan én sem vagyok az. De mindenki arra panaszkodott, hogy fél évente egyszer, ha menstruál. Jaj, mit nem adtam volna ezért, nálam ugyanis egymást érték a piros betűs ünnepek, többen voltak, mint a sima hétköznapok. Ez persze több szempontból sem tett jót sem a lelkemnek, sem a pénztárcámnak. Mivel négy hétből három hetet menstruáltam, sok tampon fogyott, de ami még rosszabb volt, hogy a sok vérzés igencsak korlátozta a szex lehetőségét.
Ez van
Amikor ezt felhoztam az aktuális nőgyógyászomnak (nem a szexet, hanem az igen nagy vér- és vasveszteséget), közölte, hogy ez van. Azt nem tette hozzá, hogy talán szedhetnék vasat. Igaz, nem is ért rá, mert éppen a kuka fölé hajolva válogatta szét az orvoslátogatóktól kapott tájékoztatókat a magánrendelésen. Mondanom sem kell, ez volt az utolsó látogatásom nála, de nem az utolsó számos kollégájánál PCOS-ügyben.
A petefészkeimen kívül egyiket sem érdekeltem, mint ember, pedig nőként nagyon rosszul érintett, hogy hullott a hajam, viszonylag pattanásos volt a bőröm és egyáltalán nem éreztem magam teljesértékű nőnek, csak egy meddő roncsnak. Arra is csak az endokrinológus kérdezett rá, amikor végre, saját kútfőből indíttatva elmentem egyhez, hogy jellemző-e a férfias szőrösödés. Szerencsére a nemleges válaszom ellenére is kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy vérvételre szükség lesz.
És akkor vettünk vért
Akkor már annyira régen kínlódtam a PCOS miatt, hogy bármibe belementem volna, bár rettegtem a tűtől, habozás nélkül rávágtam, hogy oké. Vérvételt eddig egy nőgyógyász kért csak, az is este szúratott meg, merő jóindulatból, hogy ha már ott vagyok, gyorsan megcsinálják, ne kelljen már ezért másnap visszamennem a kórházba. Akkor még nem is sejtettem, hogy este már nem érdemes a hormonvizsgálatot végezni, így természetesen minden eredményem megfelelő volt.
Az endokrinológus azonban mindent végigzongorázott és kiderült, hogy a PCOS hátterében enyhe inzulinrezisztencia áll. Amire van ugyan gyógyszer - magyarázta - de ezt hivatalosan csak cukorbetegségre adható, inzulinrezisztenciára nem. Végül megkockáztatta a büntetést és felírta a gyógyszert és láss csodát, a ciklusom azonnal rendeződött, az állandó premenstruációs szindróma, amit én csak házisárkány-tünetegyüttesnek neveztem, a folyamatos mellfeszülés és hasfájás egyik napról a másikra megszűnt. Amikor pedig D-vitamint is kezdtem szedni a gyógyszer mellé, még jobban éreztem magam. Mint utólag megtudtam, az, akinél inzulinrezisztenciát állapítanak meg, ott a D-vitamin szint is szinte mindig alacsony, csak ezt egy rutin vérvizsgálaton nem szokták nézni, ezt külön kell kérni.
A diagnózis és a gyógyszer szedésének megkezdése után több mint két év telt el, mire kezemben tarthattam az áhított kétcsíkos tesztet. Ha valaki azt mondja, hogy a korábbi három évnyi próbálkozás után még két év türelmet kérnek, lehet, hogy sokallom, hiszen tudom, hogy van, akinek néhány hónap is elég volt ahhoz, hogy várandós legyen. Mégis azt mondom, megérte várni. S hinni kell rendületlenül. Nekem ez nem ment. Egy idő után képtelen voltam elképzelni, hogy valaha anya leszek. Beletemetkeztem a munkába, a rendszertelen életbe, de amikor azt mondtam, hogy lassítok, figyelek arra, hogy mit eszek és mikor, nem sokkal később látszott is az eredmény. A görcsösség viszont, hogy gyereket akarok, nem múlt, de az, aki járt már ebben a cipőben, tudja, hogy ez nem is szűnik meg csak akkor, amikor jön az a bizonyos zebracsíkos teszt.
