Bébiszitter napló: Kanadai küldetés

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy Kanadában bébiszittelő magyar lány blogjába olvashatunk bele

26 évesen, egy frissen szerzett mérnöki diplomával a zsebemben úgy döntöttem, hogy átutazom az óceánt, s meg sem állok Kanadáig.

Először is ki kellett találnom, mégis mihez kezdjek, ha már kint vagyok. Aztán egyik nap megszületett a megoldás. Nem sokat teketóriáztam, az első bébiszittereket kereső internetes oldalon, amit találtam, és ami viszonylag normálisnak tűnt, regisztráltam. Még aznap megkeresett egy család. A 3 éves Gibson névre hallgató kisfiúkra kell vigyáznom hétköznapokon.  (Úgy vagyok ezzel a névvel, hogy mindig egy majom jut róla eszembe: a  gibbon. Ezt azóta sem tudom kiverni a fejemből és magamban csak „Gibbonkának” hívom.)

Október 26-án kedden este szállt le a gépem Torontóban. Cambridge-be, a családhoz, a kisfiú apukája jóvoltából, otthoni idő szerint reggel 5-kor érkeztem. Megérkezésem estéjén, az utazás fáradalmaival, nyűgjével, izgalmával a fejemben léptem be a házba, ahol egy félmeztelen, izgő-mozgó, vihorászó kisgyerek tombolt. Látszólag nagyon izgatott volt. Nem is kellett sok, (még a kabátom rajtam volt), mikor odahozott nekem egy markoló autót. Meglepett a nyitottsága, de örültem ennek. Az itteni idő szerint este 11 órához képest Gibson elég aktívnak tűnt számomra. A szülei legnagyobb örömére esténként éjfélnél előbb nem lehet elaltatni. Leginkább ő altatja el a szüleit. (Én meg még aggódtam, hogy szegény, fent tud-e maradni, mire megérkezem.)

A szülők egyébként tanárok, Sheila általános iskolában tanít angolt meg természettudományos tantárgyakat, Brett pedig Torontóban az egyetemen szociológiát.

A ház feltérképezése közben az első észrevételem rögtön az volt, hogy itt minden minimum kétszer akkora, mint otthon. A mosógépben simán elférnék én is, és mellette áll egy ugyanakkora szárítógép is. A hűtőket is szintén arra méretezték, hogyha valaki hullát rejteget, ne kelljen félni, hogy kilóg egy kéz vagy láb.

Ez a megalománia valahogy mindenben érvényesül: ennek a kis Gibson gyereknek is annyi játéka van, hogy bármelyik játékbolt megirigyelné. Az udvaron a homokozóban csak 56 darab markolót, buldózert, kukásautót, dömpert, kotrógépet  számoltam meg...Ja, egyébként egy teljes mászókája van, csúszdával, meg fallal, amin mászni lehet, és persze hinta!

A szekrények tele vannak kajával, a hűtő is majd' szétrobban. Mindenből annyit felhalmoznak, mintha félnének, hogy másnapra elfogy. Ennek ellenére értelmes kaját nem nagyon esznek napközben.  A gyerek délben általában sültkrumplit, vagy tésztát, meg a mekiből jól ismert ételeket eszi. Mindezt azzal próbálják kompenzálni, hogy bármilyen évszakban bármilyen gyümölcsöt képesek az asztalra varázsolni. Most például málnát, görögdinnyét - tipikusan ősszel termő gyümölcsöket. Szerintem rengeteg édességet esznek, ebédre pedig nemigen kerül meleg étel az asztalra. Mikor Sheila hazajött ma délután, berakott a mikróba egy műanyag, a fagyasztóból elővett, lefóliázott dobozt, ami pár perc múlva gőzölgő, íncsiklandozó illatú brokkolikrémes tésztává változott.

Mióta itt vagyok, a füleim rendes kiképzést kaptak magas frekvenciájú hangokból. Mindenki nyávogva beszél a gyerekekkel, a filmekből jól ismert affektálással. Mindent hatszázszor megköszönnek, és napi nyolcvanszor mondják, hogy "I love you". Minden "cute", "sweet", "fancy", (aranyos, cuki, édes, vicces...stb.). Ha a gyerek valamit jól csinál, megköszönik neki, és hozzá teszik, hogy ügyes volt.

Az a hozzáállás viszont nagyon tetszik, hogy mindent elmagyaráznak a gyerekeknek, türelmesen, normális hanglejtéssel utasítanak, szinte soha nem emelik fel a hangjukat, maximum határozottabban kérik őket. Ha a gyerek visszakérdez, hogy mégis miért kell úgy tenni, ahogy a szülő parancsolta, nem az a válasz, hogy „azé' mer' aszondtam'!”, vagy „mer'csak!”. Nem hallottam még fenyegetni sem a szülőket, távol áll tőlük az olyan jellegű gondolat, hogy „...ha összetöröd magad, még jól meg is verlek!”.  Szerintem minden második magyar gyerek hallott már élete során valakitől ilyet.

Ma éjjel egyébként azt álmodtam, hogy egy építőkockákból készült labirintusban vagyok, ahol egy üveggolyó áradat indul el mögöttem...úgy látszik mély benyomást tett rám, hogy tegnap 2 órán keresztül üveggolyókat pakoltam egy kamionba egy markoló segítségével.

(Folytatjuk)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juharszirup
Juharszirup
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.