Geréb Ágnes szabadon bocsátását kérik nemzetközi reformerek

Olvasási idő kb. 2 perc

Geréb Ágnes esete az egész világon ismertté vált. Ágnesnek nem lenne szabad börtönben lennie és hasonló esetnek soha többet nem szabad előfordulnia - hangzott el Lesley Page angol bába szaktekintély budapesti sajtótájékoztatóján.

A szülészeti reformról és az otthonszülés legnagyobb hazai élharcosának kikiáltott Geréb Ágnes letartóztaatásáról sokat hallhattunk az elmúlt hetekben. A reform hívei szerint boszorkányüldözés, ami hazánkban folyik Geréb Ágnes ellen, és őszintén szólva ki ne furcsállná, hogy egy szülész-nőgyógyászt úgy vezetgessenek, mint egy köztörvényes bűnözőt.

Geréb Ágnesért felemelte már hangját a Szabad Szülésért Társaságtól a Brit Királyi Bábakollégiumig sok neves szervezet és magánember, a saga legújabb fejezete pedig a napokban hazánkban tartózkodó brit professzorasszony, Lesley Page mai sajtótájékoztatója volt. Page professzor a Tudományos Akadémián „A szülészet újjászületése” címmel megrendezett konferencián is beszédet mond.

Sajtótájékoztatóján a professzor megerősítette: egy olyan petícióval érkezett Magyarországra, melyben a világ minden tájáról 30 vezető szakember, a nemzetközi tudományos élet szakemberei, köztük az ENSZ Women’s and Children’s Health részlegének korábbi igazgatója, Mardsen Wagner kéri Dr. Geréb Ágnes szabadon bocsátását a magyar kormánytól.

Véleménye szerint nem lenne szabad kriminalizálni az otthonszülést: “Geréb Ágnes esete az egész világon ismertté vált. Ágnesnek nem lenne szabad börtönben lennie és hasonló esetnek soha többet nem szabad előfordulnia.”

Hazai példát említve a professzor elmondta, Nagy-Britanniában az otthonszülés az egészségügyi rendszer integrált része, hiszen az a legfontosabb, hogy a nők ott szüljenek, ahol a legnagyobb biztonságban vannak és a legmagasabb szintű ellátást kapják, akár otthon, akár születésházban vagy kórházban hozzák világra a gyermeküket. “Ezért jöttem Magyarországra, hogy segítsek, hogy ugyanez itt is megvalósulhasson.”

A professzor a sajtótájékoztatón felajánlotta szakmai segítségét a magyar kormányzatnak az otthonszülés szabályozásának épp folyamatban lévő kidolgozásában, valamint átadja szakmai tapasztalatait a civil szervezetek által sürgetett szülészeti reformmal, a bábai tevékenység megerősítésével kapcsolatban. A brit és más nyugat-európai érvek az otthonszülésre nem csupán a nő választási szabadságáról szólnak.

Ha ugyanis egy nő otthon szül, az jóval kevésbé terheli az egészségügyi kasszát, ugyanakkor (elvileg) megvan a lehetősége annak, hogy ugyanolyan magas szintű ellátást kapjon, mint egy kórházban. Az otthonszülés ellenzői persze máshogy látják a dolgokat. Szerintük otthon szülni veszélyes mind a nőre mind a gyerekre nézve, és Dr. Geréb Ágnesnek igenis börtönben a helye.

Neked mi a véleményed?

Boszorkányüldözés és hamis tények gyűjtögetése folyik, vagy igaza van az ellenzőknek és Geréb Ágnesnek tényleg börtönben a helye?

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.