Az inga megmondja, fiút vagy lányt vársz

Olvasási idő kb. 3 perc

Nézzük, milyen módszerekkel találgathatunk babánk nemére vonatkozóan.

Két lánygyerek után az ember persze, hogy izgul, hogy a hasában fejlődő magzatnak vajon lesz-e valami a lába között vagy elő lehet-e keresni a rózsaszín babakelengyét a szekrények mélyéről vagy a padlásról.

Olyan sok idő, amíg az ultrahang kimutatja, hogy kisfiunk vagy kislányunk lesz-e, hogy addig a kismamát szétfeszíti a kíváncsiság. Nézzük, milyen módszerekkel találgathatunk babánk nemére vonatkozóan.

Kínai fogamzásnaptár

A kínai fogamzásnaptárról korábban írtunk egy posztot, amelyből az derült ki, hogy körülbelül ötven százalékban jön be, amit a táblázat mutat, de azért a játék kedvéért egy egyszerűbb módszerrel kiszámoltam. A naptár szerint a gyermekem FIÚ.

Holdnaptár

A Holdnaptárral, amely a Jónás-módszer alapja, állítólag szintén meghatározható a születendő gyermek neme, feltéve, ha tudjuk a fogamzás pontos napját. Az elmélet szerint a Holdnaptárt figyelni kell és ha a Hold állása Kos, Ikrek, Oroszlán, Mérleg, Nyilas, vagy Vízöntő akkor fiú, ha pedig Bika, Rák, Szűz, Skorpió, Bak vagy Halak, akkor lány gyermekre számíthatunk. Ezen az oldalon megnéztem, hogy a baba fogamzásának napján hol állt a hold, és ezek szerint FIÚgyermekre számíthatok.

Cigányasszonyok titka

Valahol olvastam, hogy egy cigányasszony azt mondta: ahhoz, hogy megtudjuk a gyermek nemét, az apa és az anya életkorát el kell osztani 7-tel és amelyiknél több a maradék, olyan nemű lesz a bébi. Ha a fogamzáskor már betöltött életkorokkal számolok, akkor ismét FIÚgyerek jön ki.

Hányinger

A néphiedelem szerint a nagyon erős reggeli rosszullétek és hányinger lányra utalnak. Ez alapján LÁNYom lesz. (Bár a két lányomnál szinte egyáltalán nem volt hányingerem.)

Alvás

Egy másik babona szerint ha jobb oldalunkon szeretünk aludni, lányunk lesz, ha a bal oldalt érezzük kényelmesebbnek, akkor fiút fogunk szülni. Én egyelőre mindkét oldalamon egyformán szeretek aludni, így itt nem jött ki eredmény.

Arcbőr

Ha arcunk egészségtől kicsattanó, bőrünk sima és üde, akkor lány valószínű, ha pedig tele vagyunk ragyákkal és arcunk fáradt és nyúzott, akkor inkább fiú várható. Ezek szerint FIÚ lesz.

Inga

Ha már ennyire belejöttem, muszáj volt kipróbálnom az inga-módszert, amelynek lényege, hogy egy madzagra rá kell fűzni a karikagyűrűnket és a has fölé kell lógatni. Ha a gyűrű előre-hátra kezd mozogni, fiú van odabent, ha pedig körbe-körbe, akkor lány. Nálam előre-hátra mozgott, ezért FIÚ lesz.

Fogamzás ideje

Ha a peteérés napján vagy utána egy nappal élünk szexuális életet, a fiút eredményező, Y kromoszómás ivarsejtek gyorsasága miatt valószínűleg fiú fog foganni. Ha viszont peteérés előtt 2-3 nappal szeretkezünk, akkor a 12-18 óráig életképes, Y kromoszómás spermiumok elpusztulnak, a lassabban mozgó, ám kitartóbb és életképesebb lányt eredményező, X kromoszómás spermiumoknak köszönhetően, akik 48-72 órán keresztül életben maradnak és bevárják a megérő petesejtet – lányunk fogan. Mivel pontosan a peteérés napján éltünk nemi életet, ezek szerint ismét FIÚ valószínű.

Az eredmények meggyőzőek, 6:1 arányban fiúgyermeket jósolnak a nagyrészt minden tudományos alapot nélkülöző módszerek, babonák és táblázatok. Kíváncsian várom a következő ultrahangvizsgálatot, ahol remélhetőleg kiderül, igazuk van-e a jóslatoknak.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.