Szeretem az állatokat, ezért nincs kutyám
Szeretem az állatokat, ezért nincs kutyám, se macskám. Szilárdan ellenállok a gyerekek időről időre elhangzó kéréseinek is. Nem úgy élünk, hogy kutyánk lehetne. A kertes ház nem minden. A kutya olyan, mintha lenne még egy gyerekem. Víz, kaja még semmi. Elegendő mozgás, ingerek, aztán oltások, gyógykezelések, esetleg kutyaiskola… Pénzen lehet persze spórolni azzal, hogy kistestű kutyát választunk, mely nem eszik sokat, kisebb ház és fekhely kell neki. De az idővel nem győznénk.
Reggel hétkor mindannyian elmegyünk itthonról, s este hat előtt ritkán keveredünk haza. Ha a reggeli készülődésbe egy kutyasétáltatást be akarok iktatni, minden nap ötkor kell kelnem. Az estit mondjuk elintézhetem a mozgás terhére – ez is az, csak másmilyen. De mit csináljon a kutya egész nap egyedül, amíg mi távol vagyunk? Melyik családtag az, akit még így magára hagynék egész napra?
Kicsit szorongva kanyarodom le a városszéli úton a kutyamenhely felé. Érkezésünket fülsiketítő lárma fogadja. 150 kutya csahol egyszerre. Büdös van. Meg kéne futamodni, de a gyerekek nyújtogatják a nyakukat, s végül is én találtam ki, hogy az utolsókat rúgó nyárban ez egy egész jó szünidei program.
Takarítás zajlik éppen. Egy férfi köszönt bennünket, vastalicskát tol, mely színültig van gőzölgő kutyaszarral. Izé... kezdem bizonytalanul, azt szeretném kérdezni, hogy miben segíthetünk. (Jaj, csak nehogy azt mondja, hogy ebben, mert akkor sírvafakadok). Bebújik egy ketrecbe, lapátra szedi az ürüléket, s megígéri, hogy szól Julinak. Juli gumikesztyűben jön elő, barátságos harmincas, mint később megtudjuk, állástalan tanítónéni volt, mielőtt idekerült. Beterel minket egy helyiségbe, ami olyan, mint bármelyik iroda, fénymásoló, gemkapocs, de az íróasztal mögötti széken, a kanapén, a lábaink alatt, mindenütt kutyák mászkálnak. Juli azt kéri, vigyünk el néhány kutyát sétáltatni, amíg kitakarítják a ketrecüket. Szűk udvarba vezet, mutatja a macskaketrecekbe zárt kutyákat – ezeknek már nem jutott máshol hely. Izgatott ugatás, ketten össze is vesznek egy rács két oldalán. Hogy ültesselek szét benneteket, sóhajt Juli, s közben a fülsiketítő hangzavart túlkiabálva próbálja elmagyarázni a kutyaelhelyezés művészetét. Mert Izom Béla ilyen kis harcias, ezért legjobb, ha nincs mellette senki. Igen ám, de Zizi meg nincs ivartalanítva, bármelyik napon tüzelni kezdhet, muszáj volt hát kivenni a kifutóból, ahol fiúk is el vannak helyezve. De a fiúk meg hajlamosak szétszedni egymást. Kapunk három kutyát. nyakörvvel, pórázzal, s még a kapun se lépünk ki, amikor Juli már a faforgácsot söpri ki az üres ketrecekből, a mellette őrjöngő Zoknit vigasztalva: jól van, öregfiú, legközelebb te mész.
Izom Béla roppant elegáns jelenség fekete-fehér bundájában, de jó távoltartani a többiektől. Nagy mozgásigényű kutya, őt ezért visszük, Pincsit meg nemrég ivartalanították, s mozognia kell, nehogy összenövései legyenek, mondta Juli, s úgy mosolygott, hogy sehogy se tudtam eldönteni, komolyan beszél vagy sem. Félóra jut rájuk a kiserdőben, visszatérve kitakarított ketrec, friss faforgács, tiszta ivóvíz várja őket.
A telepen dolgozóknak nem sok idejük van beszélgetni. Az iménti talicskás férfi most egy üstház mellett áll, csirkecsontokat főz egy hatalmas üstben. Ebből nem jut mindenkinek – az operáltak, a szoptatós anyák, meg a kicsik kapnak. A kölykök, melyeket már elválasztottak, néhány nagyobb kifutóban, az ovikban laknak. A gazdajelölteknek őket mutatják meg elsőként. Nekik még van esélyük boldog életet élni.
A következő körre két kutyával megyünk, a fiamat Juli arra kéri, maradjon Félőssel a kennelben, segítsen neki oldódni kicsit, ne remegjen annyira ember-állat láttán.. A lányom egy kis kotorékebet visz, én meg egy mudikeveréket. Shakirát törött medencével hozták be pár hete. Sikeresen megműtötték, a szőre még le van borotválva, s jól látható a 15 centis heg a tomporán. Még nincs egy éves, bolondos, vidám kutya, senki se hinné, mi mindenen mehetett keresztül. Mint a többiek is: Karesz, akit testvéreivel egy bekötött zsákban tettek ki a bányató mellé; Husi, aki helyes kis szőrgombócként került a harmadik emeleti lakásba, s amikor megnőtt, már nem volt ott helye többé; Manci, aki elveszthette valahol a kicsinyeit, s most hol egy rongyot, hol egy seprűt próbál dajkálni; Bandi, aki láncra verve maradt egy tanyán, miután meghalt a gazdája; Benő, akit azért zavartak el a háztól, mert rákapott a tyúkokra; aztán a megannyi szeretett jószág, amely páni félelemben ugrott át a kerítésen, s rohant világgá, hogy szabaduljon a rettenetes, villogó-csattogó szörnyetegtől, amit mi emberek úgy hívunk: tűzijáték.
Néhányat, leginkább a kölyköket, örökbefogadják. Aki tud, vigyen haza egyet – csak gondolja meg jól. A többiek itt tengetik az életüket. Aki nem tudja őket hazavinni, az is segíthet. Ami egy kutyamenhelyen biztosan elkél: önkéntes munka (amíg a gyerekek kutyát sétáltatnak, ügyeskezú apukák helyes kutyaházat rittyenthetnek valamelyik lakónak) aztán bármilyen faanyag, vasanyag, festékek, régi (nem műszálas) textíliák a kutyák alá, építőanyagok, burkolóanyagok, tisztítószerek, régi lábasok, fazekak, tálak, labdák mind-mind segítséget jelenthetnek.
Egy hét után már a legtöbb önkéntes ismerős. Anett, a tizenhat éves gimnazista, aki két éve szinte minden nap itt van, nem szereti ezt a szót. „Én nem vagyok önkéntes. Én gazda vagyok. Csak nem vihetlek haza, a hatodikra, ugye?”, kérdi, s megcirógatja Rexi nedves orrát a rács túloldalán.
Brumibaby

KOMMENTEK
2010.08.29 09:03:25januar18
2010.08.28 22:17:27minervajamie:
Ha esetleg jársz még erre: szerintem itt is az lenne a véleményed, hogy a lakótelep nagy része "kutyás", itt is szabadon rohangálnak a kutyák, és senki nem szól a kutyatartóknak, már csak azért sem, mert nem is lehet tudni, hogy melyik kutya kihez tartozik... A kisgyerekes anyukák sietnek a ketreccel körbe kerített játszótérre, és örülnek, ha sikerül a szabadon kóricáló rottweiler/stafford nélkül megúszni. Kicsit nonszensznek tartom, hogy a gyerekek ketrecbe zárva játszanak, míg a kutyák szabadon rohangálnak az egész környéken (szegénykék egész nap be vannak zárva a panelba, ki kell, hogy szaladják magukat estig). Lehet, hogy itt is az a benyomásod lenne, hogy az emberek szeretik a kutyákat, pedig nagyon sokan anyáznak miattuk, csak el sem jut a kutyatartókhoz.
Szóval én is azt a nézetet vallom, mint Brumi, ha a gyerekem kutyát szeretne, akkor majd járunk a menhelyre sétáltatni.
Ha a lakásban állatot akar tartani, én is teknőst engedélyeznék. :)
Illetve a tesómnak volt egy gekkója, optimális háziállat, zajt/koszt/bűzt nem csinál, pár naponta eszik csak, és el lehet tőle utazni pár napra.
2010.08.29 09:06:27Brumibaby
eddig vagy 10x küldtem el
2010.08.29 09:07:20Brumibaby
Azt, hogy valaki tud-e/akar-e maga kutyát tartani otthon, számos tényező befolyásolhatja. A cím és a kezdő mondat, nem tagadom, hatásvadász és ütős szeretett volna lenni, mert azt akartam, hogy ezt a posztot sokan olvassák. Valójában inkább arról van szó, hogy én a magam normái szerinti felelős állattartásra nem tudnék vállalkozni . A legfontosabb kizáró ok a családi egyetértés hiánya, de nem szeretném ebbe az irányba elvinni a dolgot. Az állattartásról való döntéseket szerintem éppúgy önismereti tesztnek kell alávetni, mint a gyereknevelést. Valahogy úgy, ahogy kov_vacs írta egy minapi posztban. Természetesen a gyereket se adjuk intézetbe azért, hogy dolgozunk, de ha tudjuk, hogy a karrier és a munka fontos, akkor nem vállalunk hatot. Ha még fontosabb, akkor egyet se. Ha nem tudjuk felvállalni a vizsla rendszeres mozgatását, akkor nemszaladgálós ebet szerzünk. Vagy semmilyet. Az én saját körülményeim aktuális mérlegelése engem arra indított, hogy nem hozok haza kutyát. Ami nem azt jelenti, hogy máskor más körülmények mérlegelése ne vezethetne eltérő eredményhez. Pl. ha valaki bedobna a kertbe egy csoffadtfejű kölyköt, vagy ha a kapu előtt akarna meghalni egy elütött jószág, az nyilván bejönne és itt maradna, azt hiszem.
