A csecsemő születésekor még csak pár reflexes mozgásra képes.
A csecsemő születésekor még csak pár reflexes mozgásra képes. Ezekben az alapvető mozgásreflexekben azonban benne van minden nagy mozgásnak a csírája, mely a következő másfél évben fog kibontakozni. Amikor a gyerekorvos vagy az ortopédorvos jelenlétünkben vizsgája a gyereket, ezeket a reflexeket láthatjuk: ahogy emeli a fejét, ahogy, ha megtartjuk a fejét, a mászás mozdulatait végzi, ahogy a hóna alatt fogva lépeget.
Minden szülő aggódva figyeli, hogy csemetéje mit tud már, hol tart a fejlődésben. Jaj, csak le ne maradjon, nehogy kiderüljön, hogy valami baja van. A túlságosan teljesítménycentrikus világban talán néha kicsit túlaggódjuk a kérdést – ezért is fontos, hogy ne csak a szomszéd gyerekéről tudjuk, hogy már 8 hónaposan járt a mama kezét fogva, hanem azt is, hogy milyen idősávban, milyen sorrendben, és milyen módon kell egy gyereknek egy-egy mozgásformát elsajátítania. Ehhez nyújt segítséget rövid összefoglalónk, melynek végén a különböző segédeszközök hasznára és kárára is kitérünk.
Az újszülött olyan, mint egy kis gombóc – mindene behajlítva, összeszorítva. Össze-vissza rúgkapál. Még a fejét sem tudja megtartani. Sokan azt hallják (gyerekorvos, neurológus), hogy hasra kell tenni minden nap egy időre, hogy erősödjenek a nyak-és hátizmai. (Ez a Katona-módszer ajánlata.) De gondoljunk bele, milyen unalmas a lepedőt bámulni hason, mozdulatlanságra ítélve. Na ugye. És a gyerek nem csak nyakizmokból áll, a szemének, az értelmének is kell fejlődnie, a hátán fekve nézeget (persze csak kontúrokat, foltokat lát), kis lábaival rugdos, ami a lábait is erősíti. Ha mindenképp hason akarjuk fektetni, akkor fektessük a mi hasunkra, ott biztosan jó neki. Természetesen az altatás egész más, ez csak az aktív periódusára vonatkozik.
A kisbaba az első negyedév végére már összerendezettebben mozog, öklét kinyitja, fogni próbál, nyúl a tárgyakért, fejét hason fekve emeli, forgatja.
A második negyedév végére gyakorlottan fordul oldalra, hasra fordul és vissza – ha többet van hason, akkor általában először hátra fordul, ha háton van, akkor inkább előbb hasra. A fordulást vezetheti a kar vagy a láb is (hátról), a hátra fordulást a súlypont áthelyezése. Hason fekve egészen ki tudja nyomni magát, fejét és hátát is emeli (de a hasa még lenn van). Ezek vízszintes irányú mozgások erősítik a gerinc menti izmokat, és nyújtják is azokat, hogy később meg tudják tartani majd a gyermek súlyát a függőleges irányú mozgásformák során.
A harmadik negyedév végére már tud gurulni, kúszni és önállóan ül. Próbál mászni, állni, járni. Semmiképp ne siettessük ekkor a gyereket, mert az a még fejletlen izmokat nem megfelelő mozgásformákra kényszerítheti, így a gyerek izmai rosszul tapadhatnak, csontozata is deformálódhat. De hagyjunk neki nagy mozgásteret, hogy sokat tudja gyakorolni az érettségének megfelelő mozgásformákat!
A negyedik negyedévben már négykézláb mászik – ez nagyon jól erősíti a hátát. Négykézlábból leül, illetve feltérdel és kapaszkodva feláll és oldalra lépeget. Noha manapság többnyire egyéves korra teszik az önálló járás kezdetét, elég, ha ekkor még kapaszkodva jár a kicsi. Figyeljünk, hogy hogyan tartja a bokáját, leteszi-e a sarkát, négykézlábon az ellentétes kar-lábbal „lép”-e egyszerre. Ha nem áll fel, és állítva lábát felrántja, az is elváltozásra utalhat. Ha bármi gyanúsat látunk, mutassuk meg szakorvosnak!
A sok mászás fejleszti ki a gyermek periferiális látását, ezért is hasznos nagy teret hagyni neki. A veszélyeket nem elég elmagyarázni – a mélységet, a sebességet, a magasságot látnia és kipróbálnia kell ahhoz, hogy fel tudja később mérni képességeit, és biztosan mozogjon – amit tud, azt meg merje tenni, de kifejlődjön benne egy egészséges óvatosság.
