Ha az ember gyerekkel indul, akármennyi időre megy is, tuti megtölt egy autót. Vagy akármennyit.
Hát igen, itt a nyár, mindenki nyaral. Még Kicsi Lány is. Ez persze nem annyira egyszerű, mint amilyennek hangzik.
(Előző rész: Kicsi Lány egy oroszlán)
Mondom az uramnak nyaralás előtt, hogy kellene nekünk egy sportkocsi. Mármint nem sportautó, bár az is jól jönne, ha nem volna olyan drága és kicsi. Mert egy kétüléses, lángvörös menő járgány kinézetén jelentősen rontana, ha egy babakocsi lógna ki az ablakán. Márpedig annak be kell férnie, mert a 8,5 kilós kisdedet nem nagy élmény kézben cipelni, persze, ha edzésnek fogjuk fel, az más. De nyaralás alatt csak ne edzzünk. Így aztán a babakocsi váza bekerült a csomagtartóba az 520 bőrönd kis- és nagy bőrönd alá, az ülőrészét odaszíjaztuk az anyósülésre. Gondoltuk, nem is lesz rá szükségünk addig, amíg meg nem érkezünk, és ki nem pakolunk a barátaink nyaralójában, ahol két éjszakát töltünk a nagy vakáció előtt.
Azzal azonban nem számoltunk, hogy az ismerőseink nem a pontosságukról híresek. Most éppen öt órát késtek, addig persze nem juthattunk be a házba sem. Azaz öt órát korzóztunk a Balaton különböző településein úgy, hogy babakocsink nincs, illetve van, de a csomagok alá ásva, ráadásul a szél úgy fúj, hogy majdnem letépi a fejünket. De hát mi találékonyak vagyunk: pelenkázni padon is tudok, és egy kávézóban is lehet múlatni az időt. Meg plázában, étteremben, még egy kávézóban és újabb étteremben. Abból a pénzből, amit elköltöttünk időtöltés címszó alatt, már vehettük volna egy sportkocsit.
Végül csak vettünk egyet. Mert a szállodában, ahol a barátainkkal töltött idő után letelepedtünk, annyi lépcső volt, hogy nem tudtuk a nagy, nehéz babakocsit felcipelni a szobába. Azt pedig csak akkor mondta a portás, hogy lent is hagyhatjuk, amikor látta, hogy a pihekönnyű, apróra csukható járgányt felkaptam, hogy felviszem. Na, mindegy. Az utolsó csepp a pohárban végül is az volt a vásárlás előtt, amikor elindultunk a közeli strandra.
Érdekes, amikor ketten voltunk, akkor két törölköző és két könyv untig elég volt. Most meg valahogy megtelt egy sporttáska, hiszen kell bébiétel, kanál, pohár, cumisüveg, víz, játékok garmada a partra, napsátor, pléd a fenekünk alá, három törölköző, váltóruha, úszó-, eldobható és textilpelenka, könyvek, újságok, meg természetesen úszógumi. Ja, és közben a kezünkben cipeltük a ficánkoló gyereket, mert a babakocsit nem tudtuk összerakni.
A sátrat felállítottuk, ha már hoztuk. Igaz, hogy egy nagy koronájú fa alatt terpeszkedtünk, vagyis árnyékban voltunk, de ha már vettünk itthon napsátrat ötezerért, és betuszkoltuk az autóba, akkor az a minimum, hogy fel is verjük. (Bezzeg, amikor régen, a gyerekes időszámítás előtt délben keltünk és utána slattyogtunk le a partra, nem leltünk sehol árnyékra, de sátrunk sem volt.) Az úszógumit egyszer megúsztattuk, hadd lássa a Balatont, ha már idáig elhoztuk. Jövőre meg már úgyis kicsi lesz. A 12 úszópelenkából kettő fogyott el, a maradék tízet szintén kinövi, mire jövőre újra strandolunk. Ez is jó befektetés volt. Azt viszont megtudtuk az úszópelenkáról, hogy a pisit lazán átengedi, csak a nagydolog végtermékét tartja magában. Így egy kicsit megkérdőjeleztem a babaúsztatásra használt medencében lévő víz tisztaságát is.
A második nap reggelén döntöttünk úgy, veszünk egy sportkocsit. Cirka egy óra alatt meg is találtuk a keresett babaáruházat, ahol ráböktünk a sorban álló elsőre, hogy ezt visszük. Szedték is volna elő a dobozos változatot, mire a férj közölte, félreértették, ezt visszük. Mármint az összerakottat. Jól döntöttünk: az összeszerelési útmutató nyolc sűrű oldal. Tuti, hogy összevesztünk volna, amíg a szállodában szerszámok nélkül megpróbáljuk összeeszkábálni. Már csak az volt a kérdés, hogy visszük haza a két babakocsit a nem túl nagy, mondhatni kis autónkban, ahol eredetileg az is kérdés volt, hogy fér be egy járgány a csomagok mellé. Megoldottuk. Igaz, a fülünkön is csomag lógott, de betettük. A pakolás is felfogható egyfajta sportnak. De mint mondtam, nyaralás alatt nem edzünk. Meg is látszott. Nem tudom, hogyan, ugyanis súlyosabban tértünk haza, mint ahogy elmentünk. Csak a gyerek nem hízott egy dekát sem. Jellemző.
A sportkocsinak végül is nagy hasznát vettük, amikor hazaértünk és fel akartam fújni a nagy kocsi kerekét. Az meg persze ahelyett, hogy keményedett volna, lelohadt. Elromlott a pumpa. Éljen, még egy kiadás. De legalább van miben szállítani a gyereket. Vicces, de ezt a kicsi, közel sem annyira masszív járgányt jobban is szereti, mint a nagy masszívat. Így nem annyira elkeserítő, hogy annyi pénzért, amennyit kiadtunk rá, használtan sokkal jobbat is kaphattunk volna.