Az írás apropója az volt, hogy én most csodálkoztam rá, hogy van fokozat a van kutyám/nincs kutyám között, azok számára, akik maguk bármely okból nem akarnak kutyát tartani, de amúgy szeretik (vagy talán helyesebb azt mondani: tisztelik) az állatokat. Nekem fogalmam se volt róla, hogy létezik ilyen lehetőség, és volt egy (talán alapos) feltételezésem, hogy ezt nem mindenki tudja.
2010.08.29 09:08:46Brumibaby
És emellett szerettem volna kifejezni a tiszteletemet azok iránt az emberek iránt, akik a menhelyen akár kényszerből, akár hivatástudatból, akár önkéntesként, akár fizetésért (ami, gondolom, nem valami sok) igyekeznek ezeknek az állatoknak élhető körülményeket biztosítani.
És most elnézést, itt kell hagyjalak benneteket. Megyünk kutyát sétáltatni :)
2010.08.29 09:08:55januar18
minervajamie: még csak annyit, hogy egy értelmesebb anyuka nem akarja belenevelni a gyerekbe azt, hogy a kutyáktól félni kell. Én pl. rettegek a kutyáktól, mégis, ha odaszalad hozzánk egy kutyus, akkor azt mondom a kislányomnak, hogy milyen kis aranyos, de jó, hogy látjuk, de csak nézzük, mert nem a mi kutyusunk, stb. Szóval ha a gazdi meghallja, akkor ő is azt gondolja, hogy örülünk a kutyájának, pedig csak nem akarom, hogy az én félelmem miatt a gyerek is féljen tőle.
De olyan élményünk is volt, hogy a 7 hónapos gyerekkel sétáltam babakocsival, egy kutya meg odarohant és felugrált a babakocsira. A gyerek sikítani kezdett, a kutya ugatott, a gazdája meg kiabált a távolból, hogy ne féljek, nem bánt. Örültem, hogy sikerült a kutyát lerázni és eszem ágába nem volt odamenni a gazdihoz és újra kitenni a gyereket ennek az élménynek. Szóval lehet, hogy az a pasas is azt gondolta, hogy mi "kutyások" vagyunk, és nem baj, hogy nem pórázon sétáltatja.
2010.08.29 10:05:25Rosa Rugosa
Brumi, értem én, hogy mit írsz, csak talán ez a menhely ütött ki engem egy kicsit.
Mert ez kb. olyan, mint ha az árvaházba járnál gyerekeket símogatni, mert azért haza nem akarod vinni.
De tudom, az árvaházba is járnak patronálók és hasznos a tevékenységük.
2010.08.29 10:42:16Bazsarozsa
Hu, Brumi, tényleg a csoffadt kölyök akit bedob valami humoros lélek a kertbe, no az nálunk megvolt, így lett a Gömbölyeg, aki ugyan macska, de szánalomra méltó állapotban kuporgott a kocsi alatt egy rém hideg novemberi reggelen, volt vagy három hónapos, minden elképzelhető baja volt, beletömtünk egy fél patikát. A másik meg hathónapos karantént kapott volna, ha a jólszituált gazdája hazaviszi oda, ahonnét amúgy hozta anno, a nyolcéves állatnak nagyjából a halálos ítélete lett volna....itthon kínálgatták mindenkinek a haverjával együtt, de kinek kell egy mogorva arcú, bazi nagy teknőctarka macska, aki megharapja a szomszédasszonyt kutyástul? Naná, nekem.
2010.08.29 11:24:26jazmine
2010.08.28 22:51:54nyúlmama, Magenta:
Minél kisebb az akvárium, annál strapásabb, mert nem áll be egyensúly. Nekem most csak egy 80 l-es van, 2 aranyhallal és egy korábbról maradt algaevővel, kb. félévente takarítom, elég lenne évente is. tejesen stabil, nem büdös, tiszta.
Mikor ugyanebben az akváriumban trópusi halak voltak, akkor havonta/kéthavonta kellett takarítani.
Mikor pedig 20 l-esben voll aranyhalam, akkor hetente...
2010.08.29 11:25:34minervajamie
én sem arra gondoltam, h lökjék oda a gyereket =) meg én itt a póráz nélkül sétálókra alatt azokra a kutyásokra gondoltam, akik megtanították nem felugrálni a kutyát. El tudom képzelni milyen lehet szegény kisgyereknek ha egy nagy kutyafej kukucskál be a babakocsiba :/
és ezért nem szeretem azokat a kutyásokat akiktől nemtom hány méterre van a kutyájuk. Nekem szerencsére még ilyen problémám nem volt a sajátommal.
2010.08.29 13:49:10Brumibaby
Az, hogy mindenkit megugat, aki elhalad az utcán, természetes, a területét védi, ez a dolga (persze gyakran engem is kitör a frász, amikor váratlanul felharsan egy csaholás mellettem az utcán).
Félőst ki tudtuk már vinni a kiserdőbe, hét kölyköt a múlt héten örökbefogadtak, megfuttattuk Leonciót és Ernőkét is, viszont arra érkeztünk, hogy éppen egynek a sebeit kezelték, akit összemartak a társai.
Viszont én meg nem főztem rendes ebédet :)
Na, helyszíni tudósítás a kutyamenhelyről befejezve, megyek mosogatni.
2010.08.29 17:24:35a szív fészkei
Rosa, mi 95-ben lettünk egy sünigyerek szülei - a mára 190 cm-sé nőtt kis unokaöcsénk találta, de panelbe nem engedte az anyja, - mondván , vigyük mi a kertesbe. Kis homokozóvödörben utazott fel Sücike az ölemben Akarattyáról, ott született. Este a mellkasomon nyugtatgattam (nem volt bolhás), aztán egy nagy tévésdobozt teliraktunk ronggyal, levelekkel és beletettük (még szőrmókot is, pótolván a mamáját). Azt meg az erkélyre.
Mit mondjak, a Chappire ugrott ő is - volt már sünim régebben, a tej tényleg nem jó, bár gyönyörű türkizszínűeket szart tőle...
Nőtt szépen, mi is megismertettük a két kutyával - be is szart a kaffogásától a nagy farkaskutyus meg a kicsi keverék - sétáltattuk naponta a kertben, evett ott fast foodot(a rohanó bogakarat :-DD). Mert tudtuk, hogy visszaeresztjük októberben. (mi nyár közepén kaptuk.) Annyira önfejű és ügyes, hogy képes volt kimászni a bazimagas Grundig-dobozból, le az erkélyen (1,5 m a talajtól) - egy estét átbőgtem, mert nem találtuk. Dráma a köbön, de aztán aztán előkerült. Nagy krakéler lett, nem ismert félelmet.
Mindent elért, amit akart, addig tornázott a lépcsőn, míg fel nem mászott rá a hájas seggével, vagy beszuszakolta magát a fürdőbe az ajtó alján , a szellőzőn. Imádtuk, na.
Nemzeti gyásznap volt, amikor elvittük a Gerecse legmagasabb ormára, nehogy valami valahol egyszer elüthesse. Jó nagy kövér disznó lett, olyan helyen tettük ki a kosárból, ami hasonlított a kertünkre. Tölgyek közé. Iramban elindult de megállt picit: visszanézett és végleg eltűnt. (minden perc fotózva)
Napokig kerestem otthon még a kis fekete kakijait, hogy legalább azok emlékeztessenek rá. Ma is kint van a fényképe kedvenc helyén a fürdőben.
Sok sikert!
2010.08.29 17:42:17a szív fészkei
Húsvétkor nekünk is odadobtak a garázsbejárónk elé egy kis barnás valamit - egy ideig azt hittük, bazi nagy dog lesz, olyan csíkos volt (de ő is járhatott a Bogikánk mamája közelében)... A sok egyéb mixelt vérvonalból valami óriás melegszemű tacsis középnagy izéke lett, a legszeretetreméltóbb állat, akivel találkoztam valaha. És ő lett a legjobb anya, ahogy már írtam sokszor. Tünemény, x kg tömény szeretet.
Ki tudta volna azon hűvös húsvéti hajnalom tovább dobni? Még a legnagyobb pofájú prollerstílus szomszédasszony se, sőt a nevet is ő adta neki...
DE szegény Bogi belehalt az anyaságába; orvos szomszédok tablettázták, úgy hogy nem szóltak róla és egyszer a fiúkutyánk natúr állapotában kapta farokvégre. Szült 13-at, megmaradt hét, mind el tudtuk ajándékozni, de a nagypofájú annyit rinyált, hogy ez nem menhely (semmi dolga, baja nem volt a kicsikkel, mi csináltunk velük mindent) - hát elvittük miskároltatni. (a kutyát, nem őt.) És sajna nem végzett az orvos alapos vizsgálatot, csak sutty, vágott és kipakolta. A kicsi másnap belső vérzésben meghalt.
És mi vonszoltuk ahhoz a sintérhez, pedig annyira nem akart odamenni!! (engedelmes szelíd édes pofa volt amúgy.) Na ezt nehéz kiheverni máig, pedig sok-sok éve volt. :-((
2010.08.29 17:55:02onixbeata
Akvárium: 50 literes van két tűzhasú gőtével, élő növénnyel, valamikor karácsonykor takarítottam utoljára, nagyon jól vannak. Szerintem az algásodásban az is számít, hogy napfény mennyi éri, minél kevesebb, annál jobb.
2010.08.29 17:57:36a szív fészkei
Most láttam a Faxcebookon:
"KÜLÖNLEGES EMBERT KERESÜNK, KÜLÖNLEGES ÉS NEMES FELADATRA. Olyan embert, aki szívvel-lélekkel gondoskodni képes egy kedves élőlényről, aki nem képes egyedül enni.
Van egy tündéri kiskutyánk a menhelyen, Lucky. Nyelőcsőtágulatos. Lehet, hogy felnőtt korára kinövi, de addig is
csak pépeset ehet, és azt is csak úgy, hogy két lábra állítjuk, és a fejét felfelé
tartjuk, hogy a gravitáció levigye az élelmet, különben visszajön neki.
