Hol a legjobb lakni? - Budakeszin!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Budakeszi életem legjobb döntése - nyilatkozza aktuális idegenvezetőnk, Nóra . Tényleg olyan jó itt??

Budakeszi picit már Budapest, „kék busz” jár ide, mégis, a hegyek közt, falusias főutcával, szép templomokkal, az erdő felé kanyargó utcákkal nagyonis természetközeli hely. Feltéve, ha eltekintünk a komoly ki- és beáramló forgalomtól. Ez sajnos sokat ront a meredek főutca hangulatán, egyszerűen nem bírja el az autómenyiséget, ami áthalad rajta. (Ez nem feltétlen Budakeszi hibája, sokkal globálisabb a probléma, tekintve a rengeteg ingázót, aki erre közlekedik.)

Mivel itt, az út mentén van Budakeszi legnagyobb közparkja, a játszótérrel egyetemben, a vágyott vidéki csend és intimitás sajnos elvész. Ennek ellenére itt élő, Budapesti „emigráns” riportalanyom, Nóra szerint (aki tíz éve él itt,négy, illetve hatéves fiaival és férjével): „Budakeszinek legjobb a fekvése és az ebből adódó lehetőségek: kirándulás, télen szánkózás, sí(futás) és van egy gyönyörű vadasparkja. Legrosszabb, hogy nincs játszóház, játszótér....valahogy nem érzi azt az ember, hogy itt születik Magyarországon a legtöbb gyerek (pedig a kiköltözők miatt, statisztikailag ez így van) amire az önkormányzat reagálna."

A parkbéli játszótérről ekként nyilatkozik: „Én egyről tudok, a főutca mellett 4 méterre. Relatív felújított, de már kb. egy éve lezárták, mert egy helyen beszakadt valami, amit ennyi idő alatt sem sikerült megépíteni/javítani. Amúgy nem tartom szerencsésnek, hogy a város legforgalmasabb (amin keresztül megy mindenki Pestnek) útjához közel lévő játszótérre vigyem a gyerekeimet – nem is teszem.(A beszélgetés után hazafelé tartva realizáltam, hogy az említett park jelenleg háborús övezet, egy komlett felújításnak köszönhetően. Remélhetőleg tehát nemsokára újra birtokba vehetik a játszóteret a gyerkők, és kevéssé zajérzékeny szüleik.)

Node

kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. A védőnői szolgálat az első, amivel egy várandós kismama találkozik, a doktorok után. (Mert kórház, illetve szülészet nincs Budakeszin.) Nóra így vélekedik: „a védőnői hálózat, utcákra, kerületekre van lebontva. Sok az idősebb, tapasztalt védőnő, akik a hivatásuknak élnek. Sajnos a második gyerekemnél egy fiatal, frissdiplomás leányzóhoz kerültünk, akinek a lelkesedése nagy volt, de szakmailag (érthető módon) még sokat kellett pótolnia. Nekem nem jelentett ez akkora gondot (lévén második gyerek), de első gyermekes anyukától hallottam (aki szintén hozzátartozott), hogy neki voltak gondjai a „tanácsadással”.

És a gyermekorvos? Nórától megtudom, hogy több is van, és az ellátás nagyon jó minőségű.„A miénk kiváló orvos, szakmailag is képzi magát, hivatástudattal rendelkezik – célja a gyógyítás.” Ezt hallani bizony megnyugtató, mert sajnos nem mindig ilyen egyértelmű a helyzet. Van, ahol furcsa tanácsokat kap az ember, a nehezen múló náthára például: „Vegye fel a fűtést, kedves anyuka!”. De e sorok írójának sérelmei nem tartoznak most ide.

Térjünk vissza Budakeszi jellemrajzához.

