8 fontos szabály, hogy a gyerek túlélje a biciklizést

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy bringás apa összegyűjtötte, mit kell tudni biciklizés előtt- itt aztán mindent megtalálsz a kitámasztó keréken át a V-féktől a csapágyakig.

Életem legjobb dobása volt, amikor a tricikliről – amivel mellesleg úgy közlekedtem, mint egy őrült – átültem egy kölcsönbiciklire, hogy megtanuljak vele menni cirka 5 évesen. Az apró hiba csak az volt, hogy a fék, az nem fogott, vagy inkább nem tudtam, hogy fog. Végül kísérőmet hátrahagyva a főutat keresztezve a bukszusban találtam magam.
Most megtudhatod, mire kell figyelned, ha azt szeretnéd, hogy a kölyök biztonságban tanuljon meg bringázni, ne úgy, mint én.

1. Döntsd el, milyen típusú bicikli kellene a gyereknek

A gyerek korábbi járműveit, illetve a pénztárcánkat figyelembe véve gondoljuk, hogy melyik lenne jó neki: pedál nélküli futóbicikli, esetleg oldalkerekes bringa, amiről később le lehet szerelni a kereket, vagy esetleg olyan, amit egy rúddal mi tartunk egyenesben addig, amíg a gyerek meg nem tanul egyensúlyozni vele.

Az említettek közül kezdésnek talán a legjobb a futóbicikli, mert a bringázásban elsősorban az egyensúlyozást nehéz megtanulni, a tekerés ösztönössé válik. A futóbringa lényege, hogy gyerekünk lábbal hajtja magát előre, és oldalkerekek híján ösztönösen kénytelen egyensúlyozni.

Fontos, hogy olyat válasszunk, amelyiknek állítható az ülésmagassága, így gyerekünk méreteihez igazíthatjuk a kerékpárt. Ez kb. 10-20 ezer forint. Az oldalkerekes bringa alapvetően lassabb módja a tanulásnak, és nehezebben alakul ki a reflexszerű egyensúlyozás, hiszen az oldalkerekek támasztékot adnak, de ezeken lehet állítani úgy, hogy egyre feljebb rakja őket az ember, így már csak kanyarodásnál segítenek, majd amikor már biztosabban megy a dolog, le is lehet őket szerelni. Egy ilyen gyerekbicikli  kb. 20 ezer forintnál kezdődik. Végül a rúddal egyensúlyozó megoldást inkább csak Popeye-alkarú, sportos, kötélidegekkel rendelkező apukáknak ajánlom, azaz leginkább nem ajánlom senkinek.

2. Magyarázd el a kölöknek, mi is ez

Fontos, hogy a gyerek tudja, hogyan is néz ki ez az egész, miben más a bicikli, mint a tricikli, vagy a kisdömper, vagy a lábbal hajtós kismotor. Van rajta fék, nem csak a lábat letéve lehet megállni. Gyermekünk korához mérten magyarázzuk el, hogy mi hogyan működik, amilyen kis tech-geek némelyik srác, inni fogja a szavainkat.

3. Ne a hipermarketben vedd meg!

Fontos tisztázni, hogy általában nem érdemes hipermarketben megvenni a 20 ezer forint alatti, biciklinek látszó tárgyakat. Legalábbis nem, ha nem akarjuk, hogy a gyermekünknek valami komolyabb baja legyen. Ezek ugyanis a legtöbb esetben nem felelnek meg azoknak a minőségi követelményeknek, amelyeknek szélsőséges helyzetben egy normális kerékpár megfelel. Gondolok itt a váz hegesztéseire, a külső gumik, kerekek, fékek minőségére.

Egy kerékpár, bármily egyszerű szerkezetnek is tűnik, minden porcikájának megfelelőnek kell lennie ahhoz, hogy biztonságosan lehessen közlekedni vele. A fogyasztóvédelem ugyan szúrópróbaszerűen ellenőrzi a legtöbb kerékpárt, amelyet forgalomba hoznak, figyelik, különös tekintettel a gyerekbringákra, hogy vannak-e kiálló, vagy más sérülést okozó alkatrészek, de még így is bőven marad a boltokban a veszélyes típusokból.

A megoldás tehát: kerékpár szaküzlet, sportbolt. Azért is fontos ilyen helyen vásárolni, mert a kerékpár összeszerelését ott helyben elvégzi a szakember, illetve fontos tanácsokkal tudnak minket segíteni pl. a méretválasztás terén.

4. A jó gyerekbicikli aranyszabályai

A jó gyerekbringa közelebbi szemrevételezésre olyan, ami jó eséllyel nem vágja le a kezét, nem nyúzza le a bőrét, nem csípi be az ujját.

Lehetőleg ne legyen nagyon nehéz, mert egy nehéz bringát megállítani is nehezebb. Ez bizony sajnos gyakran előfordul a gyerekbicikliknél, hiszen nem lehet 20-30 ezer forintból alumíniumvázas kerékpárt kihozni, így a legtöbb acélvázas, gyakran súlyuk vetekszik a felnőtt bringákéval.

A váznak alacsony legyen az átlépési magassága, hogy vész esetén könnyebben le lehessen ugrani bringáról.

