Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A kicsiknek szükségük van sok mozgásra, futkározásra, és arra is, hogy a játékban megéljék a bennük rejlő fantáziákat, érzelmeiket, kijátsszák szorongásukat. A tévézéssel mindez nem lehetséges: érdemes hát más irányba terelni a gyereket!
Mi a tévé: elektromos bébiszitter, nagy fekete virágtartó, jó szórakozás, vagy a Gonosz maga? Mindenki maga dönti el. Pszichológus szakértőnk, Bujdosó Karolina szerint a lényeg, hogy a tévénézés ne állandó, rendszeres elfoglaltsága legyen a néhány éves gyereknek.
Különböző csoportokra lehetne osztani a szülőket aszerint, hogyan viszonyulnak a képernyőhöz, első körben a televízióéhoz. Divatos irányzat teljesen kizárni a TV-t otthonunkból, sok, talán többségében értelmiségi szülő él ezzel a megoldással. Mások tartanak tőle, hogy az éppen futó rajzfilmekből és sorozatokból való kimaradás hátrányt okozna a gyermeknek már az óvodában is a társas érintkezés terén, hiszen nem tudná, miről beszélgetnek a többiek, kiesne a társalgásból, esetleg még ki is közösítenék emiatt. A szülő tehát szorongásból engedi képernyő elé gyermekét, nehogy ő legyen a kicsi kirekesztésének okozója.
Végül következnek azok a szülők – és sajnos egyes óvodai dolgozók is –, akik ugyan sejtik, hogy károsak lehetnek a televízió előtt töltött hosszú órák, kényelmességből, azért, hogy addig is ne kelljen a gyermekkel foglalkozni, elhallgattatják rossz érzéseiket, és inkább engedik, hogy nézze. Ahogy mondani szokás, elektromos bébiszitternek használják a készüléket. Ezek a szülők ugyanúgy szeretik csemetéiket, de úgy érzik, nincs erejük a munka, háztartás mellett a közös játékra, mesemondásra, éneklésre. Vagy az egész napot gyermekkel otthon töltő anya érzi, hogy telítődött, hogy elég volt, és a TV bekapcsolása tűnik az egyetlen menekülő útvonalnak.
Nézze? Ne nézze?
A tanács, amit persze néha nehéz betartani, hogy 3-4 éves korig egyáltalán ne nézzen a kicsi TV-t, és háttérzajként se menjen a készülék. 3-4 éves kortól a kiskamaszkor kezdetéig, 10-11 éves korig pedig a szülővel együtt nézze, akkor se hosszan, és beszéljék meg a látottakat. Persze, ez a szabály egyre nehezebben tartható, ahogy növekszik a gyermek – ki tudná a megfázással otthon heverésző gyermeket eltántorítani attól, hogy unalmában a TV-t bámulja. Nem tragédia, ha nem sikerül, azonban baj, ha iskola után a rendszeres esti elfoglaltság egy-egy film megnézése. És az is baj, ha az óvodás korú gyermek séta, közös hancúrozás, játék helyett teljes (egy-két órás) mesefilmeket néz végig.
Tévé: fárasztó és felesleges
Nemcsak amiatt veszélyes, ami ezalatt történik, hanem főképp amiatt, ami nem történik. A kicsiknek szükségük van sok mozgásra, futkározásra, ugra-bugrálásra, amit leállít a televízió. Ugyanakkor arra is, hogy a játékban megéljék a bennük rejlő fantáziákat, jó és rossz érzelmeket, kijátsszák szorongásukat, a játékon keresztül alakítsák személyiségüket. A TV mindezt a jótékony folyamatot leállítja, és olyanfajta passzív, nem alkotó állapotot hoz létre, ami fárasztó és felesleges a gyermek számára.
Ahogy egyéb kihívásokra, káros hatásokra is igaz, az érzelmi biztonságban élő gyermek sokkal védettebb, mint az érzelmileg nélkülöző, feszült légkörben élő társa. Az alapvetően „rendben lévő” gyerekek sok mindent kibírnak – ettől persze nem szükséges próbálgatnunk a határokat.
Megéri megoldani
Jellemző, hogy a TV-zés kicsi korban nem a gyermek igénye, inkább a szülőé, hogy kapjon egy kis időt, amíg fellélegezhet. Az igény érthető, és nem kell megkorbácsolnia magát annak az anyának (vagy apának), aki nem élvezi minden percét az otthon, gyermekkel vagy gyermekekkel töltött hónapoknak, éveknek. Gyereket nevelni, vagy pontosabban vele együtt élni – hiszen jó esetben ez többnyire nem tudatos nevelés – fárasztó, kimerítő, bizonyos monotónia mellett őrjítő. A megoldás a TV adta kétes értékű pihenés helyett az elszabadulás, a külön program egyedül, barátokkal vagy a párral. Erre sok szülő kezdi válaszát a pszichológusok által jól ismert „igen, de” szókapcsolattal, és folytatja a gyakorlati nehézségek felsorakoztatásával. Igen, de megéri megoldani – válaszol a pszichológus.
Számítógép és intelligencia
Képernyőről beszélve fontos szólni a számítógépezésről is. A szabály hasonló, mint a TV esetében. Sok szülő gondolja, hogy a számítógépezés a gyermek számára intellektuális tevékenység, ami jelentősen javítja képességeit. A kompjúter valóban hasznos eszköz, amit jó, ha az ember megtanul hasznára fordítani. A gép előtt hosszan időző gyermekeket azonban általában hasonlóan monoton, inkább passzívvá tévő tevékenységek kötik le, mint a televízió előtt ülő társaikat. A játékok ugyan igényelnek némi figyelmet, de a belső fantáziaképek feldolgozása ugyanúgy csorbát szenved, mint a rajzfilmet bámuló gyermeké. A számítógépre tehát szintén igaz: szabjunk korlátokat.
Szerző: Bujdosó Karolina
