Miért szégyellik a szülők, ha gyermekük hajában tetveket fedeznek fel?
Egy olvasónk mindhárom gyermekének hajában hajtetűket fedezett fel. Azonnal felhívta az iskolákat, hogy értesítse a többi szülőt a fertőzésről. Később kiderült, hogy nem ők az egyetlen fertőzöttek az osztályokban: a tetvek több gyerek fejét ellepték – csakhogy szüleik szégyellték a dolgot és titokban tartották.
A helyszín nem egy kis falu, hanem egy vidéki nagyváros. Egyik este egyik gyermekünk hajában hajtetűket fedeztünk fel. Aki még nem látott ilyet - mint mi sem - annak elmondom, hogy kis fekete ronda „izék” mozogtak a hajában. Ránéztünk a másik két gyermekünk hajára is, sajnos ott is ugyanez volt a helyzet. Azonnal kezeltük a hajukat a gyógyszertárban megvehető szerrel, és kimostunk minden ágyneműt, sapkát, stb. Gondolom mindenki így tett volna, ezért nem is írtunk volna.
A továbbiakban rögtön telefonáltunk az iskoláikba, jelezni a fertőzést, illetve a szülői levelezőlistákra is írtunk, mindenki nézze meg gyorsan a gyerekét, ne terjedjen tovább a tetű, ha lehet. És természetesen a gyerekorvoshoz is elvittük őket, aki megállapította a „gyógyulást” pár nap múlva.
Nekünk ezek az utóbbi lépések is természetesnek tűntek. De másoknak egyáltalán nem, mint kiderült. Apránként, így-úgy – célzásokból, félszavakból, elejtett megjegyzésekből – a fülünkbe jutott, hogy ez is, az is hajtetűs volt már. Lassan kiderült számunkra, hogy az utóbbi időben mindhárom gyermekünk osztályában (különböző iskolába járnak) volt már több hajtetűs gyerek. Egy csomó. Csak erről mi nem tudhattunk. Így aztán eszünkbe sem jutott ellenőrizni a gyerek fejét, csak akkor vettük észre a dolgot, amikor már elég előrehaladott állapotba került a fertőzés. Lassan eszünkbe jutott, hogy nem egy derékig érő hajú kislány haja rövidült meg az utóbbi időben. Nem is értettük a dolgot, mert a kislányok láthatólag sajnálták a hajukat levágatni. Csak mi voltunk ilyen naivak, hogy nem ugrott be, mi volt az ok.
Egyszóval a 21. század elején a hajtetű nyugodtan terjedhet tovább, mert a szülők igen nagy százaléka titokban tartja, mintha egy nemi betegségről lenne szó. Annak ellenére tartja titokban, hogy ezzel a saját gyermeke visszafertőzését kockáztatja, hiszen a mi gyerekeink is fertőzhettek sajnos addig, amíg magunktól észre nem vettük a fertőzést.
Sok emberrel beszéltünk, és a többségük azon a véleményen volt, hogy a titokban tartás a megfelelő reakció. Mi ezt egyszerűen nem értjük. És szomorúak is vagyunk, mert ez azt jelenti a jövőben is erre kell majd számítanunk, és ez a hozzáállás a jövőben is megkönnyíti majd a továbbfertőződést.
B.
Korábban Brumibaby napló formájában összefoglalta, hogyan szabadultak meg az élősködőktől.