Az mondják, el kell altatni, mert hogy egyetlen gazdi sem vállalja ezt a procedúrát. De mi hiszünk benne, hogy ez nem így van. Hisszük, hogy valaki mégiscsak neki van szentelve, aki ha kell, egész élete során mellette áll, és gondoskodik róla. Igen, gazdit keresünk. Különleges gazdit.
Mert aki már belenézett Lucky szemébe, az nem tudja elaltatni. Van itt valaki, aki Lucky gondoskodó gazdija tudna lenni?"
Nagyon szép zsemleszínű 3 hónapos kutyus a képen. De csak volt. Mert nem bírta tovább és feladta a teste. Pedig lett volna, aki hazaviszi, le a kalappal előtte. Sajnos, csak feltételes mód, de legalább kiderült, hogy erre is van hajlandóság azért.
2010.08.29 18:12:34pirosalma
a szív fészkei
Ezek olyan szomorú sztorik.:(
A mi kutyánk tavalyelőtt volt nagyműtétes, de az hálaégnek korrekt klinikán történt. Aztán idén sajnos a mi halogatásunk miatt is halt meg, bár tény, hogy már öreg volt. Nehéz ezt feldolgozni...
Azóta van fajtatiszta kutyánk, meg befogadtunk egy kóbort. Ő még nincs háznál, de remélem ellesznek majd. :)
Az a jó, hogy a babánkkal együtt nőnek föl.
2010.08.29 09:07:20Brumibaby
Nagyon jó a cikk, és hogy megmutattad ezt a lehetőséget. Szerintem sokan nem tudtak róla, én sem pl.
Nehéz dolog ez a menhely téma.
2010.08.29 19:54:06Magenta
"Az, hogy mindenkit megugat, aki elhalad az utcán, természetes, a területét védi, ez a dolga"
Ezzel azért vitatkoznék, szvsz az utca az nem a kutya területe, a kutya területe a kerítésen BELÜL van.
2010.08.29 20:25:14kanga
"én sem arra gondoltam, h lökjék oda a gyereket =) meg én itt a póráz nélkül sétálókra alatt azokra a kutyásokra gondoltam, akik megtanították nem felugrálni a kutyát"
Akarhogy is, a kutya osztonleny, szoval akarmennyire is megtanintottad, attol meg megszokhet melloled, es nem kell megharapnia egy gyereket hogy kart tegyen benne, eleg ha jatekbol neki ugrik, es felboritja (mi is megjartuk, a gyerek leesett a jardarol, szerencsere nem verte be a fejet).
Amugy tenyleg nem ertem, miert hiszi sok kutyatulaj hogy a poraz torveny nem vonatkozik ra... allandan vitakoznom kell az emberekkel a parkoban meg jatszotereken. Mindig azzal jonek, hogy hat az o kutyjuk senkit nem harapott meg meg. Na es? a torvenyt akkor is be kell tartaniuk, nem?
2010.08.29 20:35:30Magenta
Mai sztori:
Sétáltunk a Duna-parton, sok kiskutyás, fegyelmezett nagykutyások, egyszercsak a semmiből elő egy kaukázusi, gazda sehol, viszont a kutya ugrott a kiskutyákra. Minden gazdi ölbe a kutyáit, de a kaukázusi még felugrált rájuk és megpróbálta kikapni a kezükből a kutyákat.
Aztán előkerült a gazdi, egy csaj, majd elhaló hangon azt mondja a kutyának:
gyere ide, légyszíves!
Szerintem a kutya kiröhögte.
Az egyik kiskutyás ürge lecseszte, hogy ha nem tud bánni a kutyájával, tegyen pórázt rá (egyébként is kötelező lenne), még a csaj volt felháborodva. :(
2010.08.29 20:54:20a szív fészkei
Az a kaus csaj síkhülye. Nekünk moszkvaink volt, akit pici korától én neveltem, de soha nem mertem sétáltatni, mert nem bírtam volna fizikailag vele. (férjem - sportos, nem vézna alkat - is néha komolyan megküzdött vele, pedig csak nekilódult a Bundi :-))
A legkomolyabba pórázt és nyakörvet vettük meg, ami létezett akkoriban. De volt sajna olyan is - noha iskolába járattuk meg hozzá jött ki hónapokig a tréner -, hogy a garázskapun kiszökött és kezdte volna enni a kinti uszkárt. Igen, minden kisebb kutya préda volt számára simán.
Iszonyú ereje van és nagyon agresszív bír lenni - fiú - még akkor is, ha imádják, ha sétáltatva van naponta. Neki egy csaj nem falkavezér. Így egy időzített bomba sajnos. Mi mindig pórázzal sétáltattunk/ sétáltatunk bármiféle ebet, a legszelídebbet is; nem tudom, mit szimbolizál ez az anélküli lazaság? A fegyelmezettségnek bármi véget vethet tényleg 1 mp alatt, nem látunk az eb fejébe. Ez a póráz nélküliség súlyos veszélyeztetés szerintem. Az pedig, ha akkorát viszek magammal, hogy nem is bírom visszafogni, ha megvadul - s fordulhat ilyen elő - meg pláne! Kelemen Annácska-effekt.
2010.08.29 20:59:46jazmine
2010.08.29 20:35:30Magenta,
igen.
Én sem értem, miért van, h de az én prüntyikém, ő aztán soha de soha, eszébe sem jut (???).
Alapvetően én azon vagyok felháborodva, miért nem büntetnek. Megenné a fene, ha a kreszt is úgy kellene betartani, hogy egymást győzködnék a sofőrök és megszegéskor sincs következmény, nagyjából soha.
Elég lenne párszor a kutyás helyeken bünteni a sz@rt otthagyó gazdikat, a póráz nélkül sétáltatókat stb. De nem, egyszerűbb az öncenzúra és remélni, hogy nem lesz baj. Közben pedig kutyasz@aros minden város.
(Egyedül Dodóótól olvasom, h elkóborolt kutya-számla, póráz-nélküli séta-számla...)
2010.08.29 21:08:53BlackCat
Szájkosár mikor kötelező? Illetve kötelező-e?
2010.08.29 22:09:58Csöre
Rosa: mi teleltettünk sünit. Szobában. Aludt valamicske téli álmot, de csak pár hetet, és közben is felébredt enni hetente kb. egyszer. Épp ez a lényeg, hogy egy egész telet még ezek a pici sünök nem tudnak végigaludni - illetve igen, csak a végén nem ébrednek fel. Ha van lehetőséged most megtartani, és etetni (macskaeledel kiváló, de most még találni nekik csigát, gilisztát is), október közepe felé mérd meg. Ha a súlya meghaladja a 600 g-ot, akkor valószínűleg áttelel, tehát akár el is engedheted.
2010.08.29 22:14:11Csöre
Ja és a sünik nagyon bolhásak tudnak lenni, érdemes azzal kezdeni, hogy bolhairtóba hempergeted, különben a többi állat is vakaródzni fog.
2010.08.30 08:56:11Veg_
Szerintem tök jó ötlet volt, a rászánható idő jobban bekorlátozza, milyen állatod lehet (pl. aranyhal vagy munkakutya), mint a lakás mérete... Ha erre van idő, erre van. Ha késöbb lesz máshogy, jobban, akkor lesz mellé állat is. Lehet, hgoy egy tengerimalac, annak is kell idő, csak nem kell levinni sétálni :)
Pl. a nyul annak jó, akinek van rá ideje, csak totál agybeteg időpontokban. Halál jól rááll, hogy csak 7től éjjel egyig van körülötte a gazdi, egyébként meló van, vagy alvás. Az enyémet kiállitáson folyton simizni kell, különben délelött kómaszerüen alszik :D Ahhoz szokott, hogy lehet, hogy éjfélkor még fel-le ugrálhat rajtunk, de délelött kihalt a lakás... Ezért is tartunk jórászt alkonyattal kelő állatot, mint a sundevall-futóegér meg az aranyhörcsög...
Az viszont fix, hogy a gyereknek jó, ha rendszeresen valami állat van a közelében, akiről gondoskodni kell... Hogy menhelyi sétával, vagy egy ölbepatkány, az alapvetően ennek szempontjából mindegy...
2010.08.30 08:59:47Veg_
2010.08.28 10:15:30Rosa Rugosa
Ezzel teljesen egyetértek. Abban viszont neki van igaza, hogy ha pillanatnyilag ennyi a max, amit ki tud hozni a szituból, hozzon ki ennyit. Ő tudja, mennyivel tud megbirkózni, és ha látja közelről a dolgot, lehet, hogy késöbb ugy dönt, többet tud rászánni időben.
2010.08.30 09:11:23Veg_
2010.08.28 10:55:26bajor gizella
(psszt! ne áruld el neki, ugyis rájön majd akkor :)
2010.08.30 09:13:34Veg_
2010.08.28 11:36:42Kata24
Ezt a lakásban nem szabad kutyát tartani hülyeséget ne hangoztasd.
Vagy ne menj a kedvtelésből tartott kutyák nagyjából fele közelébe se! El tudsz képzelni a kertben, minusz 10 fokban egy frissen nyirt, lakásban is napi 4-5 keféléssel tartott uszkárt??? (vagy yorkit, vagy bármi más pici ebet, amelyik hamar kihül)
2010.08.30 09:15:51Farkasokkal táncoló
Őszintén szólva ez a sok kutyamenhely és ez a sok segítségkérés nem sokat segít a gazdátlan kutyák sorsán. Valahogy azt kéne elérni, hogy NE LEHESSENEK gazdátlan kutyák, illetve annyi legyen, amennyi kézben tartható. Nagy munka, de megérné.
