Már megint a tesóm ruháját kapom?!

2010.09.02. 09:03 - Tünde

Amikor a gyerekek egyneműek, és testalkatra is hasonlítanak, kézenfekvő, hogy a nagy kinőtt (és jó állapotban lévő) ruháját a kisebb testvér kapja. Ez a megoldás remekül működik, egészen addig, amíg a kicsi fellázad és kikéri magának azt a jogtalanságot, hogy bezzeg a nővér új ruhát kap, ő meg a régit kell, hogy hordja. Az ő szempontjából igaza is van.

Mi is lefutottuk ezeket a köröket a lányokkal. A kisebb gyakran könnyes szemmel nézte, hogy a nagy már megint új ruhákat kap, ő pedig nem, ezért ki kellett találnunk megoldást a problémára. Pénztárcától függően persze a kisebb gyerek is kaphat mindig mindenből újat, de az esetek nagy részében a szülők igyekeznek spórolni a gyerekek amúgy sem olcsó ruháztatásán.

Nálunk úgy működik mostanában, hogy ha a nagy új ruhákat kap, mert kinőtte a régieket, akkor egy új darabot a kicsinek is vásárolunk, hogy érezze: nem csak a nővére levetett gönceit kell hordania. Általában nem szokott azon problémázni, hogy a tesó miért kapott többet, boldog, és örül annak az egynek is. Fokozható a hatás, ha egy pólóból, ruhából például két egyformát vesz az ember, mindkét gyereknek. A másik trükk a lelki oldalról közelíti meg a kérdést: „Majd ha te is nagylány leszel, és belenősz a nővéred ruháiba, akkor hordhatod őket.” Ez is működik: sóvárogva nézi a „nagylányos” holmikat, és alig várja, hogy a testvére kinője és végre felvehesse a szép darabokat.

A cipőkkel nehezebb a helyzet. Ha gyorsan nő a nagy lába, és szinte idő sincs, hogy elkoptassa a lábbelit, (előfordult már olyan, hogy megvettük az új cipőt, két hét múlva már nyomta a lábát) oda lehet adni a testvérnek. Ha megáll a lábnövekedés egy időre, és sokáig hordja a nagy a cipőt, akkor elkerülhetetlen a cipővásárlás a kicsinek is. Nyilván egyszerre, ruhákkal és iskolakezdéssel együtt.

Kommentek

  • 2010.09.02 09:41:07másutt

    Egy ismerosom mondta, hogy naluk a NAGYLANNYAL volt baj: nagyon neheztelte, hogy az o cuccait mason latta viszont!
    Feltekenysegi jeleneteket rendezett...

  • 2010.09.02 09:48:08kriszi

    Hm, nálunk az a mázlis helyzet van, hogy különneműek a kölkök nálunk is, és a barátainknál is, de pont fordítva. Azaz a két nagy kap több új cuccot, a két kicsi meg keresztben örököl... szóval ők is újat kapnak, olyat, amilyet nem láttak azelőtt (vagy legalábbis nem emlékeznek rá ;) ).

  • 2010.09.02 09:56:18nohabb

    HA ez mar problema, es ha a gyereknek az, akkor igen problema, tehat erdemes mindkettonek olcsobb cuccot venni igy mindketto kap, mint egy dragabbat hogy ugyis megorokli a kicsi.

    Bar amilyen minoseguek a mai atlag gyerekruhak, egy gyerek utan kampec a ruhanak, es nincs gond...:)

  • 2010.09.02 09:56:25Rosa Rugosa

    Nálunk a 6 évesnek 2 számmal nagyobb a lába, mint a 7 és félnek, egyébként meg folyvást össze vissza hordják egymás ruháit.:)

    A legjobb,mikor mentek a mamához, a kicsinek kb. 2x akkor alsógatyája van, mint a nagynak, de azért felcserélték simán.

  • 2010.09.02 09:59:51betörési kísérlet

    Alternatív megoldás: időnként a nagynak venni turiból, és a kicsinek boltból.
    (aztán a végén az összes jó állapotban maradt holmit kivinni egy gyerekruha börzére és az itt kapott pénzen venni egyformákat :))

  • 2010.09.02 10:00:54Farkasokkal táncoló

    Sajna én nem szembesültem ezzel a problémával.
    A két lányom közt egy év van, és a fiatalabbik magasabbra nőtt gyerekkorában, állandóan ikrekre kellett vásárolnom mindenből, még cipőből is, tán csak a legelső évben tudott örökölni.