Nóra a bölcsödei szolgáltatást nem vette igénybe, de biztosít róla, hogy „van bölcsi”,
az ovikról viszont annál többet mondott el. „Ha jól tudom 3 van, ebből egy német nemzetiségi. Kettő óvoda a fent említett főútvonal mentén. A harmadik egy csendesebb részen. Színvonaluk körülbelül ugyanolyan és átlagosnak mondható. Hallottam budapesti óvodáról, ahol komolyan foglalkoznak az óvodásokkal, fejlesztik a képességeiket – itt inkább az a benyomásom, hogy amennyit nagyon szükséges, foglalkoznak a gyerekekkel, de figyelnek rá, hogy sokat legyenek levegőn, mozogjanak eleget.

Szerveznek óvodai kirándulásokat, vannak délutáni különfoglalkozások (pl. angol, sport, néptánc) illetve felekezetnek megfelelő vallásoktatást is felajánl az óvoda, opcionálisan, foglalkozási időben. Figyelnek az ünnepekre (Mikulás, Karácsony, Húsvét, Anyák Napja stb), a ciklikus változásokra/váltásokra (tavasz,nyár ,ősz, tél) – úgy érzem, hogy próbálják pótolni azt a kulturális űrt, aminek betöltésére sok szülőnek nincs ideje. Az óvodák bővítésére nagy szükség van, két óvoda már bővült, bővül, mert rengeteg az óvodás korú, és sok gyereket el kellett utasítani. A bekerülés nagyon nehéz, főleg ha van egy kisebb testvér is otthon.”

További gyermekprogramokat a művelődési házban találhatunk Budakeszin: zenei koncertek, bábelőadás, mesejátékok. Van továbbá falunap/vásár, meg speciális sváb farsangi lámpás felvonulás is. Nóra alapvetően jól érzi itt magát, kérdésemre, bánja e, hogy szakított a „bűnös várossal” ekként felel: „Nem bántam meg, SŐT. Életem legjobb döntése. Azt hiszem, hogy már nem is tudnám szeretni a „pesti létet”. Csak így távolról, amennyit én szeretnék belőle, azt elfogyasztom, de az otthonom, az „életem” itt van Keszin. Kivétel a munka és némi feltöltődés:„Budapesten dolgozom, oda járok kulturális programokra és mivel ott sokkal jobbak a játszóterek, gyakran megyünk a barátainkhoz be játszóterezni. Keszin vásárolunk, járunk oviba és élvezzük a természet adta lehetőséget.”

Ami pedig az integrációt illeti

„Nem vagyok sváb és csak 10 éve élek itt. Ez nem elég az integrációhoz. Az emberek nehezen fogadják be az újonnan jötteket. Erős a közösségi összetartó erő (az őslakosoké) és nagy az ellenállás az újakkal szemben. Hozzá kell tegyem: bennünk sem magas az integrációs törekvés. Jól el vagyunk így négyen is, meg az utca. Ahol lakunk, az is egy speciális mikro-közösség még Keszin belül is...szóval van itt szegregáció elég...”

Nóráék ugyanis kvázi „erdőlakók”, a központtól távolabb, a vadonban laknak. A gyerekek szempontjából ez nagyon nagy előny, egy kis plusz autózás vagy gyalogtúra, és a saját cinkéik köszöntik őket a jókora kertben. A két házőrző pedig biztosítja a vaddisznók és rókák távoltartását.

A vendégeket viszont szívesen beengedik: „Hozzánk gyakran jönnek látogatóba: hol a család, hol barátok. Élvezik a kertet, a mini-játszóterünket, a sütögetést. Nagyon jól működik.”

Az előnyöket és hátrányokat összevetve miért ad Nóra végül mégis csak 5 pontot lakhelyének? „Szerintem az összkép az nagyon változatos – leginkább nincs. Nekem ez is meglepő. Sok környékbeli település jobban lett fejlesztve, van (szép) összképe. Itt egy kicsit talán túlságosan közel van a nagyváros. Ha távolabb lennénk, talán jobban sikerült volna megőrizni az egyéni karaktert..."

Budakeszi: 5 pont

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Frida
Frida
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.