Legelőször is fel kéne mérni bizony, házról házra járva leellenőrizni, hogy hol hány kutya van pillanatnyilag. Nyilvántartásba venni, hogy ki az, aki szaporítani vagy tenyészteni akarja, ezeknél rendszeresen ellenőrizni, hogy mikor fialt, és mi a kölykök sorsa. A többinél kötelezővé kéne tenni az ivartalanítást, és a beültetett chipet.
Az ivartalanítást és a chip beültetésének költségeit egy bizonyos türelmi ideig az államnak magára kéne vállalnia. Ellenőrizni kell a meglévő kutyamenhelyeket, és amelyik nem felel meg, azt könyörtelenül bezáratni, ill megtiltani, hogy új kutyákat fogadjanak be.
Aki ezek után úgy tart kutyát, hogy nem jelenti be, nem ivartalanítja és nem ülteti bele a chipet, azt könyörtelenül magas pénzbírsággal sujtani.
Ugyanezt a macskáknál is (egy füst alatt). Én legalábbis ezt tenném.
2010.08.30 09:34:14Brumibaby
FT, alapvetően egyetértek, de lássuk be, ez állami feladat, különös tekintettel arra, hogy szankciókat, miegymást tartalmaz. Az állattartók igen jelentős része azt a költséget sem hajlandó viselni, amit a veszettség elleni kötelező védőoltás jelent, hát még az ivartalanítás költségeit. A faluban, ahol anyukám lakik, a veszettség elleni oltás környékén megnövekednek a kóbor állatok, ui. sokan inkább elcsapják a háztól, semmint hogy kifizessék a kutyánkénti 2-3000 forintot. A nem kívánt kutyákat gyakorta brutálisan agyonverik, vízbefojtják, mert sajnálnak pár ezer forintot az állatorvosnak adni, hogy az altassa el. A magas bírságot meg nem elég ám kiszabni, be is kell hajtani - na ott sem egyszerű a helyzet (most a mindenféle szankció hatástalanságába, a jogállam általános válságába nem mennék bele, de ennek is ahhoz van köze.)
Szóval szerintem igazad van, de ott, ahol az állam nem tud/nem akar beavatkozni, az állatvádő civil szervezetek nagyon sokat tesznek. Ezen a menhelyen pl. egyáltalán nem úgy reklámozzák magukat, hogy hű de fasza dolga van itt az állatoknak. A honlapjukon kifejezetten szerepel, hogy ha csak lehet, ne vigyünk oda kóbor állatot, keressük meg a gazdáját, ha tudjuk, vagy próbáluk befogadni, vagy befogadó gazdát találni a lakókörnyezetben, mert rossz ott nekik, gyakran megtámadják, szétszedik egymást (tegnap is épp egy sebkezelésre érkeztünk). Tehát egyetértve veled azt mondom, hogy addig, míg eljön ez a kánaán, s a közhatalom teszi a dolgát az ügyben, nagyon fontos dolga van az állatvédelemnek. Mert a befogadott kutyák relatív jólétén túlmutat, hogy a kóbor, éhes kutya nem csatangol az utcán a gyerekek közelében, nem terjeszt betegséget és nem szaporodik, hanem legalább enni kap, oltva és ivartalanítva van. És ehhez kell segítség és nem kevés.
2010.08.30 09:34:34Veg_
2010.08.28 14:26:11Felicitasz
Pl. ha depressziód van, akkor, ha nem kell dolgozni menni, az is nehezedre esik, hogy pisilni felkelj. Ha állatod van, ami napi gondoskodást igényel, akkor muszáj felkelni (és igen, az állatszerető gazdi fel is kel!) megetetni, megitatni, ha olyan állat, elvinni sétálni. Megteszi, mert muszáj, szüksége van rá. Önmagától talán még enni se kelne fel.
És ez csak az egyik pozitivuma az állattartásnak. A kutyák emellett baromira felnéznek a gazdira (ha nem nevelte kiskirálynak), tehát ha pont elkeseredett, meg van róla győzödve, hogy őt senki se érti meg, stb, akkor ott van két hüséges kutyaszem, amiből látható, hogy minime isten vagy, és tökéletes, meg egyáltalában. Meg vidámak tudnak lenni, fent tartják az emberben a gyereket. Pl. játszani muszáj. És ha játszol, nem lehetsz éppen fudekomorember. Jókedvet, hüséget, erőd adnak, és nem kérnek semmit, csak ételt, italt, szeretetet, és egy zugot, ahol elvannak.
Nagyjából...
2010.08.30 09:38:40Brumibaby
bocsánat, nem a kóbor állatok növekednek, csak a számuk :)
2010.08.30 09:40:01Farkasokkal táncoló
2010.08.30 09:34:14Brumibaby
Bizony, állami feladat. Ha hoznak egy állatvédelmi törvényt (hoztak), akkor aki Á-t mond, az mondjon B-t is. Mert így önmagában ez lesz belőle. Persze, hogy addig, amíg ez a jelenlegi állapot fennáll, nagy szükség van a kutyamenhelyekre, csak éppen nem sokat lendít a kutyák sorsán.
2010.08.30 09:44:53afonya_lekvar
Ft, az ötlet valóban jó, én is hangoztattam már valami hasonlót a környezetemben. viszont a megvalósításhoz szükség lenne egy szemléletváltásra. hogy a lakosság valóban odafigyeljen a környezetére is és ha szabályszegést lát, akkor jelentse. meg úgy eleve egy szemléletváltás lecsökkentené a szabályszegést. pl. vemhes macskát a szaporulat elkerülése végett nem fojtunk bele egy hordó vízbe.
sajnos volt alkalmam ilyet látni, épp szalonnát sütöttünk a kertben a gyerekkel, a szomszéd meg két kerítéssel arrébb "rendet rakott" az állatok közt. köpni-nyelni nem tudtunk. én akkor nem tehettem feljelentést, anyám meg azt mondta, bizonyítani nem lehet és foglalkozni sem fog vele senki, mert ez itt vidéken sajnos mindennapos.
tanulni kell, pl. angolszász országokban miért és hogyan működik az állatvédelem egy magasabb szinten, aztán onnan kellene a módszereket megtanulni és elterjeszteni a köztudatba.
2010.08.30 09:45:25R2D2 & C3PO
Szerintem önkormányzati feladat a szaporulat felügyelete.
Az ivartalanítást az is akadályozza, hogy sokan abban a hitben élnek, hogy az ivartalanított állatoknak rosszabb az élete. Pedig pont fordítva van; onnantól kezdve nem kell a párzás jogáért harcolniuk és mivel sokkal kezesebbek, mint a nem ivartalanítottak, a gazdihoz is jobban ragaszkodnak.
2010.08.30 09:45:58Brumibaby
FT, igen, és visszaérkezünk oda, hogy állatot tartani felelősség, és ezt valahogy meg kellene tanítani, gyerekkortól. És nem a saját magatartásomat akarom reklámozni, vagy fényezni ezzel, de az az érzésem, hogy ha az emberek átgondolnák, hogy mire képesek/hajlandók egy állat tartása kapcsán, talán nem volna ennyi kóbor nyomorult.
2010.08.30 09:48:50Rosa Rugosa
Szuka kutya ivartalanítása.
Nálunk 24-27 ezer.
Euthanázia 6-12.000.- attól függően el kell-e vinni az állatot.
Azért ebbe az ivartalanításba szerintem beszállhatna valamilyen szinten, mert nem olcsó.
Macska 13.000.-ft.
Nekünk 3 ivartalanított lépett meg 1 éven belül. Most van két nőstény macskánk, aki nincs ivartalanítva, tán ősszel lesz, de ha eltűnnek, tuti csak kandúr macskánk lesz.
2010.08.30 09:49:19dodóó
A sok rossz után,nekem nagyon sokat segített hogy a kutya meg a macska itt van velünk.
Nyugtató hatással van rám ha simogatom őket és könnyebben is beszélek a dolgokról úgy hogy valamelyik folyamatosan bújik hozzám és foglalkozom velük.
Voltak napok hogy csak azért keltem fel mert a kutyát meg a macskát el kellett látnom és le kellett vinnem sétálni.A kutya kezdeményezte velem a játékot a futtatón és akármennyire nem akartam játszani,sikerült megnevettetnie még ha csak néhány percre is.
2010.08.30 09:49:34Brumibaby
Hallottam tegnap egy érdekes tudósítrást a rádióban, arról szólt, hogy valahol, talán Angliában egy térfigyelő kamera felvette, ahogy egy középkorú nő egy hirtelen ötlettől vezérelve fogott egy macskát, s belerakta egy kukába. A felvétel tulajdonosa feltette a netre, s hamarosan sikerült azonosítani a nőt, akinek egy idő után a testi épségéért kellett küzdenie.
Ez persze túlzás, de azt mutatja, hogy a nyilvánosságnak is igen nagy ereje van.
Na, ma van a vakáció utsó előtti napja, úgyhogy irány a kutyák, sziasztok.
2010.08.30 09:53:01Rosa Rugosa
2010.08.30 09:44:53afonya_lekvar
Ha lenne egyszer olyan akció, ahol INGYEN lenne az ivartalanítás, nagy reklámmal, utána pedig igenis bvüntetést kapna az, aki agyonveri, vízbe öli, stb. akkor az jogos lenne.
A 80 éves mamit, akinek 40 ezer a nyugdíja, nem fogod meggyőzni, hogy ivartalaníttassa a macskáját ennyi pénzért.
De ha lenne ilyen lehetőség, akkor hamar véget lehetne vetni az út mellé kidobált 6-8 kölyökkutyának, stb. Mert az bekerül a menhelyre, ahol aztán csak ivartalanítják, és a kínálat egy évben sem lesz kevesebb.
Csak akinek nincs szíve agyonütni, az bedobja a menhely elé, vagy jól látható helyre, hát ha lesz vele valami.
2010.08.30 09:55:43R2D2 & C3PO
RR! Egy tarifa van a nagy- és kistestűekre?!?