    Tiszta szerencse, hogy akkoriban még állami dotáció volt a gyerekruhákon.

    Unokám meg szintén egyke, és senkitől nem örököl, pedig jó lenne. Nő mint a dudva.

  • 2010.09.02 10:05:36renege

    Nálunk a kicsi lány örököl a nagyobb fiútól. A nagyobb általában új ruhákat kap, a kicsi meg kap néhány lányos ruhát, hogy ne csak fiú cuccban járjon.
    De a kicsi kifejezetten büszke, ha a tesójától örököl. Mondjuk még csak 2 éves, lehet, hogy fog ez még változni.

  • 2010.09.02 10:10:59caixa

    nálunk 2.5 éves a kicsi, de már képben van, hogy pl. ez a pizsama a nővéréé volt

    bár 1.5 év különbség van köztük, a nagyobbik vékony, a kicsin még bébiháj van. majdnem egy méretet hordanak, de más áll nekik jól. ráadásul a kisebbik csak a Miki egeres cuccokat szereti felvenni.

    megoldás: nem túl drága cuccokat venni egy gyerekre tervezve és akkor az elhasználódik és nem adódik tovább. vagy ha mégis megmarad, egy olcsó cuccnál nem sajnálja az ember, ha a kicsi nem hajlandó felvenni

    más kérdés a cipő, abból csak márkásat veszek nekik és nincs öröklés sem

  • 2010.09.02 10:25:00Scarlett O´Hara

    Nálunk a semleges ruhadarabok öröklödnek mint a farmernadrág, az alsógatya, zokni, trikó, pizsama. Viszont a mókás-mintás felsökböl mindketten kapnak. Ezzel a kicsi is elégedett, az hogy a többi nem új, nem érdekli. Viszont a cipöt sosem örökölte meg a testvérétöl, mert teljesen más a lábfeje: a nagyé keskeny, a kicsinek meg jó széles, ráadásul lúdtalpas is szegénykém, így mindig új cipöt kapott. Mostanra pedig, bár másfél évvel fiatalabb a tesvérénél, ugyanakkora méretüt viselnek. És, sajnos, a ruhaöröklésnek is lassan vége, mert a kicsi lassan behozza a nagyot.:-(

  • 2010.09.02 10:29:39Meni

    Na akkor most itt es most otletborze please! Regota akartam kerdezni, hogy van arra mento otlet, hogy mi a fenet csinaljak a gyerekruhakkal, amig eljutunk oda, hogy tobb gyerek biztosan nem lesz, es elajandekozhatom a kinott darabokat? Konkretan belefulladunk a ruhakba, amit lehet (most eppen a lanyos darabokat) kolcsonadok, de ugye ott is kell a hely, amennyit elvisznek, annyit hoznak is vissza. Az osszes szekreny, agynemutarto tele van a gyerekek kinott ruhaival. Az eppen aktualis ruhak ket-ket rovid kis polcon elfernek, nem hiszem hogy az lenne a baj, hogy tulvasarolom magam. Viszont baromi gyorsan nonek, negy evszakos orszagban elek, es neha komolyan ketsegbe tudok esni, hogy mi lesz meg itt. Kidobni nem akarom, eltenni nem tudom mar sehova. Elkoltozni nem tudunk, raktarunk nincs. Valakinek otlete, tapasztalata?

  • 2010.09.02 10:30:58Ribizlee

    cipőben nálunk sincs öröklés, ott mindenkinek szigorúan saját van (sarokemelő miatt), de a ruhával sosem volt probléma, egy ideje már maguk közt lerendezik, hogy melyik cucc kié.
    mostanában inkább az enyémből szeretnek lopkodni...

