6 tipp, hogy elkerüld a ruhavásárlást

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hordozható cumisterilizátor, rossz méretű cukicipő, százezres babakocsi – mi kell a gyereknek?

Nem tudom, mit érzek egész pontosan akkor, amikor kislányom kinőtt ruháit szépen bezsákolva felhajítom a gardrób legfelső polcára. Az érzések között ott van: a „hogy megy az idő”,  a „nahát, igazi nagylányom van”, és a „hmm, hmm, vajon szükségem lesz még valaha ezekre a kisgatyókra?”- gondolat, majd végül, zárójelben a kisördög össze is számolja, mennyi pénzbe került mindez, és hány ruha lett csak kifizetve, de nem kihasználva.

Van olyan kardigán, ami egyszer sem volt rajta, illetve olyan kiscipő, amit egyszer sem hordott, mert pont nem abban az évszakban lett akkora a lába, amikor jó lett volna rá.  Mivel baráti körömben népszerű az „újrahasznosítás” ezért sok ruhát kapunk, s legalább ugyanennyit adunk tovább, néhány kedvenc darabot tartunk csak meg, ha netán szükség lenne rá. (...)  A kisördög tehát ruhafronton mondjuk, hogy csendben maradhat.

A játékokkal majdnem ugyanez a  helyzet

De csak majdnem. Itt már kevésbé működik a szerzetesi, minimalista-funkcionalista tisztánlátás, amit a ruháknál olyan jól sikerül alkalmazni, mert észrevettem, hogy lépten nyomon elcsábulok, meglátva egy egy ellenállhatatlan darabot, fittyet hányva arra, hogy vajon a gyermek szeretni fogja-e. Nekem viszont annyira tetszik, hogy nem bírom otthagyni. A pont a kisördögnél..

Mentségemre legyen mondva, hogy Idácska néha a legförtelmesebb zenélő műanyag mobiltelefont részesíti előnyben, nem  pedig a formatervezett plüss állatfarmot, ami nekem úgy megtetszett, de másnap ennek az ellenkezője is előfordulhat. Ennek alapján, no meg az idő előrehaladtával remélhetőleg elenyésző azoknak a játékoknak a száma, amit EGYÁLTALÁN nem fog soha használni, szeretni.

Bár még másfél éves sincs, képletesen szólva néhány bébijátékát már ő is a padlásra hajította, egyszerűen kinőtte őket.  Még jó, hogy ezek egy egészen kis kofferben elférnének...

Disneyworld a nappaliban

A kisördög szemszögéből nézve majdnem minden anyuka veszélyben van, mert ha sikeresen leküzdötték – még gyermekvállalás előtt – a  ruha-, cipő- és bizsuvásárlási rohamaikat, a gyermekholmikínálat biztos, hogy elsőre felkészületlenül éri őket, és pénzköltési, cukiholmivásárlási görcsöt kapnak. Mire észbekapnak, máris tengernyi édes, praktikus, de lehet, hogy felesleges cucc özönlötte el a lakást.

Midőn a múltkor gyermekes ismerősöknél vendégeskedtünk, furcsa, legalábbis nekem furcsa lakásba toppantunk be. Bár itt is csak egy kisleány lakik, aki ősszel megy oviba, olyan érzésem volt, mintha egy Walt Disney film forgatásába csöppentünk volna. Egymillió játék és kütyü borította a lakást, amiben a két apróság szinte elveszett. Kicsit megijedtem, hogy túlságosan rideg körülmények között nevelem a gyermekem, de aztán kijózanodtam, érezve, hogy itt nagyjából hetven százalékkal több játék van a hagyományosnál.

De tényleg, merül fel rögtön a kérdés: van hagyományos mennyisége játéknak, kütyünek, és egyéb tárgyaknak, ami praktikusnak tűnik egy kisgyermekes otthonba?

Vajon van olyan kutyatartó, akinek pórázon, szájkosáron és eledeles tálkán kívül még sok mindene volna a kutyatartáshoz?

Lehet, hogy a gyermekvállalás és a kutyatartás nem a legadekvátabb párhuzam, de ami a gyermeket és a kutyát illeti: ő a lényeg, és a szeretmennyiség, amit rá zúdítok, az idő, amit vele töltök el. Ezt semmilyen játéközönnel, és praktikus segédeszközzel nem lehet pótolni.

Ezzel, mondjuk, hogy beállítottuk a képzeletbeli felső határt. Ne hasonlítson a lakás űrbázisra, ahol a sterilizálók, tejfejő készülékek és üvegmelegítők arzenálja sorakozik, és vidámparkra sem, ahol az esernyőtartóból is játékkutyák kandikálnak ki.