Egy nagykutyánál ez érthető. Kb akkora, mint egy felnőtt nő. Ha innen nézem, mennyivel olcsóbb, mint egy nőgyógyászati műtét. Hálapénzben többet ad az átlag... (Plusz az állatorvosoknál nagyobb a kockázat is. Mi, nők főleg jelképesen harapunk csak. ;-DDD)
2010.08.30 09:56:18Rosa Rugosa
Azért ebbe az ivartalanításba szerintem beszállhatna valamilyen szinten, mert nem olcsó.
Az állam beszállhatna.
2010.08.30 09:57:06másutt
Brumi, jaja, itt volt, hatalmas vihart kavart.
Nem terfigyelo kamera volt, hanem egy haz tulaj sajat biztonsagi kameraja.
Cikk errol itt:
[link]
2010.08.30 09:59:45Rosa Rugosa
2010.08.30 09:55:43R2D2 & C3PO
Kicsi 24, nagy 27.
A kicsi itt nálunk az az észrevehetetlen macska méretű kutya.
2010.08.30 10:00:17R2D2 & C3PO
(A 40 ezres nyugdíjért hány évet is dolgozott a kedves asszonyka? Tízet? Tizenötöt? Hadd ne sajnáljam, jó?)
2010.08.30 10:00:35afonya_lekvar
"Szerintem önkormányzati feladat a szaporulat felügyelete."
így is van, de nem ellenőrzik, hogy ha te 2 kutyát vallottál be, tényleg annyid van-e.
legalábbis nálunk nem szokták. nincs rá igényük, emberük, stb.
2010.08.30 10:01:03másutt
Rosa
az a baj, hogy a magyar szemeletben sokak altaal az ivartalanitas meg mindig kegyetlensegnek van felfogva.
a kiscica/kutya vizbe folytasa meg nem.
ohszegeny cicus nem kefelhet, micsoda elete van neki... de a kiskolyok nem szamit meg elolenynek.
meg mindig hallom a "legalabb 1(2,3,4) alma legyen szegenynek...."
de azt senkit nem erdekel, mi lesz a kolykokkel.
en is tamogatnam a besegitett ivartalanitast sok allatorvos jutanyosan megcsinalja, - reklambol... egyebkent.
2010.08.30 10:02:11Rosa Rugosa
2010.08.30 10:00:17R2D2 & C3PO
A lényeget nem érted.
Nem csak fél millát keresők tartanak ma kutyát, macskát, ostorozhatod a szabolcsi munkanélküli családot is, attól még a kuty, macska, ott van, ellik, mint a gép. És nem, nem fogja ivartalaníttatni.
Vegyük el tőlük az állatot?
És hova tesszük?
A menhelyre, ahol a jószándékú adakozók pénzéből ivartalanítják, etetik?
Vagy végezzük ki?
2010.08.30 10:03:53Rosa Rugosa
2010.08.30 10:01:03másutt
A jutányos ár az nálunk 20% engedmény. Az lószar. Ja és persze számla nélkül...:)
2010.08.30 10:06:44dodóó
2010.08.30 10:00:17R2D2 & C3PO
40 évig dolgozott a dédimamám és nem éri el a nyugdíja az 50ezret.
Szobafestő és parkettázó volt a szakmája,azon kívül 3 műszakban dolgozott a dohánygyárban.
Nyugdíjazása után állandóan a kertben dolgozott hajnalba kezdte a kapálást és még délben is ritkán ült le a nagy melegben.
2010.08.30 10:08:01R2D2 & C3PO
Hát, történetesen ismerek szabolcsi "munkanélküli" családot (igazából ott ritka ez, mert kert szinte mindenhol van). Nincs 1-2 kutyánál, macskánál több, és ellenőrizetlen szaporulatuk sincs. Igaz, főleg munkakutyák és munkamacskák.
Nem kell mindent elhinni, amit a zindexen olvasol vagy aretekklubon látsz...
(Sőt, én sem keresek félmillát, mégis ki van a macska herélve. Az előző is ki volt.)
2010.08.30 10:09:07Rosa Rugosa
"az a baj, hogy a magyar szemeletben sokak altaal az ivartalanitas meg mindig kegyetlensegnek van felfogva."
Ez a szemlélet gyorsan megváltozna, ha egy kutya ivartalanítása 5000.-ft lenne, a büntetés az agyoncsapott kölykökért meg 200.000.-.
Egyébként kölykök elaltatása 1500/darab.
Hát, mi altattunk el nagyon öreg és nagyon beteg kutyát, ne tudd meg, milyen borzalmas.
Legközelebb tuti megkérnék egy helyi vadászt, hogy lője fejbe.
2010.08.30 10:10:58Rosa Rugosa
2010.08.30 10:08:01R2D2 & C3PO
ha ez így van akkor nem is tudom mi a probléma...
Akkor nincsenek is ivartalaníttatlan kutyák, macskák, miről is beszélünk?
2010.08.30 10:14:20másutt
RR
tudom, hogy loszar, de az is valami....
sajnos eme muvelet nem vegezheto otthon.
az allatorvosi moka mindenutt draga.
szerintem (maganvelemeny) a kovetkezo kelletik az elszaporodas megallitasara:
-az emberek fogjak fel, hogy nem kell fajallatnak lennie hogy jo fej legyen. NE tamogassuk a cica-kutyus GYARAKAT, hanem szerzzunk menhelyit. ezt a celebek nagyon ugyesen tudnak csinalni.
(mondom, en tenyesztettem allatot, a tenyesztok 90%-a erkolcstelen es ketrecben szaporitja evente 2-szer az allatokat, minel tobb penzert)
ha az emberek a menhelybe mennenek kedvencert, es ivartalanitottat szereznenek be, annyival kevesebb szenvedo allat lenne.
szinte minden ismerosomnek penzert vett, tultenyesztett kutyaja macskaja van, mert az a meno, meg mindig. sajnos.
-reklammal, cikkekkel kellene tudasitani az emberekben, hogy az ivartalanitas nem bunteny az allat ellen, ellenben a nemkivant utodpok elpusztitasa igen. igy legalabb azok, akik MEGTEHETNEK az ivartalanitast, megteszik azt. legalabb. az is valami.
egyetemet vegzett, ertelmes rokontol hallottam mar, hogy "dehat hogy teheted ezt (ivartalanitast) SZEGENY macskaval???"
-kampanyszeru, tamogatott ivartalanitas
2010.08.30 10:14:41R2D2 & C3PO
Dodóó!
Ne haragudj, de ha valóban annyit dolgozott, akkor jóval többet kellene kapnia 80 évesen (per pillanat, nem 20 éve...).
(Az enyém pl. htb volt, 80-90 körül van a nyugdíja.)
2010.08.30 10:14:46Farkasokkal táncoló
Naszóval, nem is tudom hogyan magyarázzam el a lényeget, hogy miért ilyen tarthatatlan ez az állapot.
A kutya és a macska háziállat nem? Ugyanúgy mint mondjuk a tyúk, a liba, a kecske, a birka, a tehén, a disznó, a ló. Namármost ha valakinek ellopják a disznaját, az lopás, a bűnöst fel lehet jelenteni. Ugyanez van a felsorolt többivel. valahogy ezek az állatok nyilvántartásban vannak, és - nem vagyok hazsonállattartó - de azt hiszem, hogy a lóval, tehénnel, kecskével stb is vannak kötelező költségek, állatorvos látja őket rendszeresen. Láttatok ti már gazdátlan disznót? ugye hogy nem.
A kutya és a macska ugyanígy háziállat, igaz nem esszük meg őket, de a kutya pl házat őriz, jelez, vakvezet avagy csak simán a lelki egészségünk miatt szükséges. A macska egeret fog, vagy a magány ellen van. Ugyanúgy magántulajdon. Márpedig ha magántulajdon, akkor azzal egyrészt jogok, másrészt kötelességek is járnak. Bizony aki ilyet tartani akar, az fogja fel, hogy kemény pénzekkel is számolnia kell, legalábbis az első időkben.
Ugyanakkor ha valaki más ezen állatokban kárt okoz, akkor ugyanúgy vagyon elleni bűncselekményt követ el. De amíg ezt állami szinten (mondjuk az általam javasolt módon) nem rendezik, nem megy át a köztudatba - és ez egyhamar nem fog!!! - addig marad a sok szívszorító történet. Én jobban szeretem a racionális megoldásokat.
2010.08.30 10:19:31R2D2 & C3PO
RR
Vannak.
Csak épp nem a szabolcsi munkanélküli családokban.
Hanem a budapesti proliknál. ;-DDD
(Vicceltem, mielőtt bárki komolyan venne.)
De a kóborállat probléma inkább nagyvárosi, mint kisfalusi gond. A falvakban minden állat ismeri egymást, szerintem van rangsor is, akármelyik nem szaporodhat.
(Még faluban sosem léptem kutyaszarba. Míg Pesten sasolnom kell minden léptemet...)
2010.08.30 10:24:48Rosa Rugosa
2010.08.30 10:19:31R2D2 & C3PO
Húha... akkor én még sosem jártam vidéken.
Ahol meg most élek, az tuti a Mars.
Szívesen látlak egy tanulmányútra itt nálunk.
2010.08.30 10:33:06Ribizlee
a kóbor állat mint városi probléma? :-S
falun sokan a párzási időszakban direkt elengedik este a kutyát (hadd csavarogjon kicsit...), aztán ha reggelre harci sebekkel jön haza, akkor hencegnek vele, mekkora kan a kutyájuk.
persze nem mindenki, de azért azt nem merném kijelenteni hogy falun minden süti az állattartással kapcsolatban.
szerintem semmi értelme a város vs falu vitának, mindenhol van probléma, legfeljebb más.
2010.08.30 10:34:53Ribizlee
jóvan, fogalmazni meg majd délutánra megtanulok :-P
2010.08.30 10:54:16mazsola84
Mikor elolvasok egy ilyen cikket és a kommenteket mindig rájövök, hogy miért szeretem jobban az állatokat, mint az embereket...