  • 2010.09.02 10:41:16Veg_

    (Csak halkan: ahol cipőöröklés is van, és most nem bébicipőről beszélek, hanem több éve járó gyerekről, tudtok róla, hogy két ember totál különbözően terheli a belsejét és a talpát, tehát ortopédiailag - hacsak nem kinőtte két hét alatt - teljesen helytelen járást csinálhat a cipőöröklés, ha beleférnének is a lábukkal? Nézzétek meg két cipő talpát, amit hónapok óta hordotok, két különbőző felnőtt embernél. Ismétlem, nem bébicipő, vagy pár hét alatt kinőtte verzióról beszélek, hanem mikor hónapokig hordja az egyik. egyébként kaptyák be, gyerekcipő is annyi, mint a felnőtt :()

  • 2010.09.02 10:41:43cat a

    nálunk a kicsi még nem tud reklamálni, a nagy meg zokon veszi,hogy a kinőtt ruháita tesója fogja egyszer majd hordani (2,5év korkülönbség), de azt imádja ha új rucit kap :)

  • 2010.09.02 10:50:25caixa

    én a cipő mellett alsóneműt (azaz bugyit) sem örökítenék a nagyobbról a kisebbre, de lehet, hogy fiús családoknál ez más megítélés alá esik

  • 2010.09.02 10:51:15zskoncz

    hát nálunk nnics nég vita ezen. de valószínű belefutunk a probélmába pár év múlva. ha már mindkettő óvodás lesz. :( a kicsi még csak azért reklamál mert éhes, fázik, fogzik, a nagy meg - eddig nem esett le neki, h másodunokatesói gönceit hordja. de ujat kap. mert lassan nagyobb mint akiktől örököl. :)

  • 2010.09.02 10:52:17borsolyka

    Meni! rakd fel őket netre (Vatera-Teszvesz) Van, aki csomagokat csinál.
    Amiért meg nem akarsz pénzt kérni, az Vöröskereszt.
    A környéketeken nincs babaruha börze? oda is ki lehet vinni...

  • 2010.09.02 11:04:05manó99

    Ruhákat most a kicsinek szedem elő,amit tök jó hogy nem kell újonnan megvennem.És persze még nem szól érte,de azért neki is szoktam néhány újabbat venni.Cipőt nem örököl senki senkitől.

  • 2010.09.02 11:05:41dodóó

    Én börzézek meg turizok is,de cipőt csak újat adok rá.
    Valahogy nekem sem lenne kedvem más cipőjét hordani.

  • 2010.09.02 11:24:10donna

    ha jól értem Meninek átmeneti tároló kell a következő gyerekig

    nem lehetne bezsákolva nagyszülőkhöz elvinni (pince, padlás) vagy olyan barátokhoz ahova amúgy adtok ruhát, ha van vkinek garázs vagy tároló oda zsákokba vagy bedobozolva, (esetleg vákum-zsákban)

  • 2010.09.02 11:24:19Sams

    Meni,
    nézd meg a www pont szivesseg pont net oldalt! Sokan örülnének gyerekruhának.
    ... vagy kínáld fel itt a porontyon... :)

  • 2010.09.02 11:31:48jazmine

    2010.09.02 10:29:39Meni,

    itthoni rokonoknak ha van kapcsolata gyerekintézménnyel, akkor pedagógusokon keresztül érdemes olyan családot keresni, akiknek 1. kell 2. el is fogadják

    Mini méretű ruhákat pl. ide (ők teljesen megbízhatóak, anyukák kezdték el - és ők is csinálják):[link]

  • 2010.09.02 11:40:20mercem

    Nálunk ruhaöröklés a fiúknál van, a kiscsaj hiába csak 1 éves vékony a fiúkhoz képest, így max. bodyt örököl. Mindig elcsábulok a kicsifiúnak is valami újra. Csak neki kevesebb darabra, így olykor egy-egy drágább darab is befigyel. Pl. nyáron halacskás póló (imádja a halacskát)a Zarából teljes áron, míg a nagyfiú több darabot, de akciósat kapott, a kiscsaj is akciós olcsóbb darabokat kap,mert neki is kell a ruha, nem tud örökölni más évszak más méret. Cipő sorsa ha kicsi a nagynak, akkor még megtartjuk, mert vész esetén a kicsire ráadható, de a kicsi kap mindig újat, csak évszakonként nem kettőt mint a nagy, csak egyet és ha kell váltás, mert mosódik vagy valami, akkor addig az örököltet használja, ez ugye max. 2 nap még télen is, ennyi a spórolás. No meg, hogy ünneplőcipő sincs neki új, mert az a nagyon is van, hogy párszor volt és rajta sincs sokszor és akkor se sok órát. Nekem most egy ortopéd doki a következőt javasolta: Évszakonként 1 cipő, ami jó, de lehet akárhány cipője, de azt napi 2-3 óránál többet ne viselje. Az egymást követő ciők ne ugyanolyan márkájúak legyenek és ha az egyik betétes volt, akkor a következő ne, ha az egyik harántemelős volt, a következő ne az legyen, az is áttornáztatja a gyerek lábát és ez csak akkor igaz, ha ortopéd doki egészséges lábat állapít meg, ha nem akkor meg olyat hordjon, amit előírtak, de napi 2-3 órát lehet nem előírt is ( és az akár használt is lehet, ha nem le4strapált). Ja és 2-3 éves korig mezítláb, zokni vagy puhatalpú cipő legyen a vezérelv, de ha kimész a játszóra, akkor a 2-3 óra bármiben belefér akeménytalpú cipő is és nem árt.