No de hol húzzuk meg az alsó határt? Mégis, a játékok hasznosak, szépek és inspirálók tudnak lenni, a tejfejő gépezet, a sterilizáló meg a társai pedig könnyebbé teszik az életünket.

Fontos azonban, hogy ők tegyék könnyebbé az életünket, és ne a mi életünk szóljon arról, hogy ezeket birtokoljuk.

Könnyű azt hinni, bizonyos dolgok nélkül LEHETETLEN gyermeket vállalni, ha nincs pelenkázóasztalunk és levegőpárásítónk, akkor inkább ne is fogjunk bele.

Közben pedig bátran állíthatom, hogy de igen, sőt. Szerény körülmények között ugyanolyan vidám lurkók cseperednek fel, mint olyan családoknál, ahol mindenből a legjobb, legmodernebb és a legdrágább „fejlesztő” játék, babakocsi, és kelengye áll a rendelkezésre.

Nézzük meg, milyen trükköket lehet bevetni, hogy a vásárlási csapdákat elkerüljük!

  1. A gyermek szülinapja, húsvét és karácsony idején bármilyen pórias is, de konzultáljunk a rokonokkal, mi az, ami tényleg kell. Ha drága az illető holmi, inkább osszuk meg a költségeket. Egy kerti csúszda nem biztos, hogy olcsó, viszont sokáig hasznos, sokkal érdekesebb, mint egy újabb regiment plüssállat.
  2. Mielőtt nekiugrunk a babakocsi, vagy lépcsőrács, kisszekrény beszerzésének, kérdezzük körbe gyerekes ismerőseinket, nem hever-e a padláson egy felesleges darab. Különösen vonatkozik ez olyan holmikra, amit csak rövid ideig használunk, mint mondjuk a járókát, vagy az etetőszéket.
  3. Rengeteg hasznos holmi beszerezhető az internetes bolhapiacokon, főként a már említett, hamar kinőhető cuccokból óriási a kínálat.
  4. Kérjünk szakvéleményt minden bonyolultabb tételről olyanoktól, akik már használtak igyesmit. Sok olyan udvarias-vicces párbeszédnek voltam már tanúja a parkban, midőn egy anyuka odament egy másikhoz, ugyan hadd tolja már picit a babakocsiját teszt jelleggel, mert ő is ugyanilyet nézett ki, de kíváncsi, milyen a valóságban. Tényleg olyan profi e az útfekvése, mint ahogy a prospektuson látszik..?
  5. Ha bizonytalanok vagyunk, milyen a legstabilabb gyerekszék, játékidőben nyugodtan kandikáljunk be a közeli ovi, vagy bölcsi kerítésén és interjúvoljuk meg az ovónéniket.
  6. Rendezzünk ruhacserét. A mi kinőtt gyermekruháink lehet, hogy pont jók lesznek egy kisebb lurkónak, mi pedig a nagyobbacskáktól öröklünk egy nyári, vagy téli garnitúrát. A ruhacsere szép hagyományát még „lánykorunkból” eredeztetjük. Barátnőimmel összegyűlünk valamelyikünk lakásán, és mindenki kiborít a szőnyegre egy óriási zacskó megunt, vagy épp nem hordott, ajándékba kapott ruhadarabot. Ebből csemegézhet mindenki, úgy, hogy egy önként jelentkező porondmester egyenként felmutatja a cuccokat, azokról pár találó, szellemes megjegyzést, netán anyagismertetőt mondva. Azokat a darabokat, amelyek többeknek is tetszenek, sorsolással döntjük el, kié legyen.

A gyerekes ruhacsere nem utolsósorban szuper program a gyerekeknek is, akik remek tombolást vihetnek végbe a ruhahalom közepén. Ha mindig másnál tartjuk – mondjuk félévenként- a ruhacserét, akkor senki sem fogja úgy érezni, hogy az ő lakása változott csak csatatérré egy délutánra.

Nézzünk szét a konyhában, és a kamrában: biztos, hogy van olyan műanyag kisedény, fakanál, vagy teásdoboz, ami jó gyerekjátéknak, sőt, a déditől ránk maradt egészen apró kislábos biztos, csak arra várt, hogy a játtékonyhába kerüljön.

A sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni. A kreatív pénzspóroló beszerzések akár bónusz csekkekre is beválthatók. Ha ellenálltunk a legmodernebb, pasztellszínű, tizenötfunkciós babakocsi megvásárlásának, és beérjük az unokatesóktól örökölt három évvel ezelőtti, de igen masszív darabbal, jutalmazzuk meg magunkat és a családot nyugodtan. A virtuálisan megpórolt pénzből ruccanjunk el az Állatkerbe. És hazafelé még fagyizhatunk egyet.. Nem is beszélve a napszemüvegről, amit így még talán be tudunk préselni a családi költségvetésbe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Frida
Frida
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.