Mao is mezőre küldte dolgozni az értelmiséget- Seres László szubjektív

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bölcsőde sokáig úgy élt bennem, mint az Állami Kollektivista Gyereklerakó és Elfekvő Központ, amely az ovihoz és az iskolához hasonlóan a legsötétebb posztkádári konformizmusba töri bele a gyereket. Seres László szubjektív.

Új szerzőnktől is azt kértük, írjon bölcsődei tapasztalatairól. Megtette. Seres László porontyos sztorijait mostantól minden héten olvashatják.

Fotó: Meghan Anderson-Colangelo

Seres László

Mindenekelőtt teljes tiszteletem a Porontynak, hogy bölcsődébe invitált három képviselőt, ami még akkor is hasznos, ha az akcióról valamiért Mao elnök ugrik be, aki a mezőre küldte dolgozni az értelmiséget. A bölcsis nénik (tényleg, mér' mindenhol nénik ők, a másik, hogy mér' hívjuk őket néninek, ha részben huszonéves bombázók?) ugyanis tényleg megérdemlik, hogy ne a társadalmi tápláléklánc legalsó szegmensébe száműzzük őket, ugyanez vonatkozik persze az ápolónőkre és a tanárokra is, figyeljük csak meg, cseh kollégáikhoz hasonlóan Németországban meg Angliában fognak majd kibontakozni, szakmapolitikailag. Kár lenne, ők, a Haza és a zemberek is többet érdemelnének.

A neve elhallgatását kérő S. Hanna (5) már rég ovis ugyan, de ő, és általa mi, rengeteget köszönhetünk a bölcsődének. Az sosem volt vita tárgya, hogy bölcsi vagy nem bölcsi, mindketten dolgozunk, dönteni könnyű volt, helyet szerezni nem, a várólistás agyrémbe ne is menjünk bele. Kételyeim leginkább azért voltak, mert huzamosabb ideje alapos és mély előítélettel viseltetek mindennemű állami intézmény iránt, igen, ebbe az un. „önkormányzatok” is beletartoznak. A bölcsőde sokáig úgy élt bennem, mint az Állami Kollektivista Gyereklerakó és Elfekvő Központ, amely az ovihoz és az iskolához hasonlóan a legsötétebb posztkádári konformizmusba töri bele a gyereket, Gézuka, most azonnal becsukod a szemed és alszol, mint a többiek. Nos, az önkorm... államosított iskoláról máig ezt gondolom. Két alaposan megtapasztalt intézményről, a körzeti bölcsiről és oviról azonban már nem.

Ahogy látom, a legtöbb zember számára valahol luxus úgy feltenni a kérdést, hogy bölcsi vagy nem bölcsi, ha igen, akkor önkormányzati vagy privát, ha bármelyik, akkor hány hónapos-éves kortól. Lószart, mama. Aki dolgozik és nő, azt a gyermek megszületése után legkésőbb tegnapelőtt visszavárják, de max. három hónap után fogy a türelem, nem biztos, hogy ezt a pozit tartani tudjuk magának, drága, tudja, hányan ölnének ezért a jobért? A magyar férfi meg ugye többnyire 8-18-ig gürcöl, de minimum, otthon maradnia már akkor is necces, ha a kispöcs megfázik és fél napig vigyázni kell rá, nemhogy permanens bevethetőség. (Tényleg, és azt hogyan menedzseli az átlagos család (ha van ilyen), hogy mindig legyen, aki időben odaér a gyerekért a bölcsibe/oviba?). Úgyhogy szociális helyzet ide vagy oda, a bölcsi alapszükséglet, és ahogy hallom, egyre több a csak pár hónapos kliens az intézményben.

A megfelelő bölcsi kiválasztásánál nem hagyatkozhatunk másra, mint a Demcsák Zsuzsa-féle kritériumokra (és szegényt hogy meghurcolták, amiért fontosnak tartotta az emberi és intézményi minőséget): ha van választási lehetőségünk, bizony kerülni fogjuk a primitív, koszos, abuzált és/vagy agresszív gyerekek uralta terepet. Ezt az attitűdöt lehet learrogánsozni, önzőzni, valójában szerintem nincs szülő, aki ne erre törekedne. Ha teheti.

Hanna kétéves korában kezdte meg hosszú menetelését az intézményrendszerben, és számos szerencsés tényezőnek, incl. egy Margit néni nevű földreszállt angyalnak köszönhetően soha semmi gondja nem volt a bölcsivel. A beszoktatás történelmi léptékkel nézve izgalmas két perc volt, reggelente simán és jókedvűen engedett el minket, még akkor is, amikor este csak úgy volt hajlandó elaludni, hogy fogni kellett a kezét.

Más hasonló intézményekről szóló horrorisztikus urbánus legendákkal szemben a mi körzeti bölcsink nem állami kényszerzubbony, hanem a lehetőségek kreatív, színes-dalos tárháza volt. Semmi indoktrináció, semmi alázatra nevelés, semmi „az egyén semmi, a közösség minden.” Minden egyes gyerek számított, a láthatóan szegény sorból jövő Emma is, akinek az anyja üvöltött a gyerekeivel az utcán, és aki aztán hamar el is maradozott. Mindenkire figyeltek, mit szeret, mi érdekli, mit (nem) eszik. Lányunk azóta sem evett olyan választékosan, mint ott és akkor, a bölcsi óta hozzá sem nyúl pl. főzelékekhez.

Viszont a mai napig pár hetente elmondja, hogy most már ideje meglátogatni Margit nénit.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.