Meddőség pánik: ne dőlj be annak, hogy nem lehet gyereked!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Most induló meddőségről szóló sorozatunkban több szakember segítségével ismerhetjük meg a meddőség testi és lelki hátterét. Az első részben Higi Vera pszichológus járja körbe azt a kérdést, hogy miért félnek olyan sokan attól, hogy esetleg fogamzási problémában szenvednek?

Érdekes, hogy egyre több fiatalban merül fel a meddőség gondolata még azelőtt, hogy egyáltalán gyermeket szeretne. Sok tizenévesben már akkor kialakul ez a félelem, ha akár egyetlen alkalommal nem védekezik, és ennek nem lesz semmiféle következménye. Ennek hátterében valószínűleg az egyre szélesebb körben elterjedő felvilágosító programok állnak, amelynek pozitív hatása egyébként, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedekben a felére csökkent az abortuszok száma.

Míg 1960-ban több, mint 16 ezer ilyen beavatkozást végeztek évente, addig 2008-ra ez a szám a negyedére csökkent. Ezzel párhuzamosan azonban kialakult az a kollektív közhiedelem is, hogy egy egészséges ember azonnal képes megfoganni, amint elmarad a védekezés.

Figyeljük a saját ritmusunk

A fogamzás azonban összetett jelenség, és bár a női test különleges abból a szempontból, hogy az év bármely szakaszában képes megfoganni, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egy saját biológiai ritmusunk. Természetesen előfordulnak olyan extrém esetek, amikor a menstruációs ciklus alatti szex vezet várandóssághoz, ez azonban cseppet sem tipikus.

Aki tehát még nem szeretne szülővé válni, mindenképpen érdemes védekeznie, azonban a gyermekre vágyóknak fontos tisztában lenniük azzal, hogy mikor nagyon alacsony a valószínűsége a fogamzásnak, és mely időpontban vagyunk a leginkább befogadóképesek. Ez utóbbi általában a menstruáció utáni második héten következik be.

A fogamzási ciklus

Az egyéni különbségek a menstruációs ciklus időtartamában is jelentkeznek, sokan eltérnek az átlagtól, előfordulhat például, hogy egy nő közvetlenül a menstruáció után fogan meg. Azonban általában a teljes ciklusunk közepén vagyunk a leginkább fogamzóképesek, tehát ha például 30 napos a ciklusunk, vagyis ennyi idő telik el két menstruáció között, akkor a 15. nap környékén.

Mikor állapítják meg a meddőséget?

Nem véletlen, hogy akkor állapítják meg a fogamzási problémát, ha rendszeres szexuális élet mellett nem következik be a fogamzás, hiszen megtörténhet, hogy a pár nem él szexuális életet minden héten, és esetleg hosszú időn keresztül azokon a napokon vannak együtt, amikor a nő teste éppen a kevésbé termékeny szakaszában van. Ez különösen gyakori az olyan párok esetében, akik távkapcsolatban élnek, és emiatt ritkábban tudnak találkozni.

Emellett az életképes spermiumok koncentrációja sem állandó, így előfordulhat, hogy a gyermek hosszabb időn keresztül várat magára. Ezért sem kell kétségbeesni, ha az első hónapok nem hoznak eredményt, azonban érdemes szakemberhez fordulni, ha rendszeres és megfelelő időpontban történő együttlétek ellenére sem következik be a fogamzás több, mint egy éven keresztül.

Mit tehetünk, amíg várakozunk?

A legtöbbet minden szempontból azzal tehetjük, ha felkészítjük önmagunkat és a párkapcsolatunkat a következő időszakra. Elképzelhető, hogy ebben az időszakban fontos felfedezéseket teszünk saját magunkról. A párkapcsolat szempontjából lényeges, hogy akármennyire is vágyakozunk a gyermek után, ne csak akkor legyünk együtt a párunkkal, amikor az biológiai óránk úgy rendeli. Sok férfi ugyanis úgy érzi, hogy egy idő után a párja kizárólag gyermeknemzés szempontjából tartja érdekesnek a közös együttléteket, míg a férfiak számára a szex elsődlegesen mindenképpen az örömszerzést szolgálja. Iktassunk be tehát olyan együttléteket is, amelynek egyetlen a célja a közös örömszerzés, ilyenkor nem is kell feltétlenül megtörténnie a teljes szexuális aktusnak.

Figyeljünk önmagunkra!

Érdemes elgondolkoztunk azon, hogy milyen az életstílusunk. Szakítunk elég időt önmagunkra? Ebben segítségünkre lehet, ha feltérképezzük, hogy milyen arányban kap helyet az életünkben a következő négy fontos tényező: egészség, munka, szórakozás és a kapcsolatunk. Akár fel is rajzolhatunk egy kört, és bejelölhetjük rajta az arányokat, hiszen ez alapján máris közelebb juthatunk ahhoz, hogy min lenne érdemes változtatnunk a saját életünkben. Fontos, hogy ne érezzük magunkat kiszolgáltatottnak, hiszen mi is rengeteget tehetünk a saját jól-létünkért.

Cikksorozatunk második felében megtudhatjuk, hogy miért olyan stresszes a várakozás időszaka.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.