  • 2010.09.02 12:07:08loreal

    Basszus, csak egyszer hallanék két egyfrma véleményt egymá sután cipő ügyben, annyira tudnám értékelni!!
    Ez az a terület ahol abszolút nem tudom mikor teszek jót a gyerekkel:((((

  • 2010.09.02 12:08:24gyöngy1

    Mi örültünk, hogy két lànyunk lett, mert gondoltuk azért a ruhàk valamennyire ùjrahasznosithatoak.
    Hàt nem.
    A fiatalabbik 2 cm-vel és 4 kg-val nagyobb a növérénél.
    Most néztük hogy a fiatalabbik kinött nadràgjai elvileg jok az idösebbre, de annyire össze kell hùzni a derekukat, hogy némely hordhatatlan....

  • 2010.09.02 12:13:54Mirtusz78

    2010.09.02 10:29:39Meni

    Meni, a vákuumos tárolózsák tuti megoldás.
    Kb. 1/3 helyet foglalnak a cuccok. Én pl. a takarókat is így tárolom.
    [link]

  • 2010.09.02 12:16:58Meni

    Mirtusz nagyon koszi, ki fogom probalni...

  • 2010.09.02 12:26:01Farkasokkal táncoló

    Vákuumos tárolózsák tényleg nagyon megéri.

  • 2010.09.02 12:32:06drlucifer

    Nálunk az összes gyerek jár örökölt ruhában is, meg újban is, szóval valószínűleg nem lesz ebből probléma. A nővérem 4 gyerekéről folyamatosan kapjuk a ruhákat, ami még esetleg kell, azt megvesszük.

    Meni!
    Az ikrek cuccaiból az egyik kolléganőm szokott vásárolni, vagy felrakom teszveszre. Amit nem tudok eladni, vagy nem akarom, az megy a pártfogoltaknak (gyűjtjük a kollégákkal a kiselejtezett cuccokat, bútortól kezdve mindent, és akinek van olyan pártfogoltja, akinek szüksége van rá, az kapja).

  • 2010.09.02 12:48:04Meni

    Nezzetek, az elajandekozassal itt sem lesz problema (minden szupermarket bejarata mellett van egy nagy doboz, amibe kifele jovet mindenki aki akar beledob egy-egy doboz kajat, innivalot...ezekbe siman mehet ruha is, a dobozokat alapitvanyok uritik ki es osztjak szet). Talan eladni is fogok tudni belole. Majd. Ha egyszer ugy dontunk, hogy eleg volt. Nem tartunk meg itt, bar most per pillanat varakozo allasponton vagyunk, igy ot hettel szules utan meg kicsit friss a sokk :)

  • 2010.09.02 13:11:47Wish1973

    nálunk a kicsi alig várja, h egy-egy csillogós, nagylányos darabba belenőjön. inkább a nagyobb az, aki nem bírja a dolgokat elengedni, és különösen fájó pont, ha egy kedvenc darabba már sehogy sem tudja belepréselni magát, viszont a húgán tökéletesen mutat. a nagyobbik lassan az én felsőimre vet szemet, úgyhogy 1-2 éven belül neki is "le fog esni" pár póló. 4-5 év, és én öröklök tőlük. mondjuk, lehet, h 40 felett hülyén fogok mutatni egy sellős v hannah montanas topban:D

  • 2010.09.02 13:44:43teemi

    Az én két lányom között majdnem 3 év van, a nagyobbik nyurga és magas, a kicsi meg tömzsi. Persze a ruhák nagy részét (a cipőket is beleértve) újrahasznosítottuk, ami meg maradt, azt elcsomagoltam és várom, hogy a barátnőim végre gyereket szüljenek! Hajrá, lányok!!