Brumi, te nem szereted az állatokat, ha szeretnéd hazavinnél 1-2-t. Illetve mondjuk úgy, hogy kifogásokat keresel, hogy miért ne legyen, pedig 100x inkább ellenne nálatok a kertben, mint a menhelyen a ketrecben. A kutya pont leszarja, hogy te dolgozol és ő egyedül van, ha hazajössz és veled lehet az neki a paradicsom, ugyanis neki a gazda a minden.
Felicitasz
Az aki így áll hozzá, vagy ilyen szinten nem érti, annak nem lehet elmagyarázni, hogy mi a jó benne.
BG
Mintha a saját nagyanyámat írtad volna le. Ő 75 éves korában (5 éve özvegyen, egyedül) kapta tőlünk a kis prücsköt, azóta legalább nincs egyedül és van kivel foglalkoznia.
Magenta
A kutyának az a dolga, hogy a ház körül ólálkodókat kegyetlenül megugassa. Védi a területét.
2010.08.30 10:54:50Farkasokkal táncoló
Nem köll egy kankutyát "elengedni", ha párzási időszak van, kirágja magát a kerítés alatt, vagy megmássza a 4 méter magasat is. Így van elkészítve, hogy ha megérzi a tüzelő kutya szagát, akkor oda neki el köll menni bármi áron.
Emiatt is kellene az általános ivartalanítás, főleg a szukáknál.
Artu te néha nagy hülyeségeket írsz, már megbocsáss.
2010.08.30 11:15:50Ribizlee
egyébként nem értem, miért ekézitek Brumit, legyen ezerszer inkább önkéntes, mint felelőtlen állattartó...
2010.08.30 11:19:40Magenta
mazsola, tényleg nem akarok vitázni ezen hosszasan, én abszurdnak tartom, hogy egy utcán nem lehet nyugton végigmenni, mert emberek nem képesek megnevelni a kutyájukat.
Az utca az közterület, nem a kutya területe. Evvan, a véleményem ERRŐL nem fog változni. :)
2010.08.30 11:24:23minervajamie
valaki írta, h ha a kreszt is így tartanák be. Nálunk a lakótelepen van egy utca (jobb oldalán bölcsi, játszótér, bal oldalán általános iskola!) és a drága autósok a CSAK áruszállítás táblánál 60al száguldoznak, arról nem is beszélve, hogy a gyereket roppant nehéz lenne a bölcsibe vagy az iskolába 20méterig gyalog vinni.... Végre raktak ki póznákat akadálynak, erre persze ki kell kerülni át a füvön, mert az a kisebb kerülő amit meg kéne tenniük borzasztóan sok.. És itt nem csak a kutyának lehet baja, hanem mondjuk a játszótérről kijövő kisgyereknek aki mondjuk a labdája után szalad (mondjuk engem megtanítottak h ha elgurul a labda olyan helyen, ahol nem kéne, akkor se menjek utána) de nem egy ilyet láttam már, és körülbelül 1-2 méteren múlt, hogy az autós elüsse tilosban a gyereket..
Állatorvos: nálunk is a 20-30at verdesi az ivartalanítás, kombinált veszettségelleni 6500. Persze nem kötelező a kombi, de ajánlott. Én is örülnék, ha lennének ivartalanítási akciók.. Elvileg vannak is.
és Ft-nek igaza van, nem kell ahhoz kiengedni a fiú kutyát. Amíg az én kutyám nem lett ivartalanítva a lakótelep összes fiúkutyája elkísért minket hazáig (igen, olyankor pórázon vittem és direkt olyan helyen, ahol kevésbé szoktak kutyások mászkálni) mégis jöttek utánunk. Ez nem attól függ, hogy elengeded vagy nem, van olyan aki egyszerűen kirántja magát a gazdi kezéből.
Ivartalanítással kapcsolatosan, h rossz neki: az én kutyám lehiggadt, nővéremé ugyanolyan idióta pattogó kutya maradt.
celeb-kutyamenhely:
Ganxta mondjuk nem számít celebnek, de ő ott van az ARH-soknál (igaz, fajtamentők, de legalább ő csinál valamit. amstaffrescue.com )
2010.08.30 11:25:37minervajamie
Sőt, a minap találkoztam Falusi Mariannal és gyanítom, hogy az ő keverék kutyája is menhelyről van.
Állatrendőrség: sokat nézek animal planetet és néha olyan hálás lennék, ha nálunk is lenne olyan állatrendőrség mint miamiban vagy floridában. És visszatérve, mint már mondtam, nálunk a töltés a kutyafuttató (vonat mellett, forgalmas út mellett, árvízkor derékig érő víz, végülis úsztatni jól lehetne a gedvás vízben.) akkor ott elengedném futni, de így nehéz, a döglött patkányok, fetrengő csövesek között..
Én direkt kerülöm a gyerekeseket, pont a viták miatt. Vagy ha esetleg látom, hogy jönnek akkor megfogom a nyakörvénél a kutyát és megvárom, hogy elmenjünk egymás mellett, pont azért, hogy ne legyen vita.
Szájkosár kérdés: minden kerületnek van egy ebrendelete, ott le van írva, hogy mi meg hogy.
Chip: nálunk már kötelező beadatni, ha elkapnak a közteresek úgy, hogy nincs benne 30ezer forint a bünti. (6ért chipeztük azthiszem).
2010.08.30 11:28:06mazsola84
Most ezt nem értem. A kutya a kerítésen belül ugat nem? Az mióta közterület, ha a kutyám a saját kertünkben megugatja az utcán sétálókat?
Nálunk pl. azokat, akik itt laknak az utcában és rendszeresen erre korzóznak nem ugatja meg, csak az idegeneket. Én ennek speciel örülök, eszemben sincs leszoktatni róla, ha valakit zavar, hogy egy kutya megugatja, hát arról inkább nem mondok semmit.
Egyébként általában a kutyák akkor ugatnak, ha valami zajosabb vagy számukra érthetetlen jármű közeledik. Pl. gyerek kismotorral, bicikli, motor.
2010.08.30 11:28:38minervajamie
A neveletlen kutyákat amúgy én se bírom. Vagy vigye el kutyasuliba, vagy csináljon vele valamit. Tegnap is lejött két kislány a kis havanese kutyusával, és a kutya végig ugatott (ez van akkor, ha szocializálatlan a kutyája). Idegtépő egy hangja volt.
2010.08.30 11:31:41minervajamie
kutyaugatás: még nagyon régen volt egy újfunlandi keverék kutyánk (na ő tényleg nem panelbe való volt) még kiskorában levittük vmi távolabbi rokonokhoz, ott lettek is kölykei körülbelül egy évesen, aztán egyik nap felhívott a rokon, hogy hát a kutyát megmérgezték a szomszédok, mert ugatott. Persze később kiderült, hogy ők vágták fejbe egy téglával...
2010.08.30 11:58:07mazsola84
Én úgy tudom, hogy a kutya nem tud beszélni, csak ugatni, vagy csak én nem vagyok egy Dr. Dolittle?
2010.08.30 12:04:45Veg_
"2010.08.28 15:43:38Rosa Rugosa
Mert a hajléktalan a talált kutyáját tán jobban szereti, mint az, aki betegre vásárolja magát hogy a kutyulinak jó legyen."
Hmmm... Fater elve, hogy hozzá aztán jöhetnek koldusok, fele se igaz, amit mondanak. De: volt egy, aki mindig ott állt a kutyájával. Nem mászott senki nyakába, ha adtak, megköszönte. A kutya nyakán az oltási biléta, mindig tiszta, agyonfésült bundával. Ha kaját kapott, feleztek. Na neki mindig adott. Azt mondta, hogy ha a kajája felét az igy is ápolt kutyájának adja, akkor tuti nem elinni kéri a pénzt. Látszott, hogy a kuty maradt neki valahogy az utolsó kapocs. Olyan meghatóak voltak együtt. Esőben mindig csinált neki egy sátorszerüséget valami viaszos lapból, ne ázzon. Már hogy a kutya...
Az állatorvosunkhoz is jár kutyával hajléktalan, multkor találkoztunk, totál kiborult, megsérült a kutya lába valami üvegtől. Természetesen ilyenkor ingyen ellátják a kutyát. Esetünkben a gazdit is telitöltötték forró teával :)
2010.08.30 12:12:38minervajamie
Veg_ hát igen, én is láttam már nem egy ilyet, aki inkább a kutyájának adta a kaját. (pl határ útnál lent az aluljáróban). És gyanítom, hogy nagyon sok felnőtt kóbor kutya többek közt azért is van utcán, mert azok a hajléktalanok, akiknek viszont csak a pénzért kell a kiskutya (!), ha már felnő nem cuki, nem adnak érte pénzt, kirakják. Úgy elvenném tőlük néha a kiskutyát :(
2010.08.30 12:17:20Veg_
2010.08.28 19:07:35a szív fészkei
Ez engem egy fél nyárra lizingelt középuszira emlékeztet. Betegség miatt a gazdiknak el kellett tünnie, és mivel jóban voltunk, és szeretett a kutya, rákérdeztek, jöhet-e (anyu ugyan félt a gondolattól is, tehát abban maradtunk, hogy én figyelek rá totál).
Minden nap el kellett a közel két hónap alatt menni a gazdi házáig, megmutatni, hogy: Látod, még nem jöttek meg, nincs itt az autó. Onnantól egész nap oké volt. Mikor hazajöttek, első dolguk volt a kutya, aki száguldott üdvözölni őket, a boldogságroham után visszajött köszönni, és várta, hogy induljanak :)
Sajnos az egyik gazdi meghalt, és a kutya utánahalt... Nem volt hajlandó se enni, se inni, még kényszertáplálással se tudták életben tartani...
2010.08.30 12:19:29minervajamie
:(
2010.08.30 12:21:06R2D2 & C3PO
Lehet.
