Testvérnapló: Kiss Kiss Bang Bang

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hogy milyen az élet két gyerekkel? Minimum másfélszer durvább, mint eggyel.

Új napló indul a Porontyon: hétről hétre Emi írja meg élményeit a kétgyerekes létről, annak minden jó és rossz hozadékával egyetemben. Mert csók-csók és bum-bum egyaránt van dosztig.

Sokat agyaltunk azon, mekkora korkülönbség legyen a két gyerek között. Oké, ez részben nem tőlünk függ, de azért némi ráhatásunk azért csak van. Úgy kezdtük, hogy nem akartam a két gyerek között visszamenni dolgozni. Mert az szívás nekem is, meg a munkahelynek is: ha visszamegyek, mire beszokom, beesik a baba. Arról nem is beszélve, hogy ha viszont nem jön, akkor a védettségi idő leteltével kirúgnak, mint túl jól keresőt, akire tulajdonképpen a gazdasági helyzet miatt nincs is akkora nagy szükség. (Mondjuk megértem őket, sőt, én vettem fel olyan asszisztenst, akire rá lehet hagyni a dolgot, ami jó, csak nem nekem). Tehát max. 3 év.

De túl kicsi se legyen, mert akkor nem tudok annyira odafigyelni majd a nagyobbikra, meg hát ha az ember nem húszévesen szül, akkor azért a teste sem bírja annyira... Szó mi szó, volt dilemma, olvasgatás, agyalás. Aztán Laura mégiscsak jött, amikor akart. Tudhattuk volna előre, mire számíthatunk majd tőle később...

Laura Bence egyéves szülinapján fogant

Legalábbis akkorra számoltuk vissza, ami azt jelenti, hogy nagyon szépen megünnepeltük a fiunkat:) Karácsonyra már a családban mindenki saját készítésű Bencés naptárat kapott, amelynek csak egy hónapja volt más színű: augusztus lapján csak nézték-nézték azt a fura, rózsaszín körítéses fekete pöttyöt, ami akkoriban volt Laura. Aztán ER, a férjem anyukája felnézett, és elbőgte magát. Persze örömében.

Bence még sokáig nem értette, miért kellene neki Anya hasát simogatnia

Oké, nő, de hát Anya eszik is, nem? Úgyhogy tessék-lássék simogatta is, de inkább érdekelték őt a vonatok, amelyek ekkortájt lettek nagy favoritok, meg a kedvenc könyvei. Amelyekben szintúgy az érdeklődés teljes hiánya mellett próbáltam a figyelmét a babakocsikra meg a kisbabákra terelni. Ahogy haladt az idő, azt azért értette, hogy a hasamban valami fura dolog van. Meséltünk neki épp eleget arról, ő hogyan nevelkedett odabenn, meg ekkortól lett kedvenc A sehányéves kislány is. Sőt, fiú létére még egy babát is kapott (na semmi rózsásat, markáns fiúbaba volt), és igyekeztem arra nevelni, hogy a babákkal csak óvatosan bánhatunk. Nem lett foganatja.

Aztán megszületett Laura

Sokat dobott a híren, hogy a hugi egy komplett vasútállomással érkezett, Thomasos-tul. Az első hat hétben minden csodás volt, még az épp akkorra eső bölcsis beszoktatás is (amit legjobb választásként a nagyi vitt végig hősiesen, azóta is vallom, ez a legjobb választás a gyereknek is). Hat hét után esett le Bencének, hogy Lau marad. Addig puszilgatás volt, onnantól kezdve viszont nem tudott úgy elmenni a hugi mellett, hogy ne lökte volna meg a bölcsőt, amiben a kicsi napközben feküdt. Ekkoriban kezdte értelmét nyerni az a mondat, amit a védőnő közölt velem, amikor elmondtam, jön a kicsi: "Minden nehéz játékot tessék elpakolni!" Ugyanis Bence hol kedvességből, hol, hm, nem-annyira-kedvességből elkezdte bedobálni a vonatokat Laurának. Meg a mackót, a fagolyót, a labdát. Szerencsére a lábánál fért oda jobban, úgyhogy Laut egyszer sem vágta velük fejbe, de volt mondjuk olyan is, hogy az utolsó pillanatban, már a levegőben kaptam el a traktort Laura arca fölött.

A durva korszak három hónapig tartott

A három kemény hónap után megint jött a nagy szerelem időszaka, és Bence állandóan puszilgatta a számításai szerint lassan végre emberszámba vehető húgocskát. Aki ezt egyre több mosollyal nyugtázta is. "Egy kitartó hódoló. Rendben" - nyugtázta nagy vigyorral.

A baj akkor kezdődött, amikor Laura szabadon kezdett garázdálkodni a lakásban. Az egyre nagyobb sebességgel süvítő törpecirkálónak folyton Bence játékaira fájt a foga (vagy az ínye, mert foga még jó sokáig nem volt). Ami a fura volt, hogy Bence is csak Laura játékait akarta birtokba venni: letépte a feje fölötti pörgőt, szétrágta a rágókáit, és egyáltalán, úgy viselkedett, mint egy neveletlen boxerkölyök. Pedig igyekeztünk vele is minél több "minőségi időt" együtt tölteni. Én nehezebben, mert Laura nyolc hónapos korától mindmáig nagyon durva matricaként nyomul, de le kellett tennem, mert Bence nekem is hiányzott nagyon. Most, hogy beindult a szeptember, igyekszem úgy összeállítani a heti rutint, hogy pár órát tutira lecsapjak magunknak. (Majd elmondom, hogy ment.)

Bence az elmúlt pár hétben újra bedurvult: kitárt karral közlekedik, és lehetőség szerint úgy, hogy menet közben mindig lekeverjen egyet most már ácsorgó, tétova húgának.

De Laura sem egy elveszett gyerek (tipikus második).

Hamarosan visszaüt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ser Emília
Ser Emília
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.