Én Vagyok az Apád! - Élet a játszótéren

Olvasási idő kb. 4 perc

A bezártságot a gyerekek is, meg mi is eléggé unjuk már. Persze lehet otthon is rengeteg jó dolgot csinálni, de mennyivel jobb rövidgatyában rohangálni meg mászókázni.

„Most tél van és csend és hó és halál.” És a játszóterek sem valami vidámak ilyenkor. Na jó, persze a helyzet ennyire nem rossz, de éppen mind a két gyerek beteg, és elég lassan jön a tavasz. Az idei lesz Jé első játszótéri szezonja. Gyerekkoromban meghatározó helyszín volt, és most is az.

A bezártságot a gyerekek is, meg mi is eléggé unjuk már. Persze lehet otthon is rengeteg jó dolgot csinálni, de mennyivel jobb rövidgatyában rohangálni meg mászókázni. A Bahamákra meg per pillanat nem tudunk elugrani, úgyhogy marad a vágyakozás, ha másra nem is, legalább a játszóterezésre, ahol most hideg és koszos minden, szkafanderbe öltözve hintázni is nehéz. Amúgy természetesen nem én, hanem Á. az, aki igazán sok időt tölt ott, de nyáron munka után meg hétvégéken azért nekem is jut belőle. Mondjuk lehetne az is, hogy én vagyok gyesen, de nem hiszem, hogy jól bírnám.

Miénk itt a tér

Van, akinek életforma a játszótérre járás. Kicsit nekünk is. Mert gyakorlatilag saját játszóterünk van. Na jó, nem csak a miénk, de pont a házunkkal szemben van egy kicsi játszótér, amit pont akkor újítottak fel, amikor Eff született, és ahova tényleg nem jár más, csak a környező néhány házban lakó gyerek. Mindenki ismer mindenkit, a gyereket ott lehet hagyni ismerősökre, ha fel kell szaladni egy pelenkáért.

A családias kis játszi egy bármikor bevethető alternatíva, bár Eff lassan kinövi, de a többi gyerek miatt még elmegy. Van egy kicsit messzebb a sivár, de nagy és árnyas, ahol remekül lehet sarazni. Aztán van a pókhálós, ami hétvégén zsúfolt, de jó mászóvárak, meg egy nagy pókhálószerű izé van a közepén, ahol jó magasra fel lehet mászni. És van még egy, amit nem olyan rég fedeztünk fel magunknak, a repülős. Na, az már nincs olyan közel, de megéri elmenni. Van rajta egy repülő térképpel, botkormánnyal, propellerrel, és mindig utasként kell ülnöm benne, hogy Eff pilóta elvigyen Ázsiába, Amerikába, Ausztráliába. Jének persze még mindegy, melyiken vagyunk, mert úgyis pont akkor, ebéd előtt van alvásideje.

Jó terep

A játszótér a szocializáció első, és merem állítani, legfontosabb állomása. Nekem meg remek terep a megfigyelésre egyrészt a saját gyerekem, másrészt más gyerekek, de még inkább a szülők tanulmányozására. Ami néha elég lelombozó, de gondolom, másoknak meg én vagyok az. Nem vagyok konfliktuskerülő alkat, de azért általában megállom, hogy ne szóljak be, de vannak kirívó esetek. A nagy árnyason például egy nő nyugodtan dohányzott egy padon ülve, és még ő nézett csúnyán rám, amikor – biztos paraszt módon amúgy – szóltam. Szerinte nem zavart senkit, merthogy nagy és árnyas a hely. Pont a múlt hétvégén meg egy apuka behozta a nagy fekete kutyáját, és nekem az se tetszett. Dohányzom is, meg kutyám is van. De vagy kibírom, vagy kimegyek a térről dohányozni Á. utálkozó pillantásától kísérve, ha ketten vagyunk. A kutyákat meg sajnálom kikötni a kerítéshez, de akkor is. A tényleg jó dolgokból meg sok van a játszóterezéssel kapcsolatban, és az sem lehet véletlen, hogy egyre több felnőtt játszótér van. A kisgyerekes anyukák halálra unják otthon magukat, teljesen érthetően, és itt legalább a társaság meg a társalgás illúzióját megkapják. Meg - szerencsés esetben - az igazit is. Nem igazán vagyok túlzottan közvetlen meg ismerkedős fajta, de itt kikerülhetetlen. És az jó.

Majd biztos megkapom, hogy negatív vagyok, de azt nem értem, hogy a játszótereken sincs megoldva a kulturált gyerektartás, ahol azért elég sanszos a gyerekek febukkanása, a játékok elhelyezésén kívül nem sokat tesznek a gyerekesek kényelméért. Jó, persze pénzkérdés is, hogy legyen pelenkázó vagy vécé. De akkor hova pisiljen a gyerek?

Mikor megyünk már a játszira?

Remélem, most már tényleg nem sokára. Nekem gyerekkoromban a nagy favoritom a hinta volt. Effre konkrétan hipnotikus hatással van. Beindul az agya, és folyamatosan beszél, amíg benne ül. Úgy tűnik, Jét is elvarázsolja a dolog. És néha olyan jó, spontán pillanatok vannak. Egyszer, amikor Eff még csak két éves volt, a téren az egyik apuka bedobta a tűz-víz-levegő játékot (ugrálás, padra fel, fekvés). Kicsit bénaságnak tűnt, de tizenöt gyerek teljesítette a parancsokat visongva, sötétedésig. És Eff is csinálta a többi gyerekkel a dolgot, csatakosra izzadta magát, és sokkal tovább voltunk ott, mit szoktunk. De ilyenkor kit zavar?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

NMB
NMB
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.