Bölcsődei portrék: Vörösmarty Attila

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hírös város régi úszóbajnokától ma sem állnak messze a kihívások. A héten bölcsődei gondozónőnek álló háromgyermekes apuka felvette a kesztyűt, és igyekszik bebizonyítani: nem csak a nőké a pálya. Vörösmarty Attila elmondta: alig várja, hogy megismerje feladatait.

A hírös város régi úszójától ma sem állnak messze a kihívások. A héten bölcsődei gondozónőnek álló háromgyermekes apuka felvette a kesztyűt, és igyekszik bebizonyítani: nem csak a nőké a pálya. Vörösmarty Attila elmondta: alig várja, hogy megismerje feladatait.

Bölcsődei portré, 3/2.

„Háromgyerekes apuka vagyok. Két nagyobb fiam révén közvetlenül, de kívülről ismertem eddig a bölcsődék világát. Most itt az alkalom, hogy belülről is megismerjem a kisgyermeknevelők munkájának szépségeit és problémáit – épp, mielőtt a legkisebb fiam is tagja lesz ennek a közösségnek.” Ezzel kezdi Kecskemét Fideszes önkormányzati képviselője, aki a legutóbbi választások óta tanácsnoki pozícióban segíti az alföldi város munkáját.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="378" width="600"><param name="id" value="player-36c2658550"/><param name="src" value="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf"/><param name="quality" value="high"/><param name="menu" value="false"/><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="wmode" value="transparent"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="flashvars" value="vID=36c2658550&v=0077b&onsite=1&autostart=0"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" bgcolor="#000000" flashvars="vID=36c2658550&v=0077b&onsite=1&autostart=0" height="378" id="player-36c2658550" menu="false" quality="high" src="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf" type="application/x-shockwave-flash" width="600" wmode="transparent"/></object>

A kecskeméti születésű, 48 éves képviselő gyerekkorában versenyszerűen úszott a város csapatában, és az iskoláit is itt járta: az egyik szakiskolában végzett műszerészként. A helyi szervizben kezdte, majd néhány évig a kecskeméti katonai repülőbázison is dolgozott.

Ezt követően áttért a kereskedelembe és több nagy cégnél vezető beosztásba került, mígnem saját vállalkozásba fogott.Többek között zeneszereteténél fogva tett egy kitérőt egy helyi rádióba, ahol  ügyvezetőként is tevékenykedett,Munkájából talán a legbüszkébb arra az időre amíg a város egyik legjobb szórakozóhelyét üzemeltette.  Később sem távolodott el a sport világától: pár évig a Hírös Sportinvest Kft. vezetőjeként hódolhatott kedvenc hobbijának, a sportnak.

A fiatalos Attila a helyi képviselőtestület fideszes vezetője, és természetesen ő sem marad tétlen, amikor szervezkedni kell, látni az adventi szeretetcsomag-osztáson tevékenykedni éppúgy, mint a helyi sporteseményeken. Legújabb kezdeményezése, hogy közadakozásból szeretné felújíttatni a város Szentháromság-szobrát.

Az édesapa elsőként jelezte, hogy nem gond, ha esetleg reggel 6-kor indul a nap -- kíváncsian várjuk tehát, milyen hete lesz a tettre kész Attilának...

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.