Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Gyermekeink félelmei néha egyáltalán nem tűnnek racionálisnak. De ha mögéjük nézünk, gyakran azt látjuk: akarva-akaratlan mi segítettük ezen félelmek kialakulását. De hogyan tudunk segíteni a kicsinek ezek leküzdésében?
Furcsa ilyet hallani egy kétéves szájából. Kiváltképp akkor, ha eme kijelentésnek semmi előzménye nem volt. De most itt állunk, tanácstalanul és aggódva, és azon agyalunk, vajon hogyan tovább.
Bár tudjuk, hogy már az újszülöttekben is van félelemérzet – például felemeléskor, kádban, ha nem érzi annak szélét, vagy éppen ha egyensúlyát veszti, mert valaki bizonytalanul fogja. Nyolc hónapos koruk körül kezd erősödni a kicsikben az úgynevezett szeparációs félelem, amelynek háttere az egyedülléttől, illetve az anya elvesztésétől való szorongás. Az igazi félelmek azonban két-, két és fél éves korban jelentkeznek a gyerekeknél. Ekkor ugyanis...
Belép a képzelet
A képzelőerő alapjában véve jó dolog. Kreativitást és intelligenciát jelez, de a mi esetünkben a fantázia veszélyforrást is jelentett. „Az mi?” – kérdezi riadtan. „Párna anya ágyán, kicsim!” „Félek tőle!” Vagy éppen: „Az mi?” „Párna.” „Nem, az egy cápa! Félek tőle!” És egyik napról a másikra a párna cápává avanzsált, a lépcső ijesztő lett, és persze megjelent a Fekete Ember. Akiről még mindig nem tudjuk, kicsoda és honnan jött.
A mese
A szakértő szerint a gyerekek félelmeiről azért fontos beszélni velük, mert ők még nem érzik a dolgok valóságtartalmát és határait. Így például nagyon fontos az, hogy az ilyen, 2-3 éves gyerekek csak felügyelettel nézhessenek tévét (de még jobb, az ellenőrzött tartalom miatt, ha már néznek valamit, az DVD lesz). Ha olyan a mese, fontos, hogy a szülő értelmezze a látottakat, azaz lefordítsa a gyerek nyelvezetére és világába. A kicsik ugyanis identifikációs hajlamuk révén azonosulnak a mesékben látottakkal, és ahogy a mesék tovább élnek fejükben, úgy formálják át a gyerekek valós környezetét. Tehát ha ijesztő a mese, ijesztő lesz a környezet is.
Ez eddig rendben is van. Ha mesét néz, mellette vagyunk. Elmeséljük, amit lát. És persze jobban szeretjük a DVD-ket, mert ott ellenőrzött a tartalom és még a reklámban sem merülnek fel a tömegpusztító fegyverek. De honnan került ide a Fekete Ember?
A sötétség
A sötétségtől való félelem is jellemzően két-, két és fél éves korban kezdődik, és szintén szeparációs szorongásra vezethető vissza. A gyerek önmagának vagy a környezetének az eltűnésétől fél (hiszen a sötétben minden eltűnik), és ez már mindenképpen olyan dolog, amellyel komolyan foglalkozni kell. Nem szabad ugyanis a gyerek félelmeit lekicsinyleni.
A szülő feladata ilyenkor semmiképpen sem a gyerek „túlvédése”. Az ugyanis azt vonja maga után, hogy a kisded később is mindig minden probléma vagy ijedtség esetén a szüleihez rohan majd. Ehelyett segíteni kell megismerni a félelmet keltő dolgokat, meg kell tanítani kezelni a félelmeket, mert ha az sikerül, a gyerek később a nagyobb veszélyeket is kezelni tudja majd. Úgy lesz egészséges, ha megismerkedik a félelmekkel, de tudja őket kezelni. A sötétség esetében például jó módszer lehet, ha megmutatjuk, milyen érdekes is lehet a sötét. Egy diavetítővel megvilágított falon játszhatunk árnyjátékot, formázhatunk nyuszit (vagy amit tudunk), és játszhatunk kitalálósdit a sötétben kézbe adott tárgyakkal. Ezek segítik leküzdeni a sötétfóbiát, amelyhez gyakran akaratunkon kívül mi járultunk hozzá megjegyzéseinkkel.
És hogy mi lett a Fekete Ember sorsa?
Nos, első körben (gyakorlatilag amint meghallottam, fiam mit mondott), azonnal behívtam apát. „Apa, feladatod van: fogd meg azonnal keményen a Fekete Embert Vince ágyán és vidd ki innen úgy, hogy soha ne jöjjön vissza!” És bár Apának fogalma nem volt arról, miről beszélek, tette a dolgát, kőkeményen megragadta a Fekete Embert, kivitte a lakásból, az ajtóban még jól fenékbe billentette, és megfenyegette, hogy vissza ne merjen térni.
Egyelőre nem jött.
És hogy miért hívtunk mégis boszorkányt a házhoz, azt a jövő vasárnap mondom el.
Zita
