11 dolog, amit vesztesz, ha gyereked születik

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt tudjuk, hogy a nő fizikálisan is megváltozik a szüléssel. Én speciel mindig azt hittem, a szülés után göndör szőke hajam lesz, ja, és a melleim is a szoptatás csúcsidőszakának méretét és formáját állandósítják. Naná, hogy nem így történt. Sőt.

Várandósság alatt az ember egy csomó dologra tudatosan készül:  hogyan növekszik odabent a magzat, milyen lesz a szülés, vagy éppen arra, milyen is lesz az élet majd hármasban (/négyesben, stb.) a kicsivel. De egy csomó dologról senki nem beszél.

Kilistáztuk, tudjátok.

Mert arra ugye készül tudatosan az ember, hogy ott bent van valaki, akiért majd egész életemben felelős leszek – és nem is ez az, amiről beszélünk most. Hanem az elhallgatott problémák.

Amíg terhes voltam, gyakorlatilag a fogantatás pillanatában elveszítettem minden vezetési képességemet. Minden parkolás pici koccokkal zajlott, úgyhogy hamar megtanultam, parkolni mindenkitől távol vagy falnál szabad. De ez volt a legkevesebb.

1. Én és az éntudat

Attól, hogy önmagára mint input/output-elemző anyagépre tekint - legfőbb grálként a gyermek fizikális gyarapodását tekintve -, az anya hónapokon keresztül mentális vákuumban létezik. A napi bevitt étel- és italmennyiségen való agyalás (és a megoldási módozatok kitalálása, miszerint, ha itthon vagyok és szoptatok, hogyan lesz a hűtőben kaja?!) igen sok energiát elvisz. Ennek fényében nem csoda, hogy nincs idő azon tűnődni, vajon mit vegyen fel az ember (mert a tréning még mindig a legkényelmesebb, úgysem megyünk el itthonról), sem azon, hogy hogy nézünk ki... A hívságok kimaradnak.

Ha viszont végre ráérünk egy kicsit végignézni magunkon, általában siralmas rácsodálkozások következnek: lenőtt haj, beszakadt köröm, megmaradt, ...hm...babaháj, és még mindig az a tréningnaci. Nem csoda, hogy hetek óta nincs szex: én sem kívánom magamat.

De persze az ördög a részletekben zajlik. Nézzük hát végig, mi veszett Mohácsnál!

2. Minden férfi rémálma: a hajam a lefolyóban

Közhely, hogy a terhes nőnek milyen csodás hajkoronája van. Amikor ugyanis a nő gyereket vár, a szervezet is felkészül: és semmit nem ereszt. A hajszálakat sem. Az a 100-150 szál hajat, amit a szakértők szerint naponta elveszít az ember, a várandós nőknél megmarad, hogy azután az összes EGYSZERRE hulljon ki. Klassz időszak ez.

3. A hajszínemnek is lőttek

Világéletemben világosbarna hajam volt. A fodrászok és a szakik szerint az árnyalat színe középszőke, de szerintem köze sincs a szőkéhez. A szülés óta pláne nincs, mert azóta olyan rohamosan kezdett el besötétedni, hogy mostanra már van ismerősöm, aki alig ismer meg az utcán. "De hisz' te szőke vagy, nem?" – áll csodálkozva, én meg mutogatok a fiamra, hogy nem én voltam, ő tette. A baj csak az, hogy a sötétbarnához mind  a mai napig nem tudok öltözködni.

4. A nevemnek is annyi

Na nem a házasság miatt - a doktornénik/-bácsik, a gondozónő, az ovis Ágota néni és az iskolai portás, Gábor bácsi soha nem fogja már tudni a nevemet: nekik mostantól mindig Anyuka leszek. "Anyuka, adjon a gyereknek 3x3 siliceát!" "Anyuka, holnapra megint kérjük a tisztasági csomagot behozni!" "Anyuka, holnap ballagás lesz, ne felejtsen el időben érkezni!"

Van még az "Ádám anyukája"- kitétel, ettől már előre félek, ugyanis ez szinte biztos, hogy negatív előjellel szerepel majd: "Ádámanyuka, tessék szépen még óra után maradni egy kicsit!" Persze Tanárnő.

