Megtörtént a beavatás - Bölcsi reality 1. rész

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma reggel elindult a Poronty bölcsődei reality-je. Főszereplők: három képviselő, három bölcsőde, és egy nemes cél: rávilágítani a bölcsődei dolgozók munkájának nehézségeire.

És elkezdődött.

Ma reggel elindult a Poronty bölcsődei reality-je. Főszereplők: három képviselő, három bölcsőde, és egy nemes cél: rávilágítani a bölcsődei dolgozók munkájának nehézségeire. A politikusok komoly feladatot kaptak, hiszen ezen a héten ők állnak nem csak a sajtó figyelmének kereszttüzében, hanem azok a gyerekek is, akikkel szemben nekik most bizonyítaniuk kell. Bizonyítani, hogy ők nem csak politikusok, de jó emberek is.

A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott minden, amiről eddig beszéltünk. A három képviselő egész héten keresztül egy-egy bölcsődében dolgozik majd teljes munkaidőben, és mindemellett a közalkalmazotti bértábla rájuk vonatkoztatható fizetéséből lesznek kénytelenek vinni háztartásukat, fizetni rezsijüket, közlekedésüket, és bármely más felmerülő költségüket (nem, nem mi fizetünk: ők vállalták, hogy ennyiből gazdálkodnak majd). A Porontyon vezetett naplójukból kiderül majd, hogyan birkóznak meg a feladatokkal, mit éreznek eközben, és itt követhetjük majd nyomon háztartási naplójuk bejegyzéseit is.

Galéria ikon

12

Galéria: Bölcsi reality1. rész
Fotó: Kováts Dániel

A méltánytalanul alacsony bérezés és a bölcsis csoportok létszámának emelkedése miatt olyan helyzetbe kerültek a gondozónők, ami a bölcsődei szakszervezet szerint semmiképpen sem fenntartható, ezért kezdeményezték a cserét, melyet aztán a Poronty karolt fel. A cserében résztvevő három jövendőbeli gondozónak pontosan ugyanazokat a feladatokat kell majd ellátnia, mint a hivatásos dolgozóknak. Ez nem csupán gyermekfelügyeletet jelent, "hiszen akkor akár biztonsági őrök is lehetnének ott helyettük" – mondta el Szűcs Viktória, a BDDSz elnöke.

Vörösmarty Attila elmesélte, hogy ugyan eddig nem volt blogunk olvasója, egyik ismerőse ajánlása alapján jelentkezett a felhívásra. Legkisebbik gyermeke nyolc hónapos, vagyis nemsokára a bölcsődés korba lép, ezért az apuka szeretne betekinteni a rendszer működésébe belüről is, ami férfiként egészen egyedülálló hozzáállás. Vörösmarty Attila elmondta: alig várja, hogy megismerje feladatait. „Háromgyerekes apuka vagyok. Két nagyobb fiam révén közvetlenül, de kívülről ismertem eddig a bölcsődék világát. Most itt az alkalom, hogy belülről is megismerjem a kisgyermeknevelők munkájának szépségeit és problémáit – épp mielőtt a legkisebb fiam is tagja lesz ennek a közösségnek.”

A két hölgynek ezzel ellentétben több tapasztalata és rálátása van a közszférában uralkodó viszonyokra. Ertsey Katalin a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy szerinte a magyar gazdasági helyzet egyik legégetőbb problémája, hogy a kisgyermekes anyákat milyen módon helyezik vissza a munkavállalói színtérre. Kiemelte azt is, hogy a bölcsődei alkalmazottak bére körülbelül a fele annak, amennyivel a politikusok bére emelkedett januárban. Ertsey Katalin kiemelte az előttük álló munka kihívásait: "Számomra a legfontosabb kérdés, hogy vajon mennyit érnek a társadalomnak azok, akikre először bízzuk rá a gyerekeinket. Azt eddig is tudtuk, hogy a kisgyermeknevelői fizetésből lehetetlen megélni. Ezen a héten azt is megtudjuk, hogy milyen kemény munkát végeznek a nevelők ezért a pénzért!" A védőnőként diplomázott Bábi Gabriella húsz éven át volt közalkalmazott. A képviselő reméli, hogy ez a kezdeményezés majd közelebb hozza a változást, és kormánypárti képviselőként ki tud állni a jó ügy érdekében. Majd hozzátette: „Tizenöt évesen vettem részt az első bölcsődei szakmai gyakorlaton. Akkor még nem gondoltam, hogy több évtizedes szakmai együttműködés kezdődik ezzel, mint ahogy azt sem, hogy 30 év múlva döntéshozóként térhetek vissza, az egészségügyi-szociális alapellátás képviseletében.”

Galéria ikon

12

Galéria: Bölcsi reality1. rész
Fotó: Kováts Dániel

Ezzel el is érkeztünk egy történelmi pillanathoz, amikor a felek aláírták az erre a hétre szóló, különleges munkaszerződéseiket. Katalin, Gabriella és Attila szignózták a papírokat, melyek egy hétre majd teljesen felforgatják az életüket. Mindhárman izgatottan álltak az első nap előtt. Be kell vallanom, mi is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ildiko
Ildiko
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.