A szingli is lehet anya

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szingliség nem feltétlenül választott dolog. És akárhogy is nézzük, nem is feltétlenül rossz. Választás kérdése. Jó esetben.

Egy barátnőm a közelmúltban vesztette el gyerekkora óta tartó nagy szerelmét. Egy másikat pedig többéves együttlét után most hagyott ott az, aki társa volt, akinek gyerekét közösen nevelték. Mindkét nő 35 felett van. Mindketten gyerektelenek. Mindketten szeretnének még szülni.

Mindketten kétségbeestek.

Ezért is tartom fontosnak, hogy beszéljünk róluk.

(korábbi cikkünk nyomán)

Egy téves gondolatot oszlassunk el. A szingliség és az anyaság nem zárja ki egymást. Ma már egy szingli nő megteheti, hogy gyereket vállal és ennek elég sok módja is van. Ha egy nő nagyon akar gyereket, akkor (néhány kivételtől eltekintve) lehet is neki. A férfiak bizonyos esetekben nem gondolkodnak túl sokat, ezt például kiválóan tudják a nők... De már egy ideje el lehet menni a spermabankba, ott válogathatunk a donorok között szemszín, magasság, iskolai végzettség, stb. szerint. Az örökbefogadás Magyarországon még férjhez kötött, de ha nagyon akar egy nő gyereket, még ezt is megoldja. Szóval vannak lehetőségek.

Csakhogy az én barátnőim, Eszter és Andi nem gyereket akarnak, hanem családot, ahol van anya, apa, gyerek és Szerelem. Nem voltak önzők szingli korszakukban sem, mindig szem előtt tartották a leendő gyerekük érdekeit. Ezért inkább nem ábrándoztak kisbabáról, és jegelték a témát. Viszont a hosszú szingliség alatt megtanultak egyedül élni, ugye mégsem áshatták el magukat csak azért, mert nem találtak egy normális fickót, akit szeretnek és aki őket szeretné. A mi korunk kedvez azoknak az embereknek, akik a maguk útját akarják járni. Legyen férfi vagy nő az illető.

A barátnőim sosem akartak egyedül lenni. Andi 30 éves volt, amikor kifulladt a kapcsolata Zolival. Egyetemisták voltak, összeköltöztek, óriási szerelem volt az övék, aztán egyre többször veszekedtek, és vége lett. Andi legalább egy évig nem tudott enni egyedül abban a lakásban, ahol együtt éltek. Bezárult, nem hitt senkiben. Egyéjszakás kalandokból volt elég, de erről nem beszélgettünk soha. Két év kemény melója van abban, hogy el tudta fogadni egy új pasi szerelmét. Hát így alakult, hogy 43 évesen kezdett babáról álmodozni, és ő is tudja, hogy későn. De korábban nem volt kivel megosztani ezt az álmot.

Eszter a legnagyobb boldogságban élt szuper pasijával. Nem vette észre, hogy baj van. Aztán egy szép napon az Andrássy úton jött szembe vele az ő szuperpasija, csakhogy egy másik lány kezét fogta. A barátnőm ekkor volt 32 éves, sok alkohol, buli és kétségbeesett próbálkozás jött. Irtó nagy fegyelemmel viselte a kudarcokat. Nem volt keserű. Mint ahogy az előző postban írtam, rengeteget nevettünk együtt, még a kudarcok idején is.

A hosszan tartó szingliség persze torzítja az embert. Először is nem kell senkihez sem igazítani az időt, a kávéfőzést, a függönyvásárlást, és ez előbb-utóbb bárkit egoistává tesz. Sokan akár joggal gondolják, hogy „ha már más nem szeret eléggé, akkor én szeretem magam, de nagyon.” És ez sokkal szerencsésebb érzés, mint az önmarcangolás. Meg aztán, ahogy az évek telnek, egyre nehezebb bárkihez alkalmazkodni, másnál aludni, egyáltalán bármi olyat csinálni, ami leginkább a másiknak öröm. És mivel sok nő és férfi él egyedül a mai világban, nem ciki ez az életmód, sőt! Van ebben az önállóságban valami nagyon vonzó és trendi. Olyan cool. Végül tényleg óriási szerencse kell ahhoz, hogy az évekig tartó szingliségből valaki kirángassa az embert.

Mondom ezt én, a kakukktojás, igazi férjjel és gyerekekkel. Mert én családban gondolkodom és azt képzelem, hogy egy ember csak így lehet igazán boldog.

És ha mégsem???

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Éva
Éva
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.