Terpeszpelenka és Pavlik-kengyel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két és fél hónapos lányom lassan egy hete hord egy Búvár zsebkönyv méretű műanyaglapot a két lába között.

Két és fél hónapos lányom lassan egy hete hord egy Búvár zsebkönyv méretű műanyaglapot a két lába között. Bár nekünk, szülőknek összefacsarodott a szívünk, amikor egy etetés után először ráadtuk a műanyaglapot rögzítő terpeszpelenkát, Pankát egyáltalán nem zavarta: azonnal elaludt, és néhány órán át fel sem ébredt.



A születése utáni csípőszűrésen nem találtak nála rendellenességet, és először a két hónapos kora utáni vizsgálaton is úgy tűnt, minden rendben van. Amikor azonban közöltem, hogy rajtam bizony hónapokig volt Pavlik-kengyel annak idején, rögtön ultrahangra küldték a gyereket, aztán azt mondták, hat hétig hordjon terpeszpelenkát.

Lehet, hogy felesleges elővigyázatosság volt ez az orvosok részéről (esetleg a terpeszpelenka-gyártók lobbijának eredménye), én mégis azt gondolom, inkább most viseljük el ezt a kis kellemetlenséget, mintsem később legyenek nehezen helyrehozható komplikációk. Egy miskolci ismerőstől megtudtam, az ő körzeti orvosuk és védőnőjük kéthetes kortól rutinszerűen mindegyik babára terpeszpelenkát ad, melyet a 3-4 hónapos kori csípőszűrésig kell hordania.



A szakirodalomból kiderül, hogy az ortopéd orvosok római számokkal jelzik az elváltozás súlyosságát: az I-es az egészséges, a II, III, IV-es pedig a beteg csípőízületet jelöli. Ezeken belül is vannak kategóriák, mi például Ia, Ib-t kaptunk, mivel mindkét lábat külön számmal jelölik. A számok előtt álló Graf szó a tipizálási rendszert a nyolcvanas években kidolgozó osztrák ortopéd gyermekorvos, Reinhard Graf nevéből származik.

Az enyhébb elváltozásokat terpeszpelenkával kezelik, amely megfelelő szögben tartja a lábat, így a combcsont szépen illeszkedik a csípőízületbe. A terpeszpelenka a II-es típusú csípőknél használható eredményesen, az ennél súlyosabb elváltozásokat Pavlik-kengyellel, esetleg műtéttel korrigálják. A Pavlik-kengyel a terpeszpelenkához hasonlóan megfelelő szögben tartja a combcsontot, a kengyel azonban nem csak a csecsemő lábait tartja el egymástól, hanem szíjakkal rögzíti a lábakat és a testet, hogy ne mozdulhassanak el egymáshoz képest. Bár ez még borzasztóbban néz ki, mint a terpeszpelenka, a csecsemőket egyáltalán nem zavarja.

Minél előbb veszik észre a labilis csípőt, annál rövidebb ideig szükséges a terpeszpelenka viselése, általában hat hétre szokták felírni. Gyógyszertárban gyártótól függően egy-két ezer forint körüli összegért, recept nélkül kapható. Méretezve van a gyermek súlya és hossza szerint, általában az 50-es és 68-as mérettartományban 4-5 méretben kapható.

Ha túl későn veszik észre az elváltozást, akkor előfordulhat, hogy hetekig, esetleg hónapokig Pavlik-kengyelt kell hordania a gyereknek. Velem például az történt, hogy rosszul rakták rám a Pavlik-kengyelt az orvosok és túlhúzták a lábamat. Mivel ez nem rögtön derült ki, csak néhány hét után, ezért hónapokig kellett még hordanom, hogy kijavítsák a hibát. Végül azért sikerült: teljesen normális a csípőm.

Nem tudni, hogy a csípőficam miért alakul ki egyes csecsemőknél. Az mindenesetre biztos, hogy gyakrabban fordul elő lánycsecsemőknél, első gyermeknél, farfekvéses gyereknél, nagy születési súlynál és kis mennyiségű magzatvíz esetén, valamint öröklődik, de a helytelenül végzett pólyázás is előidézheti. Néha azonban a fenti tényezők egyike sem áll fenn, a gyermek mégis csípőficammal születik.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

moon
moon
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.