Ha a gyerek barátja egy felnőtt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha a gyerek az apjától a férfiasságnak csak egy szeletét kapja, talán érdekes lehet neki egy másik felnőtt férfi. Mondjuk egy kukás-bácsi. Vagy, mint esetünkben, egy asztalos.

Mi van akkor, ha a gyereknek az apakép mellett más felnőtt példaképre is szüksége van? Baj az, ha már egyszer Apa nem barkácsol, nem vezet és nem szerelget otthon hobbiból, a gyerek más felnőtt társaságát élvezi ezügyben?

Nem vagyok az a kifejezetten infantilis típus, vagy csak nem tartom magam annak. Mindenesetre annyi biztos, hogy korlátozottak a szórakoztatási képességeim, legalábbis ha hülyeségek kitalálásáról van szó. De mint mindenre, erre is van ember.

Óvóbácsi kevés van

Sajnos vagy nem sajnos. Inkább sajnos, mert szerintem jó dolog, ha a gyerekek más férfiakat is ismernek az apjukon és a nagyapjukon kívül. Még a lányoknak is fontos, de fiúknál alapvető. Most mondhatnék olyanokat, hogy a minta, meg a példakép meg a mittoménmi. Mert valahonnan meg kell tanulnia, mi az ábra, és tőlem, belőlem csak egy szeletét kapja annak amit, kapásból nem tudok jobbat, nevezzünk férfiasságnak. Mert a hiányosságaim számosak. Többnyire nem én vezetem az autót, nem szoktam barkácsolni, nem vagyok nagyon erős. Így nem vagyok túlzottan izgalmas sem. Már csak azért sem, mert minden nap találkozunk.

Mindenféle minták

Tapasztalataim azt mutatják, hogy majdnem minden fiú rá van izgulva például a kukásautóra meg a kukásokra. A játszótér kerítéséhez tapadva figyelik, ahogy a narancssárga ruhás emberek emelgetik a kukákat, húzogatják a karokat. Eff is odavolt a dologért. Meg minden másért, ami kétkezi munka. Mert ahhoz erő kell, meg látványos. Miért is értékelne egy 3-4 éves gyerek egy átfogó és amúgy lenyűgöző filozófiai munkát? A házban lakó férfiak között is akad olyan, aki nem annyira suta, mint én, és képes mondjuk kereket cserélni az autón. Az ám az igazi móka! Vagy éppen a szomszéd, aki nem feltétlenül a szerelésbeli tudásával hódít, hanem pusztán azzal, hogy másvalaki, mint én, és hajlandó végighallgatni Eff agymenéseit, kérdez, beszélget. Sőt, talán még ő is jól szórakozik közben.

A mindent vivő

A legfontosabb haver az életében jelenleg a nővérem barátja, N. Na, ő egyesít magában egy csomó olyan előnyt, amelyekkel én nem rendelkezem. Asztalos, és egy nagy furgonnal jár, ami belül tele van szerszámokkal. Infantilis, gyakorlatilag ugyanúgy fegyelmezni kell, mint Effet, ha összekerülnek. Mindig van valamilyen ötlete arra, hogy lehet valami – szerintük! – vicces, és általában veszélyes vagy felfordulással járó dolgot művelni. És persze Effre ragad a hülyeség. Ilyenkor napokig azt kell játszani, amit N-el, úgy kell mesélni ahogy ő. Nem mondom, hogy nem vagyok féltékeny egy kicsit, de ugyanakkor néhány órára tehermentesítve vagyok/vagyunk. És igazából meg jó dolog, hogy vannak teljesen más jellegű kapcsolatai is Effnek. Fegyelmezni ott vagyunk mi Á-val, kényeztetni a nagyszülők dolga, állatkodni meg N.

Szóval be kell látni, hogy mindenre mi sem vagyunk jók. És az egykorú haverok is csak egy bizonyos szintig felelnek meg az elvárásoknak. Én úgy emlékszem, nekem nem volt ilyen felnőtt haverom, úgyhogy nem csak N-re vagyok egy kicsit féltékeny, de Effet is irigylem...

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

NMB
NMB
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.