Egy nőnek kétszer kell kezdő munkavállalóként elhelyezkednie: először az iskolát elhagyva, majd amikor a gyerekszülés után térne vissza.
Azon a triviális és sokat hangoztatott tényen túl, hogy az anyaságban is végtelen a kreatív lehetőségek száma - mi több, akár karrier is rejlik a szerepben -, a válasz a címbéli kérdésre természetesen nem olyan egyszerű. Először is: ahány nő, annyiféle eset. Ezen kívül a jelenség rengeteg más életterülettel is összefügg, sőt elválaszthatatlan tőle.
Az anyaság talán életünk egyik legösszetettebb állapota. Anya-szerep, feleség-szerep, karrier, munkalehetőség, női egyenjogúság, gyermekvállalás, egzisztenciális biztonság, kései családalapítás, romló házassági tendenciák, öregedő társadalom– egymás nélkül szinte nem is értelmezhető fogalmak, és hatásaik mind a gyerekvállalókon, elsősorban az anyákon csapódnak le.
Szinte mindenkiben felmerülhet a kérdés: vajon minek tanultam több éven át, ha aztán a négy fal között fakanálpörgetéssel, háztartási logisztikával, gügyögéssel és pelenkák rendezgetésével kell, hogy foglalkozzak?! Egy nőnek ugyanis nem egyszer, de kétszer kell kezdő munkavállalóként elhelyezkednie: először az iskolát elhagyva, majd amikor a gyerekszülés után térne vissza. Hiszen a legtöbb szakmában manapság pár év kiesés nagyon sokat számít, de ha ott nem is, az anyává vált nő már soha többé nem gondolkozik ugyanúgy, mint annakelőtte. (Ami nem is baj.) És megkérdőjeleződnek, szintén joggal, az anyasággal együtt járó dolgok fizikai megnyilvánulásai is: vajon tetszeni fogok-e még a férjemnek, társamnak – vagy mindőjüket összegezve: a férfiaknak – miután megszültem pár gyereket?
Van-e értéke a mai férfiaknál a gyermeket vállaló nőnek, vagy csak a helyét kereső, csinos, ámde függetlennek maradni kívánó szinglikép a kívánatos? Végül bevehetjük a sorba az anyaság pénzügyi vonzatait is. Hogyan, miből lehet ma egy-kettő-több gyereket vállalni? Hogyan lehet számukra biztosítottnak látni a jövőt? És ha anya nem dolgozik, hogy fogjuk a születendő gyereke(ke)t angoltanfolyamra, sítáborba, zongoraórára járatni (vagy egyáltalán: hogyan fizetem be az ebédet), ha egy keresetből kell fedeznünk a mindennapi megélhetésünket?! A kérdések sorát mindannyian a végtelenségig tudnánk folytatni - szerencsére nem csak racionális okai vannak a gyerekvállalásnak, mert akkor bajban volnánk.
Jó, és mindebben hogyan támogat minket a társadalom? A KSH népességtudományi kutatásai szerint „a munkapiaci és családtámogatási rendszernek része van abban, hogy a közepes pozícióban lévő nők átlagos gyermekszáma 1990 óta gyorsan csökken és mára a legalacsonyabb (egyre jellemzőbb az egyetlen gyermek). Megállapítható az is, hogy a munkapiac mai formájában sok esetben akadályozza a gyermekvállalási tervek valóra váltását, és ez a gátló tényező az átlagos, illetve valamivel átlag alatti iskolázottságú nők második és magasabb sorszámú gyermekeinek vállalása esetén érvényesül a legerősebben.” A magasabb jövedelmű anyáknál viszont a jelek szerint a GYED már nem mérsékli eléggé a munkapiacról való kiválás haszonáldozati költségét– azaz a GYED összege reálisan jóval alacsonyabb, mint egy-egy jobb keresetű nő havi munkabére.
Az idén januárban bevezetett családi adózás (bár anyagilag nem feltétlenül jelent sokat), ha máshogy nem, legalábbis elveiben erősíti a gyerekvállalási kedvet. Az anyaság és karrier összeegyeztetésében minden munkahely eltérő lehetőségeket kínál, és feltételeket szab. Van olyan munkáltató (nincsenek sokan), aki lehetőséget biztosít a várandós anyának, hogy ebéd után feltegye a lábát, és egy kanapén fél órát pihenjen. De élő példa van arra, hogy ha a munkáltató megtudja, hogy alkalmazottja gyermeket vár, határozott idejű szerződését határozatlan idejűvé teszi, fizetését a minimálbérről még visszamenőleg is felemeli. Ám mindennek az ellenkezője is igaz: létezik munkáltató, aki mikor megtudta, hogy a nő gyermeket vár, határozott idejű szerződésének végét a következő hónap végére datálta, és egyéb konfliktusokra hivatkozva elküldte a kismamát. Elméletben ugyan védi az anyákat és várandósokat a munkajogi törvénykezés, ám ne legyenek illúzióink ennek minden esetben való betartására. Ebből tehát az következik, hogy minden nőnek magának kell megküzdenie azért, hogy ne kizárólag két lábon járó mosógép, bébiszitter, takarítónő és lelki gondozó legyen.
De mégis, jelen állás szerint úgy tűnik, minden nő azért küzd, hogy a női szerepbeli elvárások mindegyikének megfeleljen. Mert melyek is ezek a szerepek? Hát először is legyünk házias, lelkes, megértő, rendezett lakással váró, elfogadó feleségek. Esténként a gyerekek roham-szerű ágyba helyezését követően viszont maradjon bennünk annyi szufla, hogy dögös, csábító, kombinés nőciszerepben is cifrázzuk a nap végét. Aztán a hálószobai tündérnek legyen ám füle a fogzási fájdalmak meghallására a másik szobából, és türelme az éjjeli gyermek-álmok okozta könnyek felitatásához is. A hajnali motozásra pedig többnyire először az anya mozdul – és innentől már indulhat újra elölről a nap.
De hogyan indul? Bölcsőde, óvoda, rapid-reggeli és irány a munkahely? Vagy a reggeli napfény-itatta utcákon andalogva, guruló műanyag motoros biciklikkel, karunkban a legkisebbel megyünk az óvodába, a piacra, vagy a játszótérre? Ezt mindenki maga, vagy a férjével, társával együtt dönti el. Ám ha az ideális esetet vesszük alapul– amikor a lelki, párkapcsolati tőke rendelkezésre is áll –, a megfelelő egzisztenciális feltételek a legnagyobb családi szeretet mellett sem biztosítottak a mai Magyarországon. Nem is szólva a nehezebb szituációkról: a gyermeküket egyedül vállaló és nevelő anyákról, a problémás gyermekeket nevelőkről, a nagyszülői segítséget nélkülöző, egykeresetű családokról stb.
Nem szabad elítélnünk, ha valaki nem akar gyereket. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a női "hivatás" része az anyaság is. Mindenki számára adott a döntési lehetőség: melyiket részesíti előnyben? Vagy lemond-e valamelyikről? Vagy óriási kockázatok és áldozatok árán: megpróbálja mindkettőben megtalálni önmagát?
Réka
