Testvérnapló: vajon emlékeznek-e majd a gyerekek a Dédire?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az imádott Dédi elment. Hogy lehet ezt elmondani egy háromévesnek?

Dédi elment. Mindenféle előzetes szólás és felkészülés nélkül. Egyszercsak nincs többé. És én azon agyalok, vajon hogyan fogom ezt megmondani a gyerekeknek, ha még én magam sem értem.

A Dédi igazi jelenség volt. Egész lényét az éltette és vitte előre, hogy másoknak segíthessen: vasalt, főzött, mostott, takarított, gyerekfelügyelt – és mindezt nem csak a közvetlen családtagok, de az egész rokonság, sőt a háztömb, sőt lényegében az egész város számára. Ha a szomszéd felesége beteg volt, ő vigyázott arra, a család rendesen egyen, amikor hozzánk jött, nem tudtam úgy eldugni a vasalnivalót, hogy meg ne találja, és hívták és szerették őt mindannyian, akik csak ismerték. Mert belőle csak úgy sugárzott az élet.

De a legjobban Bence szerette. A "Mama" (ahogyan hívta) az egyik első szava volt, és amikor lementünk a nagyihoz látogatni, az első kérdése mindig róla szólt. Valami különleges szövetségben éltek ők ketten, amit mi meg nem érthetünk... Mi csak örülünk neki. Mamát lehetett fel és alá ráncigálni a lépcsőn, vele lehetett szaladgálni, a kezén volt néhány rendkívül izgalmas gyűrű ami Bencét már pár hónaposan lefoglalta, és amelyek segítségével Dédi legalább másfél éves koráig bele tudott tolni néhány extra falatot a vacsoránál.

Mindig mosolygott, és természetesen imádta a dédunokáit. És persze mindig ő nyert a barátnői unokáival való összehasonlításban, mert persze olyan szép egyik gyerek sem lehetett, mint a Bence meg a Laura. Meg olyan okos sem, erről is meg volt győződve. Bence nem tudom, a pajkosságát, az örök huncut mosolyát, vagy azt szerette-e benne, hogy ugyanabból a mesekönyvből mindig mást tudott neki mesélni, de a Dédi és ő tényleg egy húron pendültek.

"Mama, ne aggódj, veszünk neked túrós batyut!" - vigasztalta egy reggel, amikor Dédi egyszer valamin elgondolkozott. Dédi ezen akkorát kacagott, hogy még a szemközti házban is hallhatták. Ez volt az ő eszenciája: A belőle sugárzó életöröm fényénél rengetegen melegedtek. Az alig egyéves Laura a Dédi most kitett fényképét meglátva rögtön banánnal kínálta – de sajnos ő nem fog a Dédire emlékezni. Bence igen. Neki már most hiányzik, pedig nem is tudja, milyen messzire ment.

Én meg nem tudom, hogy mondjam el neki holnap: a Dédi nincs többé.

Hozzam fel én a témát, és meséljem el neki, hogy Dédi elment, egy csillaggá vált és most majd onnan néz le ránk? Várjam meg, míg odaérünk a nagyiékhoz, és akkor kezdjek bele? Á, az valószínűleg nem jó megoldás, hiszen ott most mindenki közel áll a síráshoz. Hogy meséljem ezt el Bencének úgy, hogy ne érezze árulásnak a Dédi halálát? Hogy miért ment el és miért nem köszönt, hogy miért nem jön megint játszani és miért nem alszik nálunk ahogy a legutóbb megígérte?

Nem tudom. Holnapig ki kell találnom.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ser Emília
Ser Emília
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.