Másfél éves korára már a gyerkőc tud járni, lépcsőn utánlépéssel lép, lefelé mászik, de pár hónap alatt lefelé is tud jönni. Eleinte terpeszteve egyensúlyoznak a kicsik, sokszor lábujjhegyeznek, de ennek hamarosan el kell tűnnie, és a sarkukat is leteszik.
Először is: a mozgást nem kell „segíteni”: Ha jót akarunk a gyerekünknek, akkor biztosítsunk neki elég teret és elég izgalmas megszereznivalót. Ezenkívül babatornát csinálhatunk vele, azt a babák többnyire élvezik, és jót tesz nekik. Ilyen babatornát találunk például az ÖLB mozgásprogramjában. Ebben van olyan gyakorlat, ahol a baba „reptetésével” erősíthetjük a hát- és nyakizmait (a mi mellizmainkról nem is beszélve), forgatással (a kezet vagy a lábat vezetve, ahogy egy olvasónk is írta) rávezethetjük, hogyan tud megfordulni. Ezeket a gyakorlatokat a babák is többynire szeretik, kacarásznak közben, de ha nem tetszik nekik, ne erőltessük semmiképp! Megtanulnak anélkül is mindent.
Autósülés: ülő pozícióban tartja a kicsi babát, noha annak háta még erre nem kész, és így a hátát terheli. Megpróbálhat hasizomból, helytelenül felülni, mivel oldalra nem tud mozdulni. Természetesen használjuk a kocsiban, de ne ebben lakjon a gyerek.
Járóka: amíg nem nagyon tud mászni, addig még bevethető. Utána több okból nem ajánlott: ha minden ott van, akkor nincs motiválva, hogy érte menjen. Ha nincs tere mászni, idő előtt fel fog állni kapaszkodva, anélkül, hogy a kitartó mászástól megerősödhettek volna a megfelelő izmai. Persze itt is, mint fenn: amíg a postással trafikálunk, nyugodtan, csak ne ebben nőjön fel a gyerek.
Bébikomp: lehetőleg ne is legyen. Teljesen deformálja az izmokat: a kicsit jóval a megfelelő idő előtt álló vagy ülő pozícióba kényszeríti, terheli a gerincet, elsorvasztja a láb járáshoz szükséges izmait, azok az örök lábujjhegyezés miatt nem megfelelően nyúlnak és tapadnak le. Felejtsük el.
Kenguru: biztosan vannak jó kenguruk is. Itt azokról van szó, amelyeknek puha a hátuk, és nem szorítják a dedet az anya testéhez. Ebben a kicsi összeesik, ha már tud is ülni, nem tudja magát ilyen puha helyzetben ennyi ideig megtartani, a hátizmok és a gerinc nagyon megszenvedhetik (nem csak az anyáé). A kendő ezzel szemben tartja a gyerek hátát, állítható a szorossága, és az egészen aprókat bölcső pozícióban is bele lehet fektetni, ahogy biztosan nem terhelődik a gerincük.
Cipő: a cipőválasztás a kisgyerekes szülők nagy dilemmája. A három év alatti gyermeknek nincs szüksége boltozatemelős cipőre, mert még nem fejlődött ki a talpboltozatuk, így az a lábfejüket természetellenes pozícióba kényszeríti. A jó cipő ismérvei: hajlítható, vastag talp, kemény, kicsit magasabb kéreg a saroknál, hogy jól körülfogja és tartsa a bokát. Ha a gyerek lába befelé dől, akkor ferde talpú cipőt vehetünk neki: a belső él egy kicsit vastagabb, mint a külső, de belül egyenes. Ez kifelé dönti a lábfejét. Három éves kor felett lehet a cipő boltozatemelős, avagy betétes, ha a gyereknek szüksége van rá. A cipőt nem a márka teszi, hanem hogy ezeknek a kritériumoknak megfelel-e, Knob Tímea gyógytornász a Salus márkát említette.
Mezítláb: sima talajon nincs különösebb haszna a mezítlábazásnak, mivel a lábfej ilyenkor nem kényszerül plusz munkára, amit az egyenetlenségek kompenzálása jelentene. Azonban, amennyiben nem kemény a talaj, nem is káros (szőnyegpadló). Betonon mezítláb rohangászni valóban elég bokafájdító, hiszen odacsapkodjuk a talpunkat egy talajhoz, amely semennyire nem rugalmas. Ha szeretnénk a gyerek lábfejét tornáztatni, de erre a parkettás lakásban a betondzsungel közepén nincs sok lehetőségünk, kitalálhatunk kis játékokat: szedjenek össze papírfecniket vagy üveggolyókat a lábujjaikkal a földről és dobálják be egy dobozba például.
(Knob Tímea gyógytornász előadása alapján)