Hamar és biztonságosan meg lehessen vele állni: pl. kicsiknek érdemes inkább kontrásat választani, mert a kisgyerek keze nem olyan erős még, hogy kellő mértékben meg tudja húzni a fékkarokat. Ha már nagyobb a gyerek (elmúlt 4 éves), akkor a szabadon futó (nem kontrás), kétfékes a nyerő. Ez esetben V-fékes legyen ez, ugyanis általában sokkal könnyebben behúzható, és hatékonyabb is, mint a pl. a patkófék.

A kerekek legyenek csapágyazottak a megfelelő gördülés és tartósság miatt, alumínium felnivel (abronccsal) a könnyebb gyorsítás-lassítás érdekében, tömlős (belsővel ellátott) gumikkal, hogy megfelelő tapadásuk legyen, és ne rázza szét a macskakő a gyereket.

Ha kitámasztó kerekes bringát vásárolunk, nézzük vagy kérdezzük meg, hogy milyen anyagból készültek a kerekek (lehetőleg gumi futófelülettel rendelkezzenek), és, hogy merevített legyen maga a kitámasztó, hiszen nem mindegy, hogy kanyarban bírja-e az igénybevételt, vagy sem.

Kellően állítható legyen a kormány (legalább a dőlésszöge), az ülés (magassága, dőlésszöge), a fékkarok távolsága állítható legyen (létfontosságú a megállíthatóság szempontjából).

Zárt láncvédővel rendelkezzen, amely európai uniós biztonsági előírás.

5. Gondoskodj a biztonságról!

Ha forgalomban fogunk közlekedni gyermekünkkel, ne feledkezzünk meg a Kresz által előírt kötelező felszereltségről sem. Ezek: fehér színű első lámpa, vörös színű hátsó lámpa, vörös színű hátsó prizma, két egymástól független fék, csengő, borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken.

Fontos, hogy 12 év alatti gyerek főútvonalon nem kerékpározhat a Kresz szerint, azonban ő használhatja a járdát helyette.

6. Ok. Ezek mind rendben, na de mekkorát vegyél?

Az tény, hogy nem lehet sok évre egy bringát venni, sőt nem is érdemes különböző szükségmegoldáshoz folyamodni (pl. a megfelelőnél nagyobb kerékpár vásárlása), mert a végén gyermekünk fogja kárát látni a spórolásnak.

Ránézésre úgy lehet megállapítani a kellő méretet, hogy ülő helyzetben, oldalról nézve a pedál (hajtókar) 3 órás állásánál a gyerek térde egy vonalban legyen a pedállal, miközben felsőteste, karjai se legyenek túlságosan behajlítva, vagy kinyújtva. Csak olyan szakboltban vásároljunk, ahol elég időt szánnak ránk, és végigpróbálhatjuk a lehetőségeket a gyerekkel. A következő táblázat is segítségünkre lehet (forrás: fehervarkerekpar.hu):

   életkor tartomány*  testmagasság  lábhossz**
triciklik, járgányok 1,5-4 év között 80cm-től 35-42cm
hajtány (training bike vagy futóbicikli) 1,5-4 év között 85cm-től 26-42cm
12"-os gyerek kerékpár 2-4,5 év között 75-95cm között 35-42cm
14"-os gyerek kerékpár 2,5-5 év között 85-105cm között 40-50cm
16"-os gyerek kerékpár 4-6 év között 90-115cm között 45-55cm
20"-os gyerek kerékpár 6-10 év között 115-130cm között 55-63cm
24"-os gyerek kerékpár 8-12 év között 125-150cm között 60-72cm

* életkor tartomány: nagyban függ a gyermek biztonságérzetétől illetve termetétől.
** lábhossz: a talajtól a combtőig mért centiméteres érték.

7. A beállítás, karbantartás a te dolgod

Szakboltok a megfelelő beállítást elvégzik, azonban figyeljünk a gyerekre, kérdezzük meg, hogy jól ül-e, nem nehéz-e húzni a féket stb. Általában az alapvető beállításokat nem nehéz elvégezni otthon sem, de ha mégis úgy érezzük, forduljunk inkább egy bringabolt munkatársaihoz.

A gondosan összeszerelt és beállított bicikliknél is időről időre ellenőrizni kell az alkatrészek állapotát. A legfontosabb a fékek állapota (fékpofák mennyire kopottak, kell-e állítani rajta a jobb fékhatás érdekében stb.), a lánc feszessége (egy laza lánc, ha rossz pillanatban esik le, óriási esést okozhat), a pedál csavarja nem lazult-e ki, a külső gumik állapota, a kerekekben lévő levegőnyomás megfelelő-e.

8. Ami nélkül nincs bringázás: sisak nélkül sehová!

Ha tehát mindezek rendben vannak, és megszereztük a srácunknak is tetsző bringát, egy dolgot ne felejtsünk el, bukósisakot vásárolni. Itt arra kell figyelnünk, hogy a gyerek jól érezze magát benne, legyenek rajta szellőzők, viselése ne jelentsen nyűgöt a nyári melegben sem, és a legfontosabb, hogy úgy lehessen rögzíteni, hogy ne tudjon leesni, hátrabilleni. És ha már megvettük, soha ne hagyjuk otthon!

Aki többet szeretne tudni a sisakkérdésről, olvassa el ezt itt.

Ok, tehát kisütött a nap, tökfödők a helyükön, apa megemésztette a vasárnapi ebédet, anyunak is leér a lába a bringájáról, indulás!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Andrew
Andrew
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.