„De én most akarom!” Akarom, itt és most, és persze csupa felkiáltójellel. Ugye mindenkinek ismerős a helyzet? A kérés elhangzott, a gyerek pedig áll és vár. „Jó, de nem most” - és itt szokott következni az okok felsorolása: azért nem, mert nem fér bele a család pillanatnyi idő- vagy pénzkeretébe, valami más ok miatt nem teljesíthető azonnal a kérés… vagy egyszerűen csak azért, mert nevelési elvek is vannak a világon. A gyerekek viszont nem - és tapasztalataim szerint egyre kevésbé - szeretnek várni a kéréseik és igényeik beteljesülésére, pedig hosszú távon mindenképpen az a jó, ha tudják vágyaikat kontrollálni, tudnak a későbbi nagyobb cél érdekében lemondani a könnyebben és hamarább jövő apróbb sikerekről.
Nyilván nem ez a legfontosabb aspektusa a dolognak, de még a kiskamaszkori súlyproblémák valószínűségét is befolyásolja, hogy valaki mennyire van birtokában ezeknek a képességeknek. Azt tapasztalták ugyanis, hogy azok között a leggyakoribb az elhízás, akik a legkevésbé képesek uralkodni pillanatnyi szükségleteiken és vágyaikon.
Az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine áprilisi számának egyik cikke két ilyen vizsgálatról is beszámol. Az egyikben több mint 1000 gyereknél vizsgálták az önkontroll mértékét, mégpedig 3 éves korban úgy, hogy a gyereket egy vonzó játék kíséretében hagyták várakozni, és közben kíváncsian figyelték, mikor győz a játék iránti vágy az önuralom felett. Az 5 éves gyerekeknek választási lehetőséget kínáltak fel: azonnal elfogyaszthatnak kedvenc ételükből egy kisebb mennyiséget vagy várnak néhány percig, és türelmük jutalmául egy nagyobb adagot kapnak belőle. A másik vizsgálat koncepciója lényegében ugyanaz volt, mint ez utóbbié: vagy kisebb adag a csábító édességből vagy kekszből rögtön, vagy nagyobb adag akkor, ha a gyerek képes volt kivárni a megfigyelést végző felnőtt visszaérkezését.
A gyerekeket ezután évekig kísérték figyelemmel, és 12 éves korban jóval nagyobb testtömegindexet tapasztaltak azoknál, akik rögtön nyúltak a játék után, illetve később is a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” elvet vallották, mint azok esetében, akik képesek voltak várakozni vágyaik teljesülésére. A két csoport között egészen pontosan 29 százaléknyi különbség mutatkozott az elhízás terén, természetesen a kevésbé állhatatosak „javára”.
Mindebből úgy tűnik, hogy sok egyéb mellett a későbbi kilók szempontjából sem közömbös, hogy tudjuk és akarjuk-e kifejleszteni gyerekünkben az önkontroll képességét, el tudjuk-e fogadtatni vele, hogy nem teljesülhet minden kívánsága azonnal. Az eredmények nem jelentik természetesen azt, hogy csak ezen múlna a későbbi testsúly, mindenesetre ez is egy a befolyásoló tényezők sorában - és ami a legfontosabb, megfelelő neveléssel jó irányba fordítható tényező. Mindennapi technikaként olyan egyszerű és sokak által ismert módszereket ajánlanak, hogy ne legyen a vágyott étel állandóan a gyerek látókörében, illetve tereljük a figyelmét egy időre más irányba, ha olyankor szeretne enni, amikor annak még nem jött el az ideje vagy egyszerűen csak nassolni vágyik.
A nem abszolút igazságokat, hanem csak valószínűségi arányokat felsorakoztató vizsgálatok ismertetésekor megszoktam már, hogy mindig vannak, akik „nálunk nem ez a helyzet, mégis…”, illetve „nálunk ez a helyzet, mégse…” jellegű érvelésekkel, azaz a statisztikai kisebbségbe tartozó egyéni példákkal igyekeznek bizonyítani, hogy a kutatók megint - és még mindig - nagyon hülyék. Akkor most álljon itt az én egyéni tapasztatom. Volt a lányom osztályában egy kislány, akik rendszeresen azzal hökkentette meg a „mindent a maga idejében” elv szerint nevelt (és ezáltal sajnálatos módon nagyon sokszor kivárásra kárhoztatott) osztálytársait, hogy már november végén büszkén körbehordozta a nagymamától karácsonyi ajándékként kapott Barbie babát (nem, nem az előző karácsonyra kapta, hanem arra a karácsonyra, amire a többieknek még egy hónapot kellett várniuk), vagy - természetesen alkalomnak megfelelő zsúr keretében - már januárban megünnepelte márciusi születésnapját. Ez a kislány pedig kövér volt, nagyon kövér… úgyhogy egyelőre egy érv amellett, hogy 5 kutatóknak igenis igazuk van.