Macskám van. ;-DDD
2010.08.30 12:29:51Veg_
2010.08.30 12:12:38minervajamie
Ezektől nem ment volna, mindkettő felnőtt kutya volt :) Nem is kicsik, és hosszabb szőrü jószágok :)
2010.08.30 12:39:21Veg_
minervajamie: én is rühellem, mikor valaki rátör a kutyákra. Viszont én sokszor a kutyát kérdezem :) Odamegyek, ránézek, és megkérdem tőle: mit szólnál, ha megsimogatnálak? Ha odatartja a fejét, megsimizem, ha nem, nem. Ez főleg külföldön van, mikor azt se tudom, meg tudom-e értetni magam a gazdival. Eddig mindig széles vigyor volt az eredmény, hogy a kutyához dumálok :)
2010.08.30 12:45:10Veg_
2010.08.28 22:52:10no comment 01
Ha olyan rossz lenne nekik az állatkertben, akkor nem szaporodnának pl. a fővárosiban olyan fajok, amiket a kifejezetten rosszul szaporodók közt tartanak nyilván...
A mai állatkertek fő feladata az állatok megóvása.
Ha egy vadállatnak megfelelő méretü helyen biztositod az ételt, italt, szexet, majd x idő után szabadon engeded, tojik elmenni onnan. Egyszerüen a szép, szabad természet elég életveszélyes hely...
Szóval ne mond a gyereknek, hogy rossz az álatkert, mert ez nem éppen igy igaz... Inkább vidd el egy meleg napon, és menjetek végig a tanösvényen :)
2010.08.30 13:02:42Veg_
2010.08.30 09:40:01Farkasokkal táncoló
Ha az állatvédelmi törvénynek nevezett betarthatatlan baromság alkotásakor figyelembe vettek volna szakértőket (pl. a fehér kereszt kifejezetten erre kihegyezett embereit, de sok szakember van a témában), és gondoskodtak volna a törvényhez kapcsolódva végrehajtói hatalomról is, most lenne miről beszélni. Most csak arról lehet, hgoy milyen szemetet alkottak. Olvasd el, ha ráérsz egyszer...
2010.08.30 13:04:40Veg_
2010.08.30 09:45:25R2D2 & C3PO
Nőstényt ivartalanitanék, ha nem akarom szaporitani - legalábbis jó pár fajnál kimutatták a hasznosságát -, de kan állatot én se. Vagy ugy veszem, vagy nem. De ha nem, akkor ne változzon meg az a természete, amiért többek közt megvettem. Ivaros állat mindig máshogy viselkedik, mint ivartalanitott társa.
2010.08.30 13:07:09jazmine
2010.08.30 11:28:06mazsola84,
a fiam ovija mellett egy öreg házaspár lakik, egyszer csak lett kutyájuk. A kerítésük olyan, h csak a kiskapun lehet átlátni, kutya halálra unta magát, ált. ott ült reggelente, mentünk, mentünk, tök nyugi, mint mindig (csak az ott lakók +oviba járók járnak arra), elé értünk és az addigi csendbe hirtelen éktelen csaholás, kapudöngetés belülről. Nemhogy a gyerekek: én is rettentően megijedtem. Aztán hol kint volt, hol nem, egy rémálom lett a reggeli menetel, a gyerekek rettegtek. Kerülni nem lehetett. Gondolom egy idő után szólhattak nekik, 2 hónap után már reggelente nem volt kint...
Igen, a (jól) nevelt kutyák nem vadulnak, de kb. annyi jól nevelt kutya van, mint udvarias dohányos.
Amíg a járdák zöme közvetlenül a kerítések tövénél van, kellene némi átmenet. Ok, jó, ha tényleg házőriz a kutya, de a kerítéstől fél-1 méterre is lehetne elrettentő. És általában nem attól félek, h benyúlnak a gyerekeim, hanem amiatt, h simán kifér a kutya feje...
2010.08.30 13:09:14horkinca
Nekünk jelenleg a kis lakás + mini kert + napi 8-10 óra meló kombó adatik meg. Ha lesz házunk kerttel és gyerekekkel, akkor lesz kutya is.
Addig marad Teknősbéla, a görög teki, aki a 30 m2-es kert látványossága.
Ő "csak" egy teknős, de jó hozzá hazamenni.
Én az adóm évi 1%-át a helyi állatmenhelynek szoktam felajánlani. Fel is hívom ma őket, és megkérdezem, hogy esetleg táppal, vagy más tárgyi eszközzel esetleg lehet-e őket segíteni.
2010.08.30 13:12:08Farkasokkal táncoló
Veg, ellenkezem.
Te is jól tudod, hogy pl egy kanmacska ivarérett állapotban egyrészt fröcsköl (iszonyatos büdöset), másrészt nagyon messze el is csavarog.
És kutyáknál ugyan nem az az alapállapot, hogy rögtön ivartalanítani, de bizonyos kutyáknak nagyon jót tesz. Mérsékeli az agresszivitást, leszoknak a csavargásról, ill. van az a típus, aki mindent meg akarna hágni a kispárnától elkezdve az emberek lábáig, na annál is.
Valamint ha egy kankutya SZENVED attól, hogy nem jut nőstény közelébe, akkor milliószor jobb kikapni a golyóit, és akkor nem fogja érdekelni ez a dolog.
2010.08.30 13:15:59Veg_
2010.08.30 10:19:31R2D2 & C3PO
Városi probléma? értem. Majd szólok a vadászó kollegáknak, hgoy azonnal szóljanak a fővadászuknak, hogy ha legközelebb kóborkutyát lát a területükön, ki ne lője!
Mivel nem város, nem lehet kóbor, és nem támadhatja meg a vadakat...
2010.08.30 13:16:58jazmine
Még fiatal koromban is voltak utcák a faluban, ahová semmi kincsért nem mentem volna sötétedés után, mert falkában jártak a kutyák. Azóta a helyzet nem lett jobb. Aki ismerős műszakból ment haza, ált. kölcsönösen hazakísérgették egymást (valaki családtagja beszállt a konvojba), mert amúgy elég veszélyes volt. Nem, bele sohasem halt senki, de futni futottak...
2010.08.30 13:21:29másutt
"mazsola84
Most ezt nem értem. A kutya a kerítésen belül ugat nem? Az mióta közterület, ha a kutyám a saját kertünkben megugatja az utcán sétálókat?"
mazs, majd ha szomszedod leszek es ejjel 2-kor (lehetoleg, ha kis csecsemod van)
Prodigy-t hallgatok maxi hangeron a SAJAT lakasomban.. akkor megerted a HANGSZENNYEZES netovabbjait...
:D
2010.08.30 13:24:34horkinca
Gyerekkoromban (kisváros szélén nőttem fel) nem a 'rossz emberektől' kellett minket félteni, amikor a város melletti legelőkön játszottunk, hanem az arra néha felbukkanó kóbor kutyáktól. Falkában jártak, és igen sokkoló volt, amikor felbukkantak. Már tinédzser voltam, amikor még a folyóba is be kellett egyszer ugranunk, mert fenyegetve éreztük magunkat.
Régen évente volt kötelező veszettség elleni oltatás. Az állatorvos felállított egy asztalt közterületen, és az emberek odavitték pórázon az ebeket. Úgy emlékszem, ez ingyenes volt.
Látszott, hogy sok kutya akkor látott életében először pórázt, egyébként csak a kert végében voltak láncra verve.... Ennyit a vidékről...
2010.08.30 13:26:12Veg_
2010.08.30 13:12:08Farkasokkal táncoló
Nem irtam, hogy eleve ellene vagyok a kankutyák kiherélésének. Eleve azt se irtam, hgoy kutyákról beszéltem (a hozzászólásodban ivaros meg ivartalan állatra reagáltam, az meg nem csak kutya-macska van :P)
Csak azt irtam, hogy én kanállatot nem heréltetnék, ha a viselkedése miatt választottam, mert megváltozik a viselkedése tőle. Szeretem az öntörvényü állatokat, és sok ivaros olyan unalmasan nyugodt lesz utána, hogy nem lelem benne semmi örömem...
Viszont neveletlen állatom sose volt, még a hullámos papagájt és a macskát is megneveltem! (macska orra elött kint hagyhattad a hust vagy a májat, nem bántotta, a papagáj kalitja sose volt zárva - és az ablakom se, stb)
Szerintem aki nem birja megnevelni a kutyát/macskát/lópikulát (akár, mert tul erőszakos állat, akár mert csak a gazdi nem találja a megoldást, akár mert lenevelhetetlenül szökős - bár ebben nem hiszek), az vigye el.
Ez nem változtat azon, hogy csak végszükség esetén tenném. Kutyám macskám egyébként csak nőstény volt, más állat meg csak him :D
2010.08.30 13:33:00Farkasokkal táncoló
Hát látszik is, hogy nem volt ivaros kanmacskád eddig. Csak egyszer fröcskölt volna a lakás falára már rohantál is volna vele az állatorvoshoz! Én ab ovo azzal kezdem, hogy a macskákat ivartalaníttatom, mert ha kandur akkor fröcskölni fog és csavarogni, ha meg nőstény, akkor évente négyszer fial 5-6 kölyköt... :-)
Ettől még megmarad a jellemük... azt meg a fene bánja ha kissé nyugisabbak lesznek! :-D
2010.08.30 13:47:01minervajamie
Ha kan kutyám/macskám lenne az lenne az első, hogy kiheréltetném. Nem kéne nekem az, hogy esetleg (mert tüzelőidőszakban szinte bármit csinálhatsz, sekép sehang) összekapjon egy másik kannal, vagy amiért nem hagyom pározni vmi komolyabb baja legyen. Nem lesz semmi baja, enyém is csak azért higgadt le, mert előtte szült. Nem az ivartalanítástól. Nővérem kutyájának,mint már említettem semmi baja nem lett attól, hogy kipakoltattuk, csak nem kell félévente 3hetet szenvedni a kankutyák miatt.
