Míg remegő kézzel bontom fel a DM dm-levelét, arról hogy 15 százalék helyett most 21-et kapok a lila pöttyeimért, hirtelen átfut az agyamon: úristen, én is egy olyan kupongyűjtő asszonyság lettem, akiket mindig is kiröhögtem? Ez kötelező eleme lenne a gyereknevelésnek? Én, aki két éve még nem tudtam volna válaszolni, hogy egy liter tej ötven vagy ötszáz forint? Én, aki gyújtósnak használtam az akciós katalógusokat? Én, aki nem jártam még kínai piacon? Én, aki igaz szívvel hittem a designer márkákban? (Nem, nem voltam én se gazdagabb, mint ti, csak egyszerűen nem tudok bánni a pénzzel.
Míg remegő kézzel bontom fel a DM dm-levelét, arról hogy 15 százalék helyett most 21-et kapok a lila pöttyeimért, hirtelen átfut az agyamon: úristen, én is egy olyan kupongyűjtő asszonyság lettem, akiket mindig is kiröhögtem? Ez kötelező eleme lenne a gyereknevelésnek?
Én, aki két éve még nem tudtam volna válaszolni, hogy egy liter tej ötven vagy ötszáz forint? Én, aki gyújtósnak használtam az akciós katalógusokat? Én, aki nem jártam még kínai piacon? Én, aki igaz szívvel hittem a designer márkákban? (Nem, nem voltam én se gazdagabb, mint ti, csak egyszerűen nem tudok bánni a pénzzel. Hiába, ilyenek a Vízöntők…)
Tisztán emlékszem a pillanatra, hogy amikor már két hete otthon voltam Samuval, meglátogatott A. barátnőm, és megkérdeztem, hogy ő milyen pelenkát használ. Azt válaszolta, hogy ami épp akciós, majd megígérte, hogy megtanít kuponozni, mert tele van a város lehetőségekkel! (Megjegyzem, A. barátnőmék mocsok gazdagok). Ott, akkor magamban elszörnyedtem. De aztán jól ráéreztem az ízére.
Ott kezdődött, hogy már a kórházban hozzám vágtak egy nagy zsák reklámholmit. Akkor még gúnyosan nevetve csúsztattam be a pakkot a komód mélyére. De néhány hét múlva, mikor elfogyott az öblítő, és esélytelen volt, hogy kimozduljak otthonról, mintha emlékeztem volna, hogy valami ilyesmi mintát is adtak. Mint az őrült túrtam fel mindent, és mikor megtaláltam, örömmel fedeztem fel a többi apró ajándékot is. Már elnézően siklottam el afelett, hogy Lutz Gizi néven, kamu címmel írtam alá a csomagot, és valahogy mégis megtaláltak.
Aztán itt van a bababónusz. Először persze játszottam a sértődöttet, hogy én nem megyek olyan helyre vásárolni, ahol a gyerekrészt direkte öt lépcsővel feljebb/lejjebb teszik, de ez nem tartott sokáig. Be kellett látnom, hogy igen, simán cipelek 15 kilót egy akciós seggtörlőkendőért. A sajátmárkás termékeknek is eljött az ideje, pelenkák, illatszerek, stb. Apropó pelenkák, rengeteg hasznos holmit lehet velük potyázni. Ha beküldöd a vonalkódot, kaphatsz apróbb ajándékokat, étkészletet, sőt még Fisher-Price játékokat is, ami köztudottan nagyon menő.
Meg itt van a pontgyűjtés. Egy csomó helyen ugyanis adnak törzsvásárlókártyát, és akkor kb. 30 év után kaphatsz 5% kedvezményt. Brendon, Kenguru Gold, Baby Planet, sőt még a Pagony is. Hülyének is megéri. Aztán vannak a jó kis baba-mama hetek a hiperekben, ahol jól fel lehet tankolni babacuccokból. Nem baj, ha nagy, majd belenő, ha meg kicsi, majd a következőnek jó lesz.
Nem tudom, miért lettem fanatikus kupongyűjtő. De ha azt hiszitek, azért, mert már nem a versenyszféra tart el, hanem az állam, nagyon tévedtek. Nekem elveim vannak! Hiszen végre megtaláltam a kapitalizmus gyenge pontját! Akciósan akarok, mindent! Adják vissza, amit elvettek tőlem!