  • 2010.09.02 13:53:47a szív fészkei

    Varrni már nem szoktatok? Időigényes kicsit, de bármilyen kis marhasággal fel lehet dobni sok mindent, akár kézzel is. Két lány estében a "levetett" pólóra odahímez a mama vagy a nagyi egy kedves - a gyereknek tetszőp, ele esetleg megbeszélt - izémizét flitterrel, gyönggyel, láncöltéssel, na akkor az már rá van dizájnolva, egyedi, csak az övé.

    Írta ft. hogy nem volt drága a gyerekruha a dinókorszakban (90-től bejött a turka is), de én mégis sokat varrtam. Sok öröklés nálunk nem volt, lány-fiú lévén. Persze ma már az angol turiknál olyan áron vannak vadiújak - vigyázat, jön a mániám :-) - amiért anyagot se lehet jóformán kapni, az is igaz.

    Most írta élnagyanyó barátném - ft, figyelj! - hogy a Hádánál a Rákóczi úti gyereküzletükben 21 darabos cucc-csomagot (tegnap ő válogatta össze) vett a kis négyévesének gatyáktól a kesztyűkig vadiújonnan 22 ezerért. Csupa márkás egyedi holmit, amit aztán tovább is lehet adni, nem tudja annyira lepusztítani, ha mindig más van rajta. Amit meg igen, az is átlagban 1000 körül van így számolva... Cipőt, csizmát is ott vesz mindig ilyesmi áron. Sok új van abban is de tényleg: én is látom, miket lehet kapni 0-tól felnőtt korig ilyen helyeken. (egy hete 700-ért lőttem Bata szandált, pont jó rám)

    Ha minőségi marad a nagyról kinőtt holmi, akár azt el lehet adni - persze időigényes - és azon az áron beruházni a kicsinek. Jóformán szinte újakat látok 800-150 forintos árakon, Next, M&S ilyesmi minőségben a secondban.
    Írta a b.nő, hogy unokahúga 7 hetes lányának is vett mázsányi új ruhát, még babacsizmát is. (piszok mázlista minden vásárlásnál, de szerintem érdemes megpróbálni)

    Azt sem tudom, hol vannak teljes árú gyerekruhaüzletek a városban. A teszveszes, vaterás csomagkínálat is a Háda boltból indul... Nem kapok jutalékot, csak szólok.

  • 2010.09.02 13:54:38a szív fészkei

    tetsző, vele esetleg megbeszélt - akartam írni

  • 2010.09.02 13:54:46verity777

    Mi rengeteget örököltünk az unokatesóm lányaitól, mondjuk most még csak babaruhákat, a többi majd elválik később. Az enyém még nem tudja, honnan vannak a ruhái, az unokatesóm nagyobb lánya már érti, hogy "ezt most összecsomagoljuk és elküldjük Hangának Budapestre" és örül is neki, bár még nem találkoztak személyesen.
    Ott valószínűleg nem lesz több gyerek, nálam remélhetőleg igen, úgyhogy minden cucc nálam gyűlik, van a padláson egy tárolóm, még elférek. De brutálisan gyorsan nő, voltunk 1 hónapot a Balcsin, az alatt mindent kinőtt, ami előtte jó volt, úgyhogy most úgy vadászok össze egy-két darabot, ami még jó, aztán irány a turi, mert az újra sajnálom a pénzt, annyira gyorsan nő...

  • 2010.09.02 13:56:22a szív fészkei

    800-1500 - de nem megy ma a billentyűzés ;-)

  • 2010.09.02 14:28:23a szív fészkei

    A mi rokonlányaink meg a fiútesójuk - mind felnőttek már - egyenesen alig várták, hogy a lányom, fiam kinője és odaadja nekik a cuccot. A legnagyobb megtiszteltetés volt az övékében parádézniuk, holott az anyjuk zseniálisan varrt-kötött.

  • 2010.09.02 14:41:03Evita1

    Ez pont jó cikk ma:) (most olvastam csak)
    Zsófi pont ma az én ruhámban van. Amit én anno kinöttem s a jó anyum eltette ami ó állapotban megmaradt..