2010.08.30 13:48:51Veg_
2010.08.30 13:33:00Farkasokkal táncoló
Én bánom, ha nyugisabb, mit csináljak :)
Nézd, kannyulról is van, aki azt mondja, hogy mind fröcsköl, ha nincs ivartalanitva, nekem eddig egyik se tette...
Egyébként ez az egyik indok, amivel mégsicsak elvinném, miután kiderült, hogy csinálja, és nem lehet róla leállitani...
Macskám valószinüleg nem lesz már, mert nem hoznám a rágcsáimra a szivbajt, szóval gyakorlatban sose derül ki :D
2010.08.30 14:08:54R2D2 & C3PO
Nekem ez sosem volt kérdés. A macskámat eleve nem akartam kiengedni, szobacica. Az tényleg szivatás, ha még meghagyom az ivarszerveit is.
Mivel féléves volt, mikor megtörtént a dolog, nem tudom milyen lenne, ha megvárom míg kifejlődik és ivarosként alakul ki a személyisége. Most egy tündérbogyó. Egy verekedő, agresszív macskát viszont nem viselnék el...
2010.08.30 14:28:17afonya_lekvar
2010.08.30 14:08:54 R2D2 & C3PO
baknyúlnál láttam eddig, hogy felnőttként kiherélve a viselkedése nem változott. ugyanolyan érdeklődő és mozgékony maradt.
off, de a saját kutyákkal bajban vagyunk. a kicsi (2,5 év, kistermetű) örökké cseszegeti a nagyot (4év, kuvasz keverék). csípkedi, provokálja, megpróbálja meghágni (kan mindkettő), és elég sok bunyó van belőle. hiába javítjuk a kerítést, szintén a kicsi szétszedi, kiszökik, kinn meg ráront az emberekre. a sötétben hazajövet múltkor még minket is meg akart harapni.
egy hete hosszú láncon van, hogy ne szökjön és ne tegyen kárt senkiben - viszont ha kerten belül bárki odamegy hozzá, akkor nagyon bújós és békés, jól kezelhető.
komolyan nem tudom, mit lehetne vele csinálni. láncon nem maradhat örökké, felmerült, hogy elvisszük nem-altatós-menhelyre, mert eddig jobb megoldást nem tudott senki kitalálni. :S
az ivartalanítás megoldás lehetne? (tüzeléstől független a szökés, bármely évszakban, napszakban megteszi, újabban akkor is, ha itthon vagyunk)
2010.08.30 14:46:25minervajamie
szerintem lehiggadna. meghát ösztönkezelés kéne neki. kutyasuliban nagyon jól tanítják. Népszigetiseknél asszem az első alkalom ingyenes. Próbáljátok meg.
2010.08.30 14:47:47a szív fészkei
A lízingkutyus pisszenni se pisszent sehol soha, de ha fiúeb került - akár csak a másik oldalon - hörgött, ugatott vadul rá. (tacsijellem ;-) Ki kellett 2 éve herélni orvosi indokkal, mert valami komoly baja lett, vérzett, stb. Na, azóta csak millimikronnal lett elfogadóbb a fiúkollégákkal, de már legalább nem mindegyiknek üvölti le a szőrt a fejéről...
Mikor életében először volt nálunk, egy napig nem evett. (mamája ennek örült, hogy azért mégis ő az első a kutya szívében és van kis bánat, honvágy...) De aztán totál otthon érezte magát, és azóta is fal a konyhánkban, mint a hómaró. Koldul is gyakran... Azokkal a De tudja - a mostani új bandatag is - hogy ez más: ezek itt mi vagyunk (pláne a nagy fehér isten, akit imád=férjem), más szagokkal, szokásokkal, simikkel, időbeosztással. (kaját mamája küldi) Imád hazamenni tőlünk, de imád hozzánk jönni is. REpked felénk a kis töltött virsli. Hisz az idejövetel neki jó móka és változatosság. Egyszer húzta a férjemet át Budára a régi házukhoz, ahol kellett kicsit a kedvéért posztolni a volt lakásuk küszöbén. (pedig akkor már nem onnan jött hozzánk).
Én hiszem, hogy érti a szövegem, amikor a mamáról meg mindenről eszmézek neki :-)). Lehet, hogy nincs időérzéke, de valahogy megérzi, hogy x napon haza fog menni; akkor máshogy viselkedik előző este, kicsit bújósabb, a fene tudja.
Ahogy egy gyereknek se árt, egy állatnak se, ha sokan szeretik. (nálunk ugye rögtön rajtunk túl ott van anyám - soha nem lehetett állat a lakásban, hát most élvezi - a gyerekeim, az ő párjaik, az ismerősök, akikhez elvisszük, a környékbeli kutyák gazdái, stb.)
2010.08.30 14:50:39a szív fészkei
Akartam írni: azokkal a Humphry Bogart-szemeivel rám néz és akkor kap mindent a vacsorasztalról két perccel a csurig töltött chappis tál kizabálása után - de most fogyókúra van és szigor. Rideg vagyok és kemény, mint a vídia. :-DD
2010.08.30 15:04:11a szív fészkei
Volt olyan is, hogy a szomszédból átincselkedett mindig egy gyönyörű, tündérien szép, selyembundájú keverék, a Mogyi. Ennél édesebb pofájú, jellemű kutyust se ismertünk még. Átjött mindig este, ha meghallotta a kocsit, futkorászott köröket, de nagyon soká hagyta megsimogatni magát. Aztán elkísérte a férjem a kapuig. Aztán a lépcsőházba. Aztán be is jött a lakásba.
Akkor már totál elengedett volt velünk - játszottunk vele, teniszlabdákat dobáltunk neki a nagyszobában. rohant utána (másfél éves volt) utána ölbe ült, lábhoz feküdt a konyhában,velünk evett. De mindig volt egy pillanat, amikor felállt kvázi, hogy köszöni a mai jóltartást, megy haza-jelleggel. Mindig magától (szabad szellem volt, járta a hegyet) indult el - a gazdái nem is tudták, hogy rendszeresen itt van esténként. Lízig ebünk elviselte - noha fiú volt -, ha találkoztak, játszott is vele de hogy a kedvenc istene megsimogassa Mogyit, pláneákaffogott a kapuban, helyretette, a kicsi meg röhögve hazahúzott, hogy oké, nem akarok balhét.
Mondtuk neki, hogy Mogyika, majd visszajössz megint, ha ő hazamegy... És szinte rábólintott :-DD, oké. (tiszta szerelmi háromszög volt.)
A tavalyi euróvyziós fesztivált még együtt néztük, a lányom is náluk volt boldogan, hogy mogyizhat - akkor járt Mogyesz utoljára itt. Állandóan az ölünkben volt, bújt hozzánk, amit addig azért ilyen folyamatosan nem tett meg... Nagyon örültünk neki.
És másnap elköltöztek, azóta is nyomozunk utána - de csak annyit tudunk, hogy a gazdája a Szépművészetiben teremőrnő. Azóta a férjem mindig kérdezgeti az ottani mamákat, ha arra jár de nem akadtunk Mogyi nyomára.... Nagyon hiányzik.
2010.08.30 18:33:10Brumibaby
2010.08.30 10:54:16mazsola84
mazsola, valóban helyesebb lett volna azt írnom, tisztelem az állatokat, végül is szeretni csak egyedeket lehet, ha azt mondom, szeretem az embereket, abba is belefér, hogy attól még Kovács Tivadarnét utálom, viszont semmi esetre sem üldözném, és feltétlenül kívánom Kovács Tivadarné személyes jólétét.
Azt azért talán elhihető, hogy nem azért járok ki naponta a gyerekeimmel, hogy fájdalmat, szenvedést okozzak, netán kínozzam őket?
2010.08.30 20:02:18kanga
"Nálunk pl. azokat, akik itt laknak az utcában és rendszeresen erre korzóznak nem ugatja meg, csak az idegeneket. Én ennek speciel örülök, eszemben sincs leszoktatni róla, ha valakit zavar, hogy egy kutya megugatja, hát arról inkább nem mondok semmit."
Egy kisgyerek siman fraszt kaphat egy kerites mogott orjongo kutyatol (sajat tapasztalat, es meg zajt se csapott nem is rohangalt, mert babakocsiban volt), jgyhogy nem olyan egyszeru az ugy, mint bealltod. Es a kutyaugatas igenis zavarhatja az embert, ha nap mint nap orakon at kell hallgatni (kedves volt szomszedom jovoltabol), vagy ha ejszaka nem tud aludni a zaj miatt
2010.08.31 09:40:33mazsola84
Először is azt írtam, hogy a kutya megugatja az idegeneket. Nem azt, hogy éjjel-nappal 0-24-ben ugat. Nem tudom miért kell ezt összemosni.
Egy kutya, ha órákig ugat, akkor ott a gazdi baszott el valamit nagyon. Viszont ilyen esetben sem tartom elfogadhatónak a kutya terrorizálását (lelocsolás, verés, mérgezés), a gazdát kell megkeresni.
A kisgyerekekről: nagyon sajnálom, ha megijed tőle, de nem muszáj arra sétálni, ha nem tetszik. A szülő, ha veszi a fáradtságot én megengedem, hogy odajöjjön a gyerekkel, úgyhogy én közben fogom a kutyát és megnézheti közelről. Van a normálisabbja, akivel ezt 1x-2x megcsináljuk és a kutya többet nem ugatja meg a kicsit. Meg van az idióta, aki ráordít a gyerekre, hogy fúúújjj, kutya!
Lehet úgyis hozzáállni, hogy köcsög kutya, meg lehet úgyis, hogy megismerkedjen az állatokkal és szeressék egymást.
2010.08.31 09:52:20Zsuzsi főz
Mazsola, teljesen igazad van. Nálunk két kutya van most, ahol lakunk, alig van forgalom az utcában, így megugatnak minden járókelőt, de csak elhaladáskor, ráadásul nem elöl vannak a kerítésnél, hanem a kert hátsó, elrekesztett felében.
Én például attól lennék nyugtalan, ha nem ugatna meg minden gyanús dolgot.