Johanna terhesnaplója - Mondtam már, hogy fiú?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Johanna kicsit ráparázott az AFP vizsgálatra, viszont már azt is tudják: fiú lesz. Terhesnapló, 8. rész.

Johanna kicsit ráparázott az AFP-vizsgálatra, viszont már azt is tudják: fiú lesz.

(terhesnapló, előző rész)

Gyereket vársz, megosztanád? Írj nekünk terhesnaplót! Küldd el beszámolódat a poronty@divany.hu címre!

Két p: para és pesszimizmus

Ez a hét egy AFP-vizsgálattal indult, pontosabban most tudtam meg az eredményét. Hát, elég necces a dolog, mert épphogy elértem a normál tartományt, ami olyasvalakinek, mint én, nagyon rossz hírnek számít. Nagyon, de nagyon parás vagyok, és hajlamos is mindent túldramatizálni, emellett még meglehetősen pesszimista is vagyok, tehát lógott az orrom rendesen. Próbáltak összekanalazni a barátok, szomszédok, de a remény csak pár nap múlva, egész pontosan szerdán tért vissza újra, amikor is a genetikai ultrahangon volt jelenésünk.

Ezen az ultrahangon mindenféle babaparamétereket néznek, nem mellesleg a nemét is megtudhatod a gyereknek. Most sem indítottam másképp, mint vércikivel, ugyanis az első kérdés az volt még kint a váróban, hogy hány hetes terhes vagyok, én pedig összevissza habogtam, aztán életem párja a rá jellemző nyugalommal kisegített.

Bent sem változott a helyzet, ott is hülyét csináltam magamból. De erről majd később. Szóval: minden a legnagyobb rendben van, szépen mozgolódott, lengette a karját, tornázott. Az összes mérés jó lett, és megnyugtatott az ultrahangosnéni, hogy semmi ok az aggodalomra az AFP miatt, mert ami igazán számít, az a kombinált teszt, és ez az AFP amúgy is egy elavult dolog, tehát ne idegeskedjek. Nekem meg eddig a vérképtől kezdve minden leletem kiváló lett hál' Istennek. Ezután még ment egy ideig a babamozizás, kíváncsian méregettük a kis élőlényt, aki majd családdá lépteti elő életközösségünket.

Fehér köpenyes kérdések

Na és peeersze, hogy megint bekérdeztem az ostobaságot. Nem röhögni, illetve azt azért ér, de nem elítélni, mert rájöttem, a hülye kérdéseket csak és kizárólag a fehér köpeny váltja ki belőlem. Ha orvosnál vagyok, annyira sután tudok viselkedni, hogy az valami bődület. Beszéltem már régebben erről másokkal, és van is néhány barátnőm, aki hasonló cipőben jár: ha dokinál van, esetlenné válik, hülyeségeket mond, talán zavarában még rötyörög is.
Na szóval párbeszéd az ultrahangon:
– És nézzék csak, még a kis szemgolyói is milyen jól látszanak!
Én, az okos: – Még nem fejlődtek ki a szemhéjai?
Robi csak fogta a fejét, és verte a fejét a falba, hogy ilyen csaja van, persze azért nevetett, és én is azonnal kapcsoltam, hogy mekkora marhaságot kérdeztem.

Pasik és csajok

Erről jut eszembe, visszanyúlnék egy régi dologra, mégpedig a párkapcsolati „hogyan hívjuk egymástra”. A legelején kiakadt néhány „jóindulatú” olvasó azon, hogy azt írtam, hogy a „fiúm”. Ebből igencsak merész és komoly következtetéseket vontak le a jellememre nézve. Mielőtt kiveri a biztosítékot az is, hogy azt írtam, hogy a „csaja vagyok valakinek”, gondoltam, jó ötlet ezt tisztázni. A „fiúm”, még ha ovisan hangzik is, fedi a valóságot, hiszen nem vagyunk házasok, és én szeretek a csaja lenni. Már hét éve.


Ja, és mondtam már, hogy FIÚ?

Johanna

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.