  • 2010.09.02 15:01:31BlackCat

    Nálunk csak a csaj örököl barátnőm lányátol. A legénynek mindent venni kell.
    Tesommal jol járunk, sokat varr a gyerekeknek (is). Alkalmi ruhát nem is szoktam a kicsinek venni, max. 1 m anyagot, és abbol teso összedob vmit.
    Farmernadrágot szintén nem veszek a nagynak sem. Mindig akad egy kis anyag és már készül is az egyedi darab.
    Isten tartsa meg jo szokását drága nővéremnek.:)

  • 2010.09.02 15:54:32kandi

    Nálunk ln voltam a kisebb, és mindig a tesómtól örököltem. Hát olyan 10 évesen már tök kivoltam tőle, hogy én mindig csak hordott ruhát kapok. Azért erre majd nálunk figyelni fogok. Egyenlőre a kicsinek is csak örökölt ruhái vannak, egy-két új darab. Dehát még csak 4,5 hónapos, kapjuk a ruhákat tesóméktól, sógornőméktől, meg a keresztlányaim után is. Szóval egy darabig elég lesz neki.

  • 2010.09.02 15:56:40a szív fészkei

    Na BlackCat megnyugodtam :-)). Nagy királyság a varrni pláne a kötni tudás, - azt elfelejtettem sajna és türelmem se volt hozzá - ezek szerint anyagot venni se csőd még. Mondjuk, a Jászai Mari téren a mekihez közel van egy textilbolt, röhejolcsó de egész jó anyagokkal. És tényleg egy kisgatya nem nagy vállalkozás: egy este alatt megvan. Már az valami, ha a nem pont jó méretű - de kellemes árú, anyagú, fazonú, színű - holmit rá lehet a delikvensre igazítani. Néha profi varrónő kért annyit - mert öltönykabátot nem vállaltam be mégsem átszabni - mint amennyibe az új turkacucc került vagy még többet. Hímezni is jópfa szórakozás - tévézés közben szoktam flitterezni vagy ilyesmit - ápol és eltakar pl. leevett foltokat. Nem csak gyrek eszi le magát!! :-D

    Felhajtás, szűkítés - ezek már aranyáron érhetők el. Kislánynak pörgős - körbeszabott gloknis - szoknya elkészítése se több egy max két óránál. Jelmezvarrás, stb. - én élveztem. Ez nagyon kreatív szórakozás is lehet, ha valaki nem gályázásnak fogja fel.

  • 2010.09.02 16:28:13Zuzimama

    Szerintem ez egy erősen felnagyított probléma, én pl. még soha nem szembesültem vele, hogy a kicsi fellázadt volna, hogy ő nem kap új cuccokat.
    A nagynak príma kis cuccai vannak, szerintem a kicsi örül, hogy végre ő is felveheti őket.

    Amúgy meg nem ez a legfontosabb a családunk életében, nem fektetünk az öltözködésre akkora hangsúlyt, hogy nekik eszükbe jusson ezen problémázni.

  • 2010.09.02 16:33:44Puszpanya

    Én meg örülnék, ha lenne kitől örökölnünk. A húgom a gyerekruhákat elajándékozta már, s nincs olyan közeli ismerős, akiről lemaradnak a ruhák...
    Pedig néhány darabtól (főleg bodyk, harisnyák, melegítők) eltekintve, a ruhák ebben a korban elnyűhetetlenek.

  • 2010.09.02 16:43:10gyöngy1

    Cipö ügyben most nyàron vertem a pénztàrca fenekére.
    Kedvenc veszprémi cipöboltunkban volt 1-t fizetsz 2-t kapsz akció. Es igen, augusztus közepén megvettem a tavalyi kollekcióból a lànyok öszi-téli bakkancsàt. Béleletlen, kivül-belül bôr, és jelenleg kicsit nagy, zippzàros bakkancs. Vettem magamnak is ugyanolyat csak 38-asban + egy ôszi cipöt a kisebbiknek. 2 pàrat fizettem, négyet kaptam.
    Nàlam azért fontos a béleletlen, belül bör cipö mert itt nincs vàltocipö. Tehàt egész nap az oviban és az iskolàban benne rohad a làbuk! Meg aztàn itt nincs nagyon-nagyon hideg.
    Màsik pozitív pont az volt, hogy zippzàrosak, de füzösek is egyben igy be lehet àllitani a rendes szélességet.
    Mivel anyukàm 14 évesen kapta az elsö sajàt pàr cipöjét (és ez a làbfeje àllapotàn meg is làtszik, mind a két làbàt mütötték) a csalàdunkban szigorùan nem örököljük a cipöket.
    A csalàd jelszava: szemüveget és cipöt a boltból!