5. Hova lett a köldököm?!

Valahol menet közben a köldökömnek is lőttek. Olyan helyes volt pedig. Egész megszerettem az elmúlt 30x évben. De most az is eltűnt, és a helyében itt van egy ilyen amorf izé, amivel nem is tudom, mit lehet kezdeni. Valószínűleg öreg vagyok már a piercinghez.

6. A régi melleimet akarom!

Korábban a férjem imádta a mellem, én is elégedett voltam vele, de mióta szültem - bezzeg a terhesség alatt szerettem, hogy nagyobb mint valaha -, egyszerűen elszabadult a pokol. Már pozitív a ceruza teszt, ha lefogyok, akkor is csak lógni tud, és már csak merevítős melltartót viselhetek. Már sose lesz a régi, csak ha kés alá fekszem.

7. Viszlát libidó!

Persze a szülés utáni hatodik hétig fel sem merült bennem, hogy összebújjak a férjemmel, de utána is pont annyi esélyt láttam a valódi vágyra, mint kitölteni a nyerő lottószelvényt. Hiszem, hogy egyszer ismét kívánatos nőnek fogom érezni magam, és nem egy tejboltnak, hiszem, hogy a férjem is úgy fog rám nézni mint korábban. Mert mást nem tehetek.

8. Visszavárnak a munkába, LOL

A kollégáim írogattak emaileket, hogy küldjek már képet, kérdezgették, mikor jöhetnek megnézni a bébit, meg mit hozzanak, de ennek már több hónapja. Ahogy megkezdtem a szülési szabadságomat, egy hölgy azonnal az asztalomhoz ült, és édesen mosolygott az új főnökére. Láttam az arcán: három évig biztosan itt leszek. Persze nem kérdés, hogy van-e  kedvem visszamenni. A cég majd szépen visszavesz, aztán mivel az új kolléga már jól bedolgozta magát, alacsonyabb pozícióba kerülök - ugyanannyi pénzért. Tudom, végignéztem már ezt. Nincsenek illúzióm, tudom, új munkát is kell keresnem.

9. A barátaim lekoptak

Az elején az összes barátom meglátogatott, aztán egyre kevesebbszer. Ez egy tendencia. Nem lehet mit tenni. Nekik nincs gyerekük, nekem van. Nem vagyok annyira mobilis. Éjszakai bulikba nem hívnak, mert minek. De csak éjszakai bulik, kiruccanások vannak. Mindenki a fiújával jár kulturálódni, ahol pedig a gyerek is jól meglenne, ott nem lehet dohányozni. Nem haragszom rájuk, nekem is volt barátnőm, aki szült, most már én is értem mit érezhetett, amikor kikoptunk mellőle.

10. Az év ajándéka lenne, ha kialudhatnám magam

Három óránként szoptatok, próbálok akkor aludni, amikor a gyerek, de nem megy. Mivel otthon vagyok, nem mondhatom azt, hogy azért szalad a lakás, mert én mindenre fittyet hányok, és kialszom magam. Ha otthon vagyok alapnak tekinti mindenki, hogy ragyogjon a lakás, mindig legyen meleg kaja, friss zöldség, a számlákat is adjam fel, a mosást már nem is kell említeni. Jogos vagy sem, elvárásból vagy megszokásból, de megteszem. Aludni majd alszom, ha a gyerek már nem fog éjjel sírni, hanem ő is tudni fogja, hétvégén délelőtt illik kelteni a szülőket, nem reggel.

11. A lábméretem sem a régi

Átlagos női hobbijaim vannak: számolatlanul vásárolok krémeket, körömlakkokat, cipőket, ruhákat, parfümöket, női magazinokat, IKEA termékeket. Mielőtt teherbe estem 15 pár cipőm volt, mindet szerettem, nagyon. Ma egyik sem jó rám. Mindet a húgomnak kellett adni, mert 38 helyett 39-es lett a méretem. Otthon a gyerekkel, nehéz felhalmozni egy újabb készletet, főleg úgy, hogy iszonyú veszteségként éltem minden egyes darabot, amitől el kellett búcsúznom végleg. Mentek volna inkább tönkre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.