Van, ahol kiközösítik a cukorbeteg gyerekeket

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legnagyobb feladat, hogy a gyereknek nagyon hamar fel kell nőnie, hat-nyolc évesen már a legtöbben maguknak adják be az inzulint. A környezet azonban közel sem ilyen érett és elfogadó.

Mi történik, ha a gyerek egészségi állapotát nem tudják kezelni a bölcsődében/óvodában? Mit tud tenni egy szülő, ha már a sokadik elutasítást kapja, mégis dolgozni kellene mennie? És mit tesz az állam, hogy a cukorbeteg gyerekeket is integrálni lehessen a közösségekbe?

A gyerekkori cukorbetegség egyre gyakrabban előforduló gondot jelent: a Magyar Diabétesz Társaság 2009-es felmérése szerint több mint négyezer 15 év alatti gyerek él diabétesszel Magyarországon, és ez a szám a szakértők szerint a jövőben csak növekedni fog: következő 15 évben az 5 évnél fiatalabb diabéteszes gyerekek száma várhatóan megduplázódik, a 15 évnél fiatalabbaké pedig 70 százalékkal nő. Pedig a bölcsődék, óvodák erre egyáltalán nincsenek felkészülve.

Kitettek az óvodából egy ötéves fiút

A napokban bejárta a sajtót a hír, hogy egy ötéves kisfiút kitettek óvodájából, mikor kiderült, cukorbeteg. Holott a szabályok szerint öt éves kortól a körzetis óvoda kötelező felvenni a gyereket - persze kérdés, melyik szülő akarná egy olyan helyre beadni a gyereket, ahol a gondozó is idegenkedik a helyzettől. Hiszen a cukorbeteg gyerek, bár nem feltétlenül igényel sokkal különlegesebb elbánást, mint társai, azért mégiscsak "rizikófaktor" lehet az intézmény vagy éppen a nevelő szempontjából.

"A fiam tíz éves. Öt éve diagnosztizálták nála a cukorbetegséget. Mikor először meghallottam, mi a baj, rettenetesen megijedtem. Az eleje nagyon nehéz volt. De Ábel ma boldog, kiegyensúlyozott kisfiú, és ez elsősorban annak köszönhető, hogy férjem, Gábor és én fel tudtuk dolgozni ezt az egészet, az iskolában pedig a tanárok jól álljanak hozzá helyzetünkhöz" - meséli egy anyuka.

Hat-nyolc évesen magának adja be az inzulint

Mártának és a többi hasonló cipőben járó szülőnek az események feldolgozásban sokat segítenek az olyan közösségek, mint a Bátor Táborok vagy a különböző, cukorbeteg gyermekekkel foglalkozó fórumok és közösségek (például a macosz.hu-n). A legnagyobb feladat, hogy a gyereknek nagyon hamar fel kell nőnie - hat-nyolc évesen már a legtöbben például egyedül adják be maguknak az inzulint. Ez a fajta érettség segít viszont abban, hogy a gyerek teljesértékűen éljen - hogy részt tudjon venni osztálytársaival a kirándulásokon, hogy táborozni mehessen, vagy hogy sportoljon és akár (később) este bulizni járjon.

Fontos ezen felül a szülő nagyon nagy odafigyelése és érettsége is. Az első kétségbeesés után talpra kell állni, hiszen ezt kívánja a gyerek érdeke. Meg kell tanulni számolni, erősnek és talpraesettnek lenni. És ha a "szokásos" csokit, chipszet vagy ropit szeretné a gyerek, amit betegsége kiderülte előtt kapott - ne feledjük, a diabétesz nem csak betegség, hanem lelkiállapot is! Ha számol a szülő (később a gyerek), akkor igenis beleférHET egy tejszelet, egy diabetikus joghurt, egy ropi (1 szál=1 CH).

Kezdők persze inkább az orvossal egyeztessenek vásárlás előtt. Mehet zsúrokra is, csak ki kell számolni előtte, mit eszik, mennyit - és azután kérjük nyugodtan az ott lévő szülő(k) segítségét és odafigyelést! De van olyan szülő is, aki például mindig előre tudja, mikor lesz szülinapi ünneplés az oviban, és olyankor mindig visz egy szelet "diabeteszeset" gyerekének. Nem százszázalékos megoldás, de jobb, mint a tiltás.

Sok óvodában és főleg iskolákban lehetséges az ételszállító cégtől külön diabéteszes menüt rendelni, amit a megadott CH-érték alapján állítanak össze, és ami nem kerül többe a többiek étkezésénél. Mások a "szendvicsezést" választják, és este esznek otthon meleg ételt. De ahhoz, hogy az "egész" működjön, nagy szükség van az óvónénik-gondozók együttműködésére.

De térjünk vissza a mostani esetre. Az ötéves cukorbeteg kisfiú, Benedek ellátását azért nem vállalta az óvoda ahova addig járt, mert Benedeken naponta mérni kellene az inzulinszintjét, ebéd előtt pedig be kellene adni inzulinját. Az intézmény fenntartója szerint ez túl nagy terhet ró a gondozókra, akik ezt nem tudják vállalni. Valószínűleg leginkább azért, mert félnek, mi lesz, mi lehet a gyerekkel.

Pedig a diabétesz egy kicsi ismerettel és odafigyeléssel kordában tartható betegség. És ott, ahol ahol a gondozók/nevelők nyitottan állnak a dologhoz és nem félnek a cukorbeteg gyerekektől (vagy az epilepsziásoktól és még sorolhatnánk), vállalható a gyerek ellátása. És ez már több lenne a semminél...

FONTOS KÉRDÉS A GYERMEKKORI DIABÉTESZRŐL

(Részlet a Diabétesz Junior - a Magyar Cukorbeteg Gyerekek Országos Szövetségének kiadványából.)

Mi a teendő, ha diabéteszes gyermek van az óvodában, iskolában?
A diabétesz az átlagnál sokkal intelligensebbé, képzettebbé, önállóbbá és fegyelmezettebbé neveli a gyermekeket. Vagyis csak egy picivel igényelnek több figyelmet, törődést hasonló korú társaiknál. Persze a törődés mértékének igénye mindig egyénre szabott, de egy pedagógusnak általában csak a diabéteszes gyermek viselkedését (pl. nem tér-e el a megszokottól) kell figyelemmel kísérnie, illetve azt, hogy a gyermek kötelező napi feladatait elvégezte-e (vércukormérés, inzulinadás, helyes táplálkozás). Tehát, ha a gyermek és a pedagógus betartja ezeket a szabályokat, nagyon minimális a kockázata annak, hogy bármi gond legyen. Ugyanígy vonatkozik ez a „rendkívüli” óvodai, iskolai helyzetekre is (pl. tornaóra, diáknapok, osztálykirándulás stb.).
Még egy fontos dolog! Ha nincs komoly oka, semmiképpen se tiltsuk el a gyermeket a sporttól, játékoktól - ha rendben van a cukra, evett plusz szénhidrátot, akkor semmi baja nem lehet!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ditto
Ditto
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.