  • 2010.09.02 16:44:06vkorsi

    2010.09.02 11:31:48jazmine
    Jazmine,
    köszi a linket! Jó olvasni, amikor valaki spontán linkeli az oldalt :) :)
    üdv,
    Orsi

  • 2010.09.02 17:09:46Auguszta Romanova_2

    Csak turkalobol.
    Ha nem akkor kiazarolag military stilusba feszitene a keteves,es mi nem vagyunk negerek a gettobol.
    Cipot ujat.

  • 2010.09.02 17:13:13Auguszta Romanova_2

    Ha a kovetkezo gyerekem lany lesz,es remelem nem lesz lany,de ha megis,akkor ugyanezeket a cuccokat fogja hordani,csak egy egy kiegeszitot kap majd pl sal,hajpant .

  • 2010.09.02 17:56:43cozumel

    Orsi

    fantasztikusak vagytok!

  • 2010.09.02 18:19:13phoboss

    Engem soha nem zavart, hogy a tesóm fiús és semleges színű cuccait kellett hordanom, hisz nekem azok újak voltak. Sokszor még jobban tetszettek nekem a tőle örökölt ruhák, mint az ő számára újonnan vett cuccok. És persze és is kaptam néha saját, lányos cuccokat, úgyhogy nem volt olyan, hogy csak ő kap új ruhákat.

  • 2010.09.02 19:54:46Veg_

    2010.09.02 12:07:08loreal
    Mivel mercem és én cca ugyanazt irtuk (ne örököljön állandó hordásra olyan cipőt, ami már sokat volt a másikon, és cca ugyanarra hiatkozva, de ha keveset volt, vagy rövid idejü vészhelyzet, elmegy), ugyhogy pont volt egymás után két ugyanolyan vélemény két embertől :)

  • 2010.09.02 20:06:41nyúlmama

    Akkor itt a harmadik e témában
    Soha nem adtam rájuk a lehordott cipőket, mert mindenki máshogy jár,elég a saját csámpája, nem kell a másé.
    Ruhát rengeteget vettem használt boltokban, de cipőt soha, és egymásét sem hordták.
    Egyébként én nem kaptam szinte semmit anno, mert az én gyerekeim voltak A gyerekek sokáig a családban.
    Az unokahúgom meg nagyon örült most is, amikor kapott egy csomó ruhát a férjem öccsének lányától.De azért ő is kap újakat is.

  • 2010.09.02 20:51:37Brumibaby

    ünneplő cipőt, amelyet a gyerek 2x vesz fel (jó esetben) évente, simán öröklünk-továbbadunk. A többit meg két hónap alatt úgyis gajra (vagy galyra? Netán gallyra? ezt sose tudom) vágjuk.

  • 2010.09.02 22:37:11kerek perec

    Nálunk mindent örököl a Kicsi, de minden évszakban veszek neki 1-2 ólcsó holmit is, ne legyen már csóri gyerek. Bár ő még ezt nem érti. :)

  • 2010.09.02 22:38:45kerek perec

    Cipőt mindig újat kap, csak gumicsizmát és alig használt hótaposót adok rá örökölve.

  • 2010.09.02 23:01:56Dortje

    Cipőt szerintem se szabad használtat adni a gyereknek.

  • 2010.09.03 11:21:27csihuhu

    Mi két fiúval vagyunk megáldva, és iszonyat sok örökölt, meg ajándékba kapott gyerekruhával. Így a kisebbre mindig több ruha vár a szekrényben, mint amire szükség van. És bár van köztük sok új, - amit pld. a nagyobbik kapott, de egy percig nem volt rajta, - mégis a Nagymama meg Nagynéni rendszerint hoz a kicsinek ruhát ajándékba, kizárólag neki szánva.
    Erre persze mindig csóválom a fejem, hogy felesleges pénzkidobás, de eddig mindig ők győztek. (mármint győztek is, meg meg is győztek)

    Csak arra vagyok kíváncsi, ez a jövőben is így lesz. Most még kicsik, a nagy majd' 3 évével is csak most kezd válogatni a ruhái között.
    Kiskamaszként tuti lesz konfliktus a ruhák miatt, pláne ha közel azonos, vagy azonos lesz a ruhaméretük. Kicsit bízom benne, hogy két különböző személyiségük lesz ezen a téren is, és nem ugyanazon az örökölt dzsekin fognak összeveszni. :))
    Szerintem nincs tökéletes helyzet.
    Vagy talán ez: 1 gyerek 2 vastag pénztárcával. ;)

