A szomszéd, a zöldséges, az anyám, a testvérem – mindenki ugyanazzal a kérdéssel jön: hogy mikor ön már a második. Hát soha.
Mert sokan vannak, akik megszólják ezért az anyukát. Olvasónk, willisvoboda ezügyben panaszkodik.
Miért nem tudják az emberek elfogadni azt, hogy én csak egy gyereket szeretnék? A szomszéd, a zöldséges, az anyám, a testvérem – mindenki ugyanazzal a kérdéssel jön: hogy mikor ön már a második. Hát soha.
Úgy érzem, így teljes a család
Már a terhesség alatt tudtam – nem akarok több gyereket. Álmos 4 éves, és az elmúlt négy évben soha nem volt az a késztetésem, hogy újra teherbe essek. Nem akartam újra pelenkát cserélni, nem akartam, hogy Álmoson kívül egy másik gyerekre kelljen figyelnem, és hatalmas boldogság, ha hármasban elmegyünk valahova. Úgy érzem, teljes az életem.
Money talks
Egy gyerek nagyon sok pénzbe kerül. Még akkor is, ha a kinőtt cuccokat hordja, kell egy csomó minden. Nincs külön gyerekszoba, már így is egy szobában vagyunk Álmossal, és nem látom, hogy valamikoris változna. Szeretnénk megadni Álmosnak mindent, amit szeretnénk (persze az ésszerűség határain belül), és ha lenne tesó, hát akkor valószínűleg ezt nem tudnánk megtenni, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan szeretnénk. És itt nem arra gondolok, hogy vennénk neki egy második vagy harmadik biciklit. Hanem akár az elsőre.
Only the lonely
Hogy Álmos nem magányos-e? Mert ezt is sokan kérdezik, és én valahogy nem értem, már magát a kérdést sem. Miért lenne magányos?! Egyrészről ott vagyok neki én, ott vannak az ovistársak, a nagyik és nagypapik. Ovin kívül is gyakran találkozunk a barátaival, hol a játszón (kőkemény motorozások formájában), hol nálunk, ahol aztán olyankor szabadon felborítható a lakás. Van egy unokatesó, két szomszéd kiscsaj, és még soha nem volt olyan, hogy Álmos e szeretett volna itthon lenni. Pedig higgyétek el, nem egy lassú gyerek.
Kortalan nők
Meg persze nem is fiatalodtam az elmúlt években (tényleg, van, aki igaziból ismeri a "megfiatalodom a gyerektől"-kitételt, vagy ez csak a nagymamáknál működik?!). Álmos apját sajnos elég későn ismertem meg, és 33 voltam, amikor megfogant. Már az amniocentézis is rettegéssel töltött el, az orvos minden egyes, a koromra tett utalásától kiütéseket kaptam. Most, majd 38 évesen ez még durvább lenne, arról nem is beszélve, hogy majdnem hatvan éves lennék mire a második gyerek érettségizne. Azt valahogy nem szeretném...
Egy, egy, egyéniség
Egy gyerekre sokkal jobban oda lehet figyelni. Ha megszakad valaki, akkor sem képes ugyanannyi figyelmet fordítani a gyerekekre ha ketten (vagy többen) vannak – és ezzel amúgy semmi baj nincsen. De én élvezem, amikor Álmossal összebújva olvasunk, vagy ha főzés közben felnézek, látom a gyereket az apjával hancúrozni a nappaliban. Sokkal intenzívebben tudok ráfigyelni, és úgy gondolom, az, hogy Álmos egyévesen beszélt, másfél éves kora előtt pedig leszokott a pelenkáról, ennek is betudható. Oké, nem csak ennek, és higgyétek el, nem koravén okoska gyereket nevelek.
Csak szeretem úgy nevelni, ahogyan én szeretném.
Olyan nagy baj ez?
ws.