    Amúgy halkan jegyzem meg, én első gyerek és első unokaként mindig új ruhát kaptam, és mégis 16 éves koromig állandó konfliktus forrása volt a ruhatáram. Anyukám ugyanis addig semmi beleszólást nem engedett az öltözködésembe, s személye elleni támadásnak élte meg, hogy sose örültem a vadiúj, méregdrága ruháknak. Aztán apám finanszirozta okosan a kérdést, nekem egy max. keretig pénzt adva, bízva bennem.
    Ezért azt gondolom, a saját gyerekeimnél sem az lesz a legfőbb szempont, hogy használt vagy új, hanem az, hogy elfogadják-e, szívesen hordják-e. A nagyobbik fiam kedvenc ruhái amúgy mind az unokatestvéreinek ruhái, tudja is ezt, mert gyakran emlegetjük, s lehet, hogy ez is hozzátesz a lelkes viselésükhöz, hisz akit szeret, meg felnéz rájuk, annak szívesen bújik a ruhájukba. Aztán... meglátjuk, mit fog mondani erre x év múlva.

  • 2010.09.03 11:29:48csihuhu

    Igen, a cipő merőben más kérdés.
    Mi most fogunk a kicsire cipőt venni, mert sokkal hamarabb kezdett el járni, mint a bátyja, így az itthon feltalálható legkisebb (nem kocsi-) cipő is óriási rá.
    Nameg ortopédust kérdeztem, hogy mi a helyzet azzal a kérdéssel, hogy amíg a gyereknek van tanulnivalója a járással, futással, addig tilos használt cipőt adni rá. Nagyon bólogatott, hozzátéve, ha minimális ideig van használva egy cipő, az lehet határeset, de ha már igénybe lett véve, akkor az már felejtős a többedik gyereknek.
    Én persze most nézegetem a nagy kinőtt puhatalpú cipőit (Pediped), mi legyen a sorsuk.

    A kisméretű Pediped cipőket valaki már örököltette a családon belül?

  • 2010.09.04 20:41:28mspoppy

    Két kisfiunk van, és eleivel azt hittem, a kisebbnek nemigen kell majd vásárolni. Tévedtem: hiába tettem el a kisruhákat gondosan méret+évszak szerint szortírozva, csak kb. a felét tudom újrahasznosítani, mert a pici teljesen más alkat, mint a bátyja, így neki is vásárolok.

    (Brumy: gajra)

  • 2010.09.04 20:57:56madz

    Brumi
    [link]

Kedves Olvasónk!

A Díványon korábban megszokott belépés helyett, hozzászóláshoz Indapassra lesz szükséged, mely az Index és az Inda szolgáltatásainak egységes beléptetőrendszere.

Nincs még Indapassod? Regisztrálj most!
Maradjak belépve
Elfelejtettem a jelszavam

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Friss kommentek

  • _nora_: Jaj, ne bántsátok tündérborsót! Már elnézés kért, tisztáztuk :)Amúgy nem vettem magamra, mert én tudom, hogy mi a valóság, amit azért pár sorban nem lehet teljesen ... 2012-02-11 21:24
    Mit jelent az, hogy sajátos nevelési igény?
  • seftiteri: kérdésem az lenne , van egy 5 hetes unokám ,a fejét hátrafele fesziti szinte álandóan , nem lehet ugy foni hogy ne támasszam kia fejét , ha a melkasomon hason fekszik mert... 2012-02-10 19:35
    Mozgásfejlődést segít a Poronty-olvasó
  • oksimoksi: Én 2009-ben a Máv-ban szültem,nem volt fogadott orvosom, leglábbis hivatalaosan nem, csak egyhez jártam, szülésznőt nem is lehet választani. 2012-02-10 12:08
    Hálapénzt fizettek a szülésért? Ki gondolta volna?!

  • Farsangi ajánlatok
    Farsangi ajánlatok Fergeteges farsangi mulatságok belföldön már 8.580 Ft / fő / éjtől! Böngésszen és kérjen ajánlatot!
  • Törökország
    Törökország Utazzon a téli hidegből a meleg napsütésbe! Törökországi ajánlatok már 69.900 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Valentin-nap
    Valentin-nap Lepje meg kedvesét és töltsenek el egy romantikus hétvégét együtt! Valentin-napi akciók már 7.625 Ft / fő / éjtől!